Kék kenőcs, de nem kenhető

Először a címet magyaráznám meg, aki nem értené a poént!

Van egy olyan memória gyártó, hogy Geil, ami majdnem úgy hat a Magyarnak, hogy gél, a gél meg lényegében (olyan, mint) kenőcs. S mivel a tesztben szereplő modulok kékek, így lett a cím kék kenőcs

Akik gyakran látogatjátok a bacsis-tuningot, bizonyára már láttátok, a nem rég elindult ELADÓ rovatot az oldalon, ahol a mindenféle tuti hardver(eim)eket árusítom ki jó’árasítva!

Még első körben raktam fel, hogy van nekem 2 pár Geil 400MHz-es DDR RAM-om, 2X512MB-os kiszerelésben.

Mikor már feltöltöttem, akkor elgondolkodtam, hogy kéne róla összehozni egy tesztet, már csak azért is, mert a Geil nem kispályás memóriákat szokott gyártani, főleg igaz ez a hűtőbordás moduljaira. Igaz, hogy gyárilag 400MHz-es modulról van szó, de egy „mezei” 400-as memóriára még nem kell hűtőborda, ezen mégis van, így hát egyre erősebben motoszkált a fejemben a kérdés, hogy vajon mennyi tartalékot hagyott benne a gyártó?

Így tehát ez a teszt erre keresi a választ, hogy mit bír 2X512MB DDR400 kék hűtőbordás Geil memória KIT!

A modulok igen tetszetősek, s már első látásra a nem gagyit sugallják!

Kék GEIL RAM modulok

Kék GEIL RAM modulok

Persze ez még semmit nem jelent, de már akkor is, ránézésre látszik rajta, hogy bizony, akik szeretik kiaknázni a rejtett tartalékot hardvereikből, azok szeretni fogják ezeket, a memóriákat!

Tehát már pattant is a memória a tesztgépbe:

DFI NF4 Ultra-D@ SLI alaplap

Opteron 175 CPU

2X512MB Geil DDR400 memória pár

Geforce 7950 GX2 VGA kártya

Windows 7 Operációs rendszer

Első körben, a BIOS-ban mindent alapon, illetve auto-n hagytam, s úgy indítottam a Windowst, hogy ott is meglássam, mi is a memória pár gyári értéke (i):

Gyári értékek

Gyári értékek

Jól látható, hogy szépen felismerte a gép a gyári késleltetését a moduloknak, anélkül, hogy én fikszen beállítottam volna azt a BIOS-ban.

Aztán jól lefuttattam az Everest beépített memória sebesség mérő tesztprogramját, hogy lássuk, milyen sebességet produkálnak a modulok:

400MHz-en Memória olvasás

400MHz-en Memória olvasás

400MHz-en Memória írás

400MHz-en Memória írás

400MHz-en Memória másolás

400MHz-en Memória másolás

400MHz-en Memória késleltetés

400MHz-en Memória késleltetés

 

400MHz összegző

400MHz összegző

Majd jól megnéztem, hogy mi a modulok gyári feszültség értéke, ezt a Geil honlapján tudtam kideríteni, és a gyártó azt írta, hogy 2, 55-2, 65V-ot ajánl a moduloknak. Én fixen beállítottam a 2, 6V-ot és ezen a feszültségen kezdtem a modulok kitesztelését!

Most így első körben lefuttattam minden egyes összehasonlító tesztet, hogy láthassátok, hogy a gép hogy viszonyul más gépekhez/platformokhoz, de innentől a többi tesztnél csak az összegző tesztet fogom mutatni nektek, a könnyebb áttekinthetőség érdekében, illetve majd a maximális órajelnél fogom ismét a részletes tesztet megmutatni nektek, hogy jobban lássátok a teljesítmény különbséget!

 Először próbáltam volna a késleltetést lejjebb szorítani, de sajnos ez nem eredményezett sikert, még feszültség emelés hatására sem töltött be a Windows CL2-n. Végülis gyárilag is elég jó késleltetéssel bír a memória, nem nagy tragédia. Akkor nézzük inkább, hogy milyen órajelre képes ez a kék rettenet!

