Ebben a bemutatóban a legtöbb szavazatot kapott CPU-t fogom tuningolni, azaz Egy AMD Athlon 64 3000+ Processzort.
Természetesen most is, először egy pár sort írnék arról, hogy mit kell tudni erről a processzorról.
Az AMD a K8-as architektúrát 2003 szeptemberében mutatta be. Az erre épülő processzorok a Socket 754-es tokozást kapták, és igen sok újítást hoztak. Első sorban ezek voltak az első olyan kereskedelembe került CPU-k, amik támogatták már a 64 bites utasítást, továbbá a memóriavezérlő is a CPU-ba költözött. Elhagyták az FSB-t is, (Front Side Bus) helyette bevezették a HT linket (Hyper Transport) Ami segítségével tud kommunikálni az északi híd a processzorral. Eleinte ennek órajele 800MHz volt.
A foglalat, és az ebbe passzoló processzorok nem voltak hosszú életűek, mert egy év múlva, 2004-ben, már jött az utód, a Socket 939
A tesztemben szereplő Athlon 64 3000+ CPU, is ezt a tokozást kapta. Az elődhöz képest annyi újítást hozott, hogy a HT link órajele 1000MHz-re emelkedett, illetve a memória vezérlője már támogatta a Dual Channel működést is.
A S939-be a legkisebb egy magos CPU a 3000+ aminek 1, 8GHz az órajele a legnagyobb pedig a 4000+ volt, ami 2, 4GHz-en üzemel
Az én 3000+-om is 1, 8GHz-es, azaz a legkisebb órajellel rendelkezik gyárilag. A Venice magra épül és 90 nanométeres SOI technológiával készült. L2 cache-ből 512KB jutott neki.
SIMD utasításkészletek közül támogatja az MMX-et a 3Dnow!-ot SSE 1, 2, 3-at és az AMD 64 technology-t.
Szóval ebből a processzorból szeretném a legtöbbet kihozni a következő komponensek segítségével:
DFI Lanparty NF4 Ultra-D@SLI alaplap
AMD Athlon 64 3000+ CPU
2X256MB A-DATA 600MHz DDR Memória
Geforce 7800 GTX Videokártya
40GB Sata HDD
Windows XP SP3 oprendszer
Hűtésnek a szokásos fagyállót kerítettem elő a fagyasztóból:
A Jól bevált módszerrel teszteltem ki a processzort, azaz elkezdtem a CPU External Clock-ját, (helytelenül FSB-jét), először alap feszültségen emelni, azaz 1, 4V-on. Egészen addig, míg már nem futott le a Super PI 1M tesztje, vagy nem töltött be az operációs rendszer. Utána feszültség emeléssel haladtam tovább.
Most is lefuttattam a Super PI-t alap órajelen, hogy tudjunk viszonyítani, hogy mennyire gyorsul a CPU a tuning hatására.
Hőmérséklet adatokkal ismét nem tudok szolgállni, mert a BIOS igaz írta mínuszba is a CPU hőfokát, de Everestben 0 fok alatt nem volt hajlandó a grafikon feltűntetni a CPU hőmérsékletét (nem lehetett kiválasztani sem a CPU szenzorát sem, szóval nem az volt a gondja hogy a hőmérséklet tartományt nem állítottam 0 foknál lejjebb)
Megjátszhatnám, hogy egyből berakom a legmagasabb órajelet amint ment alap feszen stabilan, de úgy semmi élvezet, semmi izgalom nincs benne, szóval kicsit „izguljatok” ti is és találgassatok, hogy vajon mit mehet alap feszültségen!
Első körben, ha már a processzor szó szerint lefagyott,
úgy gondoltam, 25%-os tuningot el fog viselni, feszültség emelés nélkül is. Tehát 250MHz-es ref. Clock-ot lőttem be. NA szerintetek is bírni fogja? Lássuk!
Minden gond nélkül vette az akadályt a rendszer. Bizony nem volt hülyeség „extrém magas” órajelű DDR1 memóriákat is gyártani, gondolok itt a már korábban alaposan kitesztelt 600MHz-es A-DATA RAM-jaimra, amik most is bent figyelnek a gépben, hisz már most 500MHz-en ketyegnek.
Akkor menjünk még feljebb 1,4V mellett! Gondoltam megnézem a 270MHz-es ref. Clockot, mit szól hozzá. NA menni fog?!
De megy ám. Eddig alapfeszültségen 600MHz, 35% tuning… Nem is rossz
Menjünk még tovább! 285MHz-et nézzük, mit szól hozzá a proci?
