Sempron LE1100: Esküdj

Ebben a cikkben, egy Sempron LE1100-as CPU tuningját fogok bemutatni, amit osztraksajt barátom küldött. Ez a CPU az AM2-es CPU foglalatba passzol!

Az AMD az AM2-es CPU foglalatot 2006 tavaszán mutatta be, s ezzel váltotta le a korábbi, Socket939-es foglalatát. Az elődhöz képest az AM2 illetve az ebbe passzoló CPU-k eleinte nem hoztak sok újítást, mindössze annyit, hogy támogatta az eköré a foglalat köré épülő alaplap a DDR2-es memória modulokat, illetve az ebbe passzoló CPU-k, hiszen ezeknél a CPU-knál, mióta megjelent a K8-as architektúra, a CPU-ba költözött a memóriavezérlő.

Ebbe a foglalatba is készült egy, és két magos CPU, (Igen, tudom, hogy ott vannak még a 4 magos első szériás Phenomok is, de azok hivatalosan AM2+ tokozásúak) eleinte a 90 nanométeres csíkszélességet használták, de a későbbiekben áttértek a 65 nanométerre. A cikkben szereplő Sempron LE1100 is 65 nanométeres SOI gyártástechnológiával készült, és a Sparta kódnévre hallgató magja kapott még 256KB L2 gyorstárat, ahogy azt a Sempronoknál (többnyire) megszokhattuk. SIMD utasításkészletből támogatja ez a CPU a jó öreg 3Dnow!-ot az MMX-es az SSE, SSE2 és az SSE3-at is, és akár a 64 bites utasításokkal is elboldogul a CPU. Az integrált memória vezérlője pedig Dual channelbe a 667MHz-es DDR2 memória modulokat támogatja. Gyári órajele pedig 1, 9GHz. TDP-je pedig a 45W-ra lett megállapítva.

Sempron LE1100

Sempron LE1100

Ezt a CPU-t a korábban már bemutatott Abit Fatal1ty AN9-32X alaplapba raktam bele, amely Nforce 590 SLI csipszettel van megáldva!

Lehet, hogy ennél a lapnál vannak frissebb típusok is, amik támogatták volna ezt a CPU-t, de úgy gondoltam, hogy maradok az AM2-es foglalatnál (gondolok itt az AM2+-os alaplapokra)

És AM2-be pedig ez volt az abszolút csúcs

Alaplap CPU akkor adott, lássuk, hogy a teljes gép hogy állt össze:

Abit Fatal1ty AN9-32X alaplap

Sempron LE1100 CPU

2X512MB A-Data Value 667MHz memória

Ati Radeon X1050 PCIe VGA kártya

60GB HDD

Windows XP SP3 Operációs rendszer

Tehát összeállt a gép, bár VGA kártyából egy gyengébbet raktam bele, így a 3Dmark-os tesztektől eltekintenék ezúttal, de a többi szokásos tesztprogram természetesen szerepelt!

A teszt nem szokásosan zajlott, nem mondom el miért, mert akkor lelőném a cikk csattanóját!

Természetesen a szokásosnak mondható felállást követtem azért, azaz megnéztem, hogy a CPU hogy domborít alap órajelen, majd elkezdtem emelni a CPU órajelét, s a teszteket újra futtattam. A memória órajelét pedig 533MHz-re osztottam vissza, hogy ne ez miatt fulladjon ki idő előtt a CPU

Lássuk tehát, hogy a CPU mit „nyom” 1,9GHZ-en:

1900MHz

1900MHz

Hát a Winrar benchmarkja nagyon harmatos, de legalább a Super PI 1perc alatt végzett… Ami még érdekes, hogy azt írja, a CPUID ablak, hogy a memória 477MHz-en ment, miközben én azt 533MHz-re állítottam…

Na de lépjünk is tovább! Úgy gondoltam, hogy ha a Ref. Clock-ot (mert ugye itt már rég nem FSB van) 200-ról 250MHz-re emelem, még kényelmesen bírni fogja a CPU, még alap feszültségen is:

2370MHz

2370MHz

Bizony minden gond nélkül lefutott 2370MHz-en is! Itt viszont a memória órajele egyből a „helyére rázódott” 592MHz-en ketyegett, tehát működik rendesen az 533MHz-es „osztó”

Újabb órajel emelés következett, a Ref. Clock-ot 280MHz-re emeltem!

2660MHz

2660MHz

Még mindig alapfeszen vagyunk, de a CPU már 2660MHz-en járt! Minden rendbe lefutott, gyorsultak a tesztprogramok, a CPU hőmérséklete is alig melegedett, elvégre a feszültség még mindig a gyári előírt 1,35V

Nahh, mondom, bepróbálkozok a szép kerek 300-as alap órajellel, így kerek 50%-os túlhajtásban részesül a CPU, és még mindig nem emeltünk feszültséget!

2850MHz

2850MHz

Ez már 2850MHz-nek felelt meg, és bámulatos, hogy a CPU még mindig remekül vette az akadályt! Gyorsultak a tesztek most is, és biza a CPU beton stabil!

