Abit IT7-MAX2 mutasd mit tudsz

Abit IT7-MAX2 mutasd mit tudsz

Először is szeretném megköszönni bacsisnak és idaynek, hogy szépen rendbe lett szedve a szerkezet. Hozzám elég hergya állapotban került, amit tudtam megpucoltam rajt, de elég sok esélyt találtam arra, hogy az előző tulaj bizony valamit tisztességesen beleborított, sok helyen kakaó avagy kávé cseppek nyomát tisztítottam le róla, sajnos teljesen nem tudtam megszabadítani a folyadéknyomoktól. A púpos kondikat iday mester gyönyörű munkával kicserélte, észre sem venni rajt a beavatkozás nyomait.

No, de térjünk rá a mai páciensre.

2002-t írunk, bejelentésre került a korának egyik legfurcsább kezdeményezése, az Abit féle MAX széria. Hogy mi volt rajt a furcsa? Nos, Abiték lehagyták a PS/2 a soros valamint a párhuzamos portokat mind két MAX-ról, amik 2002 márciusában debütáltak. Nevezetesen AMD vonalon egy AT7 MAX-ról Inteléknél pedig egy IT7 MAX-ról van szó. Mindkét lap meg volt tömve bőségesen “next gen”csatolókkal, gondolok itt az USB 2.0 (6  darab ) illetve az IEEE 1394 (3 darab) csatlakozásra. Ezen felül találni rajtuk 5.1-es audiót, 10/100-as LAN-t a hátlapon. Várható volt, hogy nem fog túl nagy örömöt okozni a felhasználók számára főleg a PS/2 port elhagyása, ezért Augusztusban javították ezt a felemás próbálkozást a következő MAX alaplapok bevezetésével. Mindkét lap javarészt megegyezett az elődökkel, attól eltekintve, hogy már visszakerült rájuk a PS/2, illetve kaptak 2 SATA dugaszt, két darab IDE Raid csatlakozó kárára. Dizájnban a v2.0 változott leginkább, mindkét lap az AT7 MAX2 és az IT7 MAX2 fekete nyákon köszönt be másodjára.

Raid közt megbúvó Sata csatlakozók, power/reset és a post kijelző

A főszereplő jelen esetben egy IT7 MAX2, socket 478-as tokozással ellátott lapocska, amin az Intel i845E B steppinges északi hídja dühöng. Memóriából maximum 3 GB-ot pakolhtunk bele, erre összesen három foglalat áll rendelkezésre, amelyek a PC2700-as 333Mhz-es DDR-t támogatják. Processzorokból a 400 és az 533Mhz FSB-vel rendelkező Pentium 4 és Celeron megy bele a gépezetbe, egészen 3,06Ghz-ig. Persze itt sincs akadálya a nagyobb processzorok beszerelésének, egyszerűen a 800Mhz-es példányokat 533-ra fogja korlátozni a szerkezet. Találunk még rajta AGP 4x-es csatit videokártyáinknak, és négy darab PCI-t. Elmaradhatatlan kellék a post kijelző és a mellette helyet foglaló alaplapi power / reset gombok.

2002-ben kezdett terjedni a Sata szabvány, amit itt még egy külön híddal IDE port átalakításával sikerült megvalósítani, mivel a déli híd nem igazán volt felkészítve rá annak idején.

Visszakaptuk a PS/2-t

A bios természetesen támogatja a SoftMenü III technológiát, így a tuningra egy apró panaszunk sem lehet. Sajnos itt még a dual channel nem aktiválható, arra még bő fél évet várnunk kell, cserébe akár CL1.5 időzítést is lőhetünk a memóriáknak.

Apró FET-ek dolgoznak rajta

A teszthez 3 lapot használtam. Kíváncsi voltam egy NF2-es híddal rendelkező Abit NF7-S2G és egy mezei AI7 i865EP chipsettel mennyivel gyorsabb nála. Remélem okoznak meglepetést.

Nézzük a tesztrendszereket:

Abit NF7 S2G

Athlon XP 3200+ 2200Mhz

2x 512MB Corsair XMS Platinum 550Mhz

Asus R9800 XT 256MB 

HiPro 700W szervertáp

Abit NF7-S2G

Abit IT7 MAX2

Pentium 4 3400Mhz 

2x 512MB Corsair XMS Platinum 550Mhz

Asus R9800 XT 256MB 

HiPro 700W szervertáp

Abit IT7 MAX2

Abit AI7

Pentium 4 3400Mhz

2x 512MB Corsair XMS Platinum 550Mhz

Asus R9800 XT 256MB

HiPro 700W szervertáp

Abit AI7

AMD oldalról sikerült hosszú idő után jó áron hozzájutni egy 3200+ Bartonhoz, jó rég vártam egy erős 462-es vasra, szóval itt be is próbáltam mit kezd a vén MAX2-vel. Alapórajelen futott a Barton, később megnéztem így a 30 fokos szobában mit tudok belőle kihozni, mivel s462 vonalon elég kicsi tapasztalattal bírok, így nem tudom mi számít jónak ennél a lapnál.

Vén pénégyes igaz, hogy HT-s és 3400Mhz-es Northwood, még is maradt az elérhető 533Mhz FSB-n azaz 2266Mhz-en. IT7-be így sikerült kitaktikázni, mekkora órajelet visel el ez az i845E északi híd. AI7-ben már korszerűbb i865 sistereg, itt már életbe lép a dual channel, de szerencsére lehet a CPU-t 533Mhz FSB-vel indítani, így ezt megtettem, úgymond clock by clock mennyivel tud többet.

Csendélet v1.0

Elsőként egy kis superPi-t eresztettem a vasakra, Aquamark után 3DMark később PCMark, végszóként Aida64 memória olvasás következett.

