Bacsis a laptopját sem kíméli

Egyszer volt, hol nem volt, amikor még Bacsis nem igazán használta magára a Bacsis nevet, mert még csak egy 16 éves külök volt, látott életébe először egy 386-os laptopot.

A ffene már megint hazudok. Nem igaz ám! Mert először cirka 1998 magasságában láttam, a sógorom hozott a cégétől egy laptopot, és Doomozhattam rajta, de ha ezt nem számoljuk, akkor jahh, 2002-ben, közép sulis 2-as koromba láttam először lapost. Na de most inkább befogom, azaz mesélek tovább!

Bacsis mikor megpillantotta azt a kis 386-os, monokróm kijelzős csodát, egy korábban még nem érzett érzés töltötte el, s ezt mondta: nekem kell egy ilyen! Mennyiért eladó? Kérdezte a tulajt. A tulajdonos pedig mondta, hogy nem adja el, mert ő csinálta meg, sok baja volt, s igaz hogy nem látszik, de vannak kisebb hibák. Pl. a HDD nem tud bootolni, csak DOS-os floppy-ról volt hajlandó indulni a gép, mikor bootolt, a kijelző vibrált, ahogy „elszívta” az FDD az energiát, hiányzott az akksi egyik cellája, bár az is csoda volt, hogy még működött az akku. Szóval a gép nem volt eladó. De Bacsisra drogként hatott a hordozható számítógép varázsa, és csak addig rágta a tulaj fülét, míg sikerült rávennie, hogy adja el. Így az üzlet megköttetett 17ezer jó magyar forintért. Bacsis boldog volt, de mint minden drog, ez a laptop is úgy hatott rá. Egy idő után többet és jobbat akart. Így az akkori álmát eladta, és Isten keze volt a dologban valószínűleg, de utána egy teljesen ugyanolyan felépítésű kinézetű laptopot vett, amilyen a kis 386-os volt, de már 486-os CPU dolgozott benne, Windows 95 futott rajta, és színes, 256 színt tudó kijelzője volt. Bacsis azért a laptopért úgy ment fel Budapestre, hogy 486-os laptop 47ezer Ft-ért, s mikor felment, akkor látta, hogy tök ugyanolyan, mint a korábbi 386-os…

Fúúú ismét kábulatba esett sokáig Bacsis, tolta rajta a Doom-ot, hisz már eldöcögött rajta, és a suliban csak úgy feszített a csajoknak, s még a csúnya rossz gonosz nagy 4-esekkel is lespannolt. Hát igen, akkoriban még varázsuk volt a laptopoknak, nagyon kevés embernek volt, s főleg nem egy iskolásnak.

De a droghatás most is benne volt Bacsisban, és ismét másik laptopot akart! Amin már zenét is lehet hallgatni, van optikai meghajtója, és kisebb 3D-s játékok is mennek! Olyant szeretett volna!

Valószínűleg ismét Isten játszott közre, mert Bacsis, mikor következő laptopjáért Szegedre utazott, ami úgy volt hirdetve, hogy kifogástalan állapotú 233MMX laptop, s mikor meglátta, hogy az is ugyanúgy Compaq, ami nyomokban ismét hasonlít a korábbi 386-os 486-os kedvenceire, hát leesett az álla, és nagyon örült neki. Az üzlet nyélbe ütődött, és Bacsis ismét boldog volt. tolta a Quake-t, A Settlers3-at A Lego Racers, és egyéb jó játékokat a laptopján, sőt már internetezni is tudott vele.

Így teltek múltak az évek, egy gép fél évig volt nála maximum, mikor mindig újabbat és jobbat akart.

Közben Bacsis befejezte az iskoláit, dolgozó, és adózó állampolgár lett belőle, majd hamarosan felvette magára az interneten hivatalosan is a Bacsis nevet, családot alapított, mellette egyre komolyabban foglalkoztatta a tuningolás. Ezekben az években egy nem változott: A laptopok utáni kötődés!

