2000+-os T-bred, fagyállóra gerjed

Legutóbbi tesztemben egy Palomino magos X1800 volt a főszereplő, ami hát nem a legjobban volt tuningolható.

Ebben a tesztemben a Palomino utódját szemeltem ki, kíváncsi voltam, hogy a következő K7-es generációba passzoló Thoroughbred magos Athlon mire képes, és mennyi tartalék lapulhat benne. A Palominohoz képest ez a CPU már 0, 13mikronocs csíkszélességgel készült, SIMD utasításkészlete viszont ugyanaz, mint a korábbi modellé, azaz MMX, 3DNow! És SSE utasításkészleteket tudja, FSB-je natív 133MHz, azaz ezzel is megegyezik az elődjével.

Természetesen ezek a CPU-k is a jól ismert PR jelölést használták, ami azt jelenti, hogy a nevükben lévő szám nem a valós órajelére utal. A Választásom egy 2000+-ra esett, azért is ez, mert csak ez volt itthon! Ennek a CPU-nak a valós órajele 1667MHz, ez ugye a 133MHz-es FSB mellett 12, 5-es szorzóval jön ki

A mostani főszereplőnk

A mostani főszereplőnk

Igaziból a többi hardverről nem írnék úgy különösebben, hisz minden teljesen megegyezik az előző tesztben szereplő konfiggal, tehát csak a CPU lett kicserélve!

Na jó azé’ gyorsan fussuk át ismétlésül miből áll a vas:

Epox 8RDA+ NF2 ultra 400 alaplap

AMD Athlon XP 2000+ CPU

1X256MB A-DATA 600MHz DDR memória

4, 3GB Segate HDD

Windows XP SP3 oprendszer.

A teszt teljesen szokásosan zajlott, először alapfesszel kínoztam a CPU-t léghűtéssel, majd elkezdtem folyamatosan emelni a feszültséget, ha már nem bírta a beállított órajelet. A teszt vége felé pedig jött a fagyálló.

Minden órajel változtatáskor Super PI-t futtattam, illetve az Eversetel monitoroztam a CPU hőmérsékletét, és futtattam egy kis Winrar benchmarkot is

Első körben azért lessük meg, mit tud a CPU alap órajelen, természetesen gyári feszültség mellett, ami jelen esetben 1,65V volt

Tehát akkor 1667MHz:

1670MHz

1670MHz

 

1670MHz-en CPU hőmérséklet

1670MHz-en CPU hőmérséklet

Úgy gondoltam alap feszen nem lesz gond a 150-es FSB, de hát tévedtem, bootoláskor restartolt a gép, így kénytelen voltam vissza lépni egészen 144MHz-es FSB-ig, ez a 12, 5-es szorzó mellett 1800MHz-et jelent:

1810MHz

1810MHz

 

1810MHz-en CPU hőmérséklet

1810MHz-en CPU hőmérséklet

Ez volt a plafon, tehát amit alap fesszel ki lehetett hozni a CPU-ból. Ahogy kell a Super PI is gyorsult, a Winrar is kimutatta a többletet, és mivel feszemelés nem volt, így szinte nem is lett melegebb a CPU.

 Következő lépésem, tehát az 1, 65V-os feszültség 1, 85V-ra való felemelése volt.

Itt is nem gyengén szórakozhattam az FSB-vel, hogy mi az amit már bír a CPU, mert amit elsőnek, másodiknak, harmadiknak beállítottam, nem igazán bírta. Végül kemény 80MHz többlet jött össze 2tized volt hatásától:

1880MHz

1880MHz

 

1880MHz-en CPU hőmérséklet

1880MHz-en CPU hőmérséklet

Sajnos az Everest most sem tudja felismerni a CPU feszültségét, ráadásul a gyorsulás is alig kimérhető, viszont melegedni már el kezdet rendesen…

 Úgy gondoltam, majd a 2V meghozza áldásos hatását, így be is állítottam, amivel még további cirka 50MHz jött össze:

1934MHz

1934MHz

Viszont még jobban melegedett:

1934MHz-en CPU hőmérséklet

1934MHz-en CPU hőmérséklet

Itt már lemondtam erről a CPU-ról is, hogy ez sem hajlandó közre működni velem, és nem hagyja magát túl pörgetni.

 De azért csak megajándékoztam egy kis hideggel, és megpróbáltam továbbra is 2V-on maradni, hátha a hidegebb hőmérsékletnek hála kicsit többet fog futni.

Be is lőttem 160-as FSB-t ami 2GHz-et jelent:

2009MHz

2009MHz

Ehh tök jól stabil lett a gép

2009MHz-en CPU hőmérséklet

2009MHz-en CPU hőmérséklet

Elvégre cirka 40 fokkal hűvösebb lett, bár ugye volt már olyan példa hogy hiába lett hűvösebb, nem hozott érdemi változást… Na jó nézzük tovább 2V-on, hátha megy még feljebb:

2088MHz

2088MHz

 

2088MHz-en CPU hőmérséklet

2088MHz-en CPU hőmérséklet

166Mhz-es beállított FSB-vel is tökéletesen stabilnak bizonyult a gép, hihetetlen, hogy meg lódult a fagyállótól!

Megnéztem az Everest mit mond a processzor adataira, és az helyesen ismerte fel a feszültséget, tehát láthatjátok, hogy nem kamuzok, tényleg 2V-on vagyunk még.

