Játszuk le újra: Geforce FX 5950 Ultra Vs. Radeon 9800 XT

Aki már régebb óta követi a VGA kártya piacát, biztosan emlékszik a 2003-as esztendőre, amikor az Nvidia Geforce FX szériás kártyái voltak az aktuálisak! És aki emlékszik ezekre a kártyákra, az biztosan arra is, hogy máig az Nvidia szégyen foltjai voltak ezek a kártyák, hiszen a teljesítményük elég gyengére sikeredett, és az aktuális Ati Radeon kártyák lényegesen jobb választásnak bizonyultak!

Úgy gondoltam, hogy ismét letesztelném a legerősebb FX kártyát, ami nem más, mint egy Geatwey gyártmányú Geforce FX 5950 ultra kártya, és az akkori ellenfelét, egy Radeon 9800 XT VGA kártyát!

Amikor ezek a kártyák voltak a csúcsok, akkor lényegében a 9800 XT lemosta a pályáról a szegény FX-et. Viszont amikor ezek a kártyák megjelentek, még kevés Directx9-et támogató játék volt elérhető, de az idő előrehaladtával egyre több ilyen játék került piacra, s úgy gondoltam, lemérném ezt a két egykori bajnokot valamivel, frissebb játékokkal is, hogy azok alatt, hogy alakulnak az erőviszonyok!

Természetesen most is, a teszt előtt kicsit írnék a kártyákról!

Első sorban lássuk az FX 5950 Ultrát! Ez a kártya nem más, mint egy gyárilag megemelt órajelű FX 5900 Ultra, azaz az órajel többleten kívül semmi más újdonságot nem tud felmutatni! Azért új GPU-t kapott, méghozzá az NV38-as kódnévre hallgatót, ami 2003. október 23-án került piacra, és 130nanométeres csíkszélességgel készült.

A GPU órajele 475MHz-en üzemel, s a 256bites memória buszon kommunikáló 256MB DDR memória effektív 950MHz-en jár.

Pixel futószalagokból 4 van neki, viszont minden futószalagonként 2-2 textúrázóval lett felvértezve. A Vertex Shader egységekből pedig 3-at kapott! A kártya hardveresen pedig a Directx9.0-t támogatja

A Geforce FX 5950 Ultra

A Geforce FX 5950 Ultra

Most pedig pár szót a Radeon 9800XT-ről! Igaziból ez a kártya is egy, inkább gyárilag túlhajtott 9800PRO, azaz az emelt órajeleken kívül egyéb újdonságot nem tud felmutatni elődjével szemben, azaz annyit mégis, hogy itt, mint, az Nvidiánál, a kártya egy új kódnevű GPU-t kapott, méghozzá az R360-at, amely 150 nanométeres csíkszélességgel készült, gyári órajele pedig 412MHz-re lett hitelesítve s 2003. szeptember végén került piacra. Azaz körülbelül egy hónappal korábban, mint a közvetlen ellenfele, az FX5950 Ultra. Ennél a kártyánál 8 pixelfutószalag található, igaz futószalagonként csak egy textúrázó van benne.  Vertex árnyalóból 4-et kapott. A memória busz ennél a kártyánál is 256bites, és mellé 256MB memória lett társítva, amely órajele 730MHz effektíven.

Radeon 9800 XT

Radeon 9800 XT

Mind két kártya közös tulajdonsága, hogy extra tápcsatlakozót igényel a stabil működés érdekében! Ez manapság egy alsó közép kategóriás kártyánál is általános, de ez cirka 7-8 évvel ezelőtt csak a felső kategóriás kártyák jellemzője volt

Geforce FX 5950 Ultra Vs. Radeon 9800 XT

Geforce FX 5950 Ultra Vs. Radeon 9800 XT

Lássuk a tesztkonfigot:

Abit IC7-MAX3 alaplap

Intel Pentium 4 3,4GHz@3,9GHz CPU

2X1GB Geil Ultra 400MHz@480MHz memória

Radeon 9800 XT és Geforce FX 5950 Ultra VGA kártya

160GB Sata HDD

Windows XP SP3 Oprendszer

Mindegyik kártyához a legfrissebb drivert raktam fel, azaz a Geforce-hez a Forceware 93.71-et, míg a Radeonhoz a 9.3-as Catalyst-ot

A játék tesztek előtt egy kis 3Dmarkot futtattam, lássuk a 3Dmark2001 mit hozott:

3Dmark2001

3Dmark2001

Ez a tesztprogram hardveresen a Directx8.1-et támogatja, látható, hogy a Radeon az erősebb, hiába a kisebb órajelek, a dupla annyi pixel futószalag megmutatja az erejét!