Úgy gondoltam, hogy 10% órajel többletet el kell, hogy bírjon a memória még alap feszültségen is. Így tehát 220MHz-es ref. Clock-ot lőttem be a procinak, s így a memória 440MHz-en járt. Lássuk:

440MHz

440MHz

 Természetesen minden úgy alakult, ahogy gondoltam! Nem okozott gondot a memóriáknak ez a 10%-os többlet!

Azt hiszem, mehetünk is tovább, s gondoltam ismét dobok rá 10%-ot! azaz 480MHz:

480MHz

480MHz

 

Hoppá! 20%-os órajel többlet, természetesen alap feszültségen, ami már most igen szép eredmény, és ki tudja, hogy hol lesz a vége!

Természetesen, a biztonság kedvéért visszább vettem a lendületből, s ezúttal csak további 5%-al emeltem tovább az órajelet, s figyelmesen kémleltem, a monitort, vajon meglesz-e a bűvös 500MHz-es memória órajel?!

500MHz

500MHz

Igen, simán bírják a Geilek… Na. Tudtam én, hogy bírják a tuningot! És ne felejtsük el, hogy még mindig alap feszültségen vagyunk!

 Ismét 20Mhz-el próbáltam feljebb nyomni a memória frekit, tehát 520MHz:

520MHz

520MHz

Bizony még ezt is tudta a memória…

De a gubanc itt kezdődött!

Az 540MHz-et már nem tudta kipréselni magából, de még akkor sem, ha emeltem a feszültséget, pedig felmentem egészen 2, 9V-ig. Gondoltam csökkentem a késleltetést, de az sem hozott eredményt!

Elég sokat szórakoztam a memória késleltetésével, és egy olyan érdekes jelenséget tapasztaltam, hogy teljesen mindegy, hogy mekkora a memória órajele, de CL3-as késleltetéssel nem hajlandó elindulni! Tehát nem csak a gyári értéknél kisebb késleltetést nem bírja a memória, de a nagyobbat sem. Furcsa… korábban ilyent nem tapasztaltam!

Aztán megpróbáltam még hogy a Command Rate-t 1T-ről visszaraktam 2T-re, ami önmagában persze mindig nem volt elég, hogy 540-en elinduljon a memória, Viszont, ha ismét emeltem a feszültséget, akkor nyögve nyelősen, de elindult a gép:

540MHz CR2 2,8V

540MHz CR2 2,8V

Látható, hogy az előző beállításhoz képest a memóriakezelés gyengébb lett, ez köszönhető az 1T-s Command Rate-nek, de ez már annyira kínlódás volt a memóriának, hogy az 550MHz-et már így sem bírta. Így tehát én azt mondom, hogy a leggyorsabb stabil eredménye a memóriának az 520MHz, aminek itt vannak a részletes sebesség tesztjei:

520MHz-en Memória olvasás

520MHz-en Memória olvasás

520MHz-en Memória írás

520MHz-en Memória írás

 

520MHz-en Memória másolás

520MHz-en Memória másolás

 

520MHz-en Memória késleltetés

520MHz-en Memória késleltetés

Érdekes egy memória ez a kék Geil. Igen jól bírja a tuningot, hiszen eljutott 520MHz-ig a gyári 400-ról, de a feszültség emelés nem segít neki, továbbá a késleltetésével sem lehet babrálni!

Ez persze nem feltétlenül baj, sőőőt! Kifejezetten azoknak az embereknek ajánlom ezt a memória párt, akik szívesen növelnék a gépük teljesítményét egy kis tuningal, de nem mernek belevágni, vagy nem tudják, hogy, hogy kezdjenek hozzá!

Itt nem kell szórakázni z időzítésekkel meg a feszültségemeléssel, csak nyomni kell az FSB-t (vagy AMD-nél az alap órajelt) felfelé, és a memória szépen bírja a tempót, egy igen jó darabig!

About bacsis

23 hozzászólás

  1. Nekem megnyerő darabok.Szimpatikus hogy alapfeszen jól mennek, így FSB emelésnél nem kell foglalkozni a RAM- okkal.

  2. DarthSun!
    Pontosan! ez a lényegük :-)

  3. őő nekem lenne egy kérdésem ha aszt mondtad hogy a windows 7 béna akkor mért az van a gépeden???

