Víz Vs. tej (és társai) hűtés

Kereken 2 évvel ezelőtt megírtam a logouton első nagy sikerű tesztem, a hűtőpaszta vs. lekvár első részét. Szerencsére olyan jól sikerült, hogy folytatást vártatok tőlem, amit természetesen meg is kaptatok ott különböző formában, bizonyos időközönként. A konklúzió minden esetben az volt, hogy bizony ezek a „nem oda illő” anyagok bizony, mégis csak oda illenek, hiszen a direkt erre a célra készített hűtőpasztákkal fel veszik a versenyt.
Ez mind szép és jó, elvégre mindenki felhasználhatja, függetlenül attól, hogy a felhasználó léghűtéssel vagy vízhűtéssel hűti CPU-ját.
Ebben a tesztemben viszont kifejezetten a vízhűtést használó, azaz inkább most így fogalmazok: folyadékhűtést használó felhasználóknak szeretnék kedveskedni!
Sokszor keresnek meg privátban azzal a kérdéssel, vízhűtéssel ismerkedő fórumtársak, hogy ha sima csapvizet töltenek a rendszerükbe, akkor vajon az is megfelelő, vagy a desztillált víz mellé ha nem töltenek adalékot, az komoly probléma-e?
Én természetesen azt szoktam mondani, hogy ha nincs ló, jó a szamár is elven tökéletesen megfelelnek.
Aztán ott van a fagyállós hűtés megoldásom, amivel időnként nagyon „szép” eredményeket szoktam elérni tuning téren.
Ebből felbuzdulva, azt az ötletet találtam ki, hogy vajon mi lenne, ha a különböző, a háztatásban is megtalálható folyékony anyagokkal tölteném fel a rendszeremet, hátha azok is elvezetik olyan jól a hőt, mint a víz, vagy esetleg még további értékes hőfokokat tudnék nyerni. Azaz arra keresem a választ, hogy vajon van-e a vízen kívül olyan hétköznapi folyékony anyag, ami jobban el tudja vezetni a hőt a CPU-ról, illetve a CPU-n lévő blokkról!?

Fogtam ezt a gépem:
DFI NF4 Ultra Ultra-D@SLI Alaplap
AMD Opteron 175 2magos CPU@ 2, 85GHz 1,475V
4X512MB Corsair XMS PRO PC3200 Memória
Geforce 7950 GX2 VGA kártya
60GB HDD

Majd,a jó kis „home made” vízhűtésem,

Igényes házi barkács

Igényes házi barkács

becsöveztem, majd feltöltöttem a rendszert először vízzel.
Elindítottam a Windowst, majd Everestben lemértem a CPU felületének, illetve a 2 CPU magjának a hőmérsékletét (A maximális értéket jegyeztem fel minden esetben). Majd ráengedtem a gépre a Prime95-t azaz kapott a CPU egy 100%-os terhelést, futtattam cirka 8-10percig, majd feljegyeztem a terhelt hőmérsékleteket is, legvégül Crysis-oztam egy kicsit, a háttérben továbbra is futtattam az Everestet, hogy monitorozza a CPU hőmérsékletét továbbra is, majd némi lövöldözés után ismét megnéztem, hogy a játék alatt hány fokig melegedett a CPU hőmérséklete.

Lássuk hogy alakultak az értékek:

vízzel elért hőfokok

vízzel elért hőfokok

Amint ezzel megvoltam, akkor jött a többi „lötty” amiből hűtőfolyadékot neveztem ki!
Első körben a vörösbort próbáltam ki. Apósom hozta Olaszországból, ott a párom nővérének a férje termeszttette, állítólag nagyon finom, én viszont nem vagyok boros, így saját véleményem szerint, meg nem, de ez nem hátrált attól, hogy beletöltsem a rendszerbe!

