Clevo X7200: a csúcs kategÓRIÁS

Nemrégiben videós bemutató formájában bemutattam, egy Clevo X7200 csúcs kategóriás laptopot. Ezúttal ugyanez a gép most egy írásos cikk formájában is bemutatásra kerül, s ezúttal megnézzük, hogy a gép, erőből mire képes, ha játékokról van szó!

Kezdésnek nézzük meg még egyszer a gép fizikai tulajdonságait!

A Gép első ránézésre is kitűnik az átlagból, a 42cm-es!  De nem csak maga a gép, hanem a töltője is, hiszen az is az átlagos mérettől legalább 3X nagyobb. Persze ez sem azért lett ilyen nagy, mert így a menő, hanem mert 300W-os teljesítmény leadására képesnek kell lennie.

Clevo X7200 és a töltője

Clevo X7200 és a töltője

Tartozék terén annyira nem tűnik ki a laptop az átlagból, a szokásos használati útmutató és driver lemezen kívül kapunk még egy „Gamer” egérpadot és egy kijelző tisztító szövetet.

Tartozékok

Tartozékok

Ha elkezdjük élőről vizsgálni, kiderül, nem csak széles, hanem igen vastagra is sikeredett, egészen pontosan 6cm vastag, szóval kb. 4 Ultrabook vastagságú. Ha már itt az elejét vizsgáljuk a gépnek, a vastagságon kívül látható még egy hangszóró pár, illetve két visszajelző LED, ami az akkumlátor töltődés illetve bekapcsolás állapotáról ad visszajelzést.

a gép eleje

a gép eleje

A laptop bal oldalára került a csatlakozók nagy többsége.

Csatlakozók

Csatlakozók

DVI csatlakozó, Tuner bemenet, Gigabites LAN csatlakozó, HDMI kimenet, 2db USB3.0-s port, Esata, Firewire, HDMI bemenet, s legvégül egy SD kártyaolvasó. A gép alján kicsit besüllyesztve pedig az elmaradhatatlan optikai meghajtó.

A jobb oldalon találjuk a hangkártya csatlakozóit, továbbá még 3 USB csatlakozót, amelyek a 2.0-s verzió tulajdonságait hordozzák magukon.

Jobb oldala a vasnak

Jobb oldala a vasnak

A gép fenekén brutális légréseket találunk, s a réseken betekintve látszanak a réz hűtőborda lamellái, továbbá a töltő csatlakozója is itt helyezkedett el.

A gép feneke

A gép feneke

Ha megnézzük a laptop alját, itt is nem átlagos látvány fogad! Látható hogy 4 ventilátor itt próbálja beszívni a friss levegőt, bár az egyik ventilátor el van takarva, igaziból lövésem sincs miért.

Alulról

Alulról

Mert ha lekapjuk a gép alját, látható, hogy 4 ventilátor s a hozzá tartozó hűtőborda próbálja a melegedő komponenseket megvédeni a megsüléstől. Továbbá van még egy hangszóró, Jahh, mert a gép 5.1-es hangrendszert kapott. (halkan megjegyzem, a cikk írása előtt egy nappal hattttalmas Settlers 3 Party-t csináltam a cimboráimmal, én ezen a laptopon voltam, s játék közben végig full hangerőn nyomattam vele a Skrillex-et, és laptopokhoz képest tényleg nagyon jól szól, közel olyan jól mint az egykori JBL hangrendszerű Compaq laptopok)

A motorháztető alatt

A motorháztető alatt

Na de nyissuk szét a „szörnyet”

kinyitva

kinyitva

Elénk tárul a 17,3 colos, természetesen FullHD felbontású, kijelző, illetve a teljes kiosztású billentyűzet, tehát a numerikus billentyűzetrész is megtalálható. A billentyűzet fölött a két sarokban szintén találunk egy hangszóró párt, továbbá kapunk pár érintőgombot, amelyek segítségével tudjuk állítani a hangerőt, és a Wifi Bluetooth, és beépített Web kamerának is itt vannak a ki/bekapcsoló érintőgombjai.

De még mielőtt bekapcsolnánk a gépet, leírnám, hogy pontosan mi lapul ebben az óriásban:

17,3 colos kijelző 1920X1080-as felbontással

Intel X58-as Chipset

Intel Core i7 950 3,0,6GHz CPU (4mag, 8szál)

12GB DDR3 memória Tri-Channel

2X GTX460m VGA kártya (GF106 GPU)

500GB SATA HDD

78W/h-s akkumlátor

Cirka 6kg

CPU-Z és GPU-Z futtatva

CPU-Z és GPU-Z futtatva

ÉS akkor beszélgessünk a belső részegységekről!

