…Ha minden Radeon ilyen lenne

…Ha minden Radeon ilyen lenne

Először is elnézést kérek a kisebb kimaradásért, hogy nem kaptatok semmi új cikket, de ez annak volt betudható, hogy piszok beteg voltam, és még vagyok is… ez a cikk is már meg volt írva egy jó ideje, már csak annyi volt vele a dolgom, hogy a képeket feltöltsem hozzá, de még ehhez sem volt erőm, egészen idáig. Ma össze szedtem magam, és befejeztem nektek! innentől kezdve ha minden jól megy, Minden visszatér a régi kerékvágásba

Mivel elég régen volt VGA kártya túlhajtós bemutatóm, és a napokban kerütl hozzám egy elég érdekes Radeon kártya, ezért úgy gondoltam, hogy akkor pótlom a hiányosságot, és ezúttal egy Ati Radeon 9550-es VGA kártya bemutatóját készítem el nektek!

Az Ati Radeon 9550-es VGA kártyáról azt kell tudni, hogy a közép kategóriába pozícionált Radeon 9600-as kártyák kistestvére lett, amolyan igazi alsó közép kategóriás kártya, még 2004-ben. A 9600-as és a 9550-es kártyák GPU-ja teljesen megegyezik, a különbség, csak a GPU, és a memória órajeleinél található.

A Radeon 9600-as család (kivéve a 9600XT-t) és a 9550-es széria az RV350-es GPU-ra alapszik, aminek az a tulajdonsága, hogy 4 Pixel Shader, 4 Textúrázó, és 2 Vertex árnyalóval van felvértezve, a gyártástechnológiája pedig a 130nm-es csíkszélességet használta. Szintén közös tulajdonságuk ezeknek, a kártyáknak, hogy a 128 vagy esetleg 256MB-nyi memóriához a GPU 128bites adatsínen fér hozzá, kivéve az SE végű kártyákat, ahol a memóriavezérlő 64 bitre lett csökkentve.

A 9550-es Radeonok GPU-juknak referencia órajele 250MHz, míg a memóriák 200MHz-esek,(effektív 400MHz) ezzel szemben a „sima” 9600-as Radeon GPU-ja már 325MHz-re, míg a 9600PRO GPU-ja már 400MHz-re lett hitelesítve, utóbbi kártyának a memóriáját is magasabb órajelre sarkallták, egészen pontosan 300MHz-re. Fontos még megemlítenem, hogy A Directx API-jából már a Directx9.0 támogatott, illetve ezeknél, a kártyáknál az esetek nagyon nagy többségénél már csak az AGP 4X-es és 8X-os üzemmód támogatott, azaz fizikailag sem tudjuk elhelyezni 1X-2X-es AGP foglalatokba ezeket, a kártyákat.

Látható tehát, hogy tényleg nincs túl sok különbség, a 9550 és a 9600-as Radeonok között, és egy kis szerencsével egy kis GPU túlhajtással könnyedén egy teljes értékű 9600PRO kártya teljesítménye is megcsíphető

A tesztben szereplő Radeon 9550-es VGA Kártya A Gecube-től származik, és első ránézésre igen egyszerű, és olcsó megoldásnak tűnik! A GPU-n lévő picike hűtőventillátor egy nagyon egyszerű megoldás, és igaz, ezek a kártyák még nem igazán melegedtek, de ennél azért láthattunk már komolyabb megoldásokat is ilyen kártyákon. A Low profil-os NYÁK nagyon arra utal, hogy ez csak egy SE verzió, azaz 64bites memóriabusz-al rendelkezik, azaz mindenre alkalmas, csak játékra nem.

LOW Cost-os Radeon 9550

Már landolt is egy gépbe, kíváncsi voltam, hogy a GPU-Z mit mond rá:

GPU-Z

És már estem is le a székről!

Először is látható, hogy a kártya 128bites memóriavezérlővel rendelkezik, Aztán szintén egyből feltűnt, hogy bizony egy RV360-as GPU-t kapott a kártya, amit kifejezetten a Radeon 9600XT kártyák kaptak. Ez a GPU is megegyezik az RV350-el, viszont jóval magasabb órajel elérésére is képes, hiszen a 9600XT kártyák GPU-ja 500MHz-re lett hitelesítve.

De nézzük meg az órajeleket is! A memória órajele teljesen hivatalos, 200MHz-et kapta meg, (Effektív 400MHz) viszont a GPU 425MHz-re lett állítva, azaz alapból gyorsabb, mint egy Radeon 9600PRO. Bár kérdés még az, hogy a memória órajele mennyire fogja vissza, limitálja a kártya teljesítményét!

Innentől kezdve érdekelt a kártya, hogy akkor vajon mire is képes!

