SD RAM a Rambus ellen

SD RAM a Rambus ellen

Egy pár napja egy régi cimborám szólt, hogy hát lenne neki egy dobozos Epox alaplapja, ami elég ritka, és, hogy nem-e érdekelne. Mikor megláttam, hogy egy dobozos valószínűleg sosem’ használt i820-as Rambus memóriás alaplapról van szó, nagyon megörültem neki, s miután elhoztam, úgy gondoltam, hogy írok köré egy cikket.

Korában is volt dolgom Rambus memóriás alaplapokkal, Slot1, Socket370, Socket423 Socket478-as CPU foglalatok mellett, de igaziból, sohasem mértem össze, hogy mekkora a gyakorlati teljesítmény különbség az SD memóriás társaival szemben. Így hát összeszedtem 3 különböző chipsettel szerelt Pentium III-as CPU-kat támogató alaplapot, s jól elkezdődött a mérés!

 

Ismerkedjünk meg tehát a cikk 3 főszereplőjének az első tagjával

Ami nem más, mint a legendás i440BX chipsettel szerelt Abit BE6-II RAID alaplap

Abit BE6-II RAID

Az Intel első igazi nagy durranása, a szinte már túl jól sikerült, 1998-ban debütált i440BX chipset került az alaplapra. Ez volt az Intel első chipsete, amit a Pentium II-es CPU-k mellé ajánlott, de később a Pentium III-as processzorok is működtek az ilyen chipsettel szerelt alaplapokban egy BIOS frissítés után. A chipset főbb tulajdonsága, hogy támogatott a 100MHz-es FSB, a 2X-es AGP, Memóriából maximum 1GB-nyi PC100-as SD memória volt támogatott,és a mellé társított 82443BX déli híd pedig az UDMA33-as IDE vezérlőt biztosította.

Igaz hivatalosan csak a 100MHz-es FSB-t támogatta a chipset, de voltak olyan alaplapok, ahol a gyártó engedélyezte a 133MHz-es FSB támogatását, és az ilyen FSB-n ketyegő Pentium III-as CPU-kat. Az Abit BE6-II RAID is egy ilyen alaplap.

Úgy gondoltam, hogy a megfelelő SLOT1-FCPGA2 átalakítóval Tualatin CPU-k is használhatók ebben az alaplapban (is) ezért, egy 1,4GHz-es Tualatin magos Pentium III-as CPU-t használtam a teszthez.

SLOT1-FCPGA2 átalakítóban a Tualatin

Memóriából egy 128MB-os CL2-es 133MHz-es Apacher memória került az alaplapba.

 

Az Intel 440BX-et az Intel 820-as Chipsete váltotta, ami az Epox 6CXA2C alaplapon megtalálható.

Epox 6CXA2C

Rengeteg sok újítást hozott az 1999-ben megjelent chipset. Ilyen volt a már hivatalosan 133MHz-es FSB támogatása, a 4X-es AGP port, és a Rambus memória támogatása, amiből maximum 2X512MB-ot, azaz 1GB-ot helyezhettünk el az alaplapban. A Rambus memória órajele 600MHz-ről indul, ami lényegesen magasabb az SD RAM-okkal szemben, viszont csak 16bites Bus-on tud kommunikálni a memóriavezérlővel, az SD memóriák 32bit-ével szemben. A szűk sávszélességet úgy lehetett korrigálni, hogy ezek a memória modulok már használhatók voltak Dual Channel-ben, s így 32bitre emelkedett a sávszélesség, továbbá az ICH(1) déli híd az UDMA66-os IDE eszközöket is támogatta.

Természetesen ebben az alaplapban is az 1400Mhz-es Tualatin magos Pentium III CPU landolt, 2X256MB Rambus memóriával párosítva, melyek 800MHz-en ketyegtek

 

A cikk harmadik főszereplője az Abit ST6-os alaplap, amelyre az Intel 815EP chipset lett felhelyezve.

Abit ST6

Az Intel 815-ös chipset már 2000-ben jelent meg, és nagyjából ugyanazt támogatta, mint az Intel 820-as, annyi különbséggel, hogy memóriából az SD RAM-ok lettek supportálva. Ezt a lépést az Intel azért játszotta meg, mert akkoriban a Rambus a nagyjából megfizethetetlen kategóriát képviselte, és kellett valami olcsóbb megoldás is. Így a PC133-as SD memóriák használata mellett is támogatott lett a 133-as FSB, a 4X-es AGP, és az ICH(1)-es déli híd

Only Apply the Since reviews cialis side effects anything use they at http://rxpillsonline24hr.com/ consistency It’s think – the what.

az UDMA66-os IDE portok támogatását biztosította. Viszont elég nagy hátrány, hogy az Intel 815-ös Chipset maximálisan 512MB-nyi memóriát képes kezelni. az teljesen mindegy, hogy 1db 512MB-os modult, vagy pedig 2db 128MB-os+1db 256MB-os modulból adódik össze, ez a plafon.

