A félkarú Opteron

A bacsis-tuning indulása óta már két Socket939-es tokozású  Opteron CPU is volt letesztelve hogy mit bírnak. Először egy Opteron 170-es esett áldozatomul, utána jött a 200Mhz-elgyorsabb, 175-ös típus.

A mostani tesztemben is Opteront fogok megkínozni, ami szintén 939-es tokozással bír, de a korábbi tesztekben szereplő példányoktól eltérő, a mostaninak „csak” egy magja van. Azaz ez még az első generációs Opteronok táborát erősíti. Az AMD az egy magos Opteronokat 2003-ban mutatta be és már akkor is több foglalatba passzoló típusok jelentek meg, voltak a 939-es tokozásúak, amik egy utas szerverekbe lettek készítve, illetve készültek 940-es tokozásúak, amik két utas szerverekbe készültek,  ilyenek voltak a Wildhorse, vagy a Double Eagle, ugye Darthsun? ;-)

Na és persze ott voltak a szintén 940-es tokozűsú 8 utas szerverekbe szánt Opteronok

Eleinte ezek az egy magos Opteronok 130 nanométeres csíkszélességgel, és C0-ás steppingel készültek, de hamarosan kiadták az E4-es steppingre épülő 90nanométeres csíkszélességű Opteronokat is, amik a 939-es tokozásban a San Diego magra épültek, míg a 940-esek magja a Venus nevet kapták.

San Diego magot Athlon64-es CPU-k is kaptak, ennek köszönhetően nem túl sok különbséget lehet megállapítani az erre a magra épülő Athlon64-ek és Opteronok közt. Azaz megtalálható mind az Athlon64, mind az Opteron CPU-kban az 1MB L2 gyorstár, SIMD utasításkészletekből sincs hiány, hisz bele mókolták az MMX-et a 3Dnow!-ot, SSE, SSE2, SSE3-at továbbá támogatják már a 64bites utasításokat is. Az egymagos Opteronok legkisebb órajele 1, 8GHz, ami az Opteron 144-es típusnevet viseli. Ezek a processzorok 200Mhz-es léptékekkel, egészen 3GHz-ig skálázódnak, s a legnagyobb a 3GHz-es példány, pedig az Opteron 156-os névre hallgat.

A tesztben szereplő CPU a 146-os modell, azaz a 2. legkisebb példány, órajele 2GHz. Ezt 10X-es szorzó és az „örök” 200MHz-es referencia órajel segítségével hozza össze.

A mostani tesztalany

A mostani tesztalany

Kicsit utána keresgettem, s megtudtam, hogy ezeknek a CPU-knak a gyári feszültsége 1,35V illetve 1,4V lehet.
Ahogy fentebb is írtam pár sorral, a 939-es Athlon 64, és az Opteronok közt semmilyen felépítési vagy architektúrális különbség nincs, így bármely vagy legalábbis az esetek 99%-ban az összes 939-es CPU-t támogató alaplapban működésre lehet őket bírni, bármilyen gond nélkül, annak ellenére is, hogy az alaplap leírásában nem szerepel az Opteron CPU support.

Így tehát ezt a CPU-t is gond nélkül tudtam röffenteni az Nforce4-es csipszetes DFI alaplapomban!

Lássuk hát, hogy miből is állt össze a tesztkonfiguráció:

DFI NF4 Ultra-D@SLI Alaplap

AMD Opteron 146 CPU

2X512MB DDR600MHz Patriot memória

2X7950GX2 (Quad SLI) VGA kártyák

40GB mittomén milyen Sata vinyó

Windows XP SP3 Oprendszer

A tesztet ezúttal is, a szokásos módon folytattam! Először alap feszültség mellett próbáltam a CPU-t minél magasabb órajelre sarkallni, majd mikor az már kevésnek bizonyult a további órajel kicsikarásához, akkor hát emeltem rajt, majd ismét emeltem mikor megint „kérte”. Ha nem kérte, akkor is kapta:-D. S mikor már érezhetően kevés volt a léghűtés, jött a… úgyis tudjátok mi!

Teszteléshez most is a Super PI-t használtam, amit lefuttattam alap órajelen, illetve az Everest CPU Queen beépített CPU sebesség mérőjét, hogy tudjunk viszonyítani, hogy mennyit fog gyorsulni a CPU a tuning hatására, illetve a CPU Queen segítségével tudjuk, hogy többi CPU-hoz képest milyen sebességet tud produkálni a proci. CPU hőmérsékletmonitorozáshoz is az Everest beépített rendszerstabilitás menüjét használtam, hogy szépen grafikonosan mutassa a CPU felület illetve a mag hőmérsékletét, továbbá futtattam a Winrar beépített benchmarkját is, úgy ahogy szoktam.

