Dual Xeon, ami a csövön kifér

Dual Xeon, ami a csövön kifér

Előző tesztemhez hasonlóan ismét egy dupla processzoros rendszerrel jelentkeznék. Valamivel még egzotikusabbra sikeredett vas mint a BP6 2 darab Celeronnal.Egész pontosan egy Socket 604-es tokozású Xeon párral fogunk megismerkedni, mennyit bír tuningban. Az első furcsaság xeonokról van szó mégis tuningot emlegetek, há hogy is van ez? Szerver és munkaállomásokba szánt alaplapok nagyrésze nem biztosít semmi túlhajtási lehetőséget, számítástechnikáról lévén szó mindig akadnak kivételek, ez most sincs másképp.

Asus PC-DL Deluxe

Az Asus 2003-ban mutatta be  a PC-DL Deluxe névre keresztelt High End Desktop alaplapját, majd néhány hónappal később a PCH-DL nagytestvért is. A 2 deszka közt egyedül a támogatott processzorok mennyiségében és a gyári FSB órajel mértékében van különbség. Nekem a kisebbik példány jutott Madmaxxx barátom segédletével, ismerkedjünk hát meg vele.

A lapot mint említettem 2003-ban dobták piacra igen borsos áron, nem is csoda minden rajta volt ami akkor kellhetett a felhasználónak. 2 darab s604 Xeon fogadására képes a bökkenő annyi volna, kizárólag 400 illetve 533Mhz FSB-jű példányokat eszi meg. hiába a rajta található 875PE híd mégsem engedték el 800-ig, valószínű oka a PCH-DL megjelenése lehetett. Találunk rajt 1 darab 8x AGP Pro-t, 5 PCI-t és Sata Raid-et is, 8giga ECC és 4giga normál memória fogadására képes.

PC-DL lehetőségek

Méretének hála egy átlagos házba is betuszakolhatjuk. 8 éve még nem volt mindennapos az alaplapi 24+8 tűs tápcsatlakozó, ezért aki ilyen lapot vett, bizony méretes tápot is vásárolnia kellett mellé. Az elrendezése szerintem igen jóra sikeredett, vaskos bordák is bőven elférnek a processzoron, szerencsére a videokártya hátlapján lévő hűtés sem ütközik semmibe az AGP felett.

Az alaplaphoz ezesetben 2 azonos Spec számú 2400Mhz-es Xeon tartozik, kicsit bővebben ismerkedjünk meg velük is.

Párban szép az élet

A Northwood magos P4-el egy időben debütáló Prestonia adja a gépezet lelkét, asztali testvéréhez hasonlóan 130nm-en készült, 512kb L2 Cache-t kapott 2002-ben mutatták be a Foster magos Xeonok leváltójaként. Különlegessége, hogy DP azaz alacsony magfeszültségű változatról van szó 1.3-tól 1.45 voltig terjed ellenben a normál Prestonia 1.5 voltos magfeszültségen üzemel. Létezik ebből a családból úgynevezett MP típusjelzésű amely 2-nél több processzoros szerverekbe szánt változatot jelöli, ezekben L3 Cache is található. Tuningpotenciáljáról nem sokat tudok, ezért vagyok kíváncsi mire lesz képes a tesztek során.

Fent s603 1.4Ghz Foster MP / Közép s604 Prestonia / Alul s478 Northwood és Prescott

A konfig:

Asus PC-DL Deluxe alaplap

2x 2400Mhz Intel Xeon processzor

2x 512MB Corsair XMS Pro 400Mhz-es memória

GeCube Radeon X1950XT videokártya

20GB Maxtor vinyó

700W HiPro tápegység

XP Sp3 oprendszer

A hűtés igen érdekes darab, mivel képes teljes terhelés mellett 50 fok környékén tartani a processzorokat passzívan. Nem véletlen 14 miliméter vastag talpuk van, ezen felül 880 Gramm a tömegük egyenként, ami igencsak tekintélyt parancsoló!