Lássuk akkor a tesztkonfigot, hogy mibe is teszteltem:

Tesztkonfig

Abit IC7-MAX3 alaplap

Intel Pentium 4 3,4GHz@3915MHz CPU

2X1GB Geil Ultra 400MHz@460MHz memória

Ati Radeon 9550 VGA kártya

Samsung 160GB SATA HDD

Windows XP SP3 Oprendszer

A tesztet úgy kezdtem, ha már 9550-es kártyáról van szó, a GPU órajelét visszavettem 250MHz-re, hogy lássuk, hogy egy teljesen referencia 9550-es mire lenne képes! Mivel a memória referencia értéken jár, így azt békén hagytam.

Lássuk először, hogy a 3Dmark2001-ben hogy szerepel:

3Dmark2001 250/200-on

Ez a 7600 pötty 2004-ben nem számított annyira rossznak.

Lássuk a 3Dmark2003-at:

3Dmark2003 250/200-on

2250 pont, ami nem sok, de ekkoriban még annak is örültünk, hogy a 3Dmark2003 minden egyes tesztlépése lefutott.

Játékokat is teszteltem, Lássuk hogy futott a Far Cry amit 1024X768-as felbontásban, és Medium részletesség mellett játszottam:

Far Cry 250/200-on

Hát, a játék végig játszható sebességgel futott, de volt hogy eléggé megközelítette a játék az épp még játszható, 25FPS-t.

Lássuk az Need For Speed Carbon hogy ment, amit szintén 1024X768-as felbontásban és közepes részletesség mellett próbáltam ki:

NFS Carbon 250/200-on

Ez a játék így viszont teljesen élvezhetetlen volt, bizony ide elkélne egy jó kövér tuning.

Következő lépésben a kártya GPU-jának az órajelét vissza is állítottam a gyári 425MHz-re, s újra futtattam a teszteket:

3Dmark2001 425/200-on

Sajnos nem kaptam olyan nagy teljesítménybeli ugrást, mint amit a GPU órajeléből feltételezni lehetett. Itt még azt hittem, hogy valószínűleg a kártya teljesítményét nagyon korlátozza a memória órajel nyújtotta sávszélesség.

Lássuk a 3Dmark2003-at is:

3Dmark2003 425/200 -on

Itt is csak egy bő 10%-os gyorsulás volt tapasztalható, miközben a GPU 80%-al jár magasabb órajelen.

Lássuk a Far Cry-t:

Far Cry 425/200-on

Igaz a játék előbb is jól futott már, de azért érezhetően kellemesebben futott, hogy nem igazán esett be 30FPS alá egyszer sem a játék.

Lássuk az NFS Carbon-t:

NFS Carbon 425/200-on

Na ennél a játéknál viszont érezhetőbben többet gyorsult a játék, mint a korábbi programoknál, bár még így is kevés volt a plusz, hogy élvezhetően fusson a játék.

Ezután úgy gondoltam, ha már RV360-as GPU van a kártyán, ami a 9600XT-ken 500MHz-et tud, akkor valószínűleg itt is fog tudni annyit, azaz máris állítottam be az 500MHz-es GPU órajelet, míg a memória továbbra is 200MHz-en maradt:

3Dmark2001 500/200 -on

3Dmark2003 500/200-on

A cirka 20%-os órajel többlet már csak alig 1-2%-os pluszt hozott, azaz nagyon keveset. Viszont a kártyánk máris egy akkori közép felső kategóriás kártya órajelén járt.

Lássuk a játékokat:

Far Cry 500/200-on

NFS Carbon 500/200-on

A Far Cry is csak alig mérhetőt gyorsult, viszont az NFS Carbon most is elég szépen gyorsult, s mostmár kezdett játszható sebességgel futni a játék, ha még nem is volt tökéletes, de már ég és föld volt a mostani, és az első mérés közötti különbség.

Próbáltam a GPU órajelét még feljebb pumpálni, de sajnos már 520MHz-nél is fagyott, így abból többet nem is tudtam kihozni, viszont ezután jöttek a VGA kártyán lévő memóriák órajelének emelése! A gyári 200MHz-ről 250MHz-re emeltem, azaz egy laza 25%-os pluszt kaptak a RAM-ok is:

3Dmark2001 500/250-en

3Dmark2003 500/250-en

És itt szintén nagyra tátottam a számat, mert nem igazán erre számítottam: Egy hajszállal lett gyorsabb a kártya a 3Dmarkok szerint, szóval mégsem a memóriák limitálták a kártyát. Mert a gyorsulás mérhető volt, de éppen hogy csak.

Lássuk a játékokat:

Far Cry 500/250-en

NFS Carbon 500/250-en

Igaziból itt is nagyjából ugyanaz a helyzet, csak egy leheletnyivel kaptam jobb FPS számokat, amik akár mérési hibának is betudható.

Megpróbáltam a memóriák órajelét feltolni egészen addig, míg a Rivatuner engedte,

Azaz 300MHz-re emeltem a memóriák órajelét, ez 50%-os többlet a gyári értékhez képest:

3Dmark2001 500/300-on

3Dmark2003 500/300-on

Ezúttal viszont már mérhető teljesítménynövekedést sem tudtam kimérni a 3Dmark-okkal

Amik alól a játékok sem képeztek kivételt.

