BP6 a legenda

BP6 a legenda

Elöször is köszöntenék mindenkit, igaz kicsit megkésve, de végülis publikálom első szösszenetem itt a bacsis-tuning.hu keretein belül. Rólam mindössze annyit érdemes tudni, hetente 1-2 hétköznapi cikkel jelentkezem, hogy kitöltsük olvasással/ videozással az üres napokat. Első körben egy nemrég beszerzett Abit BP6 alaplapom szeretném megjáratni, vajon mennyi tuningpotenciál lakhat benn 2 azaz 2 darab Mendocino magos Celeron társaságában. Kiváncsi vagyok képes-e tartani a lépést egy BE6-ossal. Azért kérdéses, mivel ennek a lapnak 440BX híddal kapásból 2 processzort kell lekezelnie, erre még jön a tuning és a finomhangolás.

Processzorok rajtra készen

Nézzük mijen hardverekkel van dolgunk:

Az Abit 1999-ben mutatta be a BP6 névre keresztelt dual processzoros alaplapját, melybe 2 darab kizárólag Mendocino magos PGA370 processzort tehetünk.

Habár ez így nem teljesen igaz, elméletben a cA0 steppinges Coppermine is gond nélkül szaladgál benn, viszont egyenlőre ezt nem sikerült kipróbálnom. De térjünk vissza a lényegre, a lapon találunk 1 darab 2x-es AGP-t, 5 PCI-t, és 2 darab ISA Bus-t a bővítőkártyáknak, emellett a saját árszegmensében nem túl elterjedt Raid-el is felszerelték. Abit lapról lévén szó elmaradhatatlan fícsőr a Soft Menü, esetünkben a II-es számú, mely már lehetőséget ad 83Mhz felett 1 léptékes FSB emelésre, egészen 120MHz-ig.

A processzormagok feszültségét külön külön tudjuk állítani, ami igen hasznos lehet. Kellemetlen probléma viszont van a szekérrel, ugyanis a CPU foglalatokhoz igen közel kerültek a kondik, ezért a nagyobb hűtőktől el kell búcsuznunk, hozzáteszem ezeknek a processzoroknak alapesetben szerencsére nincs szüksége méretes bordákra.

Sajnos a chache nem osztható vissza

Főnökcsippnek 2 darab azonos spec számú 433Mhz-es Celeront választottam, szerencsére a Mendocino maggal szerelt CPU-k igen jól tuningolhatóak egy bizonyos szintig, ami esetünkben 600 Mhz-et jelent, valahol itt van a vége szinte az összesnek léggel, legyen szó 300-as vagy 533 Mhz-es példányról.

Az enyémek SL3BA spec számmal rendelkeznek, mint minden Mendocino ezek is 250 nanométeren készültek, magfeszültségük pedig 2V. A fő jellemzője, hogy elsőként kapott a Pentium Pro után magba épített L2 Cachet igaz “csak” 128Kb, ennek ellenére szépen teszi a dolgát.

A konfig:

Abit BP6 Dual alaplap

2x Intel Celeron 433Mhz

2x 256MB Kingston KVR 133Mhz CL2

Asus V6800 DDR (GeForce 256)

20GB Maxtor vinyó

XP Sp3 Professional

Bevetés közben

A kép minőségéért előre is elnézést, de későn vettem észre hogy koszos a kamera.

A teszthez wPrime-ot használtam valamint az Everest CPU Queen tesztjét. Érdekességképp minden emelés után elmentettem everestben a saját eredményt a processzorhoz, de sajnos az alapórajelet elfelejtettem, így a végén már elmaradt, de úgyis meglátjátok. Kezdésként nézzük mit tud a gépezet.

2x 433MHz

Alapórajelen szépen megfogta és jól be is gyalulta a Katmai magos P3-mat, persze az órajel “összeadódik” szóval 866Mhz ellen harcolt. Ezután megnéztem mit megy a proci alapfeszen, az eredménye pedig:

2x 539Mhz

Látszik, hogy az 533Mhz-es órajel környékén vége is van ez nem meglepetés, mivel a legnagyobb Mendocino pont ekkora órajellel üzemel. Tovább haladva  1 tizedet kapott mindkét processzor, majd ismét futott a Prime.

2x 572Mhz

Meghozta eredményét a fesz emelés, 9 másodpercet gyorsult a prime, valamint jól látszik Queen-ben mennyit ugrik a proci teljesítménye. Sajnos itt újabb akadályba ütköztem, 1Mhz FSB emeléstől az Xp már nem töltött be, így újabb feszültség emelés következett ezúttal 2.2V.