Eljött az idő, mikor a laptop iránti érzett szeretet, és a tuning őrület összetalálkozott! Ez 2008-ban történt. Mikor Bacsis egy Dell D630-as laptoppal csapatta, amiben egy Quadro 135M Video vezérlő volt. Kitalálta Bacsis, hogy a laptopja VGA kártyáját is tuningolja. Ami igen jól sikerült, mert a VGA-ban óriási tartalék volt. Csakhogy, egyszer a laptop megadta magát. A GPU elvállt az alaplaptól. Persze nem (csak) a tuning miatt következett be, mert kiderült, az Nvidia gyengébb anyagból gyártotta a GPU-t, és a melegtől könnyebben levált a GPU a foglalatáról. Így a laptopot garanciáztatni kellett.

Garancia után, mikor kicserélték az alaplapot, illetve a VGA kártyát, Bacsis úgy döntött, ismét tuningolja a laptopja VGA kártyáját! Neki is esett, de szomorúan konstatálta, hogy nem tudja, mert a VGA kártya alap órajelen is 95-97fokon üzemelt. Ami igaz, csak alig 5 fokkal melegebb, mint korábban, mert akkor is 92fokos volt alapból, de ez az 5 fok pont elég volt ahhoz, hogy 50MHz túlhajtás után is a VGA kártya a túlmelegedés miatt leszabályozta magát.

Bacsis a kudarcot elfogadta, és tovább nem feszegette a dolgot… Egészen mostanáig!

Bacsis gondolt egy nagyot, és megpróbálta kicsit megpiszkálni a laptop hűtését, a jobb hőátadás végett, hogy a laptop GPU-ja ismét ne alap órajelen tengesse napjait!

Ez a cikk erről fog szólni, hogy Bacsis bemutassa, végig vigye, mit csinált, hogy ki tudja szedni laptopja VGA kártyájából ismét a maximumot!

És innentől inkább az én látószögemből írnám a frankót, s nem a mesélő szeméből!

Szóval jahh, egy Dell D630-as laptopom van, amikben evvan belehegesztve:

Intel Core 2 Duo T7500 CPU

Nvidia Quadro 135M VGA kártya

3GB DDR2 667MHz DDR2 Memória

80GB HDD

Windows XP SP3 operációs rendszer.

Ezt a Quadro 135M VGA kártyát szerettem volna minél jobban túlhajtani ismét, úgy hogy ne főjön meg!

De egy kicsit erről a Quadro-ról írnék, mert fogadjunk, a banda nagy része nem vágja mi is ez!

Lényegében ez egy G86-os GPU-ra alapuló Geforce 8400GS kártya Quadro-sított változata.

Lényegében mindenben megegyezik a Geforce 8400GS-el, csak a neve más, mert ezt tervezésre szánta a gyártó, első sorban a gyors 2D-s megjelenítésre lett teremtve, de én úgy döntöttem, hogy jó lesz ez 3D-s játékokhoz is!

Szóval a G86-ról, és a 8400GS-ről annyit kell tudni, röviden, hogy már támogatja a hardveres Directx10-et. Igaz túl sok DX10-es effektre nem igazán lehet használni, maximum diavetítésre, mert a 80 nanométeres csíkszélességgel készült GPU-ban található 16 stream processzor, amit mostanság úgy menő mondani, hogy CUDA mag, meg a 64 bites memóriavezérlő igen harmatos teljesítményre képes.  A GPU alap órajele 400MHz, a Shaderek pedig 800-on döngetnek. Az alaplapra ráforrasztott DDR3-as 128Mb-nyi VRAM pedig 594MHz-en jár.

Na, most a probléma tényleg az, hogy alapból is irdatlan magas az üzemi hőmérséklet, ami meggátolja, hogy a GPU még magasabb órajelen járjon. ha belövöm 450-re, akkor megy cirka fél percig, majd automatikusan visszaveszi a gép a kártya órajelét, a túlmelegedés miatt.