Far Cry  500/300-on

NFS Carbon 500/300-on

Innentől kezdve értelmetlennek láttam még tovább emelni a memóriák órajelét, mert ha van is bennük valamennyi plusz, az úgysem lesz kimutatható.

Így végül is az egyik szemem sír, a másik nevet. Nevet, mert egy olyan VGA kártya ez, amiben annyi tartalék szunnyad, hogy egy dupla olyan értékű kártya teljesítménye is elérhető.. elvileg.. És ez igaz volt akkor, amikor ez a kártya futott, és most is, hiszen jelenleg egy 9550-es Radeon 2-3ezer Ft, míg egy 9600XT 4-5ezer Ft, persze ez a 2ezer Ft nem igazán számít hatalmas összegnek, de ugyanez igaz volt akkor is, mikro ez a kártya 25-30ezer Ft volt, míg egy 9600XT 50ezer Ft fölött kellette magát.

A másik szemem viszont sír, mert hiába a bődületes tartalék, illetve a szintén piszok magas gyári érték, ha ebből a kártya valamiért alig tud csak profitálni. Mindenesetre az NFS Carbon szépen gyorsult, de még az sem annyit, mint amennyit az órajelből következtetően kellett volna.

Bár így vagy úgy, 2ezer Ft-ot megért ez a kártya nekem

About bacsis

10 hozzászólás

  1. Volt nekem is r9550 rv350-es,ment a 450 core,meg 600on a ram.
    Ésss ugyanez történt nálam is,hiába a brutális oc ide-oda gamék alig-lig gyorsultak 3dmark meg tojt rá az egészre

  2. Tanulságos teszt.Tippelgetek hogy itt már a 128 bites szervezés vagy a 4 futószalag korlátozza.A 9700Pro 2G- ás Athlonnal 14000 felett nyom 3DM2001-ben.

  3. Most tök mindegy mi korlátozza a kártyát, attól még vagy a GPU vagy a memória órajel emelés hatására gyorsulnia kellene a kártyának… gyorsult.. de ennél jobban kellett volna…
    Pl a Nvidia 8400GS ami 64bites memória busszal küzd, piszok mód Memória sávszél limites, a GPU tuning kb semmit nem számít, viszont ha a RAM-oknak odalépsz piszok mód elkezd “gyorsulni” a kártya…

    • Át kell sütni a BIOS-t. 9600-ra vagy 9600XT-re máskülönben nem lehet húzni, legalábbis szoftveresen. Vannak benne gyárilag letiltott shader pipelinek amit újra lehet aktiválni, de mar nem emlékszem hogyan. Azt is BIOS flashel rögzíteni lehet. Erőss tuningnàl aktív hűtés kell. (Van aki a nyàk-on feszültséget emel, de az már nagyon Extrèm.)

  4. Ok, akkor ennél a kártyánál mi okozhatja hogy nem gyorsul az órajel növelésére? De egyébként attól még kategóriájában jó kártya :-)

  5. Jó kis teszt! :) Van itthon 9550 -em, majd odalépek neki! Kíváncsi vagyok, hogy ez is ilyeneket művel-e! :D

  6. Sajna lövésem sinsc hogy mi okozza a jelenséget…

    Először arra gondoltam, hogy a memória órajele nem állítódik át… éééééés……. lehet hogy tényleg ez a gond.. hogy a memória limitálja a kártyát, de valamiért nem állítódik fölfelé az órajele…
    Ati tool-ba 1200MHz-re is fel tudtam tolni, de ha annyira akartam volna 5000-re is… a GPU-Z is és az Aida64 is írta a beállított órajelet, az Aida szépen írta azt is hogy msot 300%-os most 500%-os stb a túlhajtás… a tesztek lefutottak, mégsem gyorsult semmi…
    tehát itt tuti hogy nem emelkedett az órajel, csak a programok írták… aztán próbáltam Ati Tray Tool-ban is túlhajtani a kártyák memóriáját, de az sem hozott gyorsulást…
    Akkor gondoltam lefelé viszem a kártya órajelét… levettem 100MHz-re (natív200MHz) és a 3Dmark2001 hopp, 6300 pontra csökkent vissza…
    tehát ha drasztikusan toltam lefelé az órajelet akkor azt megérezték a programok… Szóval lehet hogy valamiért hiába úgy tűnt hogy emelkedett a RAM freki, de valójában mégsem…
    Hozzáteszem ilyennel (sem) találkoztam, és így (sem) tudom az okát…

  7. Találó a cím! Való igaz! :)
    Érdekes, hogy a ramok tuningja megse hatotta a kártyát… más driverrel próbáltad esetleg?

    Manapság már csak elvétve vannak ilyenek (pl. HD6950@70).

    (Ja és persze jobbulást kívánok! :) )

  8. Fordított időrenben olvastam a cikkeket :)

    furcsa hogy a 8500 megfogja 3dm2001-ben ezt a kártyát, pedig nem ezt vártam volna :-o

Leave a Reply to Moko Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*