Dell XPS M1730: Gamer laptop Hard fokozaton

Dell XPS M1730: Gamer laptop Hard fokozaton

Már egy ideje a birtokomban van Fücsök007-nek köszönhetően egy Dell XPS M1730-as igazi Gamer laptop, amiről a múltkor egy rövidke videós bemutatót is készítettem nektek!

Akkor megértem, hogy hamarosan részletesebben is be fogom mutatni nektek, hogy a gép mire is képes!

 

Magát a gépet a gyártó még 2007 októberében dobta piacra, s az abszolút csúcs kategóriába szánta a laptopot, amit úgy oldott meg, hogy az akkori elérhető legerősebb hardverekből válogatta össze az alkatrészeket!

 

Ha a gépre ránézünk, már első látásra látszik, hogy tényleg minőségi géppel van dolgunk. Persze a komoly minőséget mindig is meg kellett fizetni, így természetesen ennél a gépnél is, hiszen a laptop újkori ára több mint fél millió FT volt, ami felszereltségtől függően akár 700ezer Ft fölé is kúszhatott.

Dell XPS M1730

 

A laptop háza alumínium és magnézium ötvözetéből készült, és csillogó felületet kapott. A fedlap, ha a gép bekapcsolva van, akkor több színben is világíthat, ami jelen esetben piros színnel van megoldva, és a DELL logó is világít.

 

Ha a gépet kinyitjuk, akkor látható, hogy a billentyűzet is kapott háttérvilágítást, továbbá a Touchpad és a hangszórókba is lett elrejtve fényforrás, ráadásul ezeknek a színét a BIOS-ból változtathatjuk, összesen 16 különböző szín áll rendelkezésünkre.

A Billentyűzet, Touchpad, és a hangszórók

Fontos megjegyezni még a laptop egyik különlegességét, ami a billentyűzet fölött található. Ami nem más, mint a Logitech G15-ös billentyűzetéről átköltöztetett LCD kijelző, ami arra jó, hogy különböző információkat írassunk ki, mint például hőmérséklet, terheltségi szint, de vannak játékok is, amik támogatják, így akár pl. az adott játékban a lőszer mennyiséget vagy az életerőnket is ki tudja jelezni.

CAM01104

 

CAM01111

 

CAM01109

 

A laptop bal oldalán található az optikai meghajtó, kártyaolvasó, Firewire port, egy USB, és a DVI és Svideó csatlakozó is.

CAM01172

 

A jobb oldalon csak a Wifi és a Bluetooth ki/bekapcsoló gombját találjuk, továbbá még 2 USB portot.

CAM01173

 

A hátulján a töltő csatlakozóját láthatjuk, még egy USB portot, a LAN csatlakozót, és a hatalmas nagy szellőzőnyílásokat.

CAM01174

 

A gép alján látható hogy itt szívják be a ventillátorok a friss levegőt, épp ezért nem ajánlatos, főleg hosszútávon pl. ágyra rakni a gépet, és úgy használni, mert könnyen túlmelegedhet. Illetve látható a 85W/h-s akkumlátor, ami elég „bika” de kell is, egy ilyen erőműnél. Amúgy egy jó állapotú akkumlátor kb. 1-1.5 órát tudja elvinni a gépet, természetesen nem játék mellett.

 

CAM01175

Mint fentebb írtam, amikor a gép készült, az akkori abszolút csúcs hardverek kerültek a gépbe beépítésre, ami a következő:

 

17,3 colos 1920X1200-as felbontású IPS kijelző

Intel Core 2 Extreme X7900 CPU 2,8GHz

Geforce 9800M GT SLI VGA kártyák

250GB SATA HDD

8GB DDR2 667MHz memória

A HDD természetesen bővíthető, akár SSD-re is, sőt igény esetén akár egyszerre 2 háttértárat is elhelyezhetünk a gépbe.

Jelen CPU, mivel Extreme, ezért a szorzója szabadon állítható akár fölfelé is, így a gyári 2,8GHz igény esetén feljebb pakolható, persze csak ésszel, mert a hűtés végül is elég jól lett megtervezve, azért vannak korlátai.

