Abit X38-as lap, és egy négyhengeres

Erre a hétvégére eredetileg egy Pentium D CPU került volna terítékre, de mivel nem igazán volt hajlandó elindulni czundermák Abit IX38 Quad GT alaplapjában, ezért gyorsan improvizálnom kellett, és kitaláltam, hogy az alaplaphoz küldött Q9400-asát fogom meghajtani… Videót nem készítettem, viszont kárpótoljon titeket az, hogy egy modern gépvas tuningját fogom nektek bemutatni! Igaziból nem csak a CPU teljesítményére vagyok kíváncsi, hogy milyen órajelet érek el vele, stb., hanem arra is kíváncsi vagyok, hogy az Abit, lényegében utolsó tömegtermelésbe kerülő alaplapja mit tud, hisz mikor ez az alaplap a piacra került, már nem volt a toppon a, a megboldogult tuning lapokat gyártó Abit.

Ahogy minden bemutatót szoktam, ezúttal is azzal kezdeném, hogy írnék pár sort a középpontban szereplő hardverekről! Először is a CPU-ról ejtsünk pár szót!

Az Intel a meglehetősen jól sikerült core architektúrát, illetve a ráépülő processzorait 2006 nyarán mutatta be. Ezek a CPU-k a Core 2 Duo nevet kapták, 2 CPU maggal rendelkeznek, és a 65 nanométeren készült Conroe magra épülnek. Az Intel az akkori, riválisának 2 magos Athlon X2 CPU-it nem kicsit lemosta a pályáról. De az Intel itt még nem állt meg! Nem sokkal később, 2007 év elején bemutatta a Kentsfield magra épülő Core 2 Quad CPU-ját, ami ahogy a neve is utal rá, 4 maggal rendelkezik. Igaz ez nem natív 4 mag, mert durva szóval kifejezve két darab core 2 Duo CPU volt belül „összedrótozva” Így a Conroe magos Core 2 Duo társaival szemben minden tulajdonságával megegyezik, csak a magok száma a duplája ugyebár, illetve a hozá tartozó L2 Cache.

A CPU hiába használta a 65 nanométeres gyártástechnológiát, 4 mag az 4 mag, így tehát a fogyasztása a CPU-nak igen magas, s a hőtermelése is elég rendes.

Így hát az Intel még tovább ment, s bő 1 év múlva, 2008-ban ismét villantott! A gyártástechnológiát tovább finomította, és áttért 45 nanométerre, ami a fogyasztásnak igen csak jót tett, illetve egyéb optimalizációnak köszönhetően, azonos órajelen is gyorsabbak a 45 nanométeren gyártott Core 2-es CPU-k, mint a 65 nanométeres társaik.

A 45 nanométeres 4 magos Core 2-es CPU-k a 8000-es és a 9000-es családba tartoznak. S a Yorkfield nevet kapta a magjuk

A tesztben szereplő CPU a Q9400-as típusszámot viseli, aminek órajele 2, 66GHz, és összesen 6MB L2 Cache memóriát tartalmaz, FSB-je 333MHz QPB-je pedig 1333MHz-en jár. Utasításkészletből támogatja a jó öreg MMX-et, SSE-ből pedig egészen a 4. 1-ig támogatja azokat. Természetesen a 64 bites utasításokkal is elboldogul, továbbá a Virtualizációs technológia is elérhető, ami segítségével számítógépünkön több virtuális számítógépet, illetve ennek köszönhetően több operációs rendszert is futtathatunk gépünkön.

Q9400

Ilyen Q9400-ast fogok megtépni

A Processzor egy X38-as északi híddal szerelt Abit IX38 Quad GT alaplapban kapott helyet. Röviden az Abitról annyit kell tudni, hogy valamikor a 90-es évek végén bukkant fel, és pályafutása alatt igen komoly tuning potenciállal rendelkező alaplapokat készített elérhető áron. Eleinte nagyon jól ment a vállalatnak, de anyagi problémák miatt, és az erősödő konkurencia miatt egyre nagyobb bajba sodródott. Míg 2005 év végére kritikussá vált a cég sorsa. Sokáig úgy volt, hogy megszűnik de, az USI felkarolta a céget 2006 elején, és a márkanevet tovább vitte Universal abit néven. Lényegében csak annyi változott, hogy az alaplapokra a gyártó neve nem Abit-ként, hanem abit-ként volt feltűntetve, azaz kis a-val kellett írni a nevét.

