7900GTX a nyugdíjas legenda

7900GTX a nyugdíjas legenda

Anno emlékszem 6 évvel ezelőtt még középiskolában, mekkora vágyálom volt ez a kártya az X1900XTX-el egyetemben. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a középiskolás évek elmúltak, munkahely révén már lett pénz évekkel később ilyen gyönyörűségek vásárlására. Pótolni kellett, kihagyhatatlan vasakról van szó, egy korszak lezárói voltak, névszerint a DirectX 9 utolsó nagy villantásai.

Teljes pompájában

Pár szót szólnék a kártyáról, aki esetleg nem ismerné a szériát.

Maga a 7900GTX 2006 Márciusában mutatkozott be a nagyközönség számára. A kártya alapjául G71-es GPU szolgál. Róla annyit érdemes tudni, hogy már 90 nanométeren készült a G70-el ellentétben magasabb órajelekre volt képes, ennek köszönhető a 650Mhz-es GPU órajel. A memóriák az akkori időknek megfelelően GDDR3 szabványúak 800(1600) Mhz-en ketyegnek, 256biten kapcsolódnak a GPU-hoz a sávszélességük  51200MB/s. Az nVidia az X1900XTX ellenfeléül szánta a kártyát, hozzáteszem teljesen jogosan, ugyanis tesztek alapján 1-1 az állás a két vga részéről egymás felé.

Szép és jól teszi a dolgát

A kártya egyik különleges tulajdonsága, a hűtése ugyanis ez a mai napig igen nagy tiszteletnek örvend hatásfokának és zajmentességének köszönhetően.

A saját példányom egy referencia, gyári nVidia GeForce 7900GTX, ami miatt különösen nagy becsben tartom, ritkán kerül gépbe. Élete nagy részét nálam eddig a polcon, hímzett terítőn töltötte.

Bizony, ez még nem kínai

Viszont ez a helyet most megváltozott. 1 hete kikerült a nagy gépemből a HD3870-es Radeon, mivel más PCI Ex kártya jelenleg nem volt itthon készenlétben, kénytelen voltam ezt tenni a gépbe. Egész jól érezte magát gondoltam csinálok róla egy hétköznapi hirtelen tesztet 3D Markokkal, és éppen játszott játékokkal.

Maga a tesztrendszer a következő:

Asus P5E3 Pro alaplap

Intel Core2Quad Q9400 2660@3200Mhz processzor

2x2GB G.Skill Ripjaws 1600Mhz DDR3 CL 7-8-8-22 memória

nVidia GeForce 7900GTX 512MB videokártya

500GB Samsung HDD

550W Chiefteh GPS AB-A

Windows 7 x64

Első körben a 3D Markokkal teszteltem a kártyát, alapórajelen és tuning mellet mit tud nekünk mutatni.

3DMark 03 alapórajelen

Majd jöhetett a 06.

3DMark 06 alapórajelen

Bevallom kicsit kevesebbre számítottam. Processzorom nincs túlságosan feltornázva, Bacsis már kitekerte belőle amit lehetett, gondoltam beleszól a dologba a relative alacsony órajel, de igazából nem különösebben tett rá negatív hatást. Menjünk tovább, elő a RivaTunerrel és irány feljebb.

3DMark 03 674/825

3DMark 06 674/825

Próbálom tartani a 25Mhz-es léptéket, ez egyenlőre különösebb probléma nélkül sikerült, szépen gyorsulnak a tesztek.

3DMark 03 731/900

3DMark 06 731/900

Egy lépés kimaradt, ennek oka van, ugyanis nem gyorsult, hanem lassultak a tesztek. Sajnos a 06 itt is kicsit maga alá tett, ezt betudtam a CPU alacsony órajelének, de igazából fogalmam sincs miért. Játékokban érdekes módon nem volt hasonló jelenség, de erről majd később. Valami azt súgta itt még nincs vége, szóval feljebb pöcköltem a masinát, úgynézki megérte. Ennél viszont nincs tovább 733-as GPU vagy 904-es memória órajel esetén már hibázik a kártya.

Kártya kopaszon, pucolhatatlan ezüst pasztával.

Nem célom, hogy kínozzam, megpróbálkoztam pár játékkal a markok után, lássuk ezeket táblázatba foglalva.

Első körben a Portal 2-t próbáltam ki, igen szépre sikeredett ezért 1280×720 Medium beállítást használtam benne. Minden játék esetén az átlag fps-t tüntettem fel.

Portal 2

Tökéletesen megbírkózik a játékkal, annak ellenére, hogy 6 év van köztük. Magasabb felbontáson, vagy nagyobb minőségen sajnos a memória fogy el a kártya alól, vagy egyszerűen elgyengül. Észrevehetően sokat tölt más felbontáson, szóval legfeljebb ezzel a beállítással lehet akadás mentesen vele játszani.

Második versenyző a TestDrive Unlimited 2, mivel a kártya még a minimálisan ajánlottak közt sem szerepel, sajnos elég nyögvenyelős a dolog, ennek ellenére kipróbálásra került.

