Frissítés Windows XP/Vista/7 OS-ekről Windows 8-ra

A Microsoft pontosan csütörtök éjfélkor tette elérhető legújabb operációs rendszerét a nagyközönség számára. A Windows 8 egy különleges operációs rendszer mely nem csak a korszakalkotó új Modern UI miatt hozhat forradalmat a PC-s OS-ek világába hanem az igen kedvező licencelésének is köszönhetően. Redmond nyitott a vásárlók felé, és eddig tőle példátlan módon lehetővé tette, hogy egy kedvezményes időszakban mely október 26-tól tart január utolsó napjáig 30€-nak megfelelő összegért azok is válthassanak az új OS-re akik nem esnek bele a másik akció követelményeként támasztott feltételbe amikor ugyanis 15 €-ért tehették meg ugyanezt azon magánszemélyek akik új laptopot vagy PC-t vásároltak 2012 június 2-a után. Nos én sem estem bele, de gyorsan eldöntöttem, hogy frissítem a Dobozos Windows 7 rendszeremet, ráadásul én még akkor 40 € -ról tudtam, szóval a 30 € ismételten kellemes meglepetés volt, és ezzel még nincs vége a meglepetéseknek! Pláne mikor kiderült, hogy a kiskereskedelemben kapható  – offline boltban – Windows 8 árak 26 000 Ft-tól kezdődnek, és a PRO ennél is lényegesen drágább a legolcsóbb helyen is 38 000 Ft-ot kérnek el érte de van ahol 52 000 Ft az OEM PRO. A Windows 8 otthoni felhasználóknak szánt rendszerei lényegében az XP-s időket idézik, amikor csak egy Home Edition volt és egy Professional. Ezúttal pedig egy sima Windows 8 és egy PRO verzió kapható a boltokban. Vége tehát a Vista és a Windows 7 idejébeni sok verziós üzemnek. A PRO verzió a legnagyobb tudású Bitlockerrel és minden földi jóval. A meglepetés, hogy a promóciós időszakban az egyébként 15 € értékű Media Center kiegészítés ingyenesen igényelhető. A másik kellemes dolog hogy a Windows 8-ból nincs ugyan dobozos verzió, de az OEM sem kötődik már az alaplaphoz. Az egyetlen feltétel, hogy egyszerre csak egy vason szabad használni.

http://windows.microsoft.com/hu-HU/windows/buy?ocid=GA8_O_WOL_DIS_ShopHP_FPP_Light

A Microsoft oldaláról elsőként a frissítési segédet kell letöltenünk, ez segít megállapítani, hogy a rendszerünk kompatibilis e részben vagy teljes egészében a Windows 8-al. Fontos tudni, hogy nincs lehetőség a telepítő típusának megválasztására annak tekintetében, hogy 32 vagy 64 bites telepítőt tölt le. 32-bites XP-ről frissítők erre legyenek tekintettel.

A kompatibilitási segéd szerint nálam csak az X-FI XtremeMusic lett volna problémás, de a gyakorlatban a Leadtek Winfast PxDVR3200 H TV Tuner sem működik, és a Logitech C270-es webkamera sem. Igen sajnos 2 hónap még úgy látszik a nevesebb gyártóknál sem volt elég, és ez nem a Microsoft hibája. A Creative legalább egy Beta Windows 8-as drivert összedobott ami még működik is. Ha minden oké, akkor jöhet a következő lépés.

Lemezzel együtt 45€ lett volna de nekem volt itthon nyers lemezem, a számlát pedig kinyomtattam három példányba :)

Egyébként összesen ennyit zároltak a CIB-es MasterCardomon. Innentől mehet a letöltés.

15 Mbit/s-al jött, de hajnal volt szóval kicsit türelmetlen voltam. Miután letöltődött ellenőrizte a telepítő épségét  majd felajánlott három lehetőséget, miszerint Lemezre akarom e írni azonnal, Pendrive helyezze e, vagy pedig egy külön mappába.

Kiírás után eldönthetjük, hogy ráfrissítünk a régi rendszerünkre vagy tiszta telepítést hajtunk e végre. Nagyon fontos információ az is, hogy azt a kulcsot melyről frissítettünk az új rendszerre automatikusan letiltják, tehát visszatérni a korábbi operációs rendszerre legalábbis a régi kulccsal már nem lesz mód!

Kellemes vásárlást :)

GoodSpeed

A cikket, http://www.betateam.hu/2012/10/windows-8-upgrade/ oldalon is megtekinthetitek ;)

About GoodSpeed

13 hozzászólás

  1. Már elég sokat teszteltem a cégnél, szokni kell, nekem egyelőre nem jött be, de amitől ódzkodunk idővel megszokjuk.Otthon még várok vele, majd asszem egy új gépre valamikor….

  2. hmmm… ennyiért tényleg megfontolandó alternatíva a Win8…

    Lehet annyira xar, hogy így próbálják eladni? :-DD

    Mindegy.. amíg betonstabilan működik a 3 éves telepítésű Vistám, addig tuti hogy nem fogok sem a “hetesre”, sem pedig a “nyóc”-ra váltani

  3. jó a win 8 csak még vannak olyan problémák hogy sok gyártó nem csinált rendes drivert hozzá de ez így szokott lenni.A vista meg nagyon rossz op rendszer elején használhatatlan volt főlegg 1 magos gépeken

  4. Amm… ez az írás a Logouton oké, de itt a Bacsis tuningon szerintem nem igazán illik az eddig megszokott keretbe. Mondom szerintem.

  5. Tényleg nem a bacsis-tuning fő profilja, viszont sajnos én nem tudlak titeket olyan rendszerességgel ellátni tesztekkel/bemutatókkal mint amennyire szeretném! így pedig ha nem is teljesen “témába vágó” legalább kaptok egy kis olvasgatni valót ;-)

  6. na én kiróbátam ezt az OS-t, és baromira begyütt. legalább is ismerős gépén.:D Bacsis, neked? Ja, meg nekem is Vista az kő kemény oprendszer volt, nem omladozott, nem volt vele semmi bajom.
    netudom, miért utálják ennyire… kő stabil oprendszer, a win7 bútiderjével szemben a vista feka furóbajnok:D.

  7. Mondom! Én máig Vistát használok, é fogok is egy darabig :-D

  8. Sziasztok!

    Nekem ezzel kapcsolatban lenne kérdésem:
    “Fontos tudni, hogy nincs lehetőség a telepítő típusának megválasztására annak tekintetében, hogy 32 vagy 64 bites telepítőt tölt le.”
    Ha jól értem nekem 32 bites rendszerem van akkor azt is fogja letölteni?
    Ugyan ez van, ha 64-es?

  9. Szia, igen a frissítési asszisztens olyan verziót tölt le, amilyen verzióról indítottad azt el. Tehát ha 32 bites XP/Vista/7-esről frissítettél akkor 32-bites 8-ast fog ha 64-bitesről akkor 64-bites verziót fog letölteni.

  10. Esetleg vki az itteniek közül próbálta már felküzdeni nF4-es DFI-re?
    Samsung SSD-vel hozzájutottam egy legális Upgrade DVD-hez, de az istennek sem tudom feltelepíteni.
    Se oprendszerről indítva, mint frissítést, sem pedig tiszta telepítésként.
    PH!-n nem akar senki hozzászólni a problémához! :)

  11. Hááát sajna én is ha hozzászólok, csak annyit tudok írni, hogy szar ügy :-(

  12. hát nem tudom, barátnőmnek laptopján win8 van… nagyon nem jött be :S… 7 vindóz sokkalta szimpatikusabb nekem :))

Leave a Reply to Mandalor Cancel reply