Még tovább emeltem a CPU frekijét, a Ref. Clock 310MHz-re lett módosítva!

2940MHz

2940MHz

2940MHz jött ki így, és itt már hibázott a Linx!

Természetesen mindenki kórusba fújná, hogy jön a CPU feszültségemelése!

Emeltem is, ha kell, ha nem, de ezúttal az nem kellett, mert nem hozott javulást! Következő tipp? Az alaplap kezdene kifulladni? Nekem is megfordult a fejembe, így tehát emeltem a csipszet feszültségén is, nem sajnáltam a kraftot, megkínáltam azt is rendesen, de még mindig nem hozott javulást, a CPU továbbra is hibázott 2940MHz-en!

Aztán Mégis csak sikerült stabilizálnom a rendszert, sőt valamelyest még tovább emelni a Ref. Clock-ot, pontosan 315MHz-ig:

2975MHz

2975MHz

Nahh ki veszi észre mi változott?

A memória késleltetését lazítottam CL5-5-5-15-ről CL 5-6-6-18-ra!

Ezen két napig agyaltan, hátha ez a gond és tényleg! Na de miért hozott javulást, ha tudom, hogy a memória még az 1000MHz-et is tudja CL5-be?

A pontos válaszra egészen a cikk megírásakor jöttem rá, mikor írtam, hogy a CPU 667MHz-es DDR2-es memória modulokat támogat…

Uraim! Azért fulladt ki a CPU, mert a benne lévő memóriavezérlő nem bírta a tempót!

A BIOS-ba elvileg még egy-el visszább lehet osztani a memóriát, de azzal a beállítással nem adott képet a gép, ugyanúgy nem, mint amikor CL6-6-6-18-at állítottam be.

Tehát a tesztnek itt lesz vége, és nem azért mert a CPU nem bírta.. Illetve hát de…

Szóval esküdj, hogy a memória vezérlő hasalása miatt nem megy többet a CPU!

Úgy látszik Uraim, ilyen is van, mikor a CPU úgy fullad ki, hogy végig alapfeszültségen járt!

About bacsis

12 hozzászólás

  1. Ehh.
    X4 B50-esemben is a memóri vezérlő nemtudja azt, amit elvárnék tőle, mert már 1720Mhz-n haldoklik…

    Azért a 315Mhz ref. “klokk” aszép szám!
    Gigabyte MA-785GT-UD3H bír 290-et jó esetben…

    GRAT!

  2. Kár érte, de szép teszt! Ez a rossz a mostani procikkal, hogy nagyon nehéz olyat választani, ami minden téren jó. (Most nem a szorzózár mentes sprocikra gondolok.)

  3. Kicsit furcsa hogy kimaradt a fagyállós hűtés. :)

  4. Amúgy ez a CPU így is jó, de ha feszt emeltél volna lehet hogy a memóriavezérlő tovább bírta volna? , csak tipp.

  5. Mondom, próbáltam én még “az atayaúristennek” is feszt emelni, de nem segített…

  6. Ja, félreértettem, emelted de nem kellett, nem hozott eredményt, akkor ez tényleg rendhagyó eset :-)

  7. ESKÜSZÜNK ESKÜSZÜNK HOGY A MEMÓRIAVEZÉRLŐ ELFEKÜDT.
    JÓLHÚZTAD EZT MOSTANÁIG KÁRPÓTOLT A SEMPRON PROCI.
    ESKÜSZÜNK ESKÜSZÜNK HOGY A MEMÓRIAVEZÉRLŐ ELFEKÜDT.

  8. én is a ht és nb sebességére gondoltam… am2+ lapoknál ezeket szépen lehet állítani, akár visszafele is (ugye azon a tempón megy a mem-vezérlő) bár ha ezeket levesszük a linX lassul rengeteget, hiába a cpu tuning :)

  9. Ismét egy komoly tesz, köszönjük. Alapfeszen kimaxolódott proci, ilyen is ritka. Ezt próbáld meg egy netbursttel. >:-)

  10. Hát most erre mit mondjak :D
    Amúgy bacsis. Ha majd meglesz valameik D 8xx szériás proci ami nekem jó és megyünk érte hozzád akkor lehet hogy mi is viszünk cuccot tesztelésre. Egy AMD sempron 2600+ról lenne szó (1.6 ghz-es) Meg egy MSI geforce4 MX 4000-et. elfogadod egy teszt erejéig? A proci szerintem elég jól fogja bírni amúgy mert a 2.4 Ghz-es nagytestvérének a magja van benne ha jól tudom. (venice)

  11. Persze jöhet minden ami tuningolható ;-)
    Amúgy vártalak titeket de nem jöttetek…

  12. Jah már vártál?
    Én nem tudtam.
    Akkor mondj egy időpontot itt vagy mail-ben aztán ha nekünk is jó akkor repülünk :D

Leave a Reply to bacsis Cancel reply