TDU 2

1280×720 low beállítások mellet ennyit tud magából kihozni a kártya, okát nem látom rá miért ne futhatna jobban a játék alatta, ez egyenlőre kérdéses.

Harmadik prédának egy régi klasszikust választottam majdhogynem egyidős a kártyával. Nem tul magas gépigényének köszönhetően még egy MX440-en is gond nélkül elszalad a GTA San Andreas 2005-ből. Mivel fent a gépen, miért ne nézném meg a kártyával.

GTA San Andreas

Papírforma… ezt valahogy éreztem, nem fog ki rajta, végülis akkor csúcskártyának számító szerkezeten elkattog a játék ilyen FPS-ekkel 1920×1080 Extra (az már nem semmi) grafikán 8x élsimítással.

Negyedig és egyben utolsó játék a Fallout 3 GOTY változata, igen jól kalibrálható játék, szintén 1280×720 Medium beállításokon futott.

Fallout 3 GoTY

Éppen a játszható határon kullog a játék, itt futásbeli különbséget bőven meghálálja a tuning. Mivel a kártya korához képest nagyon szépen teljesít egyéb mai játékok alatt is, valamint a számomra már pozitívumnak számító Empire Total War 1500-2000 fős hadseregek harcánál sem okoz neki gondot megjeleníteni akadásmentesen minden apró katonát. Korát tekintve mást egyszerűen nem tudok mondani, csak dicsérni lehet. Anno bizony jó döntés volt 512MB memóriával ellátni, ez rendesen kitolta az életét, pontosabban a használhatósági idejét. Aki tud kompromisszumot kötni, vagy egyszerűen valami 939-es SLI lap birtokosa, érdemes kiépíteni egy 2 kártyás rendszert vele. 7900GTX kimondom, nyugdíjas vagy, de egy legenda!

About czunder

Vendég cikkíróként néha napján előkeveredek. Kedvelem a dupla processzoros rendszereket, ezen felül mindent ami Abit. A birtokomban van jónéhány igen szép és ritka alkatrész amik idővel biztos bemutatásra kerülnek. Foglalkozok tuninggal, de nálam nem ez, hanem az adott eszközök bemutatása élvez prioritást.

17 hozzászólás

  1. Remek cikk, remek kártya!
    Biza volt ezekbe kraft rendesen, nem véletlenül indul el rajta még szinte minden! :-D

  2. Hajaj :) remek kari, remek teszt :)

    amit nem értek, hogy miért vették ismét elő a radiális ventiket ezután is elő (sőt, miért használja még mindig pl az AMD…)
    ilyen hűtőkkel azért sok ember fülét megkímélték volna már azóta… (így meg nagyobb az aftermarket coolerek piaca :D)

  3. Príma kártya, meg elég erős procival hajtottad :-)

  4. Remek teszt!
    13év múlva a HD6990-et is a polcon fogod tárolni úgy hgy csipketerítő lessz alatta?

  5. Nem kell annak 13 év, 5 év múlva úgy tároljuk fanatikusok ezeket a jelenlegi csúcs karikat…

  6. Egyet értek bacsissal, maximum 5 év és szintén csipketerítőn fog pislogni a fenevad. Helyzet az, 5 éve ezek 130 ezer forintnál kezdődtek, manapság egy normális 7900GTX-hez 6-10000 forintért hozzá lehet jutni.

  7. inkább csak lehetne.. egyre nehezebb beszerezni őket

  8. ha “legenda,, akkor mért nincs a képgalériában?

  9. Néha már sajnálom hogy egyes emberek megmutatják a különleges hardvereiket. Ilyenkor több napig sóvárgok értük :P
    Én is szeretnék 5 év múlva egy GTX 590-et magamévá tudni.

  10. mezarius:
    Persze, ha akkor még találsz működő darabot:D

    Viccet félretéve, olyan 3870×2 árára saccolom 5 év múlva azt a vasat, azaz 18-24 ezerért hozzá lehet jutni reményeim szerint.

  11. poén hogy a 3870X2 még 3 éve is 100fölött volt :-D

  12. Ha azt nézzük, hogy ez után már csak “dupla” DX9-es PCI-e videokártyák voltak (7900GTX DUO és 7950GX2), valóban hatalmas elismerést érdemel ez a vasdarab.

  13. nekem van egy régebbi is: nvidia geforce fx 5900xt memória: 128 MB

  14. ha van időd betolhatnád ugyanebbe a gépbe az x1900xtx-et, hogy meglegyen a piros oldal is, ugyanezekkel a game-ekkel.. :R

  15. Bacsis GTA IV-et nem próbálnád meg vele? :D?Am nagyon jó teszt!

  16. Nem én csiáltam a tesztet, hanem Czunder ;-)
    Amúgy nekem is van ilyen kártyám, és GTA IV-eztem vele, 1024-ben mediumon csont nélkül ment

  17. Ahha köszi az jó!Amúgy nagyon jó az oldal :D!Csak így tovább :D!Én kiváncsi lennék mondjuk egy 4890 Tuningra,persze az nem olyan olcsó cucc még :(,de egy két év és hasonló áron be lehet szerezni azt is :D!

Leave a Reply to czunder Cancel reply