2 Legenda Kereszttűzben

2 Legenda Kereszttűzben

Manapság már nem számít annyira különlegesnek, az hogy kettő vagy akár még több VGA kártyát (illetve GPU-t) használunk egy számítógépben, melyek teljesítménye összeadódik, s ezzel is gyorsítva a játékbeli sebességet. Ez a fajta felállás, már a 90-es évek végén is elérhető volt, mikor 2db 3DFX Voodoo2 3D gyorsítót is összeköthettünk a teljesítmény növelése céljából. Igaz utána sokáig ez a fajta eljárás nem volt elérhető, de aztán mire végleg feledésbe merült volna ez a megoldás, az Nvidia a Geforce 6-os szériás VGA kártyáival, illetve a PCI Express megjelenésével újra előrukkolt a több GPU-s megjelenítéssel, még 2004-ben. Hiszen ekkor tette lehetővé a PCI Express, hogy a PCIe sávokat feloszthassuk több eszköz között. Így ismét elérhetővé vált a manapság is jól csengő SLI, az Nvidiától. Erre sokáig az ATI-nak nem is volt válasza. Aztán mivel látta a fantáziát az ATI ebben az eljárásban, így igaz alaposan megkésve, bő 1 év múlva jött a válasszal, amit Crossfire-nek nevezett el.

A végeredmény itt is ugyanaz volt, hogy két azonos GPU-val rendelkező VGA kártyát lehetett összekötni, ami elméletben duplájára emelte a videó számítási teljesítményt.

Fentebb nem véletlenül írtam GPU-t a VGA kártya helyett. Az ATI-nál eleinte nem lehetett két azonos VGA kártyát összekötni. Ahhoz hogy 2 VGA kártya legyen a gépben, ahhoz kellett egy úgynevezett Crossfire Master és egy Crossfire Ready kártya. Természetesen mindegyiket lehetett használni külön-külön is, de párban csak így működtek. Ennek persze meg volt az oka. Az ATI a több GPU-s felállást úgy oldotta meg, hogy a Crossfire Master kártyán külön elektronika volt, amely elosztotta a két kártya között feldolgozandó számításokat (képeket) tehát az ATI hardveresen oldotta meg azt, amit az Nvidia driverből intézett. Ennek elméletileg nagy előnye volt, hiszen drivertől függetlenül működött a 2 GPU-s eljárás.

Mivel ezeket, az ATI kártyákat egy külső Crossfire kábellel kellett összekötni, ezért a Crossfire Master kártya kimeneti csatlakozói is eltérnek a Crossfire Ready kártyájával szemben. A Master kártyára elhelyeztek egy speciális Crossfire csatlakozót, amire kellett rádugni a Crossfire kábelt. Ez a kábel ment rá a Crossfire Ready felső DVI csatlakozójára.

Alul látható a Crossfier Master Crossfire csatlakozója

A 2 kártya összekötve

Sajnos ez a fajta megoldás jóval macerásabb volt az Nvidia megoldásával szemben, ahol már a kezdetekben is egy belső SLI híddal kellett összekötni a 2 kártyát.

Persze az ember hajlandó áldozatokat hozni a siker, illetve ez esetben a teljesítmény érdekében.

Ez a fajta Crossfire összekötés először az Ati Radeon X850-es családnál debütált, de használta még az X1800, az X1900XT(X), és az X1950XT(X) széria is. Természetesen az X1000-es család többi tagjánál is elérhető volt a Crossfire, de ezt a külső összekötő megoldást, illetve a külön Crossfire Master, és Crossfire Ready megoldást elhagyták, s úgy mint az Nvidia, belső összekötő megoldásra tértek rá, továbbá 2 azonos kártyát lehetett összekötni, amiket már a driver vezérelt.

Tehát az így, külső Crossfire kábellel összeköthető kártyákból a legerősebb az Ati Radeon X1950XTX-ek voltak, ahol természetesen kellett a Crossfire Master és Crossfire Ready kártya, a Crossfire-t szerettünk volna.

A tesztemben is 2 ilyen kártya fog szerepelni, ahol arra keresem a választ, hogy, napjainkban egy ilyen kártya még mire elég, hiszen (jó)pár éve egy ilyen jószág volt az abszolút csúcs, illetve, hogy mennyire skálázódik az effajta Crossfire ezeknél, a kártyáknál.

A Két vörös démon

A NYÁK hátoldala

Maga az X1950XTX kártya több okból is különleges, egyrészt ez volt az ATI-nak a legerősebbb Directx9C-s VGA kártyája, tovább nagyon fontos megjegyezni hogy ez volt az első VGA kártya, ami GDDR4-es memóriákat kapott.