Futtatok egy 3Dmark2005-t, a háttérben monitorozom a GPU hőmérsékletét Everesttel, nézzétek, csak hogy alakul:

Mindenféle beavatkozás előtt

Mindenféle beavatkozás előtt

A kerek 30fokos hőmérsékletben a kis G86 elérte a 100fokos hőmérsékletet. NA, erről beszéltem.

Korábban is szétszedtem a laptopot, és a problémával eddig is tisztában voltam, hogy mi okozza. A CPU-t, az északi hidat és a GPU-t egy hűtő rendszer hűti. Mindegyikre egy hő cső van rászorítva. Csakhogy a CPU magja magasabb, mint a GPU-é, így nem fekszik fel a GPU-ra a hűtő, amit a gyártó úgy oldott meg, hogy a hűtő felület, és a GPU közé egy hővezető GAP Padot rakott, csakhogy a GAP pad hőátadása nem olyan jó, mint az alumínium, vagy rézé, így nem csoda, hogy ilyen magas a GPU hőmérséklete

 Hogy lássátok: Így néz ki a hűtési megoldás:

DELL bácsi így álmodta meg

DELL bácsi így álmodta meg

Jobra lent az északi híd van, azzal nem is kell foglalkozni. Kzéppen az a nagy a CPU, majd tőle jobb oldalt ott van a GPU. Nézzük meg közelebbről a GPU-t illetve a rajta található hűtést:

Így mutat egy rossz megoldás

Így mutat egy rossz megoldás

Ott van a hő cső. Annak az alján van egy vékony alumínium lap, ami levenné a hőt a GPU-ról, de alatta nem a GPU van, hanem az a kékes lap, az a GAP pad, ami alatt van a GPU.

Próbáltam hajlítgatni kicsit a hő csövet, hogy jobban feszüljön… Túl sokra nem mentem vele. Így arra jutottam, hogy a GAP padot kell kiváltani mással. Jött az ötlet, hogy valami rézlapot nyomkodok be alá. Na de honnan a bélből szerezzek megfelelő vékony kis rézlapot?

s jött a nagy ötlet:

Most is pénz a megoldás

Most is pénz a megoldás

6Ft-ból fogom megoldani a problémát bizony!

Fogtam e két pénz érmét, majd szépen lecsiszoltam!

Pénz hűtéssé moddolva

Pénz hűtéssé moddolva

Tudom, hogy a pénzrongálásért bünti jár, de az 1Ft már nincs forgalomba szóval azt szabad, az 5Ft-ért meg léci ne köpjetek be, mert nem akarok böribe kerülni! És különben is! a Cél szentesíti az eszközt, ugye?!

Sajnos egy pénz érme nem bizonyult elég magasnak, ezért kellett mind a kettő. szóval lecsiszolás után a két ex pénzérmét egymásra raktam, közéjük raktam némi feketeszeder lekvárt, a jobb hőátadás érdekébe, majd ment rá a GPU-ra:

Az alany

Az alany

Na most a jó

Na most a jó

Bocsi az ocsmány képminőségért, de azt hittem, hogy a pároméknál maradt a memória kártyaolvasó, mert most hazautaztunk a szüleihez, én hazajöttem mer’ nekem meló, ők meg még maradtak, szóval aszittem, hogy a memória kártyaolvasó ott maradt, és akkor mondom, nem tudom leszedni a digit gépről a képeket, így mobillal fényképeztem. Jelentem a memória kártyaolvasó is megkerült, egy alaplapot véletlenül rátettem, s csak pár nappal később leltem meg. Na de mindegy. A lényeg látszik. Ott a GPU, erre ment rá a két érme. Így mutatott:

Jobb mint új korában

Jobb mint új korában

Némi hűtőpaszta rá, majd visszakerült rá a hűtés, illetve a két memória IC-nek is reszeltem egy kis alubordát, mert eléggé sütöttek úgy csupaszon.