A 3Dmark2003 sem maradhatott ki:

3Dmark2003

3Dmark2003

Ez a tesztprogram már Directx9-et támogat, de sajnos a 9800 XT-vel lefagyott a gép, ráadásul a CPU tesztnél, így sajnos nem tudni, hogy itt mit hozott volna a Radeon, de itt még annyira nem is nagy baj, az a lényeg, hogy a játékok hasítsanak! És azok hasítottak is a Radeonon!

Első játékom, amivel teszteltem a Far Cry, ami már kint volt a kártyák megjelenésekor, ám több patch kijött hozzá, ami sok optimalizációt, s nem utolsó sorban szebb grafikai részletességet tartalmazott! A legfrissebb javítás az 1.4-es, ez volt telepítve a játékhoz! A játék maga 1024X768-as felbontásban futott, ez mellett a grafikai részletesség Very High-ra, azaz nagyon magasra lett „tekerve” a szűrés 4X míg az élsimítás 8X volt, lássuk hogy futott a játék a két kártyán:

Far Cry

Far Cry

Hehh, a 9800 XT közel a dupláját hozza az FX-nek, szóval csúnya vereség!

Következő játékom a Need For Speed Carbon, amit szintén 1024X768-as felbontásban próbáltam, de a részletesség ezúttal csak közepes volt:

NFS Carbon

NFS Carbon

Itt nagyon nagy hátast dobtam, hiszen a két kártya között cirka 3X-os különbség lett! Hihetetlen ugye? És az a „vicc” hogy ez nem mérési hiba, tényleg ennyire gyenge Directx9 alatt az FX.

Folytattam a mérést, méghozzá a Call Of Juarez-el, ami elég ATI szimpatizáns, szóval azt hiszem már mindenki, tudja a végeredményt! A játékot 800X600-as felbontásba, és alacsony részletesség mellett próbáltam:

Call Of Juarez

Call Of Juarez

Ugyanaz az eset, mint a Carbonnál, az ATI közel a tripláját hozza az FX-nek, míg a Geforce nem tud játszható sebességet felmutatni, addig az ATI-n szépen futott a játék

Kedvenc roncsderbi-s játékom is bekerült a tesztbe, ami nem más, mint a Flatout2. A játékot 1024X768-as felbontásba játszottam, Very High részletesség mellett:

Flatout2

Flatout2

Érdekes eredmény alakult ki! Először is nagy szó, de a Geforce is szép sebességgel tudta futtatni a játékot. Az ATI úgy tűnik nem tudott elhúzni, de ez csak azért van, mert az ATI kártyánál aktív volt a Vsync, ami annyit tesz, hogy a játék sebességét 60FPS-re korlátozza, azaz ha a játék tudna gyorsabban futni, akkor sem fog 60FPS fölé menni, míg ez az Nvidiánál nem volt jelen. Ezért lehet, az hogy a Maximum FPS a Geforce-n a 70FPS-t nyaldosta. De az összkép ezúttal is az, hogy gyorsabb az ATI, pedig a játék elején ott virít az Nvidia logó

A máig népszerű Call Of Duty 2 is bekerült a játékba, már csak azért is, mert be lehet állítani, hogy Directx7 vagy Directx9-es textúrákat rendereljen a VGA kártya. Első körben Directx7-et állítottam be s ez mellett Extra (magas) részletességet állítottam be:

COD2 DX7

COD2 DX7

Hasonló a helyzet, mint a Flatou2-nél! A játék mind a 2 VGA kártyán szépen futott, de az ATI-n most is lényegesen gyorsabban futott a játék. És itt is be lehetett kapcsolva valami FPS limitáló funkció, mert az FPS számláló a 91-ről el sem mozdult. Pedig a játékba állítható a Vsync, és természetesen ki volt az kapcsolva.