Még mielőtt belevágnánk a mérésekbe, előtte egy kicsit ismerkedjünk meg a Radeon X1950XTX-el!

Maga a kártya 2006 októberében került piacra, s az R580+-os GPU-ra alapozott, amely 90nanométeres csíkszélességgel készült.

A GPU-ban 48 Pixel Shader, és 8 Vertex árnyaló, és 16 textúrázó kapott helyet, így a Shader igényes játékok nagyon „feküdtek” a kártyának. A teljesítményt tovább növelte az 512MB-nyi GDDR4-es memória, amit ugyebár ezen a kártyán alkalmaztak először. Ezek a memóriák akkoriban félelmetesen gyorsnak számítottak a maguk 2000Mhz-es effektív órajelükkel. Ezek a memóriák természetesen csúcs kategóriás kártyához illően 256biten kapcsolódtak a GPU-hoz.

Ahogy fentebb írtam, ezekben, a paraméterekben teljesen megegyezik a Crossfire Master, és Crossfire Ready kártya.

Lássuk akkor a tesztkonfigot:

Abit AT8-32X alaplap

AMD Athlon64 X2 4200+ CPU@2915MHz

2X1GB G-skill ZX DDR400MHzCL2 @420MHzCL2 RAM

Ati Radeon X1950XTX (single, és Crossfire módban) VGA kártya

WD 160GB IDE HDD

Windows XP SP3 Oprendszer

Az alaplapról még annyit írnék, hogy az Ati Xpress 3200-as csipszet található rajta,(amit később átneveztek AMD 580X Crossfire-nek) s kifejezetten a 2 ATI kártyás kiépítéshez készült, ráadásul úgy, hogy mindegyik kártyának tud biztosítani 16X-os PCIe sávot, ami akkoriban igen nagy ritkaság számban ment. E ne felejtsük el, hogy az aktuális felső kategóriás Sandy Bridge/ Ivy Bridge-s platformoknál sem érhető ez el, csak 2X 8sáv (oké ott már a PCIe sávok a Sandy-nál a 2.0-t míg az Ivy Bridge-nél a 3.0-s szabványt is támogatják, amik még így is azonos vagy még nagyobb sávszélességet biztosítanak, na de akkor is…)

A játékokat ahogy fentebb is írtam, teszteltem 1, és 2 kártyás üzemmódban is, hogy láthassuk hogy amúgy mire elég 1 illetve 2 kártya, továbbá hogy hány %-os a Crossfire mód hatásfoka.

A Kártyákhoz pedig a legutolsó (legacy) drivert raktam fel, amely nem más mint a Catalyst 10.2

A játékok előtt kezdjünk egy kis benchmarkal. Első tesztem a jó kis 3Dmark06:

3Dmark2006

Nagyon szépen kimutatható a második kártya adta plusz, ezen nincs is nagyon mit részletezni

Folytassuk a tesztelést az Unigine Heaven tesztprogram 2.5-ös változatával. A felbontást 1280X1024re állítottam, a részletesség pedig alacsonyra lett állítva, az élsimítás és a szűrés ki volt kapcsolva. Íme a pontszámok:

Unigine pontszám

Itt már közel sem tökéletes a Crossfire hatásfoka, ám még így is bő 50%-os gyorsulásról beszélhetünk, ami még mindig bőven több mint a semmi

Na de lássuk ezt az 50%-os különbséget, FPS-ekben kimutatva:

Unigine FPS

Érdekes, hogy a minimum FPS-nél nem igazán sikerült a második kártyának beleszólnia a Crossfire-s eredménybe, ám a maximális FPS a két mód között bizony látható különbséget hozott, hiszen 2 kártyás módban a Maximális FSP a duplájára emelkedett

És akkor kezdjük a játékos teszteket! Az összes játékot 1280X1024-es felbontásban futtattam, kivéve a GTA4-et. a részletesség a régebbi játékoknál maximális, az újabb játékoknál pedig többnyire közepesre lett állítva. De ezt majd láthatjátok az adott játéknak a grafikonján, hogy milyen beállítások mellett volt tesztelve.