Az Abit ismét feltámadt poraiból, és elkezdte újra gyártani a tuningosabbnál tuningosabb alaplapokat, de addigra már a konkurencia darabszámaival nem tudta felvenni a versenyt, és ismét egyre nagyobb anyagi problémái lettek a cégnek. S 2008-ban a gyártó végleg kiszállt az alaplapgyártásból. Utolsó lapja(i) a tesztben szereplő Abit IX38 Quad GT. Illetve piacra került X48-as északi híddal rendelkező alaplapja is, de abból már nagyon kevés készült.

Mivel a gyártó ez után a lap után elég hamar bezárta kapuit, így elég kevés BIOS készült az alaplaphoz, s többen feltételezték, illetve tapasztalatból mondták, hogy az alaplap BIOS-a kiforratlansága miatt nem bírja a magas FSB-t, főleg 4 magos CPU-knál. Ami a túlhajtáskor bizony nem jó pont. Úgyhogy erre is kitérünk azért, hogy mégis mire képes a lap ezzel a Q9400-as 4 magos CPU-val.

Az alaplap

...Én azért reménykedek hogy villant

Lássuk akkor a tesztkonfigot:

Abit IX38 Quad GT alaplap

Core 2 Duo Q9400 2, 66GHz CPU

Ati Radeon HD3870 VGA kártya

1X1GB 800MHz noname memória, majd később ezt kicseréltem 1X2GB Kingston-ra

20GB Maxtor HDD

Windows XP SP3 operációs rendszer.

a tesztkonfig

a tesztkonfig

A tesztet a szokásos módon végeztem. Illetve mégse’ mert több tesztprogit futtattam! Lesz itt wPrime, Super PI, Winrar benchmark, Linx, illetve 3Dmark2001 is. Azért azt a 3Dmarkot választottam, mert nagyon CPU limites egy mostani VGA kártyával, így tehát minimális CPU gyorsulástól is kimutatható gyorsulást tud felmutatni a program. A tuningot természetesen léghűtéssel kezdtem, igaz nem akármivel:

A böhöm hűtés

A böhöm hűtés

Jó nagy, igaz noname, de legalább full rézből is van, és 2 bazi nagy teljesítményű venti van rajta. Amikor már ez is kevésnek bizonyult, jaaa nem, lelövöm a poént, olyan nem volt.. Mert a hűtő nagyon jól szerepelt, de akkor úgy mondom, hogy amikor már kevésnek bizonyult a CPU-nak a szobahőmérsékletű levegővel való hűtése, jött természetesen a fagyálló. A tuningot először alap feszültségen kezdtem, ami az alaplap szerint 1,285V. Mikor már instabil volt a rendszer, természetesen játszottam a feszültségekkel is. Majd mindig írom, hogy mit és mennyivel módosítottam. Mehet akkor a móka?

Szóval, gép indít, s természetesen első körben minden alap órajelen volt, s úgy futtattam le a teszteket. Íme:

alapórajelen még

alapórajelen még

Lenne itt pár dolog, amire felhívnám a figyelmet! Ahogy látható, Everesttel ezúttal is monitoroztam a CPU hőmérsékletét. S az Everest szerint a CPU felülete 103 fok. Ez enyhén szólva is gyanús. Valószínűleg az alaplap valamiért pontatlanul monitorozza a CPU hőmérsékletét, hisz ilyen hőmérsékleten a CPU Throttlingolna rendesen, ami ugye annyit takar, hogy üres órajel ciklusokkal tölti ki a CPU idejét, ezzel is minél jobban tehermenetesítve azt, de mint láthatjuk nem Throttlingol a CPU hisz azt az Everest az alsó grafikonon, jelezné. A másik, ami érdekes, hogy a magok terhelve is 40-45fok közt vannak, s ugye a magok mindig melegebb hőmérsékleten vannak, mint a CPU felületi hője.