Lényegében minden úgy fog zajlani, ahogy eddig, csak most kicsit részletesebben írtam le, ezt a 1,5 doboz sörnek tudnám be:-D

Na, szóval gép indít BIOS-ba belép feszültség auto-ra állít. elmentés kilépés, majd visszalépés, és már írta is az alaplap, hogy 1,4V-ot állított be a CPU-nak, tehát ha a lap ezt határolta be alap feszültségnek, én elfogadtam neki.

Ismét kiléptem, a BIOS-ból, s már indítottam is a Windows-t, hogy lássam, mit tud a processzor:

alap órajelen Super PI

alap órajelen Super PI

alap órajelen CPU hőmérséklet, és Winrar

alap órajelen CPU hőmérséklet, és Winrar

alap órajelen Everest CPU Queen

alap órajelen Everest CPU Queen

Amire felhívnám a figyelmet, az a CPU-Z kép ahol azt írja a CPU mag nevére, hogy Venus. NA, most ez azért érdekes, mert Venus magos 939-es Opteron nem létezik, hisz a Venusok azok 940-es tokozást kaptak… Valószínűleg a CPU-Z ismeri fel hibásan a CPU-t, nem nagydolog, de gondoltam azé’ megemlítem.

 A másik, ami nekem szemet szúrt, az Everest CPU Queen tesztje ahol látható, hogy azonos teljesítményt mutatott fel, mint az Athlon 64 3200+, aminek szintén 2000MHz az órajele, csak hogy abban fele akkora, azaz egészen pontosan 512KB L2 cache található. Nagyon úgy tűnik, hogy a CPU Queen tesztet nem befolyásolja a gyorstár mértéke.

Na, akkor lépjünk is tovább, és vessük bele magunkat a tuning gyönyöreibe!

Szóval, úgy gondoltam, hogy nemes egyszerűséggel a 200Mhz-es alap órajelet 250MHz-re módosítom, ami 25%-os tuningot jelent. Opteronba még nem csalódtam, így volt egy olyan érzésem, hogy alap feszültségen is tudni fogja ezt a CPU:

2500MHz-en Super PI

2500MHz-en Super PI

2500MHz-en CPU hőmérséklet

2500MHz-en CPU hőmérséklet

És tényleg bírja! Szépen gyorsult is a CPU mind Super PI, mind Winrar tesztben. A CPU hőmérséklete is szinte alig lett melegebb.

Gyerünk, adjunk neki még! Biztos van még benne tartalék! És még további 10%-ot pakoltam a CPU-ra:

2700MHz-en Super PI

2700MHz-en Super PI

2700MHz-en CPU hőmérséklet

2700MHz-en CPU hőmérséklet

2700Mhz-nél járunk igen és minden akadály nélkül megy a kis Opteron!

 Feszegettem még tovább a határokat s még 100MHz-et dobtam rá:

2800MHz-en Super PI

2800MHz-en Super PI

2800MHz-en CPU hőmérsékélet

2800MHz-en CPU hőmérsékélet

Bizony, 40%-os túlhajtást is képes a processzor gond nélkül venni, s mindezt alapfeszültségen!

Próbáltam még tovább hajtani, de még 2850MHz-en is újraindult a gép, szóval, ha további órajel emelést szeretnék alkalmazni, akkor ide feszültségemelést kell beiktatni! Így tehát az 1,4V-os feszültséget 1,5V-ra módosítottam!

Be is lőttem neki a 3GHz-et, de kapásból nem POST-oló gép lett a jutalmam, így el kezdtem csökkenteni az órajelet 20Mhz-enként, hogy hol lesz ismét stabil a rendszer. Íme:

2920MHz-en Super PI

2920MHz-en Super PI

2920MHz-en CPU hőmérséklet

2920MHz-en CPU hőmérséklet

2920MHz-et értem el, szóval az alapfeszültséges maximális órajelet, még további 120MHz-el tudtam megfejelni. itt egy kicsit kezdtem aggódni féltem, hogy a CPU-nak megtörik a lendülete.

Ismét feszültségemelés-t iktattam be, és az 1,5V-ról felraktam 1,57V-ra a CPU feszültségét, ez ehhez volt elegendő:

2960MHz-en Super PI

2960MHz-en Super PI

2960MHz-en CPU hőmérséklet

2960MHz-en CPU hőmérséklet

Igen… Továbbra sincs meg a 3GHz, és csak 40MHz további plusz jött össze, viszont a CPU hőmérséklete, elég komolyan megugrott…

Szegény CPU-nak nem sokat dobott a feszültségemelés, de hátha, majd a hideg meghozza ismét a kedvét!

Szóval fagyálló rácuppant, feszültséget nem emeltem, maradtam továbbra is az 1,57V-on, na, majd most meglesz a 3GHz:

A bűvös 3000MHz

A bűvös 3000MHz

Sikerült a Super PI-t lefuttatni 3GHz-en, viszont a Winrar futtatása kékhalált, illetve restartot okozott. Így ezen a feszültségen tényleg ez a vége a processzornak!