Nagydarab rézhűtés

Borda hegyek

Tesztekből wPrime-ot és 3DMark 03-mat, illetve Everest CPU Queent használtam Hiper Threading természetesen be volt kapcsolva, így a processzorok 4 szálon dolgozhattak. 3dmarkban ilyen órajeleken képtelenség lett volna kihajtani az X1950XT-t ezért megfigyelhető lesz a processzorok gyorsulása. Elsőként alapórajelen próbálkoztam, majd el felejtettem a lap nem nyújt lehetőséget a processzor magfeszültségének állítására, így végig alapfeszen kattogtak a Xeonok, fontos információ lesz a későbbiekben! Nézzük mit tudnak.

2400Mhz wPrime

wPrime után következett a 3DMark

2400Mhz 3DMark 03

Összehasonlítani Everestben nincs mivel, ezt pótoltam szóval 9Mhz FSB emelés után reménykedtem benne, hogy nem ér véget túl korán a teszt.

2560 Mhz wPrime

Rendesen megremegtem mikor lefutott a teszt, siker! Tényleg lehet Xeont OC-zni, ez nekem új szóval kivételesen kellemes időtöltés volt foglalkozni vele, azonban még nincs vége úgyhogy mutatom is a 3DMarkot.

2560Mhz 3DMark

Úgy éreztem a következő lépcsőfokhoz kevés lenne passzívan szórakozni, hisz a bordák egész langyosak voltak (legközelebbi tesztemben ígérem pótolom a hőmérséklet adatokat, még bele kell rázódni)

A mindenthűtő hüttttő

Elkapott az ékszíj ezért kapásból +10Mhz FSB emeléssel folytattam, itt már kételkedtem HÁTHA!

2737Mhz wPrime

Azt hiszem nincs mitől tartani, bírja a vas a kízást. Furcsa lehet neki szárnyalni ennyi év unalmas ketyegés után.

2737Mhz 3DMark

Szépen gyorsul a 3DMark lassan meglehet a 16000 pötty is. E cél érdekében újabb +10Mhz FSB emelés következett, jó nagy léptékeket kapnak a CPU-k. Nem szabad elfelejteni, hogy XMS Pro van a gépben. Szerencsétlen ramok ki vannak centizve, 400Mhz-en még képes a 2-2-2-5 időzítésre, de 406 Mhz már gyilkos nekik Xp nem is bootolt, kapásbol újraindult a gép, ezért visszaosztottam őket 2.5-3-3-6-ra nézzük az eredményét.

2921Mhz wPrime

A prime gyorsulása lelassult… huh de szépen ki lehet ezt fejezni. Lényeg az meglátszik a visszaosztott memóriák miatt kicsit lomhább lett a masina, szerencsére az előző eredmény szintjére nem szorult vissza.

2921Mhz 3DMark

Picit lassult a teszt, de ez lelkesített nem lelombozott. Innentől következett az amit nem nagyon kedvelek mégis muszáj volt használni, setFSB sokak számára ismerős lehet az órajelgenerátort tudjuk szabályozni vele. Szoftveres OC-ra azért van szükségem, mivel az alaplap maximálisan 165Mhz FSB állításra ad lehetőséget. Tartani szerettem volna a +10-et mégsem tehettem, mivel a legnagyobb 533-mas Prestonia órajele 3066Mhz, amit ezzel átléptem volna. Most “csak” +6Mhz FSB emeléssel kínáltam a procikat, lássuk 168Mhz-en.

3028Mhz wPrime

Átléptük a bűvös háromezrest! Még mindig alapfeszen járunk, ledöbbentettek ezek a vasak. Xeonból sosem néztem volna ki, hogy ennyire hagyja magát.

3028Mhz 3DMark

Nem elég hogy 3000+ de még a 16000 pont is meglett! A fő célom elértem, de ha már itt járunk keressük meg a processzorok végét.

3135Mhz wPrime

Nos eddig jutottam stabilan, azonban nem panaszkodom. Álmomban nem gondoltam volna hogy 2700Mhz fölé juthatok velük, ellenben majd 750Mhz plusszt sikerült kisajtolni belőlük alapfeszültségen! Lényeg, hogy még fesz emelés nélkül is van a prociba ekkora tartalék. Ellene maximum annyi szólhat, eleve alacsonyabb órajelű példáyokról van szó mégis jól vették az akadályt.