VGA-ból a 2db 9800M GT SLI-be van kötve, s ezekről, a kártyákról annyit kell tudni, hogy a G92M GPU-ra épülnek, ám az asztali 9800GT-kkel szemben 112 Shader processzorból csak 96 aktív. A GPU órajele pedig 500MHz. Természetesen a 256bit-es memóriabusz áll rendelkezésünkre, ami végén 512MB-nyi GDDR3 VRam érhető el. Ezek órajele effektív 1600MHz. Ha a kártyák teljesítményét asztali VGA-hoz szeretnék hasonlítani, akkor valahol a Geforce 9600GT és 9800GT között van, illetve az AMD oldalról pedig a HD3870-es Radeon szintje körül. De természetesen az SLI ezt a teljesítményszintet optimális helyzetben duplájára emeli, így akár egy Radeon HD4850 vagy Geforce 9800GTX szintje csíphető meg.

Memóriából a maximális mennyiség áll rendelkezésre, amit csak támogat a gép, ami még akár évekkel később is elég lehet.

 

És akkor lássuk, hogy mire képes a gép!

Első körben a CPU teljesítményét szeretném demonstrálni, méghozzá úgy, hogy a CPU órajelét egy kicsit feljebb piszkáltam, egészen pontosan 3GHZ-re!

3000MHz

Még akár 3,2GHz-en is lehetne használni a CPU-t, de oda már egy leheletnyit emelni kell a CPU feszültségén, és könnyedén 90 fok körül mozog a CPU hőmérséklete, így inkább megelégedtem a kerek 3GHZ-el.

Lássuk:

 

A Winrar eredménye látható, hogy elég soványka, ami annak tudható be, hogy a memóriák csak 667MHz-en járnak, illetve a CPU FSB-je 200MHz (a külső 800MHz) ami eléggé vissza fogja a teljesítményt. A Super PI és Linx eredményei már kellemesebbnek mondhatóak.

Amire felhívnám a figyelmet, az Aida64 CPU infós ablaka, ami hibásan detektálja a CPU értékeit. Jól látható, hogy a szorzó 15X-ös, ami mellé az alap 200MHz-es FSB társul, ám valamiért magasabb FSB-t detektál, és közel 3200MHz-et. Ez az érték nem valós!

 

Futtattam természetesen egy 3Dmark2006-ot is, íme:

3Dmark06

Most pedig következzenek a játékok!

Első játékom a Crysis volt, amit 1920X1200-as felbontásban, High részletesség mellett futtattam, élsimítás nélkül, lássuk hogy boldogult a gép:

Crysis 2013-11-17 09-39-13-50

Crysis grafikon

 

 

A játék végül is teljesen jól futott a gépen, pedig ilyen magas felbontás mellett High részletességhez kell erő rendesen

 

Ha már van egy jóféle LCD kijelző a gépen, akkor használjuk!

Lássuk, hogy játék alatt a CPU és a VGA kártyák mennyire voltak leterhelve:

CAM01181

Látható, hogy a játék alatt inkább a VGA kártyák voltak jobban leterhelve, azaz GPU limites a laptopon a játék

 

A következő játékom a 2008. Októberi Far Cry 2, amit DX9-ben futtattam, 1920X1200-as felbontás mellett, s az összes grafikai effekt maximálisra volt állítva, íme:

 

farcry2 2013-11-16 19-51-07-07

 

Far Cry 2 grafikon

 

Ezúttal is jól futott a játék, bár helyenként 20FPS környékére esett az FPS, ami már valakiknek zavaró lehet. Ebben az esetben, ha a részétességet visszább vennénk High-ra, már megszűnnének az ilyen kisebb visszalassulások!

 

Lássuk a rendszer terheltségét:

CAM01185

 

Látható, hogy a játék erősen CPU limites, hiszen míg a központi egység szinte maximális leterheltséggel dolgozik, addig a VGA kártyákban még lenne egy kevés kis plusz.

Folytattam a tesztelést a 2008 Decemberében megjelent GTA IV-el, ezúttal is 1920X1200-as felbontásban, és közepes részletességgel (egyedül az árnyékok voltak alacsonyra állítva)

GTAIV 2013-11-16 19-46-30-01

GTA IV grafikon

 

 

Nem hiába mondják, hogy a játéknak már erősen ajánlott a 4 magos CPU. Összességében teljesen jól futott a játék, ám ha hírtelen irányt változtattam a játékban, vagy össze ütköztem egy másik autóval, egy-egy apróbb pillanatra rendesen megakadt a játék. Ám ezeket a pici rángatózásokkal szerintem teljesen meg lehet békélni, szinte alig észrevehető és nem zavaró, Részemről teljesen játszható volt a játék!