És a harmadik ok, hogy hibás a 103fokos hőmérséklet, hogy teljesen mindegy, hogy a CPU nyugalmi állapotban van, vagy terhelem, az Everest végig 103 fokot mutat rá. Szóval azzal innentől kezdve ne is foglalkozzunk, ott vannak a magok hőmérséklete, azoknak lehet figyelni a hőmérsékletét.

Látható az Everest alatt a CPU-Z két ablakba megnyitva, a felső a CPU főbb paramétereit írja ki, míg az alsó a memória órajelét, és időzítéseit.

Jobb a felső sarokban a wPrime eredménye látható, ami az összes CPU magot kihasználva számolja a PI értékét, egészen a 32milliomodik tizedes jegyig. Alatta van a Super PI, ahol Pi értékét 1 millióig számoltattam, de ez a program a CPU egy magját tudja csak kihasználni. Illetve ez alatt található a Linx is, ami a CPU nyers számítási kapacitását írja ki, megy gigaflops-ban értetendő, illetve mellette van még egy Winrar benchmark is.

Itt pedig egy 3Dmark2001 eredmény látható:

alapórajelen a 3Dmark2001

alapórajelen a 3Dmark2001

Ennyit tud akkor a rendszer.

Kezdjük a tuningot!

Első körben nem módosítottam semmi feszültséget, csak az FSB-t raktam fel 333MHz-ről 375MHz-re. Azaz elértük a kerek 3GHz-es órajelet. Lássuk:

3000MHz

3000MHz

Ahogy kell, szépen gyorsult minden. A magok hőmérséklete nem nagyon változott.

Lássuk mit jelez a 3Dmark:

3000MHz-en a 3Dmark2001

3000MHz-en a 3Dmark2001

Hát igen.. lehet hogy lassan 10 éves a program, de szerintem iylen célokra még mindig ideális, hisz ez is tök jól megmutatta a teljesítmény többletet!

További 200Mhz-et pakoltam rá a CPU-ra, lesz, ami lesz alapon:

3200MHz

3200MHz

Igen, még itt is lefutottak a tesztek. Igen tuningos ez a CPU, ez már most nyílván való!

Lássunk egy 3Dmarkot is:

3200MHz-en a 3Dmark2001

3200MHz-en a 3Dmark2001

Ez is további gyorsulást mutat

 Kemény vagyok, megadom a CPU-nak ami, jár! 3400MHz:

3400MHz

3400MHz

 

3400MHz-en a 3Dmark2001

3400MHz-en a 3Dmark2001

Azt hittem, lehidalok! Csont nélkül tudja a CPU, és igen! Még mindig alapfeszültségen vagyunk!

Remélem, most már kifullad, mert így tök unalmas tuningolni! Semmi kihívás! Lássuk a 3600-hoz, mit szól:

3600MHz

3600MHz

Ha nem lenne itt a hitelesítő kép, fogadjunk ti sem hinnétek el, hogy laza 1GHz-et húztam a CPU-n alapfeszültségen! Márpedig tényleg igaz! A tesztprogramok gyorsulnak folyamatosan, s a CPU úgy tűnik, hogy szupravezetőből készült, mert csak nem fullad ki! Viszont itt már, egy cirka 5 fokkal melegebbek a CPU magok. Bár azt hiszem ezt nyugodtan, elnézhetjük neki

Aztán tévedtem, mert úgy tűnik, itt van a CPU vége, mert a 3Dmarkba belefagyott. 3, 6GHz-en hogy lemenjen a teszt, a CPU-nak 1, 3125V-ot lőttem be:

3600MHz-en a 3Dmark2001

3600MHz-en a 3Dmark2001

Gondoltam, jöhet a 3, 7GHz, ehhez a CPU-nak 1, 375V-ot állítottam, illetve a CPU VTT feszültségét emeltem 1, 1V-ról 1, 15V-ra, az északi hídnak pedig az 1, 25V-os feszültségét 1, 3V-ra módosítottam!

