DDR2-es Adata Vitesta Extreme tuningja

Jelen cikkemben egy A-Data Vitesta Extreme Edition Memória párt fogok hajtani, amely a DDR2-es memória szabványnak felel meg, és az effektív órajele 800MHz

Pár szót azért írnék a DDR2-ről! Maga a szabvány még 2004 év végén jelent meg, s elsőként az Intel LGA775-ös CPU-i mellé lehetett használni, az előd, DDR-hez képest csökkent a fogyasztása, ezt úgy sikerült elérni, hogy a hivatalos üzemi feszültség 1,8V-ban lett megállapítva, az előd 2,6V-jához képest. Az érintkezők száma is némileg bővült, hiszen, míg a DDR 184 érintkezővel rendelkezett, addig a DDR2 már 240-et kapott. Továbbá az órajel tovább skálázódhatósága is így lett biztosítva. Az első példányok még 400, illetve 533MHz-en üzemeltek, de később ez tovább skálázódott, a szabvány szerint 800MHz-ig, de természetesen ennél készültek gyorsabb órajel elérésére is képes modulok, hiszen rengeteg 1066-os modul kapható máig a piacon, sőt vannak 1100MHz és 1200MHz-es példányok is.

Na de mit jelent, az hogy DDR, DDR2, DDR3? Ez nem más, mint pedig a Double Data Rate-nek a rövidítése. Ami annyit tesz, a DDR moduloknál, hogy egy órajel ciklus alatt két adatforgalom történhet. Ennek következtébe, ez olyan, mintha duplázódna az órajel. Tehát ha veszünk egy pl 400MHz-es DDR memória modult, annak a natív órajelele valójában „csak” 200MHz. A DDR2 esetében egy órajel ciklus alatt négy adatforgalom történik, tehát egy 800MHz-es memória modul esetében a natív órajel csak 200MHz. A DDR3 esetén ismét duplázták az adatforgalmi teljesítményt, azaz egy órajel ciklus alatt nyolc adatforgalom is történhet, tehát egy effektív 1066-os modul esetében a natív órajel csak 133MHz.

Mint ahogy fentebb írtam, jelen cikkem esetében egy 800MHz-es A-Data Vitesta Extreme Edition memória párt fogok megnézni, hogy mire képesek! A modulok egyenként 1GB kapacitással bírnak, tehát így párban 2GB a kapacitásuk.

800MHz-es A-Data Vitesta Extreme DDR2

800MHz-es A-Data Vitesta Extreme DDR2

A gyártó 800MHz mellett CL4-4-4-12-es késleltetést garantál, s 2-2,1V-os üzemfeszültséget.

Lássuk, milyen gépbe helyeztem el a memória modulokat:

A Konfig a csudijó VGA kártyával

A Konfig a csudijó VGA kártyával

Abit IX38-Quad GT alaplap

Pentium Dual Core E2200 CPU

A-Data Vitesta Extreme  2X1GB800MHz memória

Radeon X1050 256MB PCIe VGA kártya

500W High Power tápegység

60GB Sata HDD

Windows XP SP3 oprendszer

A tesztet úgy képzeltem el, hogy először lemértem az Everest beépített memória sebesség ellenőrző tesztjével, mire képesek a modulok alap órajelen, majd az FSB emelésével elkezdtem növelni a memória órajelét! A CPU szorzóját minden egyes módosítás után 1-el visszább vettem, hogy az maradjon a gyári 2200MHz-en, mert igaz, a CPU teljesítménye ennél a platformnál nem szól bele a memóriakezelés sebességébe, viszont futtattam olyan tesztprogramot is, mint pl. a Super PI, Winrar és Linx, ahol számít a CPU órajele. Így tehát az is kimérhető, hogy ha csak a memória órajele emelkedik (na meg a rendszerbuszé) akkor, az hogy befolyásolja ennek a platformnak a sebességét!

Még a teszt előtt szeretném megjegyezni, hogy hiába a gyártó garantálja a CL4-es késleltetést 800MHz-en, sajnos nekem csak CL5 mellett volt hajlandó elindulni a gép, ez valószínűleg az alaplap hibája, így tehát végig CL5-ös időzítés mellett futottak a modulok, s így néztem meg, hogy milyen magas órajelre képesek!

Az első tesztnél, 800MHz-en csináltam az összes memória teszt táblázatról is képernyő mentést, hogy láthassátok, így a többi géppel szemben hogy szerepelnek a memóriák, illetve maga a platform, a többi esetbe csak az összegző táblázatot fogjátok látni, így legalább nem lesz képdzsungel, jobban átlátható a teszt! Természetesen az utolsó stabil memória sebességről ismételten részletesen megmutatom az összes memóriakezelésnek a táblázatát!

Lássuk, akkor, mit nyom a gép, ha 800MHz-en ketyegnek a memóriák:

800MHz Memória olvasás

800MHz Memória olvasás

800MHz memória írás

800MHz memória írás800MHz memória másolás

800MHz memória késleltetés

800MHz memória késleltetés800MHz

800MHz

800MHz

Jó erős középmezőny, egy átlag LGA775-ös platformtól. Azt hiszem léphetünk is tovább!