 

Lássuk a terheltséget:

CAM01187

A játék nem igazán támogatja a több VGA-s rendszereket, viszont a CPU nyers erejét nagyon „szereti” így nem véletlen az, hogy erősen CPU limites a játék

 

2010. márciusi játék a Battlefield: Bad Company2, ami 1920X1200-ban, közepes részletesség mellett futott:

BFBC2Game 2013-11-16 20-09-22-39

Bad Company 2 grafikon

 

A játék végig tökéletesen futott, egyszer sem esett 30FPS alá a sebesség.

 

Lássuk a terheltséget:

CAM01188

 

 

Érdekesen alakult a dolog, furcsa, hogy sem a VGA kártyák, sem pedig a CPU nem volt meghajtva jobban. Tehát akár még gyorsabban is futhatott volna a játék. Mindenesetre jól látszik, hogy inkább a CPU volt jobban leterhelve

 

 

Nem maradhatott ki a 2010. Augusztusi nagy kedvencem, a Mafia II sem a tesztből, ami ezúttal is 1920X1200-as felbontással, közepes részletesség mellett futott (A Physix is közepesre volt állítva)

mafia2 2013-11-16 19-42-35-31

Mafia 2 grafikon

 

Itt is nagyjából azt lehetett tapasztalni, mint a GTA IV esetében, ha hírtelen a „semmiből” kerültek elő autók/járókelők, vagy tömeg karambol, akkor bizony érezhetően belassult a játék, de az esetek többségében nem volt ilyen probléma, végig 30FPS körül ment a játék

 

A terheltségi szintet most is megmutatom:

 

CAM01190

 

Itt sem tekert teljesen a CPU, de ennél a játéknál még jobban kirajzolódott, hogy a CPU a szűk keresztmeteszet, lényegében a játék 1 VGA kártyával is naggyából ugyanígy tudott volna futni.

 

2010 novemberi a Need For Speed: Hot Pursuit nevű játék, ami szerintem, újra hozta a régi „NFS élményt” éppen ezért szeretem, és teszteltem vele! A játék 1920X1200-as felbontásban futott, a grafikai effekteket nagyon kombinálni nem lehet, csak annyit, hogy az árnyék részletesség közepesre volt állítva, míg a magas felbontású textúrák engedélyezve voltak:

 

NFS11 2013-11-16 19-57-13-02

NFS Hot Pursuit grafikon

Azt hiszem itt sem lehet okunk panaszkodni, a játék nagyon jól futott.

 

Lássuk a terheltséget:

CAM01191

 

Itt is erősen látszik a CPU limit, hiszen míg a processzor közel teljesen le volt terhelve, addig a VGA kártyák alig fél gőzzel mentek, azaz itt is naggyából ugyanúgy futott volna a játék, ha scak 1 VGA kártya lett volna aktív.

 

 

A nagy sikerű Far Cry 3 sem maradt ki, ami már 2012 Novemberében jelent meg! A felbontás most is 1920X1200 volt, és közepes részletesség mellett teszteltem:

farcry3 2013-11-16 20-01-22-23

Far Cry 3 grafikon

 

Vagy jó 5 percet bóklásztam, és figyeltem arra is, hogy a mérés alatt legyen némi akció is, így lövöldöztem is, de a játék így sem esett be 25FPS alá, tehát elbírt a játékkal a gép. Elképzelhető, hogy lennének olyan esetek, ahol valamivel még jobban visszább eshet a játék sebessége, de az akkor sem lenne nagyon jellemző, tehát teljesen rendben futott a játék!