A gép egy asztali Core i7-es CPU-t tartalmaz, méghozzá az LGA1366-os Core I7 950-es típust. Mivel, mint írtam, desktop CPU lakozik a gépben, ezért könnyedén helyezhetünk a gépbe akár 6magos i7 990X Extreme Edition modellt, ha igény van rá, de ha kedvünk (és pénztárcánk) tartja, akár az 1366-os Xeonok processzorokat is felhasználhatjuk a gépben.

Memória az X58-as chipkészletnek köszönhetően háromcsatornás üzemmódban működik, 3db 4GB-os modul formájában, azaz ez összesen 12GB-ot ad ki. A VGA kártya kicsit érdekes. A hivatalos elnevezése a GTX460m, amiből, kapásból 2!!! Is került a gépbe, azaz SLI-be mennek. De ezek a kártyák nem egyenlők az asztali GTX460-as modellel,

Próbáljuk összegezni!

Látható a GPU-Z Ablakból, hogy ezek a GF106-os GPU-k 192 Shader egységet tartalmaznak, melyek 192biten kommunikálnak a GDDR5-ös memóriákkal. Amiből egészen pontosan 1,5GB használható fel.

Az asztali GTX 460-as VGA kártya, amely 768MB-os, szintén 192bites memóriavezérlővel büszkélkedik, viszont 288 Shader egysége van. Az asztali GTS450-ben 192 Shader egység van, pont, mint ebben a mobil GTX460m-ben, viszont az csak 128biten kommunikál a VRAM-al. Szóval én ezeknek a mobil GTX460-asoknak a teljesítményét valahol az asztali GTS450 és GTX460 768MB közé raknám. Ami manapság egy közép alsó kategóriás kártya, de mivel ebben a laptopban kettő is helyet kapott, így összeadva még így is/most is brutális teljesítményre lehet képes. Ráadásul mivel “szabvány” MXM3-as foglalatúak a videókártyák, így igény szerint cserélhetőek, akár újabb modellekre, mint például GTX680m vagy Radeon HD 7970.

A HDD-ről túl sokat nem érdemes beszélni, egy „mezei” 500gigás SATA HDD van benne.

Az akkumlátor is elég combosra sikerült, sztem az 1,3-as Suzukinkat is beindítaná a maga 78W/h-s teljesítményével, ám mivel egy 130W TDP osztályba sorolt CPU-t dupla VGA kártyát, és 17-es LED világítású monitort kell hajtania, 45 perc alatt lemerül Internetezés mellett… Játék alatt 30percet sem bír ki úgy, hogy akkor visszacsavarja a VGA-k teljesítményét, amit én nem is tudtam kikapcsolni. Szóval utazás közben nem ezt a gépet használnám elsősorban, de arra jó, hogy amikor a spanokkal Settlers3 Party-t tartok, s ha kicsúszik a tápkábel, nem száll el a játék, hanem bőven van időm visszadugni a tápot.

Na de mostmár megnézhetnénk „mit nyom” a gép! Hogy izgalmasabb legyen a meccs, ezért kihívót is szerveztem, az asztali gépem személyében, ami nem más, mint:

Asrock Fatal1ty 990FX alaplap

Phenom II X6@4GHz CPU

4GB DDR3@ 1500MHz RAM

Radeon HD 5850 VGA kártya

Első karikában futtattam 3Dmarkokat, kezdésnek a 3Dmark06-ot, lássuk:

3Dmark06

3Dmark06

Bő 18 ezer pöttyöt hozott a Clevo, ami laptopok kategóriájában nagyon kiemelkedő eredmény, a kis 6hengeres gépem az 5850-el nem sokkal dobott több pontot.

Lefuttattam a Directx11-et támogató 3Dmark11-et is:

3Dmark11

3Dmark11

Itt még szorosabb a két gép közötti különbség, az összpontszámba az asztali gépem volt jobb, de csak a grafikai pontszámot nézve a Clevo többet kapott…

Na de lássuk a játékokat! Elsőként a Crysis Warhead-ot, amely 1920X1080-as felbontásban futott, maximális részletesség mellett, az élsimítás pedig ki volt kapcsolva:

Crysis Warhead

Crysis Warhead

Crysis Warhead alatti FPS-ek

Crysis Warhead alatti FPS-ek

A Jó öreg kedvencem még mindig keményen megizzasztja a vasakat, magas felbontásban igazi rémálom a VGA-knak. Így FullHD felbontásban igaz élsimítás nélkül, de a Clevo szépen futtatta a játékot. Voltak „csücskösebb” részek, ahol vészesen közeledett a 25FPS-es határ, de még bőven játszható volt a játék végig.