Igen, szép piros, a tartálynak kinevezett befőttes üvegben, amilyennek kell lennie:

A vörösbor bevetés előtt

A vörösbor bevetés előtt

Viszont ahogy megtöltődött vele a cső, nagyon szépen mutatott szerintem a rendszer:

Vörösbor bevetés közben

Vörösbor bevetés közben

Csak úgy csordogál a vörösbor

Csak úgy csordogál a vörösbor

Amint betöltött a Windows, már tapadtam is rá az Everestre, és kíváncsian leskedtem, hogy ezúttal milyen hőfokokat érek el, természetesen most is feljegyeztem a nyugalmi, a 100%-os terhelt, és a játék alatt elért maximális hőmérsékleti adatokat, íme:

vörösborral elért hőfokok

vörösborral elért hőfokok

Hmmm, minimális a különbség a vízzel szemben, de 1-2 fok különbséget sikerült kimérni a bor javára…

Egyenlőre semmilyen következtetést nem szeretnék megállapítani, menjünk tovább…

A következő választásom a jó kis acskós tejre esett, ami szerintem egy kicsit sűrűbb, mint a víz vagy a bor.
Először zutty bele az üvegbe

Fínom tejci nem tudja milyen sorsot szántam neki

Fínom tejci nem tudja milyen sorsot szántam neki

Majd jöhetett a rendszer, illetve a csövek feltöltése vele:

...Itt már tudja

...Itt már tudja

...Tudja mitől hül a proci

...Tudja mitől hül a proci

Gép ismét indít, Everest megnyit, hőmérsékleti adatok feljegyez. Íme:

Tejjel elért hőfokok

Tejjel elért hőfokok

Igen, a tej elég jól szerepelt, terhelve 3-4 fokkal is csökkent a CPU magok hőmérséklete, ezt már mérési hibának sem mondhatnám. Na lépjünk tovább

Van itthon igényes szénasavas üdítő, narancs ízű. Ami a Tescoban kb. csapvíz árban megvásárolható, így még szép, hogy bekerült a tesztbe, mármint az üvegbe

AZ!!!! üdítő-nek csúfol valami

AZ!!!! üdítő-nek csúfol valami

A képen azért nem a dunsztos üvegbe van lefényképezve az üdítő, mert először elfelejtettem lefotózni, most amikor meg pótolni akartam, nem találtam meg az üveget…
Majd a rendszerbe

Ide tökéletes

Ide tökéletes

csak úgy pezseg

csak úgy pezseg

Most is ugyanaz a folyamat esett meg. Lássuk, mit tud az üdítő ital:

Szénsavas üdítővel elért hőfok

Szénsavas üdítővel elért hőfok

Sajnos elég rosszul szerepelt, én ezt annak tudnám be, hogy a szénsav buborékok eléggé hátráltatják a hő elvezetését a CPU blokkról… vagy nem.. Mindenesetre többet ezt nem használom.
Aztán benéztem a fürdőszobába is, mi bújik ott, és megcsillant a szemem a párom öblítőjén: Há’ virágillat van! Nem kicsit! Főleg, mikor kiöntöttem az üvegbe:

Az illatfelhőt okozó

Az illatfelhőt okozó

Fú basszus, még most is tele van vele az orrom, fel keveredik tőle a gyomrom, így töményen nem bejövős a szagja nekijje, lássuk a rendszer, hogy emészti:

Itt már jó helyen van

Itt már jó helyen van

hűbeszépszínevan

hűbeszépszínevan

Gyors méricskélés:

öblítővel elért hőfok

öblítővel elért hőfok

Én igaziból kicsit többet vártam tőle, mert állagra a tejhez hasonlított, vagy inkább még sűrűbb, teljesítménybe pedig kb. a csapvíz szintjét, mutatta fel.
Végül pedig lássunk akkor egy összegző táblázatot:

Először a nyugalmi állapotban lévő CPU-t hogy tudták akkor lehűteni a különböző flyadékok:

Nyugalmi állapotban mért hőfokok

Nyugalmi állapotban mért hőfokok

Terhelt összegző táblázat:

Terhelt állapot hőfok összegzője

Terhelt állapot hőfok összegzője

Na meg a játék alatt elért hőmérséklet:

játék alatt mért hőfokok összegző grafikonja

játék alatt mért hőfokok összegző grafikonja

Végeredménybe elmondható, hogy a különbségek minimálisak, amik vannak azok betudhatóak akár mérési hibának is. De ha megnézzük a legjobb és a legrosszabban teljesítő folyadékot, azaz az üdítőt és a tejet, akkor azért köztük sikerült relatíve nagy különbséget kimérni. Persze alap, hogy a tej nem fogja a világot megváltani hűtés terén, és ez miatt nem fogják a szénsavas üdítő forgalmazását sem befejezni. A lényeg, a lényeg, hogy ami folyékony az ELMÉLETILEG!!!!! Mehet be a vízhűtés rendszerbe! Főleg a tej!
Hosszú távon persze ERŐSEN NEM AJÁNLOTT EGYIK SEM!
Hangos gondolatmenet: Asszem kipróbálom a tejes fagyállót