Mielőtt nekiálltam a tesztnek gyorsan megkerestem ezzel a prociesszorral mi a vége az i845-nek. Sajnos shotom nincs róla, egyszerű feledékenységből, mire észrevettem szétszedtem a konfigot szóval a 3102Mhz leírásával tudom legfeljebb bizonyítani, hogy ennyit tudott magából kihozni a szerkezet, ami akárhogy nézem egyáltalán nem nevezhető rossznak a maga módján.

Ami kifér azon a bizonyoson

Super PI 1M

Gyakorlatilag papírforma. Az NF7S2G számomra egyenlőre felfedezésre váró szerkezet.  A lényeg, hogy plusz 10Mhz esetén már hibával visszadobott a Super Pi. AI7 jobban teljesít mint a MAX2, de ezt be tudtam a dual channel memóriáknak, azonos órajel mellett.

Következő lépésként Aquamarkot használtam, egész pontosan nem tudom mi vitt rá, mostanában elkapott a régi hardverek HWBot-ra való feltöltése, annak lehet a hozadéka.

Ennyit bír talajon

Táblázatba rendezve így fest a dolog:

Aquamark

Nem sokat teszteltem még ezzel a benchmarkkal, de nem tűnik rossznak első ránézésre. 3100Mhz-en veri a mezőnyt a szerkezet, nagy kár a dual channel hiánya, itt rendesen hozhatott volna még bő 1000-1500 pontot biztosan.

Aqua után küldtem a gépezetekre egy szokásosnak mondható 3DMark 03-at, eredményekbe ezt produkálták:

3DMark 03

Barton hozza a szokásos formáját, nem épp gyenge szerkezet. AI7 alatt mint eddig minden esetben, picit gyorsabb volt a rendszer mint a MAX2-n 2266Mhz-en. Volt egy enyhe anomália, ami magától elmúlt, ugyanis az IT7 2,26Ghz-en rongyosra fagyasztotta magát az első teszt végén, harmadjára már nem csinált hasonlót, szépen működött ahogy kell.

PC Markban hasonló eset állt fenn:

PCMark 04

Szinte felesleges kommentálni, a MAX2 aligha tudja felvenni a versenyt dual channel-es ellenfeleivel. 3100Mhz-en más a helyzet, itt már behozza órajellel a hátrányát. Barton soványabban teljesített, javarészt az SSE2 hiányának tudható be ez a hátrány.

Záró tesztként engedtem egy memória olvasást a masinákra, legalbb jól láthatóvá válik a Single Channel hátránya.

Aida 64 memória olvasás

Visszafogja a masinát de izomból… Sajnos ez ellen nem tudok tenni semmit, viszont nem panaszkodom, nagyon szépen dolgozott a gépezet, hátrányának talán a maga korában semmi nem volt felhozható, legfeljebb a három memória foglalat. Egyet sajnálok, hogy nem dobozosan került hozzám.

Csendélet v2.0

A többi szerkezetre sincs panasz, az NF7 S2, S2-höz méltóan teszi a dolgát, AI7-et pedig személy szerint többre tartom bármely i865 chippel szerelt IS7-es Abitnál. Jóval gördülékenyebbnek éreztem mint az IS7-et eddig bármikor.

Aki IT7 MAX2 vásárlására szánná magát, csak ajánlani tudom korhű gépezet építésére. 2002-es csúcs PC-t bőven össze lehet belőle varázsolni egy Radeon 9700Pro társaságában.

About czunder

Vendég cikkíróként néha napján előkeveredek. Kedvelem a dupla processzoros rendszereket, ezen felül mindent ami Abit. A birtokomban van jónéhány igen szép és ritka alkatrész amik idővel biztos bemutatásra kerülnek. Foglalkozok tuninggal, de nálam nem ez, hanem az adott eszközök bemutatása élvez prioritást.

8 hozzászólás

  1. Szokás szerint tátott szájjal olvastam a cikkedet, nagyon szépen köszönöm!
    NEm csak érdekes volt, tanulságos is, hogy “általános” használat mellett is volt haszna a S478-as platformnál a dual chnnelnek…

  2. 2002, igen ekkor már komoly erő került ezekbe a vasakba, remek teszt, megint kaptam új infókat :-)

  3. Gratula a cikkhez. A prohardveren most árulnak egy konfigot, amiben Abit IC7 Max3 alaplap van :P
    http://hardverapro.hu/apro/abit_ic7_max3_3_4ghz_prescott_g1_stepping/hsz_1-50.html

  4. Lancelot:
    Nem rossz összeállítás, sőt! Lenne rá 60 ezred simán csapj le rá.:P

    MAX3-ból van három darab, egy minden tartozékos gyári állapotú, egy másik ami szimplán gyári, nincs semmi hozzá, Imre barátom használja szigorúan Seasonic táppal etetve. Sajnos maga a doboz hiányzik mindkettőhöz. Van még egy kókányolt, amit a tesztekhez használok, arról már lekerült az OTES, kapott durvább hűtést.
    A tesztbe azért nem azt raktam, mert már szinte csalás lenne.

    http://hardverapro.hu/apro/keresek_abit_alaplapokat_i/hsz_1-50.html
    Itt a hirdetésem, ha esetleg van valamid ami Abit, akkor egy privátot elfogadok.:)

  5. Na igen, ezeket nem tudtam megpucolni rajt… Még most is találtam a 2. PCI-on egy kakaófoltot vagy mi az.:D

  6. Gratulálok, ismét 1 jó kis cikk és benne az AI7-es deszka? Mikor lesz s462 3200+ párbaj (333 és 400MHz)???

  7. Az várat magára, nem értek a 462-höz annyira. Kevés az alapanyag oda még.

Leave a Reply to iday Cancel reply