Azt mondja, hogy semmi gond! Még gyorsabban futott le a Super PI.
290-nél már instabil volt a rendszer, kicsit visszább vettem, 288MHz-re:
Itt még lefutott a Super PI 1M tesztje. Azért majdnem 45%-os OC alapfeszültségen szerintem nagyon szép eredmény.
De lássuk, mire jutunk, ha a feszültséget felemelem 1, 5V-ra?! Tehát egy tized voltot emeltem!
300MHz-re módosítottam a CPU ref. Clock-ját első körben:
Lefutott a Super PI, de semmi gyorsulást nem hozott. Ráadásul csak másodjára volt hajlandó lefutni, a Super PI. Elsőször az utolsó előtti lépésnél leállt.
Így nem is próbálkoztam magasabb órajelen, ezen a feszültségen garantáltan nem ment volna többet a proci.
Sajnos úgy tűnik megtört a lendület, a plusz egy tized volt hatására csak bő 100MHz többletet tudtam kihozni a kis Athlonból…
Így hát ismét feszültséget emeltem, 1,58V-ot állítottam be, és ismét 10MHz-el léptem feljebb a CPU alap órajelén, azaz 2792MHz:
Ismét stabil volt a rendszer, szépen lefutott a teszt.
Újabb ref. clock emelés, ezúttal 313MHz
Azaz több mint 1GHz-et emeltem már a processzor órajelén, és figyelem! Itt már a 600MHz-es DDR memóriák is tuningolva vannak!
Ez fölött akárhogy is próbáltam feszültséget emelni, még 1, 7V-on sem, volt hajlandó már betölteni sem a Windows. Arra gondoltam, hogy valószínűleg a memóriavezérlő nem bírja már a tempót, így egy próbát megér alapon visszább osztottam a RAMokat!
Úgy tűnik ez volt a megoldás, mert 320-as Ref. clockon is stabilnak bizonyult a gép.
Szóval az 1, 8GHz-es 3000+ Athlon 64 2880MHz-en dübörgött.
Igen szép eredményt sikerült kihoznom ebből a processzorból, egyáltalán nincs miért szégyenkeznie, hisz a legerősebb egy magos Athlon 64 órajelét is túl szárnyalta több mint 400MHz-el.
Ráadásul azért az elég vicces, hogy ez a processzor simán kifog a legtöbb 939-es alaplapon, mert a többség már elhasal 280-300MHz körüli External Clocknál, amit ez a CPU még simán bír. Szóval, aki egy ilyen CPU-ból akarja a maximumot kihajtani, az készüljön fel valami nagyon profi tuningos alaplappal.
Ha minden jól megy, hamarosan elkezdek szárazjéggel is tuningolni, nyakamat rá, hogy azzal meglesz a 3GHZ is
Jó lett ismét a teszt, gratula sokadszorra!
Észrevétel:itt a már korábban alaposan kitesztelt 60Mhz-es A-DATA RAM-jaimra, amik most is bent figyelnek a gépben, hisz már most 500MHz-en ketyegnek.
Az a freki 600MHz akart lenni.(igen, a „h” is nagy betű)
Köszi az elismerést, és hogy jelezted a hibát, mindjárt javítom
Szia
Te milyen hűtőpasztát használsz a lekváron kívül? +ezeket a betűket nem lehet kikapcsolni(Anti-spam betűket)
TSC
Lekvárt 24/7bwn használok, tuninghoz pedig MX2-t…
De csak azért mert a procira ráfagyott lekvárt marha nehéz letakarítani ;-)
Esetleg nem csinálod majd meg szozószár mentesre?(ha lehet)
Hát sajnos az még tudtommal senkinek sem sikerült…
Nincs megállás,határ a csillagos ég (csillagos órajel) :)!!!
izgalmas teszt volt és nagyon tetszik az oldal!
Jó teszt! Jó kis 3000+ példány.Szerencsésen kifogtad.
Helló!! Ledöbbentem a teszteden…Az én gépem is egy Atlon64 s939 3000+on alapszik és ha a BIOSban feltolom 10MHZval akkor nemhajlandó vagy csak 6szoros újraindulással hajlandó elindulni…(a Veryifing* DMI Pool Data-t kiírja és újra elkezdi a bekapcsolást)valami ötlet?…Alaplapom: GIGABYTE K8N-SLI msn:zsoltesz01@hotmail.com előre is köszi a segítséged
ZS0XA:
azért nem minden cpu megy egyformán jól :) de a ram is legalább ennyire fontos tuning esetén :)
Igen, oPal jól mondja!