2x 585Mhz

Jó messze járunk a 433Mhz-től, ez igen szép ezektől a processzoroktól. A Prime megintcsak gyorsult, ennek örülök hisz még mindig stabil a ketyere.
Hogy ne unatkozzak, újabb probléma következett, mivel hőfokot nem tud visszajelezni a lap, kézrátétellel lehet nagyjából megállapítani a proci mennyire melegszik. Ezeknél a fekete átlagos 370 hűtőknél ha már langyos akkor kellemetlen, mivel aligha fogja tovább bírni processzorunk túlhajtását. Bizony be is igazolódott, ahogy az előbb 1 Mhz FSB emeléstől itt már bootolni sem volt hajlandó. Szerencsére van a háznál bika léghűtés, folyadék hiányában egyenlőre ezzel kell beérnem, de eddig nem mondtak csütörtököt.

Használat közben

Leszorításról a súlyuk és a vízszintes helyzet gondoskodott, mint említettem ezeket már nem lehetne állandó használatra felrakni a lapra sajnos. Minőségért újfent elnézést, de nézzük mire is képesek.

2x 591Mhz

Hopp ez bizony siker, szépen betöltött a masina, még a prime is lefutott ahogy illik. Kishíján 1 percet gyorsultunk! Újabb feszemelést követően sikerült kiderítenem hol a vége a vasnak evvel a hűtéssel.

2x 611Mhz

Hát ez bizony meglepetés! Igencsak szép eredmény a végére, hideg közeggel talán sikerül később kihozni belőle a 666 Mhz-et.
Összegezzük mi is a helyzet.
A procik igen jól vették az akadályt, wPrime-ban az alapórajelhez képest 61 másodperc gyorsulást  ért el, Everest a kezdeti 1483 pötty helyett 2091-el jutalmazott, ami 40% emelkedést jelent.  Örülök hogy sikerült átlépni a 600Mhz-et, hangsúlyozom 2 Processzorral. Szóval Abit BP6 bebizonyítottad, hogy megérdemled a címedet!
Negatívumként talán csak az L2 Cache időzítés állítás hiányát róhatom fel, biztosan többet sikerült volna kihozni belőle. Az Intel nem véletlenül harcolt ellene és perelte az Abitot a dual Celeron használata miatt, ami papíron nem is lehetséges, szóval a későbbi Celeronokban teljes mértékben letiltották még az esélyét is a dolognak,  bizony a BP6-nak nem kis köze volt a dologhoz.
A közeljövőben kap egy kis jóságot a lapocska, egyenlőre ez marajdon titok!
Madmaxxx barátomnak ezúton köszönöm, hogy segített a lap beszerzésében!

About czunder

Vendég cikkíróként néha napján előkeveredek. Kedvelem a dupla processzoros rendszereket, ezen felül mindent ami Abit. A birtokomban van jónéhány igen szép és ritka alkatrész amik idővel biztos bemutatásra kerülnek. Foglalkozok tuninggal, de nálam nem ez, hanem az adott eszközök bemutatása élvez prioritást.

12 hozzászólás

  1. Gratulálok az első itteni cikkedhez! és köszönöm, hogy elvállaltad az itteni felkérésem :-)

    A teszt nekem nagyon tetszett, már csak azért is mert ilyen lapot még nem hajtottam…
    Annyi kiegészítést azért engedj meg, hogy a Celeron soha nem is támogatta a Dual üzemmódot, amit az Abit a BP6-al kijátszott… ennek a Zintel nem örült és perbe is fogta tudtommal az Abitot…

  2. Módosítva! Igazad van, ez kimaradt sajnos.

    Köszönöm a lehetőséget, remélem hosszabb távon nem okozok csalódást, legalábbis nem tervezem.:)
    Idővel bővül a géplerakat, és a hűtéseim is beérnek a tesztelésre.

  3. Hozzászólások problémája megoldva.

    – admin –

  4. Heyy welcome!

    Jó cikk ez igy indulásként, grats :) azért a dual coppert is megnézném szívesen :) kár hogy intel igy nekiugrott ezen jó kezdeményezéseknek :S

  5. Kingstóf (Kristóf)

    Jó gép szívesen elszórakoznék vele:)

    Régen ez már mekkora szám lehetett mint most a core i7

  6. Dual copper is lessz, nem is akár mijen. Még keresem a megfelelő átalakítót alájuk:)

  7. Nagyon tetszett a teszt, meg a lap is marha jó, nem is ismertem eddig :-)

  8. Gratulálok a cikkhez, szerintem nagyon jól sikerült! :)
    A segítségemet eddig is bármikor igénybe vehetted és veheted ezután is.

  9. Nekem is volt nemrég ilyen lap az asztalomon, utánaolvasgattam a neten és némi mod-al FCPGA procikat is kezel , sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni , de jó lenne látni tényleg megy -e vele. Hajrá :)!

  10. Hi.
    Remek kis móka.
    Grat az eredményekhez.
    Én most éppen egy hasonló konfigon próbálok win 7 et telepíteni (2*500 celeron)
    Ha lesz időm írok tapasztalatokat is.

Leave a Reply to admin Cancel reply