 

 

Nézzük meg, mennyire terhelte le a részegységeket a játék:

 

CAM01193

 

Végre ismét egy oylan játék, ahol a VGA kártyák ” ki tudták futni magukat”, hiszen mind a 2 GPU közel teljes terhelésen ment, míg a CPU-ban azért maradt még egy kevés tartalék

 

Utolsó játékom pedig a még nagyon friss, 2013. novemberi Battlefield 4 lett, ami természetesen 1920X1200-as felbontásban, de csak alacsony részletesség mellett futott:

bf4 2013-11-17 13-14-52-97

Battlefield 4 grafikon

 

Itt azért már érezni, hogy a gép ereje kezd a mostani nagynevű játékokhoz kevés lenni, mert nagyon a határon futott végig a játék, ráadásul a részletességet már ennél jobban nem lehetne lejjebb venni, néhány plusz FPS-ért cserébe.

 

Összegzésként én elmondanám, hogy a Dell ezen gépe tényleg nagyon jóra sikerült, bár azért az árért ez el is várható. Igyekeztem nagy gépigényű játékokkal tesztelni, de még így sem hozott szégyent a gép. Én azt mondanám, hogy olyan 2009-ig bezárólag a játékok nagyon nagy része elmegy magas részletességgel, 2009-2011-es játékok is még elmennek a natív felbontás mellett közepes részletességgel, de ha 2012-es játékokkal vagy újabbakkal akarunk játszani, már könnyen meglehet, hogy csak alacsony részletességgel fog futni a játék, hogy megmaradjon a kívánt sebesség.

Amin nagyon meglepődtem, hogy a gép VGA rendszere elég rendesen felül lett méretezve, hiszen még ilyen magas felbontás mellett is inkább a CPU fogta vissza a játékok sebességét, így a VGA kártyákat túl húzni szinte teljesen értelmetlen, pedig lenne bennük tartalék.

HA valaki nagyon fanatikus, akkor még erősebb CPU-val, a Core 2 Extreme X9000-el, még nyerhet egy jó pár százaléknyi pluszt, de már nem fogja megváltani a világot. Ám ennek ellenérre én azt mondom, hogy a gép teljesítménye még 2013-ban is elegendő, akár játékra is. LANparty-kra járni is ideális, tehát én ezt a gépet csak ajánlani tudom

About bacsis

13 hozzászólás

  1. Minden úgy van, ahogy írtad. Még ma sem gyenge nagyon a gép, hiszen ha nem DX11 only a játék, akkor elindul, sőt még a Metro: last light is ment magas részletességen natív 1200p felbontáson akadásmentesen! Bár ehhez húzott X9000 proci kell + 9800M GTX SLI 2x1GB-os kártya is 20-25%-os tuning mellett.

  2. igen, egy jóféle X9000 még tudna hozni szépen pár FPS-t a konyhára, de így is bőven jó :-)

  3. a laptopok között még ma is bőven erősnek számít! nem is gondoltam volna hogy ilyen jól megeszi a játékokat!
    az én 200.000-es laptopom meg csak 20 fps-sel viszi a farcry 3-at… :-/
    de az sem rossz egy 7470m-től :-P

    nagyon jó kis teszt lett!

  4. Nagyon jó kis készülék, én erős laptopot nem vennék, de vitathatatlan hogy lanpartikra ideális, könnyebb hordozni mint egy desktopot.

  5. Nagyon tetszik ez a laptop!
    A sok csatlakoztatási lehetőség nagyon ott van.
    Szeretnék venni egy laptopot, de már pár hete keresgélek, és nem igazán találtam megfelelőt. Mindenképpen olyan laptopot akarok venni, ami jó pár évig még több mint jó lesz, és nem kell cserélgetni benne semmit. Persze “nincs kedvem” kifizetni egy vagyont, mint mindenki más, szeretném azért ésszerű keretek között a vásárlást olcsón megúszni. :)
    A játék egyértelmű, de nekem még fontos a videószerkesztés, fotószerkesztés is. Filmeket vágok, stb… Azért lenne jó a laptop, mert jó lenne a mobilitás.
    Néztem Alienware gépeket, de elképesztő áron adják, néztem az Asus ROG 750JH gépet is, ami szintén szép összeg, aztán Schenker XMG-t, na meg Lenovo y510p-t… Mindegyik gépnél van valami, amiért úgy érzem, hogy nem az igazi.
    A régi elavult laptopomon is egy rakás kimenet van, soha nem volt gondom a csatlakoztathatóságával. Ezeknél van pár USB, egy HDMI, de semmi extra. Gondolom ezt a fajta Dell laptopot meg nem fejlesztették tovább, mert nem igazán találok, meg gondolom a Dell Alienware átvette a gamer gépeket…
    Ebben a gépben is van fireware kimenet, ami számomra fontos lenne, de az összes új gépben nincs…
    Bármilyen infó, hogy mit nézzek, stb… jól jönne!
    KÖSZI!