Na akkor lapos röffent, majd ismét lefuttattam a 3Dmarkot. Lássuk:

ugye ,hogy jobb lett?!

ugye ,hogy jobb lett?!

Jahh én is a földön kerestem az állam! Alsó hangon 25 fokkal lett hűvösebb a GPU. Na ezt már szeretem!

Akkor jöjjön hát a tuning!

Egy laza mozdulattal a Rivatuner segítségével a gyári 400Mhz-es órajelet 500-ra rántottam, a memóriát pedig 650-re:

500/650

500/650

Szépen gyorsult a 3Dmark, cirka 500 pöttyel dobott többet. a GPU hőmérséklete még mindig csak 77 fok…

Akkor adjunk még neki! 600MHz-re raktam a GPU-t:

600/650

600/650

Tovább gyorsult a 3Dmark, megmaradt a 77fokos hőmérséklet, viszont a Rivatunerbe nem tudtam már tovább húzni a GPU-t, mert nem engedte tovább a csúszka! Bizony, ez már most 50% tuning, kiakadt a Rivatuner.

Felraktam az Atitool 0.27b-t, nevéhez ellentétben nem csak ATI kártyák túlpörgetésére jó!

Ezzel még tovább tudtam hajtani a GPU-t, de mostmár kisebb léptékekben tuningoltam. 600-ról először 630-ra emeltem a GPU-t:

630/650

630/650

Még mindig stabil a gép.

Jött a 660:

660/650

660/650

Itt is lefutott a 3Dmark, de a természetben zöld futó fény, és a sárkányos, léghajós kanyonos, tesztnél apró textúra hibák jelentek meg. Szóval ez már kicsit sok volt a GPU-nak. Olyan 650 lehet a GPU-nak a hibátlan működési max órajele.

Ezután a video memóriát pöcköltem feljebb. Első körben, azaz ez már a második kör neki, a 650-ről emeltem 700-ra:

660/700

660/700

Egy kis többlet pontszámot sikerült elérnem!

Így láttam értelmét, hogy még tovább emeljem az órajelét! Így 750-re módosítottam azt:

660/750

660/750

Kerek 3500 pötty lett a vége. Amikor 800-ra raktam, akkor sok pici fekete pötty lett a jutalmam, így tovább nem feszegettem.

Azt hiszem igen nívós eredmény született, és nagyon hatásos lett ez a minimális hűtési modding.

S mivel többen is mondták, hogy Bacsis teszt nem az igazi fagyálló nélkül, így hát, voltam olyan elvetemült, hogy rátegyem a laptopomra is azt!

A GPU körül elég szűkös a hely, így magára a GPU-ra közvetlenül nem tudtam rátenni a fagyállóval lefagyasztott blokkomat, így azt találtam ki, hogy a hő csőre fogom azt kézzel rászorítani, lefogatás híján. Valahogy így:

A hideg felüdülés

A hideg felüdülés

Bevetés alatt

Bevetés alatt

Persze az alaplapra raktam papír zsepit, hogy a pára nehogy hazavágja a laposomat! Majd folytatódhat a móka!

Nyugalmi állapotba cirka 55-57fok körül alakul a GPU hőmérséklete, de amint rátettem a fagyállót, látható, ahogy leesett a hőmérséklete 22fokra. Hát így nem 0fok, de mégis bő 30fokkal csökkent a hőmérséklet…

GPU szoba hőmérsékleten

GPU szoba hőmérsékleten

Elkezdtem még jobban túlhajtani a GPU-t, 700Mhz-re állítottam, de 3Dmarkot amint elindítottam, tejfehér lett a képernyő, és nem volt rajta azon kívül semmi.. Így gép kikapcs, majd újraindítás után örömmel fogadtam, hogy még él a gép. Vetöltött a Windows, de nem adtam fel, akkor is van még benne egy kevés, érzem. Így azt elő is csalogatom. Így tehát 685MHz-en próbálkoztam:

685/750 a vége

685/750 a vége

Bizony itt még hajlandó volt lefutni a 3Dmark.