Utolsó próbálkozásom az volt, hogy megkínáltam a processzort 2, 15V-al, mit tud annyi kraftal a CPU:

2160MHz

2160MHz

2160MHz-ig sikerült elvinni a processzort.

2160MHz-en CPU hőmérséklet

2160MHz-en CPU hőmérséklet

Igaziból hallottam már jobban túlhajtható Thorouhbred magos AMD procikról is, mert ez összességében nem ment valami jól.. legalábbis léggel nagyon nem, de a fagyálló úgy tűnik meghozta a kedvét

 Egy kis bonuszként, oPal fórumtárs kedvéért lefuttattam a gépen a linx nevezetű program tesztjét is, ami annyit tesz, hogy leméri a CPU nyers számítási teljesítményét, azaz hogy egy másodperc alatt mennyi lebegőpontos utasítást tud elvégezni a központi egység. Ezt angolul FLoating point Operations Per Second-nak hívják, röviden FLOPS-nak.

A tesztet nem egész 2 percig futtattam csak, és egy kicsit már visszább kellett vennem a CPU órajelét, mert a fagyálló már teljesen felolvadt, és a CPU hőfok is elkezdett 20fok környékére mászni. Tehát az eredmény 2120MHz-en született:

linx

linx szintetikus tesztprogram

 

Azért szépen leolvasható az 1, 5Gflops számítási teljesítmény

 Azt hiszem ezt a tesztet is be, fogom vezetni a későbbiekben, és akkor már lesz viszonyítási alapunk is

About bacsis

13 hozzászólás

  1. Ez is jó, élvezetes teszt lett bacsis!

    Ennek a linx nevű programnak betennéd a linkjét?

  2. Remek teszt, és ezer köszönet a LinX hez is :)

    1.5Gflops szép teljesitmény – az AthlonXP-M (Barton)133×15-ön csak 0.7-et tud.
    FSB látszik hogy kell a procinak :)

  3. Örülök, hogy tetszett a teszt urak!
    kicsit féltem, hogy uncsinak fogjátok tartani, mert ugye itt képek sincsenek nagyon… Meg ugye eléggé sokat szerepelt már ez a konfig különböző procikkal, és féltem, hogy már unni fogjátok ;-)
    ^Clown! oPal nekem ezt a linekt küldte, ahonnan lekaptam ezt a kis progit:
    http://www.xtremesystems.org/forums/showthread.php?t=201670

  4. Az én procijaim sztem messze nem mennek jól :S
    de kíváncsi leszek rájuk, ha sorra kerülnek :)

  5. Az ilyen tesztek soha nem lesznek unalmasak. Én is sokszor lefuttatok egy-két tesztet némelyik gépemen, főleg ha olyan tesztprogi kerül a kezem ügyébe, amit még nem vagy régen futtattam. Persze én csak fagyálló nélkül tudom.

  6. Fagyálló itt tényleg meg tette hatását jól:). Ez a FLOPS os dolog bevezetése pedig nagyon tetszik. A terminátor 3 ban is valami FLOPS -ot említettek a Skynet teljesítményére. Amúgy az 1,5Gflops nem valami sok, mert a Radeon HD5870 3Terraflops-t tud!

  7. 1.5Gflops egy régi procitól igenis szép eredmény :) uj procik is épp hogy elérhetik az 50 gflops-t i7 van kb csak fölötte.

    azokhoz képest egy “régi” vga, mint a 3870 tud 500 Gflops-t
    4870 lépte meg elsőként az 1 Tflops-t. ugye csak Unified Shader óta tudnak a vga-k számolni. G80 értékeit nem tudom, R600 420Gflops-ot tudott.

    ebből is látszik hogy vga-k és cpu-k alig összevethetőek ebből a szempontból.

    egy PIII 900 még 0.43 Gflops-al megy :)
    P4-et ma fogok megnézni (Northwood és Prescott is)
    AthlonXP-k 1.2-1.5 környékén mennek ezekszerint :)
    Athlon II M320 ment 7 Gflops-t (ezt még lecsekkolom, mert kevésnek tűnik)
    Phenom II 2maggal, az M320 órajelein 24 Gflops
    Phenom II 955 40 Gflops körül megy
    q9400-at is megnézek ma :)

    intel ráadásul jobb lebegőpontba mint az amd.

  8. Akkor jól elvannak maradva a CPU-k a GPU-k teljesítményétől. Megnéztem én is mobil Core2duo T7500 procim és 13GFlopsot tudott. Amúgy meddig érdemes futtatni a progit? Én csak 3 percet adtam neki…Unified Shader mióta van? Videókártyára létezik ilyen tesztprogram?

  9. Atom_Anti!
    A radeon HD sorozat illetve a Geforce 8000-es sorozat támogatta először hogy általános számítási feladatokat is rájuk bízhatunk,szal cirka 3,5 éve van ilyen :-)

  10. Jó kis teszt lett grat:!

    Viszont az én jó öreg 1800+ Athlonon Léggel ment 2.5Ghz-et. Szar Msi KT4V-ben Persze hogy learkaztam :@

    Az kéne neked. 100-120% tuning biztos lenne belőle:)

  11. Hamarosan lesz a tesztnek folytatása, ahol ha minden jól megy egy bitangabb proci már fog tudni villantani ;-)

Leave a Reply to oPal Cancel reply