Az FSB-t 220MHz-re emeltem, ekkor a memória 880MHz-en járt, s így a CPU szorzóját 10X-re állítva, az ismét 2200MHz-en járt! Íme:

880MHz

880MHz

Látható, hogy a Winrar ami, értékelhető gyorsulást tud felmutatni, a Super PI, és a Linx szinte semmit sem gyorsult! Ez a minimális gyorsulás is inkább annak köszönhető, hogy a rendszerbusznak nőtt a sávszéle. Ez 10%-os órajel többlet amúgy a memóriától, amit el is vártam tőle, hogy stabilan tudja alapfeszültségen, azaz 2,1V-on, hiszen az időzítések a gyári CL4 helyett CL5…

Következő lépés a 245MHz-es FSB beállítás volt, aminek köszönhetően a memória 980MHz-en járt, a CPU szorzóját 9X-re állítva ismét 2200MHz-en ketyegett a CPU. Íme az eredmény:

980MHz

980MHz

Ezúttal is csak a Winrar benchmarkja gyorsult, viszont ez már elég szép eredmény a memóriáktól. Hiszen a nagy átlag 800MHz-es memória kínálat kifullad már sok esetben valamivel 900MHz fölött!

Majd egészen 275MHz-re emeltem az FSB-t, így a memória kerek 1100MHz-en járt, a CPU szorzóját 8X-ra állítva pedig, az továbbra is 2200MHz-en járt! Lássátok:

1100MHz

1100MHz

Na, ez már tényleg bámulatos eredmény! 1100MHz alapfeszültségen, nem is rossz, bár aki ismeri az A-Data Vitesta családot, tudja, hogy ezek a modulok nem hoznak csalódást!

Még tovább emelve az FSB-t, sajnos elég hamar instabillá vált a cucc, viszont még 285MHz-es FSB-t beállítva, hogy a modulok 1140MHz-en járjanak, még elindult a Windows, és a tesztek is lefutottak…

1140MHz

1140MHz

…A Linx-et kivéve, mert az hibázott 7másodperc után, viszont ide már 2,35V-os memória feszültség kellett! Viszont ezúttal a CPU némileg magasabb órajelen járt, 2280MHz-en, hiszen nem tudtam most a szorzó és az FSB szorzatával úgy játszani, hogy ismét meglegyen a 2200MHz!

Mivel ez volt a legmagasabb órajel, ahol a tesztek még lefutottak, ezért itt készítettem el az Everest memória tesztjeinek a részletes táblázatáról a képmentést, hogy ismét megnézhessétek, mennyit gyorsult a memóriakezelés a többi géphez is viszonyítva:

1140MHz memória olvasás

1140MHz memória olvasás

1140MHz memória írás

1140MHz memória írás

1140MHz memória másolás

1140MHz memória másolás

Összességében én nagyon elégedett vagyok ezekkel, a memóriákkal, hiszen alapfeszültségen futnak 1100MHz-et, igaz ez fölött már feszültség emeléssel sem mennek sokkal többet, de az 1100MHz bőven elegendő! Teljesítmény szempontjából is, hiszen látható, hogy a platformot nem a memória sebessége korlátozza, azaz a gép teljesítménye nem érzékeny a memória órajel változásra!

Hogy, akkor mégis kiknek ajánlok ilyen modulokat? Azoknak akik szeretnek tuningolni, mert ilyen modulok mellett kevesebb az esély, hogy a memória kifulladása miatt lesz sikertelen egy CPU tuning.

About bacsis

12 hozzászólás

  1. Grat! Egész jól bírják az iramot… :)

    Viszont a 800 MHz-es winrar, superpi és linx eredményeket lehagytad…

  2. Grat, nem semmi mit bírnak ezek a ddr2 es ramok.
    Következőleg valami komoly ddr3 ast kellene meglesni.

  3. Egy kicsit szét volt csúszva az oldal már hekkelem!

  4. A végeredménynél a memória írás és olvasás képe ugyanaz lett. a link más, de a kép ugyanaz :/

    Szép teszt, nekem tetszik!

  5. Szakít rendesen!Amúgy ez a viesta ram páros megy AMD Platformokban vagy csak kizárólag 775-ös lapokban?

  6. Aki nem tuningol, annak is érdemes sztem ilyen jó minőségű ramokat venni :-), ha engedi a pénztárcája.

    Jó teszt!

  7. 1440MHz-nél az everestes memória olvasás linkje a memóriaírás screenshotjára mutat.

  8. innye, de jó szemetek van :-D
    Köszi hogy jeleztétek, javítottam!

    freshtests! PErsze, mehet AMD mellé is, bár ott nem fogsz elérni ilyen magas órajelet, mert előbb fog kifulladni az AMD memória vezérlője….

  9. Raltív jól mennek a ramok, de az én 1200Mhz-es 2*1GB Team Xtreem kitem kenterbeveri rendesen. Über tuningos E8*** procival és alaplappal tudja a 660FSB-t is 1:1ben, illetve 1400Mhz fölött CL5 24/7-be! Bár olyankor már szó szerint izzik is sajna!

  10. Jó kis írás volt! Jól mennek ezek az Adaták, bár régebben sokat halottam, hogy a sok tesztprogit nem szeretik (prime95), mert gyakran elszálltak tőle ilyen 10-12óra után.

    Fücsök007:
    Azokat a memókat megnézném 1400Mhz CL5-ben… az már hasíthat :D, please add kölcsön a mesternek! :D

  11. Trebron09: Nem tervezem, de ha nagyon érdekel, akkor megveheted.

  12. jó írás volt :) meghozta az én kedvem is, és beállítottam a Black Dragon (ddr2) 800-at 1066 cl6-ra (2.0V)
    a proci erősödött vele egy kicsit :)39.5>41.5 gflops :D

Leave a Reply