Ez akkoriban, mikor kijöttek a 815-ös chipset köré épülő lapok, még nem volt túl nagy hátrány, hiszen akkoriban a 128MB, és a 256MB-nyi Rendszermemória volt az átlagos, de ahogy teltek múltak az évek, ez egyre nagyobb hátrány lett, hiszen egy combosabb Tualatin magos Pentium III még elég sokáig erős CPU-nak számított, de az 512MB-nyi maximálisan használható memória egyre szűkebb keresztmetszetnek tűnt.

Továbbá fontos megjegyezni, hogy az Intel 815 már a Socket370-es CPU-k fogadására lett elsősorban felkészítve.

Ez az alaplap is ugyanazt a 128MB-os CL2-es 133MHz-es Apacher SD memóriát kapta meg, és az átalakítóból kipattintott 1,4GHz-es Tualatin magos Pentium III CPU került az alaplapba

 

A tesztek előtt, úgy gondolom még fontos megjegyeznem, hogy a 133MHz-es SD memória maximális átviteli sebessége 1066MB/sec, és hiába teker a Rambus 800MHz-en, egy csatornás módban csak alig gyorsabb, 1,6GB/sec-re képes, míg kétcsatornás módban, 3,2GB/sec-es átviteli sebességre képes.

Természetesen ezek egyrészt csak elméleti sebességek, másrészt pedig, ha a platformnak elegendő az SD RAM adta sávszélesség, akkor hiába a gyorsabb Rambus, nem fog pluszt hozni a konyhára.

Kezdjünk akkor bele a tesztekbe, elsőként az Aida64-el mértem meg a memóriakezelést, íme:

Aida memoria kezeles

Sajnos valami oknál fogva, az Abit ST6-os belefagyott a memóriamérési tesztekbe, így annál a lapnál nem sikerült megtudni, mennyire képes „meghajtani” az SD memóriát. Egyedül a memória késleltetési eredményt sikerült kiolvasni mind a három alaplapnál, ahol az ST6 jött ki győztesen. Valószínűleg annak tudható be, hogy hiába a gyors Rambus, hogyha az időzítései lényegesen nagyobbak.

A többi tesztnél látható, hogy a 440BX+SD RAM párosnál kb. dupla olyan gyors a memóriakezelés a Rambus-al.

 

Most pedig nézzük meg az Aida64 CPU Queen tesztjét:

CPU Queen

Itt szinte minimális a 3 alaplap közti különbség, ezt a kicsi különbséget pedig fölösleges boncolgatni.

Ugorjunk is tovább, és nézzük meg, hogy a Super PI 1M tesztje hogy futott:

Super PI

A Super PI hiába kőkeményen a CPU nyers erejére támaszkodik, a memória órajele is bele tud szólni a végeredménybe, ám ekkora különbségekre nem számítottam.

a 440BX-es Abit BE6-II-vel futott le a teszt a leglassabban, Majd 10 másodperccel gyorsabban futott az Epox-on, és közel 50%-ot vert rá az Abit ST6 a 440BX-re, így torony magasan az győzött

 

A tesztet a Winrar beépített benchmarkjával folytattam, ahol szintén leesett az állam:

Winrar

 

Érdekes módon, itt az Epox alaplap hozta a leggyengébb eredményt, kb. 20%-al gyorsabb lett a 440BX-es Abit BE6-II, és az Epox-ra több mint 100%-ot vert az Abit ST6, amit, lövésem sincs, hogy sikerült neki.

 

Aztán a szintén nyers CPU erejére támaszkodó Linx-et is lefuttattam, íme:

Linx

Ezúttal is az Abit ST6 győzött, de most nem tudott annyira elhúzni. a 440BX ezúttal is az utolsó helyre szorult, de csak egy hajszállal tudta megelőzni az Epox

 

Utolsó, kifejezetten CPU tesztelő programom a Cinebench R10 volt, ahol a CPU-nak kell renderelnie egy képet. Íme, az eredmények:

Cinebench R10

Nagyjából a szokásos felállás volt itt is tapasztalható, ám az Abit ST6 most alig lett gyorsabb az Epox-al, de még az Abit BE6-II-vel is szemben

 

 

Végezetül pedig a 3Dmark2000, és 3Dmark2001-et futtattam le, amihez egy Radeon 8500-as VGA kártyát választottam segítségül. Lássuk a 3 különböző alaplappal az eredményeket:

3Dmark eredmények

A várható végeredménnyel találhatjuk magunkat szembe, a felállás a szokásos, 3. a 440BX, 2. az I820 és a dobogó első fokára az Intel 815 chippes Abit ST6 került.