3135Mhz 3Dmark

Picit gyorsult a Mark, lelkesedve rajt egy későbbi alkalommal pótolom a játékteszteket, néhány igen erős ellenféllel szemben.

Összegzésként pozitív csalódás volt számomra foglalkozni ezzel a konfiggal, megtetszettek a Xeonok. Igaz NetBurst-ról van szó bármejik 939-es Opteron kiüti a fogait mégis jó néha látni, hogy vannak olyan alaplapok amik támogatnak nem rendeltetés szerű használatot számunkra. Tuning terén ez csak jó lehet, hisz alig akad platform amin ne történt volna már  órajel emelés, ez alól a Socket 604 sem kivétel. A processzorok, ha minden jól alakul hamarosan helyet cserélnek 2 Gallatinnal, az L3 Cache is debütál, vajon a jó öreg 875PE meddig bírja hajtani ezeket a processzorokat. Nagy feladat hárult a kis északi hídra, viszont panasz nem lehet rá hisz a normál 478 csúcsának tekinthető lapokon láthattuk viszont. 3.4Ghz Prescott mellett már sokszor bizonyított immár az is kiderült, hogy 2 processzor kezelésében ugyanúgy megállja a helyét.

About czunder

Vendég cikkíróként néha napján előkeveredek. Kedvelem a dupla processzoros rendszereket, ezen felül mindent ami Abit. A birtokomban van jónéhány igen szép és ritka alkatrész amik idővel biztos bemutatásra kerülnek. Foglalkozok tuninggal, de nálam nem ez, hanem az adott eszközök bemutatása élvez prioritást.

16 hozzászólás

  1. Most már kezdek izgulni, hogy az ASUS K8N-DL deszkám is egy tuninglap? :)
    Jó kis teszt! UP!

  2. Rég olvastam ilyen izgalmas tesztet!
    “Pinmod”-on nem gondolkoztál még a plusz feszkó érdekében? ;-)

  3. Gratulálok! Érdekesre sikerült a teszt, engem érdekelne egy játék összehasonlító teszt is ezzel a platformal, és mondjuk valami x2-es amd-vel, meg mondjuk valami egyszerű dual core-os p4 konfiggal, hogy lehessen izgulni mit tud a vas! :)

  4. Hi, szép eredmény, és gratulálok a teszthez, büszke lehets rá hogy ilyen alaplapot birtokolhatsz. A játékos teszt érdekelve pl egy P4D vel abba is elvileg 2 p4-es mag van.

  5. Pinmod-ot majd egy nagyobb pár lehet megkapja:D Annak utána kell járnom, enezknél mégis miként működik a dolog.

    Hát 2 magos AMD-t nem garantálom, semmi 939-em nincs. Madmaxxx barátom dual opteronos cucca egy kicsit túl nagy falat lenne a vasnak:D
    De E3200-as Dual Core ceruza és egy Mezei Conroe magos Core 2 Duo szóba jöhet, de majd még kialakul a dolog, 2-3 hét múlva kiderül:P

  6. Király teszt lett! :) Még életemben nem láttam dual procis lapot. XD (azt is nézzétek azért, hogy csak 14 éves vagyok.) :)

  7. hm, finom teszt lett, gratula :) ilyen ritkaságokról nem mindennap lehet olvasni. köszi hogy elhoztad nekünk :)

  8. Az iskolai szerverbe is KB Ilyen van

  9. Üdv!

    Tényleg érdekes és jó leírás! Gratulálok, öröm volt olvasni!

  10. Helló!

    A C1 (és újabb) steppinges Prestoniák 3000 Mhz fölött tudnak menni. Ha a magfeszültséget megemeled 1,6 V-ra (ez még biztonságosan használható SNDS nélkül, egy potmétert kell az egyik ellenálláshoz forrasztani), jó eséllyel elmennek 3200 MHz-en is. Ráadásul ha leveszed a szorzót, szoftveresen 800 MHz-re vagy kicsivel afölé is emelhető az FSB, ami jópár pluszpontot adhat :)

    Üdvözlettel: Dani

  11. van egy ilyen lapom eladó ha valakit érdekel !!!

Leave a Reply to Sonka Cancel reply