Kezdjük a jó öreg Far Cry-al:

Far Cry

Repkednek a 100-as körüli FPS számok, már egy kártyás módban is, de sajnos itt a második kártya túl sokat nem tud beleszólni a sebességbe, alig hoz pár plusz kimutatható Frame-t

Most pedig autókázzunk egyet a Need For Speed Carbon-al:

NFS Carbon

Ennél a játéknál már látható a gyorsulás a 2 kártyás üzemmódnál, ám az átlagosan 25%-os gyorsulás elég gyatrának mondható. Ráadásul a minimális FPS-eknél még ennyi gyorsulást sem sikerült tapasztalnom

Ismét lövöldözős játékkal teszteltem! A kifejezetten ATI kártyáknak fekvő Call Of Juarez-t vettem elő

Call Of Juarez

Ennél a játéknál egy hajszállal nagyobb hatásfokot sikerült kimérnem, mint a Carbon-nál de az átlagos 30%-os gyorsulás még mindig nagyon pocséknak nevezhető

Ezután kipróbáltam a manapság is nagyon közkedvelt Oblivion nevű szerepjátékot:

Oblivion

A játék 1280X1024-es felbontásban 1 kártyával is nagyon szépen futott, s 30FPS alá nem igazán zuhant, bár nem kizárt hogy vannak olyan részek, ahol be-beszaggatna a játék. Viszont a 2 kártyás mód itt bőven hozott annyit, hogy biztosan ne essen a sebesség a kritikus szint alá.

Igaz még mindig közel sem tökéletes a második kártya adta skálázódás, de ezt az 50-60%-os gyorsulást, ha minden játéknál tapasztalhatnánk, egy szavam nem lenne

Ismét autós játékkal teszteltem, méghozzá a szintén nagyon sikeres Grid-el:

GRID

Nagyjából itt is annyira működött a Crossfire mint az Oblivionnál

Ezután kipróbáltam a minden gépet két vállra fektető Crysis Warhead-et:

Crysis Warhead

Na igen, egy érdekes grafikont láthatunk. Sajnos a minimális FPS még jobban csökkent, pedig itt elkélt volna a plusz kakaó. És éppen ezért a játék nagy átlagban is inkább lassult a 2. kártya hatására. Igaz voltak olyan pillanatok mikor érezhetően gyorsabb lett a játék a második kártyától, de ezek a hírtelen „felgyorsulások” nagyon rövid ideig tartottak, és utána nagyon csúnyán visszaesett az FPS. Ennél a játéknál is érezhetjük tehát a Crossfire hatását, de inkább negatív irányba

Folytassuk a tesztet a zombi irtós Left 4 Dead 2 nevű játékkal:

L4D2

Na gyerekek így kell ezt csinálni! Közel tökéletes a Crossfire hatása!

Jöhet egy kis GTA IV:

GTA4

És itt is van egy ellenpélda a fentebb látható nagyon jó skálázódásra. Itt egy hajszálnyi pluszt nem sikerült kimérnem. Pedig szintén jót tett volna a játék sebességének egy kevéske kis plusz

Természetesen a Battlefield: Bad Company 2-t is bevettem a tesztjeimbe:

Bad Company2

Sajnos itt sem működött valami jól a dolog, igaz a minimum FPS 2 kártyával egy picit több volt az egy kártyás módhoz, de még messze nem még ez is kevés volt, hogy végig folyamatos játékmenetet kaphassak.

A tesztelt játékok közé bevettem a Flatout:Ultimate Carnage nevű roncsderbis/zúzós játékot, íme:

Flatout Ultimate Carnage

Neeeem! Nincsenek az eredmények felcserélve. Egy kártyával már nagyon határon mozgó játszhatóságot produkált a játék, már érezhetően darabos volt a játékmenet. NA mondom, ha egy kicsi pluszt hoz a Crossfire, akkor pengén fog futni a játék. Erre inkább azt tapasztaltam, hogy az amúgy is elég alacsony FPS számok közel a felükre esett. Iszonyatos szaggatásba ment át a játékmenet. Végülis működött a Crossfire. Piszokmód lehúzta a sebességet. Hát… legalább ilyent is láthattunk

A Dirt2 nevű rally-s játékot is bevettem a teszt játék listái közé:

Dirt2

Sajnos ennél a játéknál is inkább rontott a 2 kártyás üzemmód a játék sebességén.

Legutolsó játékom pedig a Test Drive Unlimited 2 volt, ami elméletileg csak Directx10-es VGA kártyán indul el, ám valójában:

TDU2

Nagyon szépen futott 1280-as felbontásban, még közepes részletesség mellett is a játék egy kártyával. A második kártyával volt mérhető különbség, s igaz bizonyos pontoknál a minimum FPS alacsonyabbra esett, de az esetek többségében ha nem is sokkal de kicsit gyorsabban futott a játék a második kártya segítségével

Végezetül elmondanám a véleményemet. Láthattunk egy olyan hardveres kiépítést, ami elég ritka, drága, “macerás” cserébe nem megy. Igyekeztem a tesztbe minél több játékot bevenni. De sajnos azt tapasztaltam, hogy a régebbi játékoknál még csak-csak működött valamennyire a Crossfire, és egy 40-60% közötti pluszt sikerült kicsikarni a rendszerből, De egy kártyával is remekül futott a játék, ám az újabb játékoknál, ahol már azért küzdött volna a második kártya, hogy még sikerüljön játszható sebességet produkálni az adott felbontásban, az adott részletesség mellett, a helyzet inkább csak romlott a második kártya hatására.