3700MHz

3700MHz

3700MHz-en a 3Dmark2001

3700MHz-en a 3Dmark2001

Sikeresen lefutott minden. Viszont itt már látszik, a hőfokokon is, hogy több feszültséget kapnak, hisz 5-6 fokkal egyből megugrott a magok hőmérséklete

3, 8GHz lett volna a következő lépés, de harmadszori próbálkozás után sem tudtam, még a Windowst betöltésre sem sarkallni, így egy kis pihi, majd frescho barátom hozott nekem 2GB-os Kingston modult, így azzal folytattam… a 3, 8GHz még mindig nem lett meg. Na jó vegyünk visszább, és próbálkozzunk a 3, 75GHz-el.. jó sok küszködés után összejött, de ide már kellett az 1,4125V, a CPU-nak, a CPU VTT feszültségét is feljebb kellett raknom 1,5V-ra, és az északi híd feszültsége is kapott további 5századot, azaz 1,35V-ot kapott!

Bingó! Lefutott a teszt, viszont a Linx cirka 30másodperc után csontra fagyasztottam a rendszert, így csak 26másodpercig futtattam, s akkor mentettem le az eredményt!

3750MHz

3750MHz

3750MHz-en 3Dmark2001

3750MHz-en 3Dmark2001

Elnézést Uraim, de elfelejtettem a 3Dmark2001 futtatásakor elindítani az Everest hőmérséklet monitorozóját.

Na próbáljuk meg még egyszer a 3, 8GHz-es órajelet! A CPU feszültséghez nem nyúltam, viszont minden máshoz igen.. Nem segített. Így tehát kizártam, hogy az alaplap lenne a szűk keresztmetszet, mert azért megsúgom, hogy 470Mhz-es FSB-nél jár az alaplap, ami finoman szólva is elég brutálisan jó eredménynek számít 4 magos CPU-val. NA jó, akkor emeljünk a CPU-nak még egy kis feszültséget! Végülis 1, 45125V-on sikerült lefuttatni minden tesztet, de a Linx, már 20 másodperc után hibázott.

3800MHz

3800MHz

3800MHz-en a 3Dmark2001

3800MHz-en a 3Dmark2001

 

Természetesen a többi tesztprogram még tovább gyorsult…

Megpróbáltam a fagyállót, hátha meglesz vele a bűvös 4giga!

De sajnos nem lett meg, még a 3900MHz sem. Itt a vége fuss el véle!

Befagyállózva így néz ki a vas

Befagyállózva így néz ki a vas

Nem rajta múlt

Nem rajta múlt

 

Sajnos az alapfeszültséggel elért eredmény után a lendület nagyon hamar megtört, és a lendület visszaadásához a fagyálló is kevés volt. Mindenesetre egy szavam sem lehet, mert tényleg bitang tuningos CPU-t kaphattam meg czundermák barátomtól erre a tesztre. Tényleg nem mindennapos példány!

ÉS akkor térjünk, vissza az alaplapra!

Közel 480MHz-es FSB-t kényelmesen kipumpált magából a lap egy 4 magos!!!! CPU mellett! Némely X38-as lap 2 magos CPU-val is alig képes erre. Szóval igenis az Abit utolsó tuningra termett alaplapja hozza, sőt túl is teljesíti az elvártakat! Le a kalappal előtte!

Lényeg a lényeg, egy ilyen Abit lap, és ez a Q9400-as CPU igen jó párosítás

About bacsis

19 hozzászólás

  1. fúú egy ilyen tuning után elbújok az én kis tuningommal. :)) Sajna nekem a lap gyenge hozzá, mert 4 magos Phenom II 925 3.2-n ha megterhelem, akkor egy idő után mindenféle hibaüzenetet(3.3-n azonnal) kidob a win és utána grafikai hibák vannak(pl Mafia 2-ben ugrál a kép ide-oda és hang helyet mindenféle zaj jön). Vagy csak merjek adni egy kis feszt a CPU-nak? :)
    Am nagyon komoly teszt! Csak néztem amikor megláttam mennyit bír. :))

  2. Persze kínáld megy 1tizeddel bátran ;-) Memóriát egyel oszd visszább, oszt menni fog az is :-))
    Amúgy hidd el, én is csak leskedtem, mikor már 3,6-nál jártam és még mindíg bírta :-D

  3. Majd holnap még próbálkozok, csak előtte még olvasok egy keveset az oldaladon. Valahogy meghozza a kedvet a tuninghoz. :)

  4. Eszembe jutott, hogy többször írtad (nem ebben a cikkben), hogy a fagyálló miatt nagyon párásodik a blokk. Nem lenne elég ha plusszba odatámasztanál egy 12cm-es ventit, ami fújja blokkot? Ez csak ötlet, nem biztos, hogy működik.
    Egyébként grat a cikkhez, színvonalas, mint mindig.

