…Na szóval ott hagytuk abba, hogy az AMD-nek nagyon ütős lett a K7-es Architektúrára épülő Athlon processzorai. Az Intel is, természetesen gőz erővel fejlesztett, és az első szériás, Katmai magos Pentium III-akat leváltotta a Coppermine magos Pentium III, ahol a cache memória azonos sebességen futott, mint a CPU mag, illetve magába a processzorba lett integrálva. Az AMD is meglépte ezt a lépést, 2000 derekán, s ezek a CPU-k lettek a Thunderbirdek. Mikor az AMD ezt a kódnevű processzort a piacra dobta, ezzel együtt bejelentett egy új CPU foglalatot, mely a Socket A nevet kapta. Ezzel kívánta leváltani az amúgy is elég rövid életű SLOT-A tokozást, illetve az ebbe a foglalatba illő CPU-kat. A foglalatváltás oka egyszerű: kevesebb gyártási költség. Ezeket, a processzorokat sokkal olcsóbban ki tudta hozni az AMD, így nem csoda, hogy sürgette a Socket A elterjedését.
De mit tudott az első Socket A tokozású processzorcsalád, azaz a Thunderbird?
Ezek a processzorok voltak az AMD-nél az elsők, amiknél az L2 Cache a CPU-ba lett integrálva. A Korábbi 512KB helyett „csak” 256KB került bele, de mivel azonos órajelen ketyegett a Cache a CPU órajelével, így összességében gyorsabb lett a Thunderbird, a korábbi 512KB Cache-el, rendelkező Athlonokhoz képest.
Utasításkészletből továbbra is az MMX, és a 3Dnow!-ot támogatták, és 0, 18mikronos gyártástechnológiával készültek. Igaz a konkurencia processzorai támogatták már az SSE utasításkészletet, de 2000 hajnalán még nagyon kevés alkalmazás igényelte, szóval ez nem volt az AMD-nek nagy hátránya, hogy a Thunderbirdjei nem tudják, Így tehát ezek a processzorok méltó ellenfelek voltak továbbra is az Intel Pentium III-asainak. Annak ellenére, hogy a gyártástechnológia az Intelhez képest fejletlenebb volt, (hiszen az Intel már 0, 13mikronon dolgozott) mégis az AMD volt az első, aki átlépte az 1GHz-es órajelet, sőt, a Thunderbirdek egészen 1400MHz-ig skálázódtak.
Ebben a tesztben egy 1200MHz-es példány tuningját szeretném bemutatni, amit mrgg fórumtársunk juttatott el hozzám. Ez az órajel 12X szorzó, és 100MHz-es FSB összegéből jön ki.
Ne felejtsük el, hogy az AMD-nek nagy fegyvertényezője volt hogy a rendszerbusz használta a DDR technológiát, azaz egy órajel ciklus alatt 2 adatot tudott átjuttatni, ami pozitívan hatott ki a gép nyers számítási teljesítményére.
Mivel a Socket A foglalatot az AMD nagyon sokáig vitte, így az utolsó szériás alaplapok már igen komoly felszereltséggel, és tuning funkcióval rendelkeznek. Természetesen ezek az alaplapok mind támogatják visszamenőleg az összes Socket A tokos CPU-t, Én egy Abit NF7-S V2.0 alaplapot választottam, mert Socket A CPU-khoz ez az egyik legkomolyabb tuning alaplap.
Na szóval, lássuk a tesztkonfigot:
Abit NF7-S V2.0
AMD Athlon 1200MHz, Thunderbird mag
1X512MB Patriot DDR600 memória
Ati Radeon X850XT VGA kártya
4,3GB Segate HDD
Windows XP SP3 Operációs rendszer
Ezúttal természetesen jól bevált módszerrel tuningoltam, megnéztem, hogy a CPU milyen sebességet produkál alap órajelen, a szokásos teszteket futtattam, majd elkezdtem emelni az órajelet, először alapfeszültségen, mikor az már nem bizonyult elégnek, akkor a CPU feszültségét is emeltem. A CPU-n először egy 2 ventillátoros léghűtés volt
majd utána próbálkoztam egyéb alternatívával is.