HA nem bírják a ramok a tuningot, azok miatt is lehet nem induló gép a jutalmad, szóval javaslom, oszd vissza a RAM-ok órajelét, vagy emelj feszültséget, a Hyper Transport órajelét is fixáld le kisebb órajelen, meg azért előtte nézd meg hány fokos a procid, mert ha ilyen 70-80fokon jár alapból, akkro nem csoda hogy ennyi tuningtól is meghasal.. így hírtelen ennyi ;-)
sziasztok! haveromnak is ugyanilyen procija van, neki 2600 Mhz-ig bírta stabilan GYÁRI hűtéssel :), bootig 2790 Mhz-el jutottunk el :) gratu ehhez és az összes többi tesztedhez!
Hát igen.. az AMD-k szeretik ha hűvösen van tartva a fejük, különben elég hamar bedobják a törölközőt :-DD
Jahh és köszönöm az elismerést :-)
És vajon léghűtéssel mit bírt volna? :-)
Léggel cirka 2750-et bír
üdv
valóban szép eredmény.
nekem is ilyen cpu dolgozik egy ASUS A8N-E lap-ban,
2*512 Geil ultra 400 RAM Dual ban, GeForce210 VGA,1Tb sata HDD vel.
Léghűtéssel felhúztam
3500+ ra ami 2250Mhz ( 25% overclock )
itt néhányszor kifagyott tesztelésnél ezért növeltem a feszültséget
1.525v-ra
a kék hátterű hiba üzenetből amúgy valami ram betöltési problémát diagnosztizáltam,azért gondoltam be állítom őket
299Mhz re.
Everest szerint a memória olvasási sebességem:
5532Mb/mp
jelenleg átlag 40-42 fok alapon, terhelve 50-58 fok.
jelenleg stabil nak tűnik.
mi véleményed ezekkel a paraméterekkel stabil marad a rendszerem?
és.. mennyire károsítom így a gépem? :)
a választ előre is köszönöm.
Hali. nekem is ugyan ilyen processzorom van…
Alaplap: ASUS A8N-SLI
VGA: nVIDIA 6600 GT 128 MB (SLI)
RAM: 1.5 Gb
és én is húzni szeretném de nem vágom hogy hogy fogjak neki… :S mivel én úgy gondolom hogy a BIOS-om tiltja a porcinak a húzását… ( http://img692.imageshack.us/img692/9407/p1201111342.jpg )
Lehet csak én vagyok nagyon hülye de nem is itt kell tuningolni? :$
Amúgy meg 1800 MHz-ről szeretném kb vagy 2400 MHz-ig húzni. ehhez milyen hűtés lenne szükséges?? :)
válaszotokat várom! :) köszi előre is!
(e-mail: talpi@yelloo.hu)
grat a teszthez!cikked inspirált egy A64 tuninghoz ugyanilyen reviziójú (Dh-6) proccom van….2,434 mhz egy thermaltake bordával,3500-öt forgó ventivel,alapfeszen.
Följebb nem megyek mer HL2-höz nem kell több :-)
Update:a fent leirt konfigban kicseréltem a geforce7600ast egy radeon x1950pro-ra és most nyomom a cod MW3-at minden gond nélkül!!!
Az én régi procim is teljes mértékben ugyanilyen, MSI K8N Diamond Plus alaplapon. A gond az, hogy a HT Link 402 MHz-n megy mindig, a Bus speed-et pedig sehogy sem tudom feltornázni az alap 201 MHz-ről, és fogalmam sincs, hogy mi lehet a gond. BIOS-ban már FSB 240 MHz-nál tartok, de csak a ramok frekvenciája változik, a proci marad 1818 MHz-n.
Megjegyzem, hogy a Cool’n’Quiet és a Spread Spectrum-ok mind ki vannak kapcsolva.
Hálás lennék, ha valami tanáccsal szolgálnál. Köszönöm!
huhh.. ez így érdekesnek tűnik…
Szóval a (hibásan ejtve) FSB-t felraktad 240MHz-re, míg a szorzó is fix 9X-esen van,s ennek ellenére a Windowsban továbbra is 1800MHz-et ír a CPU-ra?
CSá! Megnéznék egy olyan tesztet, amikor ugyanazon az órajelen, egyeszer léggel, egysezer sima csapvízzel, és egyszer fagyállóval.