Kíváncsi lettem volna mit ment, volna amúgy.

Majd átkapcsoltam a játékot Directx9-re, ahol a füst és árnyékok ki voltak kapcsolva, de a többi részletesség maradt az extrán:

COD2 DX9

COD2 DX9

Én mostmár csak azon csodálkozok, hogy az ATI alig a dupláját hozza a Geforcénak.

Utolsó játékom pedig a Test Drive Unlimited, amit 800X600-as felbontás alatt játszottam, közepes részletesség mellett:

Test Drive Unlimited

Test Drive Unlimited

A megszokott papírforma, a Geforce-n játszhatatlan a játék, míg az ATI-n még akár egyel magasabb felbontásba is, kapcsolhattam volna, hiszen a játék szinte rohant!

Összegzésül elmondanám, hogy számomra ez az FX 5950 Ultra piszok nagy csalódás! Tudtam, hogy valamelyest gyengébb a Radeon 9800XT-nél 10-20%-al, de, az Nvidia szimpatizáns Directx8-as játékok alatt az Nvidia akár erősebb is tud lenni, egy kicsivel az ATI-nál. De!!! amint Directx9-ről van szó, az FX egyszerűen használhatatlan, pedig ez a legerősebb tagja a szériának. Így Directx9 alatt a kártya egy Radeon 9600PRO-val vagy még azzal sem tudja felvenni a versenyt. Szívesen beépítettem volna egy régebbi gépembe ezt az FX-et, mert egy legenda, akárhogy is nézzük, de ezek után biztosan nem fogom

About bacsis

17 hozzászólás

  1. Jó teszt! :DD
    Nekem volt nemrégiben egy SILURO FX5200 DT-m,és hát mit mondjak róla…Elég gyengén sikerült.Valaki így írt róla: egy GeForce 4 MX440-es DirectX 9-cel (és kb. tényleg az).Ám volt egy ilyen GF 4-esem is,és nem a kedvenceim közé tartozott.Nem is értem,hogy ezeket a kártyákat anno miért vették, ugyanis mire voltak elegek?Még egy akkoriban készült játék sem megy normálisan egy GF 4 MX440-esen.
    Jelenleg van használaton kívül egy RadeOn 9600XT-m,na az veri mindkettőt elég keményen :)) Csak ehhez meg nem volt elég egy Socket478-as 2.40 GHz Northwood Pentium 4-es,hanem egy “kicsit” erősebb LGA-775-ös Pentium 4 540-es alatt ment szépen :)

  2. Szép kis teszt, én imádom az Ati 9800-ast, 4 évig volt 9800 prom xt orajelein a saját rekord 3dmark 2001 el 20770
    bár nekem gyengébb gépem volt.

    Alaplap-ABIT IC7 i875p FSB800 Dual 400DDR Sata 8xAGP Pro
    Cpu—–Intel Pentium4 2.8GhzPrescott–3015Mhz FSB800 1MBCache (cooler master aero4)
    VGA—-ATi Radeon9800Pro 128MB 380/338-675/-418\351-702/RAMDCA 400mhz AGP 8x CRT TV-out
    RAM—-2x-256Kingston Value Pc3200

    örök kedvenc 9800pro és még azóta is megy öcsém gépében.

  3. Ja 3dmark 2003 nál az ati értéke elmaradt XD

  4. ja 1000 bocs én nem figyelek de ezért a bakiért adok eredményt

    +dmark 2003 hasonló gépen 6935

  5. Tehát 3dmark 2003 ban is elverte
    egy gyengébb konfigon is XD

  6. Mivel imádom 9800 ast még pár régi teszteredményt azért irok
    ami épp kimaradt, a fent említett gépen persze húzva.

