Ebben a cikkemben arról fogok írni, hogy mivel is töltöttem az időmet November 10-11-én, azaz szerdán és csütörtökön!
Az előzmény annyi, hogy tavaly hallottam valamikor a nyáron a Mod Tech Hall modding versenyről, amire beinvitáltak, hogy neveznem kellene, mert milyen buli, s hogy nevezhetnék a legendás 133MHz-es gépemmel, amin Windows 7 futott. Mivel a 2009-es Mod Tech Hall (MTH) a Windows 7 bemutatásának keretein belül volt megrendezve, így úgy gondoltam, hogy a gépem lehet, hogy nem kapott valami nagy moddingot, Magyarul semmit, de az, hogy elég „extrém” körülmények között futott a Win7, arra biztosan sok ember kíváncsi lenne, s így érdemes lenne valami módon kiállítani.
Szóval neveztem, és legnagyobb meglepetésemre meg is kaptam az engedélyt, hogy ki állíthattam a gépem. Óriási sikert értem el vele, s mellette nagyon jól éreztem magam. Mikor vége volt a rendezvénynek, már alig vártam a következőt, mert ismét részese akartam lenni egy ilyen nagyszabású rendezvénynek!
Már-már azt hittem, hogy idén elmarad a verseny, de végül is meg lett hirdetve, ezúttal a Budapest Game Show keretein belül lett megszervezve a 2010-es MTH.
Először kérdéses volt, hogy kitudok-e jutni, mert a programot 2 naposra tervezték, ráadásul a mind a 2 napon kint kellett lenni, hiszen a látogatók nagy része csak 1-1 napot volt kint, főleg azért, mert mind a 2 napon lényegében ugyanazok voltak a programok.
A részvételnek az is kikötése volt, hogy mind a 2 napon ott kellett lenni, hisz, hogy néz az ki, hogy első napon ott van a géped, de a második napon az akkor érkező látogatók már nem csodálhatják meg a művedet. Végül is sikerült megoldani, s idén is kiállíthattam a gépemet
Igaz, hogy én kiállítóként/versenyzőként mentem fel a rendezvényre, de természetesen, ha már ott voltam, az összes programot, vagy legalábbis a nagy részét kipróbáltam, s gondoltam akkor beszámolok nektek, illetve azoknak, akik ezt kihagyták!
A rendezvényre 3 barátommal mentem, az egyik arc engem kísért, ő volt a segítőm, míg a másik srác szintén egy versenyző volt, illetve ő neki a kísérője.
Mivel a rendezvény November 10-én délután 14:00-kor kezdődött Budapesten a Millenáris parkban, így mi már elindultunk délelőtt 11 órakor kocsival, hogy időben oda érjünk, s hogy legyen időnk kipakolni!
A Kocsi nem volt túl nagy, így ment benne a nyomorgás, a gépem mellett alig fértem
De azért jól el voltunk hátul a versenytársammal
Mikor megérkeztünk, kicsit bolyongtunk a fővárosban, de azért csak oda értünk. Én most voltam először a Millenáris parkban, elég szép hely:
Már a bejáratnál lehetett szórakozni, volt egy Suzuki, amit simán fél kézzel megbírtam emelni:-DD
Miután sikerült bekommandózni, kapásból belebotlottam két kiállított autóba, amiknek sok köze nem volt a rendezvényhez, de azért jól néztek ki:
Majd kipakoltunk, elrendeztünk minden adminisztrációs munkát a gépem beröffentettem, hadd nézze a sok látogató, majd elmentem körbe nézni.
Mindenfelé az Xbox 360 Kinect-je volt kirakva, több játékkal is lehetett kipróbálni, ami lényegében arról szól, hogy vezérlő nélkül saját magunk illetve testrészeink mozgásával tudjuk irányítani a játékot! 2 helyen fényképeztem, végül is mindegyik egy kaptafa:
Ahogy látható, mindenfelé szép Hostess lányok segítettek, hogy is kell játszani az adott játékot.
Tovább nézelődve egy kommandósnak öltözött úriemberbe botlottam, aki vezényelte az új Call Of Duty Black Ops versenyt:
Ezt kipróbáltam, a játék laptopokon futott, és annak ellenére, hogy jó vagyok FPS játékokban is, uccsó lettem. Hozzá teszem, valami gond volt az egérrel, mert ha fél centinél nagyobbat mozdítottam rajta, körbe-körbe forogtam a játékban. Szóval nagyon nem ütött szíven a sovány elért eredményem
Aztán volt itt FIFA 2011 is, szintén ki lehetett próbálni, volt jó pár konzol, erre a célra fordítva.