  4. ja és még valami a dual procis gép tesztedről már hallotam de nem találtam sehol egy linket dombjál már lécci !!!!
    kösz!

  5. ludanyikristof!
    Azért van Win7 mert egyenlőre Quad SLI miatt nincs más alternatíva :-((( Kénytelen vagyok rajta ezt használni :-(

  6. Én azért szertném megvédeni a Win7 et
    Szerintem gyorsabb szebb, jobb nem értem mi a problémád vele? az elejáén sok mindent kell beállítani, de utána megy rendesen.

  7. Telescreener!
    Az a bajom hogy egy börtönt csinál a gépemből…
    semmit nem enged, küzdeni kell sok dologért. ilyen hogy hibernációs file letiltása? áá parancssorból csak, meg egy csomó mindent csak úgy enged.. klasszikus tálca? felejtős, azzal is mókolni kell…. Gyors? Semmivel sem gyorsabb mint a Vista…
    Powermizert rám erőlteti ha akarom hanem és még sok ilyen apróság a bajom… nem fut egy csomó régi játék ami még pl Vistán igen…
    Használd egészséggel ha neked bejön, én nem fogom

  8. Én a Vistát nem szeretem, 2 hétig használtam de nem tetszett, a WIN 7 meg tölti meg a vinyómat nemtom mivel úgy hogy letörölni sem tudom, és semmit nem tettem föl ami megteletné, a filmjeimet is leszedtem.
    TSC

  9. Már a Vista is eléggé megköti az átlag júzer kezét, de egy fokkal még jobb a Win7-nél… a mostani Vistám még 2009ben lett telepítve, azóta kijött az SP2 hozzá, hát frissítettem.. lényegében egy xarrá lakott 1,5 éves Vistát használok és még így is 100%-os megelégedettséggel :-)
    Viszont a nagyon elterülsé ismerős, már nálam is 20GB a Windows mappa :-D

  10. Szép eredmény egy value memóriától, anno a phs teszten is különösen ajánlottat kapott. A corsair xms kited egyébként mennyit tud?

  11. sz a gond h nálam h a programjaimat, filmjeimet mindent letörlök, akk is 80 gb foglalt hely van amit nemtom h mi

  12. hebi82!
    Fuhh.. konkrétan melyik Corsair XMS-re gondolsz? mert vannak a led-esek a PRO-k amikről már írtam azok xart se mennek, meg vannak ezek az 500-as fekete hűtőbordások, meg vannak Corsair XMS platinumjaim is 500-asok 2X1gigások de azok hasalnak 520is már :-D

  13. TSC!!!!!
    NEekm is ez a Problémám, (volt) és Total Commanderrel nyisd meg a meghajtódat ahol a lomtár is v van!!
    Lomtár lessz az, nekem is 100GB ot foglalt! nekem is jó ha volt 700Mega szabad helyem… Nézd meg Total commanderrel Reycykle lessz vagy mi … Remélem tudtam segíteni…

  14. A 2x512mb ddr500as fekete xms kitre gondoltam, amit árulsz. Nem tudtam, hogy ilyen széles a repertoár. :)

  15. Majd meglesem akkor neked oksa hebi?
    Cirka 2héten belűl nyomok róla egy cikket

  16. Ha van rá időd kiváncsian várom. Gondolom nem tccd-s, de azért illene max órajelben többet tudnia 520-nál. Talán még időzítésekben is megszorongatja a gazdaságos geilt.

  17. Kösz nekem “csak” 35 GB volt

  18. Nincsmit. nekem a sok ISO volt a gond :D

  19. Bacsis!! megálmodtam a fagyálló használhatóság idejét meghosszabítani
    beleszereled a gépházba és oldallal lefele fordítod így ha olvad akkor nem az alaplapra hanem az ágyra fog csöpögni…

    mért nem jó ötlet ???:))))

  20. vagy vissza egy másik 15l es üvegbe ami a hűtőbe van és USB-n működik ! :D

  21. hát elég értelmetlen de mért ne

  22. Grat a teszthez :) bár nekem a geil heatspreaderjei nem váltak be a ddr2 1066os ultrákkal :S itt nagyon szépen hozták amit elvárhatunk :)

Leave a Reply to bacsis Cancel reply