Így ismét feszültség emelés következett, és felpakoltam 1,61V-ra.

Viszont innentől kezdve, egy olyan érdekes anomáliával találkoztam, amit korábban még soha nem tapasztaltam! A Windows elindult 3050Mhz-en is, és a Super PI is lefutott, de amint lementettem volna az eredményt, illetve róla a képet, a Paint lefagyasztotta a gépet. További feszültség piszkálás következett. Próbáltam magasabb és alacsonyabb feszültségen is használni a processzort, de amint a paintot megnyitottam, fagyás volt a jutalmam. De volt, hogy már a start menü megnyitása is fagyást eredményezett! De mondok jobbat! 1,63V-on sikerült 3100MHz-en is lefuttatnom a Super PI-t, és még a paintot is meg tudtam nyitni, rányomtam, hogy kép mentése, piff, fagyás. szóval arról sem tudok eredményt mutatni!

Illetve mégis, mert biztos, ami biztos alapon megpróbáltam kifényképezni csak úgy lazán az elért eredményt, a minőség olyan, amilyen, de a lényeg az látszik:

Szóval inkább azt mondom, hogy a CPU vége a 3000MHz hisz fölötte

3,1GHz kifényképezve

3,1GHz kifényképezve

 hiába futott le a Super Pi, én azt hivatalos képpel, igazolni nektek nem tudom.

Még egyel tartozok nektek, az pedig az Everest CPU Queen tesztje, amit 2980MHz-en futtattam le, hát lássátok:

2980MHz-en CPU Queen

2980MHz-en CPU Queen

Összességében sikerült a CPU-ból 50%-ot túlhajtani, de ami a legszebb a dologban, hogy 40% alapfeszültség mellett jött össze. Nagyon sajnálom, hogy ahogy a nagy többség, ha alapfeszültségen megy, mint a szél, a további feszültségemelés mit sem ér. De már megint csak a telhetetlenség beszél belőlem, igen is elmondható, hogy ebben a processzorban sem kell csalódni tuning terén!

About bacsis

14 hozzászólás

  1. Érdekes egy anomália amit tapasztaltál. Lehet pont olyat használ a procinál amit nem bírja.

  2. Ez igen,az Opteronokban SOHA nem kell csalódni és ezt Bacsis barátom is tudja nagyon jól!!!

  3. Jó ez a proci, meg a teszt is :)
    Nemrég gondolkodtam rajta, hová tűntek az AMD serverprocik tőlünk, gyártanak még valahol?

  4. Az AMD pont hogy, ha máshol nem is, de a szerver processzoraival, nem kicsit szorongatja az Intelt. Mára már nagyon komoly Opteron CPU-k vannak, s már bő fél éve elérhetőek a 12 magos példányok is… Azé’ mer az IBM nem használja, az az ő baja. sok szervergyártó viszont előszeretettel használja. HA jól tudom a világ legerősebb szuperszámítógépe is AMD procikat használ, valami 30ezer darabot, de ebbe nem vagyok biztos

  5. Egen, az optik nem kis előnybe vannak az eddig is jól működő HT linkjeik miatt. intel lépéshátrányba volt az FSB alapu multi-cpu rendszereivel. nehalem épp kezdi javítani ezeket a hibákat.

  6. Pár éve szerettem bele az Opteronba, egy öreg 1 magos 250 ketyeg 2400-on nálam, de alapbeállításon is lealáz 3400-as Xeonokat, core2extreme procikat az everest szerint. Nem tuningolom, tudom ez a bacsis-tuning oldala, de az opteronok tényleg nagyon fasza procik, uff.

  7. Szia!

    Te próbáltad a tuning melletti CnQ-t?
    Nekem 623-1es BIOS mellett nem igazán akar menni.
    Elég sok leírást elolvastam a témában, de azok nálam nem hoznak eredményt… :(

  8. Nem igazán próbáltam sajna, azt ha tuningolok úgy kezdem, hogy letiltom :-D

  9. Nemrég intéztem egy 175-ös procit, amin először működött (bár néha-néha fagyogatott), aztán frissítettem BIOS-t, ez alatt viszont nem megy sehogy sem. :)
    Most az ND70x-as BIOS-okkal szemezgetek, de jó lenne ha vki megerősítene hogy azzal megy.
    Hátha.
    Amúgy, hogy ne legyek teljesen OFF, szépet megy az Opti!
    +0,1 volt @11×250 és egy éjszakán át futott az OCCT hiba nélkül.
    Majd, ha találok egy jó BIOS-t, megnézem mit tud. :)
    Ja és persze az oldal király, nagyon! ;)

  10. tulajdonképpen milyen lapot is pakoltál alá?

  11. Mondjuk én telljesen hivataos BIOS-al használom totál elégedetten…

Leave a Reply to Giannichedda Cancel reply