Én ehhez nem nagyon éreztem késztetést, így hát tovább is mentem, s kipróbáltam az új Need For Speed Hot Pursuit nevű játékot, ami szintén Xbox-on futott
Érdemes volt padlóig tiporni a pedált, mert minden órában, aki a legjobb időt futotta, megkapta a játék egy eredeti példányát PC-re… Nekem sajna nem sikerült, de mire rájöttem, hogy miért. Mert vannak kis rövidítő utak, amikről én sokáig nem is tudtam, szóval nem sikerült bezsebelnem egy új NFS példányt.
Lényegében túl sok PC-s dolog nem nagyon volt kiállítva, inkább a Microsoft konzolán volt a hangsúly, de azért sikerült belefutnom a Gamestar standján egy Asus Ares VGA kártyába, ami a világ legerősebb videokártya címét viseli, és mindössze 2ezer db készült belőle.
Erről jut eszembe, volt a Gamestarnak egy beöltözött csirkéje, akinél volt egy plüss kacsa, amivel lehetett dekázni. S aki a legtöbbet dekázott vele az adott órában, az kapott egy pólót, egy PC-WORLD, és egy Gamestar magazint. Ebben sikeres voltam, s mindössze 7-szer tudtam beleérni a plüss kacsába a levegőbe, anélkül, hogy a földre esett volna, de ez elegendő volt ahhoz, hogy én legyek az adott órában a legjobb. A kép nem a legjobb lett, úgy látszik a hangsebességen mozgó bacsis-t már nem lehet fényképezővel követni :-DD
Aztán visszamentem az emeletre, mert, hogy kétszintes volt a rendezvény, itt voltak a Moddingos gépek is kiállítva. A lépcsőn felérve a 80-as évek autós játéka volt kiállítva, amit szintén ki lehetett próbálni. Szerettem ezt a játékot mikor kis gyerek voltam, bár szintén nem értettem, mi keresni valója van ezen a kiállításon.
Mikor felértem, s letekintettem a földszínre, akkor láttam, hogy milyen sok látogató is volt:
A sok látogatónak továbbá készültek ilyen nagykivetítőn műsorokat mutogatni. Itt időnként a látogatók különböző játékokban próbálhatták ki magukat, mint pl. a DJ Hero nevű játék,
de volt, hogy a legújabb, Internet Explorer újdonságait, erősségeit mutogatták
Itt fent is volt Kinect játék, de mivel ugyanaz volt lényegében, mint a többi így arról már nem csináltam képet, viszont volt még élő folyékony nitrogénes bemutató, amit subaruwrc intézett. Megmondom őszíintén, én nem voltam megelégedve a bemutatóval, mert a srácok ott locsolták a nitrót, miközben el voltak ott a helyükön, és alig lehetett látni mit csinálnak, inkább csak a hardvert lehetett megcsdálni ahogy ki volt rakva az asztalra. Én úgy csináltam volna, hogy kifordítottam volna a monitort, hogy mindenki lássa az elért eredményt, illetve folyamatosan mondtam volna, hogy mit miért csinálok, hogy aki nem olyan jártas a témába, az is tudja, hogy tulajdonképpen mit is néz/lát. Azért pár képet lőttem, ahogy az igazi profik csapatják:
…És végül térjünk rá a kiállított számítógépekre!
Először had legyek kicsit elfogult az én gépemmel, és arról had mutassak először pár képet:
Hát így nézett ki a megvalósult álmom. Alaplapokból összerakott számítógépház, amivel igaz, helyezést nem értem el, de azért a látogatók igen csodálkozva nézték meg.
És akkor jöjjön a többi kiállított számítógép, a teljesség igénye nélkül:
Összességében annak ellenére, hogy én nem vagyok konzol rajongó, és PC-s témával alig foglalkozott, az is inkább csak a Mod Tech Hall volt, én idén is nagyon jól éreztem magam, és már most várom a 2011-es versenyt is
Nagyon Barooóó :-)
Kockalányok! Wááá!
Tavaly ugye ott jártam, mármint a millenáris-féle modding…
Amúgy, értékelték az ötleted legalább?
MIÉRT nem kaptál (már megint) helyezést?
Le van zsírozva előre? …
(Amellett, hogy szoros volt a mezőny, ahogy látom. Mikróhullámú… ez fájt.)
Értékelték az ötletem, elvégre ott lehettem ;-)
Azért nem kaptam helyezést mert a többi jobb volt ennyi.. nincs ezzel semmi baj :-)
Esetleg a nitrós fiuk mellett te is szerepelhettél volna a jó öreg költséghatékony bacsis módszerrel ahogy épp a 1500mhz-s p2-est tuningolod. :D
Én benne lettem volna :-DD
Fúú ez nagggyod ott van a szeren!!!