A 3Dmark2000 tud adni, kifejezetten csak a CPU-nak pontszámot, látható hogy ott is a megszokott sorrend alakult ki.

 

Mint látható, elég sok, csak kifejezetten CPU erejére támaszkodó programot futtattam, és az eredmények minden esetben ugyanúgy alakultak.

Hogy mi a tanulság? Bizony az Intel 440BX hiába lett egy nagyon jól eltalált chipset, a közvetlen utód, az Intel 820-as chipset gyorsabb lett nála, igaz nem sokkal. Ezzel csak az a gond, hogy a megjelenésekor kokain árban volt hozzá a memória, ami közel sem ért annyi felárat, mint amennyi teljesítménybeli pluszt tudott felmutatni.

Továbbá amit még le lehet vonni tanulságul, az pedig tényleg az, hogy nem lesz feltétlenül gyorsabb a gép, ha a rendszermemória is gyorsul, és erre jó példa az Abit ST6, ami ugyanúgy SD memóriával ment, mégis sokszor igen drasztikusan el tudott húzni az elődöktől.

Hogy retro gép építőknek mit ajánlok? ha minél gyorsabb Pentium III-as platformot akarunk kiépíteni, akkor egyértelmű az ST6-os választása. De az 512MB-os memória korlát sokakat elriaszthat. Egy Rambusos konfig-nál már akár 1GB-ig is elmehetünk, igaz nagyon nehéz 512MB-os Rambus modulokat beszerezni, sőt maga az alaplap is nagyon ritka már manapság.

Persze a 440BX-et sem szabad leírni, hiszen a maga korában bomba platformot lehetett köré építeni, de inkább csak a lassabb CPU-khoz tudom ajánlani.

 

About bacsis

9 hozzászólás

  1. Jó lett a teszt! :)

    Még VIA 694T chipsetes lapot is be lehetett volna vetni.
    Az Intel 830MP chipset is elég korrekt:
    https://drive.google.com/folderview?id=0Bzw2TpzO2O1OMVFtLTA3RF9kcFk&usp=sharing

    1066 MHz-es mobil Tua 380 KB/s :D Még 2×512 MB notiSDRAM-ra fáj a fogam

    • Sokat gondolkodtam még VIA 694T csippes alaplap tesztelését sőőőt még a VIA Apollo PRO 266-os DDR RAM-os lapot is akartam tesztelni, de végülis én most kifejezetten az Intel fejlesztésére voltam kíváncsi, hogy mit sikerült kihoznia

      Janus! Nem véletlen hogy elég hamar kifutott a Rambus… ugye a P3-as korszaknak 0,00000001%-át fedték le a Rambusos lapok, szerver fronton azért valamivel gyakoribbak voltak….
      Pentium4 korszak elején eléggé pörgött de aztán ott is leváltotta a jóval olcsóbb és nem lassabb DDR…

  2. Jó cikk ! Az ST6 nagyon teker, hasonlóan ajánlható még a TUSL2C, teljesítményben hasonló. A BX ennek ellenére igen király csippszet lett sztem, talán Copperhez a legjobb.
    Mindazonáltal azt hittem hogy a BE6-II jobban fog szerepelni, szubjektíven nekem az elődje a sima BE6 is jól pörög.

  3. Őszintén szólva az első teszt után (Aida memóriatesztek) azt hittem, hogy az i820+Rambus páros le fogja gyalázni a másik 2-őt, erre a többi tesztben köze nincs az i815-höz?! Annak idején csillagászati áron volt lassabb??????? Ez érdekes és elszomorító!

  4. Érdekes lett volna különböző időzítésű RAMokat kipróbálni. Mert ugye a két technológia között a verseny is különbség volt, és ennek megfelelően az is, hogy mennyire lettek jobb időzítésű, esetleg tuningolható példányok.

  5. Nem nagyon csodálkozom az eredményen, főleg hogy a P3 buszát az SDRAM-hoz méretezték (vagy fordítva): 133MHz/64bit(nem 32, ezért lehet egyesével pakolni socket7 mellé, nem párban, mint a 32 bites EDO-t!)=1.06GB/s. Ezt hiába is akarnánk több adattal etetni (600MHz/32bit=2.4GB/s), nem sokat fogunk elérni vele, az RDRAM időzítése meg nem tűnik valami jónak…

    Ennek ellenére az RDRAM-ok jól néznek ki, be is szereztem két pár modult, bár lapom nincs hozzá. Viszont nagyon bírom, hogy mindre ráírták, hogy vigyázz, forró :D

Leave a Reply to bacsis Cancel reply