    • Csak ez van ha az új lenovo árát is sokallod, viszont legalább 9800M GT SLI kártyás gépet érdemes venned, illetve jól jön egy X9000-es proci is videóvágáshoz. Néhány DX11 only játék nem fog elindulni, de szerencsére ez ma még nem jelentős hátrány. http://hardverapro.hu/apro/dell_xps_m1730_alkatreszek
      Itt találhatsz eladót, VGA-t pedig vehetsz hozzá külön. Viszont 9800M GTX SLI-nél és X9000-es procinál tovább nem fejlesztheted!

      • Nem írtam, hogy sok a Lenovo ára!
        Nem ismerem a Toshiba gépeket, de ez talán még jobb is mint az Asus Rog 750JH, vagy az Alienware gépek, nem? Qosmio X70-A-10F…
        Amúgy hol azt olvasom, hogy nem szabad venni, valahol meg azt hogy prémium kategória a Toshiba. Egy vicces fórumozó megjegyezte, hogy eleve nem venne olyan gépet, amiben benne van a hiba szó… :D

        • Toshiba gépek nem rossz minőségűek, felső kategóriában pedig mindig is jó minőségű termékeket készítettek. Ajánlott a Qosmio X70, ha meg tudod venni, egyébként a Lenovo Y510 gépet ajánlom.

          • Igen, a Lenovo y510p volt az első kiszemelt, illetve a Mac Mini.
            Tudom, hogy ég és föld, de a barátom erőlteti nagyon a Mac-et, hogy árban jó, és erős kis gép, vágásra, szerkesztésre tökéletes. Játékra már nem annyira hiszem. A y510P-t is ahogy olvasgattam nem nagyon tartják sokra, inkább ilyen kis kezdő gamer gépnek. Nekem az a bajom vele, hogy nem igazán lehet kapni optikai meghajtóval, ami azért nekem fontos lenne. Utánanéztem, hogy a két grafikus kártyát tartalmaz a gép, és ez az ultrabay lehetőséggel kiveszem, majd becsúsztatok egy optikai meghajtót működik vagy sem. Elviekben igen, de sajnos gyakorlatban sehol sem kapni hozz, stb… :|
            Azért tetszett meg a Qosmio mert nagyon jól felszerelt gép, és ha arra kiadok egy vagyont most, talán nem kell 2-3 év múlva bővítenem, esetleg újat vennem. Úgy érzem, az gép lenne évekig, és azon szerkeszteni, játszani, mindent lehet. Bár több mint 200 ezer Ft-al több, szóval nem árt meggondolni a dolgokat. :)
            Lehet bőven elég az y510p is, sokan a munkaállomásokat írják nekem, de abból is, amik már alkalmasak “mindenre” elég húzósak árban, és grafikus kártyában pedig elmaradnak a gamer laptopoktól.
            Jó lenne ha értenék is hozzá, biztos könnyebb dolgom lenne. :)

          • Esetleg vehetsz használtan külföldről clevo X7200-as noteszgépet, ha nem számít, hogy vastag, és nehéz gép. Bővíthető, és a qosmio árából jóval erősebb gépet tudsz venni, ha okosan pár alkatrészt külön-külön veszed meg hozzá!

  6. Igen, lehetséges, de nem szeretnék vásárolni egy gépet, aztán keresgélni, hogy mit is pakoljak bele. Egy jó gépet akarok venni, amivel semmit nem kell csinálnom jó pár évig, csak használni…
    De akármelyik gép után is érdeklődöm, mindegyikre írnak valami olyat, hogy nem érdemes. Vagy jön hogy munkaállomás a millió közelében…
    Az ember azt gondolná, hogy azért olyan 400 ezer Ft környékén már van olyan gép, ami játéktól kezdve, a mindenféle multimédiás szerkesztésre megfelel…

Leave a Reply to bacsis Cancel reply