    3dMark 2006 657
    3dMark 2005 2709

    UT2003 (game)
    Flyby——–222.890182–Tuning–226.711044
    Botmatch——78.400131–Tuning—78.409035

    jó kis cikk grat

  7. Cpuid! Látom szép emlékeket hozott elő a tesztem nálad ;-)

  8. Ja nagyon jó kis kártya volt anno sokáig használtam.

  9. Jó teszt! Ezeknél a kártyáknál kezdődött a komolyabb 3D.A 9800- as széria jól sikerült, nekem csak egy SE van, de a 256 bites verzió, úgy néz ki hogy a 6600GT- t is képes elverni :-)

  10. En akkoriban 9600Pro-ra csereltem a 8500-at. Arra futotta…

    A 3D nem akkor indult el komolyabban, hanem valamikor a Quake I – Unreal idejeben. Az pedig par generacioval korabban volt, meg a T&L korszak elott. Inkabb ugy fogalmaznek, hogy a tesztprogramok idejeben kezdett inkabb felerni a csucsra. Meg volt tortenet, hosszu single, nem csak multi es mar eleg jol nezett ki (Far Cry, Quake 4…)

  11. Igen, a Voodoo- tól már elindult és nagy feeling is volt, jó is volt – Voodoot is tartok sok gépemben – én csak az igazán meggyőző teljesítményre utaltam. Programszinten persze a Quake1 az első, mely hozza az igazi 3D feelinget :-), de ha még visszább megyünk a Doom vagy akár a Wolf- ig is követhetjük a történetet, kicsit egyéni ki honnan számítja a ” nagyokat “, minden korszaknak megvolt a szépsége.

  12. Számomra az FX széria volt az nvidia egyik nagy csalódása. :(

  13. Azzigen! hát Bacsis – ezt azé nem gondoltam volna, hogy ennyire gyenge volna az FX5950Ultra o.O Megmondom őszintén szoros meccsre számítottam, erre hatalmas ledöbbenéssel néztem végig, hogy így veri a 9800XT?! :) Bár tény és való, hogy az FX kártyák nem voltak nagy durranások, sokan szidalmazták is – főleg az FX5200-at, de még az FX5600-as széria is kapott sérelmet, pedig ez utóbbi volt nekem! Nem régiben volt/van egy FX5700Ultrám is, csak sajnos memória hibás lett :/ Röviden ennyi, nem is szaporítanám a szavakat. A teszt tökéletes lett, meg nagyon hasznos is egyben! Grat hozzá, meg köszi a bemutatót! ;)

  14. Jah még annyit hozzá tennék, hogy az FX5600-at egy GeCube ATi 9550 váltotta fel :)

  15. sajnos a dx9 nálam sokáig nem volt vendég… eleinte 8500LE-vel, majd utána laptop dx6.1 támogatású s3 chipjével voltam kénytelen megelégedni, volt is utána váltás a dx10-nél :) hd2600xt személyében :)

    Én hasonló dolgot vártam, mint a régi meccs keretében.
    nV megcsinál egy saját dx9 szabványt, ami dx9.0-nak hív(dx9.0a), de végül az ati dx9.0 támogatása lett támogatva.

    rossz fp műveletekre volt optimalizálva a dx9 az nVidia kártyái számára. (a szabvány 24 bit, nV meg tudott volna 16-ot, ami gyors is lehetett volna, de végül 32 biten kelllett hogy fusson, amihez meg gyenge volt)

    dx10.0 és dx10.1 között is lehetett volna hasonló meccs, de közbeszóltak a konzolok, és hogy a világ leragadz az XP-nél és a dx9.0c-nél.
    végül alig pár program használta ki a dx10.1-ben rejlő sebességtöbbletet. pedig az is erősen kimutatható lett volna…

  16. Régi szép idők… havernak sokáig egy 9800Pro volt, Abit IC7-es alaplap + 2,3Ghz Cerka proci, cod4 lowon futott rajta játszható sebességgel, amikor kijött a demo. :)

  17. Üdv bacsis!
    Először is Gratulálok a cikkhez! :R

    CoD2 DX7nél azért nem mozdult meg a mutató 91FPS-ről mert a console-ba be kell írni, hogy /com_maxfps 250, így a grafikus motor 250FPS-nél nem engedi tovább a képkockaszámot másodpercenként.

Leave a Reply to Cpuid Cancel reply