50fok alatt tudtam tartani a GPU-t. Kicsit jobb eredményre számítottam, úgy látszik, a még alacsonyabb hőmérséklet már nem hozott javulást! Kár. Pedig, ha ment volna 750 körül, akkor valahogy biztos mobilizáltam volna a cuccost 24\7-re:-DD

De így nem bajlódok vele!

Lényeg a lényeg, nagyon örülök neki, hogy végre rászántam magamra erre a beavatkozásra, s már korábban meg kellett volna lépnem

About bacsis

15 hozzászólás

  1. sajna nem találtam hozzá leírást hogy kéne megcsinálni, amúgy esküszöm megtenném :-)

  2. Ez a teszt is jó sok munkával járt, elismerésem!

  3. Ez jó sztori vidám sztori tetszett nagyon gg
    Ha van rá módod húzz meg please 1 233-as MMX et vagy valami hasonlót azt nagyon álvezném nekem fagyálló hijján pár éve elfüstölt pedig szívesen odaadnám nekem ment 380 MHZ léggel kiváncsi lennék mit tud 1 múzeális darab fagyállóval
    hú nagyon elkanyarodtam szóval jó a teszt

  4. Gratulálok, szép eredmény, nem gyenge egy kínzást bírt ki a gondos kezek alatt a cucc! :))

  5. Nekem is ment a pavilion-770Mhz-t. Majd leesett a GPU :DD
    30.000Ft-ba került :@

  6. Jó teszt, bár ez így nem az igazi, shadereket külön kellett volna húzni, 8600gts-emen bírtak 1950mhz-t unlinkedbe, linkedbe meg valahogy 1600 körül megálltak a mag miatt. 8500gt-n meg elfogyott a csúszka 1750-nél =(.

  7. Ezekbe a vga-kba benne van a tartalék,de manapság az nVidia csak nyűglődik!:(

  8. Hali :D gratu a tesztedhez, eléggé eszement kategória – épp ezért tetszik :D

    az én kérdésem a következő: nem-e lett volna jobb, ha ott hűtesz fagyállóval, ahol összegyűjti a hűtés a hőt? (a lamelláknál)

    a miértek és a hogyan: lamelláknál nagyobb felületen tud hűteni a blokkod.

    a hőcsöveket is hatékonyabbá tudod tenni, ha megemeled a meleg-pontot (ahol a lamellák vannak)

    ezzel a két trükkel szerintem fokokat nyertél volna :)

    a gap-pad cseréje amúgy zseniális :D nem gondoltam volna hogy ekkora teret kell kitölteni! nálam pl jobb a helyzet.

  9. Eszement vagy, nem is kicsit :DDD
    A két érmét helyettesítő rézdarab lenne a legjobb, csak én sem tudom, hogy kinek lehet reze otthon, mert most jó árba veszik át :D Talán habo2-nek, de nem biztos

  10. Ezt én már régebben megcsináltam ebayon rendelt rézlapocskákkal szintén Latitude D630-al:)). Igaz moddolás előtt sem volt bajom a tununggal, mert a 600/900 órajel ment 82-88 fokos hőmérsékleten, de már 70-80 közt marad. Plusz a lamellák mögötti műanyag rácsot is kivágtam amelyek akadályozták a meleg levegő kiáramlását:).
    De ötletes teszt, mert nekem eszembe sem jutott volna hogy magyar forintokat csiszoljak, ehelyett dollárokba kerültek a rézlapok:((.

  11. oPal! Sajna a a hőleadó lemellák felületénél se lett volna sokkal nagyobb felület, mer’ eléggé kicsi az is, ráadásul hozzá se tudok férni ha be van szerelve a gépbe…
    Így csak ez volt az egyetlen járható út…
    Atom_Anti! Kár hogy nem találtam ki előbb ugye :-D

  12. Áhám :) akkor tényleg halyspórolós a hűtés :) grat az ötlethez és az eredményhez is :)

Leave a Reply to oPal Cancel reply