  5. Grat a tuninghoz, tényleg szépen ment a vas :) pláne jó “lassú” alapórajelű procival kezdeni, mert azokba mindig több a tartalék :) a felsőház sose húzható százalékosan ennyire :S sőt, abszolút órajel se biztos hogy magasabb.

    tetszett ez az abit lap, régen énis abit-fan voltam (k7 idejébe), nagyon sajnálom hogy megszűntek…

  6. Pont nem jó ventivel “csapatni” a blokkot, mert csak még több környezeti párás levegőt hajt oda, ergo még jobban deresedik.

    R.I.P. abit. In memorian Malay 266 cel->533 100% tuning, BH6 1.0 alaplap. Nagyon kevés volt belőle, összesen 15 darab volt az országban abból egy az enyém. Szinte azonnal kihozták a 2.0 lapot (csendben változott az intel miatt az északi híd), de az már nem tudott annyit.

  7. vexibo! osztrakjsat kolléga meg is magyarázta, jól mondja! Szoktam kisebb tuningokat csinálni, csak úgy heccből, amiket nem szoktam publikálni. s azoknál van hogy a CPU körüli feszültségszabályozót kell hűteni, mert túl melegedik. Olyankor oda toolok egy 12-es ventit.. Persze annak a légáramlatából kap a CPU blokk is levegőt. És olyan szinten deresedik/párásodik, hogy a rajta délő dér simán eléri a 2-3mm vastagságot… Na most amíg dér, ninsc túl nagy gond, de amikor az átlépi felfelé a 0 fokot, szép kis víztócsa alakulhat ki az alaplapon…

    Osztraksajt! nekem a BH6-ban az tetszett, hogy a kézikönyvébe az van, hogy 550MHz-es p3akig támogat CPU-kat de bios frisítéssel 950MHz-ig, persze gond nélkül viszi az 1100as coppermine-t, Tualatin átalakítóval pedig még az 1400-as P3ast is túl tud hajtani :-DD

  8. Hű ennek azt sikerült rendesen odafűteni, a több mint 17000 pont 3Démark növekedés nem semmi!
    Kellene szerezned egy olyan x48as Abit lapot!

  9. Jó kis alaplap ez, kihozta belőle az abit a jóságot. Mondjuk a 790i ultra sli is durva kis lap :D nekem a dfi féle digitális feszültségszabályozós lapok tettszenek. Csak ritkák.

  10. Yeah!!! Ez az, igazi Quadállat vasdarabok! Czundermák barátom mindig tartogat valami meglepetést :) Szép munka volt Bacsis barátom. Great grat.

  11. Bár most “kedvelni” fogtok, de szerintem az FSB egy informatikai “mamut” :) szóval ez félig-új vas lehet csak :D

    mondjuk amd K8 is már lassan mamuttá válik (k10.5). :D
    bloomfield kéne tesztre, csak kár h nem ismerek olyat aki fel tudna ajánlani egy rendes szettet (cpu-ram-x58), de egy lynnfield se lenne azért elvetendő :)

  12. Ismét egy király bemutató, megkérdezhetem, hogy a tesztkonfighoz milyen tápot társítottál? :)

  13. oPal!
    Ram még csak-csak lenne, elég lenne proci meg lap ;-)
    Trebron09! Elnézésed kérem, eddig a tápot soha nem tűntettem fel! a teszt táp, az esetek többségében egy 400W-as Chieftec

  14. Hű, ezt csak most olvastam el, nagyon király, sokat tanultam belőle.

  15. Tschő Bacsis Mester!
    Nekem is van ilyen prockóm (Q9400) és azzal is csak 3,6-ig jutottam. (Prime meg minden egyéb tesztprogival hibátlan eredménnyel) Gondolom ezeknek eza felső határuk.
    Hajrá! Jó a cikk!