Igen egy legenda az Ati X1950XTX, és igen, aki kicsit is vonzódik az infomatika hardveres világához, mindenki szeretne egyszer egy ilyen kiépítést birtokolni. Én azon kevés szerencsések közé tartozom aki magáénak tudhat egy ilyent… De ez egy hatalmas csalódás

About bacsis

13 hozzászólás

  1. nem értek ehez a dologhoz de azt nem lehet valahogy elérni hogy a processzorba integrált (apu) videókártya és az alaplapra integrált dedikált memóriás videógártya gpu-ja eggyütt járjon játék közben??
    a kártyák:
    amd radeon hd 7470m
    amd radeon hd 7340m
    mert váltani tudok köztük de eggyütt nem járathatók valahogy?

    (tudom… lehet hogy oltári baromságot írtam…)

  2. De igen megodlható, de meg van adva, hogy az APU.ba integrált videóvezérlő mely dedikált VGA kártyákkal hajtható párba… a te esetedben laptopról beszélünk és a proci egy Brazos architektúrás 2 magos csoda ugye? ebben van egy HD7340m, na most ez az APU viszont ilyen dupla VGA-s üzemmódot nem támogat.. a gép kapott még egy HD7470-es VGA kártyát, mert az valamivel erősebb a prociba integráltnál.. ennyi… használd a 7470-est… de Crosfirebe kötni a te esetedben nem lehet

  3. hát sajnálom hogy nem lehet megoldani.

    köszönöm a segítséget :-)

  4. Szokásos jól összerakott teszt,grat bacsis a rendszerhez,bár a végén nagyon szépen megfogalmaztad a véleményed :-)
    Külön tetszett a grafikonok háttere :-)

    Far Cry 2 teszt esetleg?Vagy Crisys 2?
    Azt tudjuk a CWarhead bár legendásan jó játék hát optimalizáltságban nincs ott…x 1950 prom volt birta-birta de meglepődtem h a Crisys 2 jobban ment mint a Warhead :-)

  5. Far Cry 2-t leteszteltem, aztán tegnap késő este láttam hoyg nincs róla grafikon s nincsenek meg a lemért eredmények.. kapja be akkor kimarad :-D
    Na szóval az is meglepően jól skálázódott,.. mármint relatív.. oylan 50-60%-ot biztosan hozott…. Crysis 2-t viszont nem teszteltem :-(

    Ami még érdekes, hogy az NFS Shift, az NFS Hot Pursuit és a Metro2033 nem indult el… nem tudom miért… korábban játszottam a Hot Pursuit-al még X1800XT-vel is, de most nem indult.. aztán telepítettem egy másik HDD-re még egy XP-t frissen felraktam , de ott sem indult, pedig tudomásom szerint az még megy XP-n.. pedig kipróbátlam volna azokat a játékokat is…
    Igaziból egy bő 3 hetet biztos tesztelgettem ezt a konfigot :-DD

  6. Jó teszt lett! Bár esetlegesen cpu limit ronthatott az eredményeken. Erősebb cpu-val nem tudod letesztelni? Nekem 8800 gts-em lett akkoriban mert az is akkor tájt jött ki. Jó kártya a mai napig üzemel :D Ráadásul egy két játék kivételével szépen bírja most is. Gtx 480 mellet még mindig megvan :)

  7. A tesztelt játékok közül a GTA4 ami leginkább proci igényes… mikor beraktam a gépbe egy 8800 Ultrát, bő 2,5X-esére gyorsulta játék…
    Sajnos nem volt proci limit :-(

  8. Értem :( Kár, pedig ezek is jók voltak anno. Hiába a nvidia jól eltalálta a 8800-as családot. (Kicsit más de olvastam az i7 2600k teszted. Nekem i5 3570k-m van 4ghz-n megy gyári hűtővel. Linx alatt 51 gflop :) nem kis tartalék lehet benne . )

  9. Jó teszt.Hasonló érzés fogott el engem is az ASRock 970 Extreme3+Zotac GeForce GT610 PCI (nem PCIe!!!) kombóval is,mert az egész gép megáll a 94-es AMI UEFI hibakódnál (PCI Bus enumeration has started)
    Pericom hídchip felel a PCIe-PCI átalakításért :D Ha valakinek ötlete van,meghallgatom szívesen.Hibrid CF-SLI valaminek például jól nézne ki a HD7770-nel :D

  10. Remek vga(-k) nagyon tetszett a teszt.

Leave a Reply