About bacsis

19 hozzászólás

  1. Látom, megint “állatkodtál” :DDD. Persze jó értelembe. Az a tej igazából sok E cucc miatt vezeti olyan jól a hőt(lehetséges). Desztvíz vs csapvíz harc nem lehetne majd? Csak mert ugye a csapvízbe vannak különböző ásványok, a desztvízbe pedig nem.

  2. hmmm érdekes feltételezés és akár igaz is lehet.. na meg az ötlet sem rossz, köszi, sztem megpróbálom

  3. és hosszútávon a tejből aludtej-hűtés alakulhatna ki :D :D :D

    hát barátom, nem vagy semmi ötletekkel megáldva :D most megint jókedvet varázsoltál :D

    köszi a tesztet :D

  4. Eddig azt gondoltam hogy jól beborozgatsz mikor ilyen teszteket csinálsz…, de most kiderült nem:).

    Higanyt nem lenne érdemes átforgatni a rendszeren? vagy túl sűrű?

  5. Ötlet az mindíg van, csak eszköz nincs hozzá mindíg hogy megvalósítsam… pl nem ismersz valakit akinek van patak a kertjében? :-DDD
    Örülök, hogy tetszett

  6. Atom_Anti!
    Ez szintén nagyon szuper ötlet! de honnan a francból szerezzek fél littyó higanyt? :-D

  7. velem szemben a völgyben folyik patak :D :D sőt szomszédommal is vagyok olyan jóba hogy ezt akár ki is használhassuk :D

    a patakviz azonban nem jó, mert hordalékos. pumpát gyorsan tönkretenné pár homokszem.

  8. Nincs egy jó kémiatanárod? Iskolákban szokott lenni:). Esetleg el kéne ugranunk valamelyik lelőhelyre:
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/81/Mercury_output2.PNG

  9. oPal!
    Amit én találtam ki hűtési megoldás, ahhoz nem kell víz keringető, természetesen nagyon környezetbarát!
    ráadásul nagyon-nagyon hatékony ;-) Szóval… mikor mehetek meglátogatni téged? :-DDD
    Atom_Anti!
    Hát túl sok lelő hely nem nagyon létezik ahogy elnézem, de még mindíg szerencsésebb helyzetben vagyok, mint az Afrikaiak vaaagy az ausztrálok :-DDD

  10. Aha, szóval magát a gépet, vagyis a bordáját belelógatni a vízbe ?:D

  11. hmm elképzelhető :D bár maga a hűtés elképzelhetetlen hogy mire készülsz :D

  12. Davidof kezded kapizsgálni mi a terv :-)
    De ez másik történet lesz :-)

  13. Ez megint egy kicsit “nagyon beteg” teszt!Amúgy meg ismét 1 profi alkotás Bacsis barátomtól!!!

  14. A vörösbort csak humán rendszerbe szabad tölteni :)

  15. jó kis tesztet hoztál össze. szegény D5 mit ki nem kell magából pumpálnia…. :D

  16. Mindig szeretem olvasni a cikkeidet,megmosolyogtatnak.:D
    Esteleg még hűtőlekvár helyett egy kis zsír a procira vagy vaj?A patakos hűtés is elég eszementnek hangzik ,de télen lenne a leghatékonyabb.

  17. Nem csalódtam benned bacsis :DDD :R
    mélyhűtő kompresszor+csőkígyó kombóra nem gondoltál még? ( mondjuk egy olyat, már komolyabb feladat összedobni, uh sztem szól Habo2-nek, hozzon egy IFA hűtőt :DDD

  18. Hát öcsém ez a teszt kurvajó :DDD
    Gratula hozzá:D

  19. Ez igen, nagyon ütős kis teszt :D Kár hogy a pálinka kimaradt,a vörösbor után kiváncsi lettem volna hogy egy legalább 40%-ban alkoholos ital mennyire veszi fel a hőt :)
    Esetleg legközelebb egy pájinka vs ser teszt sem lenne rossz :D

Leave a Reply to adamka16 Cancel reply