Szóval, ahogy írtam, alap órajelen futott a CPU először, s úgy futtattam a szokásos teszteket:
Én nekem kicsit gyanús, az Everest szerinti 37fokos CPU hőmérséklet, de a többi eredmény korrekt.
A CPU igaz, hogy lockmentes, de én jobban szeretek FSB emeléssel tuningolni, mert az kihat a memória órajelére is, ami szintén pozitívan hat ki a teljesítményre.
Alap feszültségen a 115MHz-es FSB bizonyult még stabilnak:
15% tuning alapfeszültségen elég gyengécskének tűnik, de azért láttam már „rosszabb” CPU-t is ilyen téren.
Következő karikában a gyári 1, 75V-ot 1, 85V-ra emeltem, majd 120MHz-es FSB-t állítottam be!
Szinte alig segített a feszültség többlet, érezni, hogy a CPU-ban már nagyon kevés a tartalék.
Ismét 1 tizeddel raktam feljebb a feszültséget, azaz 1, 95V-ot állítottam be, az FSB-t pedig 125MHz-re:
25%-os tuningnál járunk, és a feszültséget szépen kell felfelé pakolni. A Linx mégis hibázott. A CPU hőmérséklet az Everest szerint tovább emelkedett, szóval lehet, hogy valamennyivel túl mér, de, a többlethőmérsékletet szépen kijelzi
Következő lépés a 130Mhz-es FSB, ahova viszont már nem volt elég az 1 tized emelés! A CPU feszültségét ezúttal egészen 2, 15V-ig kellett már emelnem.
Itt szépen lefutottak a tesztek, de egyértelmű jel, hogy itt már nagyon vége van a processzornak! Legalábbis szoba hőmérsékleten.
Gondoltam, ha már olyan sok hó van odakint, akkor hasznosítsunk belőle egy keveset!
Elővettem a rézmozsaram, majd belepakoltam egy kis havat, s rádobtam az egészet a CPU-ra.
Elég mókásan nézett ki, ráadásul így sem tudtam tovább emelni a CPU órajelét, annak ellenére, hogy BIOS szerint cirka 25 fokkal lett az hűvösebb…
Sajnos bele kell törődni, hogy ez a processzor nem fog többet menni. Végülis ha azt nézzük, hogy a legerősebb példány 1400MHz, szépen az fölé lehetett vinni ezt is, és 0,18mikronos csíkszélességen gyártott CPU-tól ez nem is olyan rossz eredmény
Háttt… Többet nem megyon lehetett várni ettől a CPU-tól … nekem is volt , de olyan anttuning os volt hogy 5 Mhz töblettől már nem POST-olt… amugy jó teszt lett bacsis :)
Jó cikk. :) Hát az a bűvös rézmozsár újra előkerült. :-)
azt a rézmozsarat szabadalmaztatnod kéne… a teszt tetszett.
TSC
Köszönöm a tesztet, és egyúttal gratulálnék is a teszthez!
(Teljesen jóindulatúan akarom ezt mondani: A mozsár gyönyörűen néz ki a processzoron! :))
Mozsárhűtés…extrém tuning a köbön vagy köbmozsáron :D
Ilyen elvetemültség is csak neked jut eszedbe..:))
Elég jól meggyepáltad a kis „villámmadarat” én mikor kemény pénzért vettem az 1Ghz-es példányomat 2002-ben, 5% tuningot nem engedett, annyira koppon ment gyárilag, ez egy jó példány, gratulálok az eredményeidhez újfent! :)
Robosztus teljesítményt nyújt ez a proci alapórajelen is :-)
DarthSun!
NA és ki mondta hogy a teljesítményért tuningolok/unk?
Persze a sikerélmény, meg néha a többletteljesítmény is jól jön azért.Úgy értettem hogy ez a proci jó kis retro proci, a fénykorában pedig vonzó teljesítményt nyújtott :-)
Nekem egy ilyenem van AMD 1200 Thunderbird (Model 4) 266 FSb én igazából 166mhz fsbvel hajtottam évekig ami ugyebár 333mhz jelent.de lenne még bent valamennyi(szerintem) ,azt jött a csere 2500+ bartonra,így nem derült ki a vége.Amugy nem volt egy rossz proci. Üdv