Szintén a nagy kedvenceim közé tartozó Bad Company2 sem maradhatott ki a tesztből! Ezúttal is 1920X1080-as felbontásban futtattam a játékot, High részletesség, és 4X élsimítás mellett:

Bad Company 2

Bad Company 2

Bad Company 2 alatti FPS-ek

Bad Company 2 alatti FPS-ek

Ezúttal még „kényelmesebb” sebességgel futott a játék, a Clevo lényegében hozta az 5850-es Radeon szintjét a Dupla GTX460-asával.

A Battlefield 3-at inkább az olvasók kedvéért vettem be a tesztbe, nekem kevésbé jött be, ám az tény hogy a tű éles grafikája már-már lemászik a monitorról. Továbbra is 1920X1080-as felbontásban teszteltem, itt is High részletességet állítottam be, az élsimítás pedig 4X-es volt:

Battlefield 3

Battlefield 3

Battlefield 3 alatti FPS-ek

Battlefield 3 alatti FPS-ek

Látható, hogy ez a játék is remekül futott a laptopon, és az asztali gépem ezúttal is csak minimális előnyre tudott szert tenni.

Szintén nagy kedvencem a Mafia II nevű játék, szokásos 1920X1080-as felbontással indítottam, a részletességet, és az egyéb látványjavítókat maximálisra csavartam, kivéve a Physix-et, amely mind a két gépen ki volt kapcsolva:

Mafia II

Mafia II

Mafia II alatti FPS-ek

Mafia II alatti FPS-ek

Így hogy a grafika „csumára volt tekerve” nem kaptam olyan nagyon magas FPS számokat, ám 30FPS alá így sem esett a játék, szóval ez a játék sem fogott ki a gépen.

Aa Need For Speed: The Run grafikája is lefolyik a monitorról, aminek ára van, s elég keményen „megfogja” a gépeket, így hát ezzel is teszteltem egyet, szokásos 1920X1080-as felbontás mellett, High részletességgel:

NFS: The Run

NFS: The Run

NFS: The Run alatti FPS-ek

NFS: The Run alatti FPS-ek

Na most ezzel a játékkal az a problémám, hogy hiába volt kikapcsolva a V-sync, akkor sem futott a játék 30FPS fölött. Az viszont akkor is látható, hogy a játék az estetek többségében 30FPS-el futott, szóval bőven jó. Igaz itt már-már voltak időnként kisebb lassulások, de még nem ment különösebben a játszhatóság rovására.

Utolsó játékom a szintén elég jól sikerült Max Payne 3 lett, ezúttal is 1920X1080-as felbontás mellett, Directx11-ben, a részletesség High volt, az egyéb látványjavítók pedig 4X-esre lettek állítva.

Max Payne3

Max Payne3

Max Payne3 alatti FPS-ek

Max Payne3 alatti FPS-ek

Szintén bőven játszhatóan futott a játék, s csak Max Payne lassult be mikor irtotta a rossz fiúkat, maga a játék a gépen nem.

Így a tesztek után igaziból azt láttam/láthattuk, amire számítottam. A gép nagyon szépen vitte a legújabb játékokat is maximális, vagy ahhoz közeli részletesség mellett, esetleg csak a látványjavítók voltak kissé vissza fogva.

De hát azt hiszem ez elvárható is volt tőle. Ez a laptop fizikailag hatalmas már-már kényelmetlen méretekkel bír, ám cserébe olyan teljesítményt nyújt, amit egy felső kategóriás PC tud, aminél azért jóval kisebb/könnyebb

Igaz már ez a laptop fölött is elszállt 1-2 év, de egyszerűen nem tud elavulni, hiszen az egészben az a legszebb, hogy könnyedén bővíthető a CPU-ja 6 magos példányra, illetve a VGA kártyákat is cserélhetjük akár 2db GTX680m-re vagy Radeon 7970-re, amikkel ismét egy kategóriával magasabb lesz a teljesítménye.

Szóval ez a gép tényleg egy nem mindennapos, igazi, minden gémer álma laptop

About bacsis