Amúgy ha már iylen gyors vagy , akkor lehöhetnél és itt nálam tunigolhatnád a procit csak hozod a kellő cuccokat meg a fagyállót!
:’DD
kíváncsi vagyok mit szólnál ha egyszer csak tényleg betoppannék kezembe a fagyállóval ;-)
úú amikor nálad voltam, el is felejtettem megkérdezni. a gépház-géped belseje (vagyis működő része) mi volt? :D
Háát szerintem , bacsis , odavezetnék a kupis aszaomon fekvő Alaplap táp kovácsoláshoz, és montanám h ott a hóhér … :’DD
Egy 1967-es Shelby Mustang GT350 neked mióta 386-os egy PC-ben -D? Mert kb. a teljes magyar autópark 98%-át szarrá gyalázná erejével.
oPal! jó kis 200MHz-es Pentium MMX lakozik belűl :-D
Atom_Anti! nem a teljesítményére, hanem atekintélyére gondoltam ;-)
De hát tekintélye máig felülmúlhatatlan -D! Amerika egyik legnagyobb legendájáról beszélünk. Ajánlom figyelmedbe a Tolvajtempó című filmet. Nicholas Cage és Shelby Mustang GT500 főszereplésével.
Jobban nézett így ki a gépház, hogy raktál még bele kártyákat a slotokba. ;)
Kár, hogy nem kaptál helyezést. Egyszer jó lenne elmenni, talán jövőre én is elnézek. :D
Köszönjük a bemutatót!
Atom_Anti: Szerintem Bacsis úgy értette, hogy akkoriban a 386-os volt a csúcs, most az i7… (csupán a teljesítményre, technológiára értette) ;)
Köszönöm Trebon09 a magyarázatot, pontosan ;-)
Gratula a moddingolt házhoz, szerintem sok kiállított darabnál ötletesebb volt.
Jövőre én is ott leszek, igaz csak mint nézelődő. :))
Az oké hogy 1985-88 táján a 386os proci volt a csúcs, de ma semmire nem jó. Addig egy 1967-es Shelby Mustang GT350 máig növelné büszkeségem és nevetve látogatnám a környékbeli gyorsulási versenyeket. Egész egyszerűen összehasonlíthatatlan a két dolog.
Atom_Anti! Eztet komolan mondod?
Az oké hogy 1985-88 táján a 386os proci volt a csúcs, de ma semmire nem jó.
Semmire sem jó? hát hogy lehet ilyent mondani? akkroa feelinget ad mint atom! és én is terveim szerint látogatni fogok vele kiállításokat ;-) jövőre 386ossal megyek az MTH-ra.. szal feelinges, növelé az e-péniszemet továbbá büszkeségem ékes darabja ;-)
Biztosan megcsodálják majd 386osod, de nem azért mert hű de szép vagy hű de erős…-D.
A Hű de szépért még megcsodálhatják ;-)
Szerintem ne menjünk bele az ameriaki autóipar fejlettségébe :)
7.2 literből kisajtolnak kemény 350 lovat? :D najó, 1-1 ujabb blokk 550et is?
100 lóerő/liter alatt nem beszélünk versenymotorról :) ha már tuning :)
amerikába voltak flathead hengerfejek 1945-ben (eu-ba 1. vh után kimentek a „divatból”, amerikába még ma is naaaagy fejlesztésnek harangozzák be a „hemi”-t, ami európába a 60as évekbe már le lett váltva a 16szelep miatt.
nem kell amerikát ennyire elvakultan nézni :) ott minden „csak” nagy. ebbe nagyok :D mások 2.6 literből kihoznak 1000 lovat :D
Totál egyetértek oPal-lal.
Egyik legjobb példa a hegerűrtartalomhoz viszonyítva (meg abszolút értébken is) magas teljesítményre:
Toyota Tacoma
vagy
Corolla AE86
[I]mások 2.6 literből kihoznak 1000 lovat[/I]
kik? Az egyetlen sorozatgyártású autó ami eléri az 1000 lóerőt az a Bugatti Veyron a VW égisze alatt. 8 liter, 16 henger, 4 turbótöltő.
Európában kiment a divatból mert benzinhiányba szenvedünk, de amerikában ez jó ideig nem volt probléma. Nagy motor előnye: kellemesebb motorkarakterisztika, hosszabb élettartam.
Uraim, Én úgy vagyok vele, hogy kit érdekel hogy mennyit eszik egy ilyen nagy teljesítményű autó?! itt a feeling a léyneg, ahogy a számítógépeknél is… Lexarom hogy a quad SLI 700W-ot felszabál, amikor feelinges
bacsis, ott a ponesz:)!