Még 2012-ben mutattam be a saját PC-met, ide klikkelj ha lemaradtál róla amit még úgy építettem meg, hogy hosszú időkig ne kelljen nagyon belenyúlni. De azért szép lassan, ahogy teltek múltak a hónapok, és jöttek az egyre nagyobb gépigényű játékok, úgy egyre jobban éreztem, hogy kezd kifogyni a kakaóból a vas.
És úgy gondoltam, hogy kap egy kis upgrade-et.
Először is egy 120GB-os SSD-t kapott, majd most, 2014 év végére sikerült beszereznem egy R9 280X-es VGA kártyát.
Ami beüzemelése után közvetlen, az első bekapcsoláskor a 750W-os Chieftec tápom felmondta a harcot, igaz csak ideiglenesen, mert sikerült megjavítatnom, de amíg javítás alatt volt, a 850W-os Cooler Master M2-t raktam be, ami egy nagyon jó, és nagyon szép táp. A feleségemmel úgy határoztunk, hogy marad véglegesen ez a táp a gépbe. Viszont valahogy nem passzolt az összkép, igaz a PC házam sem mai csirke.
zért úgy határoztam, hogy a Jézuskának írok, hogy szeretnék egy új gépházat. A párommal sok nézelődés után a Zalman ZM11 Plus házra esett a választásunk, hogy ezt kérjük a Jézuskától.
Amíg vártam a házra, nézegettem neten képeket róla, és kitaláltam, ha lúd, akkor legyen kövér, és cseréljük le a gép hűtését szolgáló Zalman Reserator 2-es vízhűtést is, ami szintén hosszú-hosszú évek óta teszi/tette a dolgát.
Így hát azon kaptam magam, hogy hírtelen a fő gépem belének fele lecserélésre került.
Szerencsére Jézuska volt olyan rendes, és karácsony előtt pár nappal elküldte a házat, így lehetőségem volt a gép átépítésére már előbb, s reménykedtem benne, hogy karácsonyra már az átépített felújított gép fog várni a karácsonyfa alatt.
Úgy gondoltam, hogy erről az átköltözésről, és a vele járó szívásokról fogok írni nektek egy karácsonyi bemutatót!
A régi gépházam szép nagy volt, de nem tetszett a kábel elrendezése, s mivel egy halom cucc van a gépben, és azokhoz tartozó kábelek sokasága, ezért úgy nézett ki a gép, mint egy hányás, ami már egyre jobban zavart.
Főleg a szép igényes Cooler Master M2 Silent táp berakása után.
Így tehát a kiválasztott ház egy Zalman ZM11 Plus lett, ami igaz valamivel kisebb, de már jóval modernebb elrendezésű.
Lehet bele így is pakolni 4db 5,25-ös helyre mindenféle jóságot, 3,5-es HDD-ből 5 pakolható bele, és a legnagyobb királyság, hogy az alaplapi tálca hátuljára felpattintható egy 2,5-es HDD/SSD is.
De ami a legfontosabb, hogy a kábeleket el lehet vezetni az alaplapi tálca mögött. Igaz vannak jobb/igényesebb megoldások is, de maga a házforma világa annyira megtetszett, hogy az összkép ennél a háznál volt a legjobb számunkra. (Igaz a feleségemnél ez a ház csak a 2. helyezést érte el, de tény hogy neki is nagyon tetszett)
Kezdődjék tehát az átépítés!
Elsőnek a tápot pakoltam el, és a 3db HDD-t, (400GB, 1TB, 2TB) és az SSD-t pakoltam át.
Nagyon szimpatikus, hogy a HDD-k oldalára ilyen gumigyűrűket kellett felcsavarozni, s ezek csúsztak bele a sínjükbe, amik elég szépen elnyelik a rezgéseket, és az ebből fakadó zörgő hangokat.
Majd jöttek az 5,25-ös eszközök, ODD, SATA Mobilrack, és a Creative X-fi Titanium Fatal1ty hangkártya előlapi panelja. Legfelülre majd az 5,25-ös helyre beépíthető hűtővíz tartály fog kerülni. De míg nem jön meg a radiátor, addig ezt nem építettem be.
Ezek beépítése sem igényelt semmi extrát. Előlapot le kell pattintani, betolni az eszközöket, majd oldalról becsavarozni.
Ezután jött az alaplap, CPU, RAM kombó, és maga a hangkártya.
Persze a sok kábel nem vész el, csak elbújík.. a gépház túloldalán egyre sűrűsödtek a kanócok, amiket szerencsére nem fogunk majd látni:
Ami még említésre méltó, az az SSD, amit szintén fel lehet rögzíteni az alaplapi tálca mögé
Már alakulgat is a gép. Bár hozzáteszem itt már kb. 5-6 órát pepecseltem el az átépítéssel.
Sajnos itt jött az első nagy szívás. A VGA, ahogy írtam, egy R9 280X. Amihez vettem is egy EK Waterblocks vízhűtő blokkot. Ami megvásárlása előtt, ellenőriztem, hogy jó-e a kártyámra, és úgy gondoltam, hogy jó lesz, de vásárlás után tapasztaltam, hogy bizony mégse’ jó a blokk, mert az én kártyám másik revíziós, amin frankón megvariálták a NYÁK-on lévő furatokat.
Így tehát a VGA sorsa nem pont úgy alakult, ahogy terveztem, s még marad(t) rajta a léghűtése.
De sebaj, még így is jó vagyok, ha nem jön közbe más probléma!
Végülis a vízhűtő rendszer bepakolása volt még hátra, meg pár kisebb finomítás, csinosítás és kész is a gép.
Meg is jött a „dupla radi” amire 2db 12cm-es ventillátort lehet ráfaragni. Miután a házhoz amúgy is kaptam 3 Zalman 12centis ventillátort, úgy gondoltam, hogy nem veszek külön, megnézem mire, képesek ezek a ventik.
Itt pedig a másik nagy szívás volt, mert maga a radiátor befért, de a ventillátorok már nem, csak felülre, úgy elhelyezve, hogy szívják a radiátoron keresztül a levegőt. Ez még így okés is lenne, csak hogy a gépház „kopoltyús” tetejét a ventillátorok miatt nem tudtam rárakni, mivel túl vastagok voltak. Így hát még abba reménykedtem, hogy az 1 centivel vékonyabb, slim ventillátorokra nem fog annyira rálógni a gépház teteje, hogy azt ne tudjam megfelelően visszailleszteni. Gyorsan rendeltem még 2 ventillátort és reménykedtem, hogy keddig még megérkezzen
Szerencsére a ventik megjöttek, és be is fért a házba. Végre jöhetett a becsövezés, és a rendszer vízzel való feltöltése
Ezután jöhetett az első bekapcsolás,illetve a vízhűtő rendszer légtelenítése:
Igen, a gépház alja megint egy tál színes spagettihez hasonlít, de a maradék kábelek elrendezése még ráér egy kicsit.
Megjöttek a várva várt ventillátorok. Igaz itt is leizzadtam, mert 23-án kedden, reggel 7 órakkor azt az SMS-t kapom, hogy a következő munkanapon történik a kiszállítás. Mondom remek, az már karácsony után lesz. De nem, mert rá pár órával később már hívott is a futár, és hozta a ventillátorokat:
A ventik bepakolása után nem volt más hátra, mint hogy a közben, hamarosan helyére álló karácsonyfa alá bekerüljön.
Szóval csak elkészült a számítógép, elég nagy meló volt, de ha azt vesszük alapul, hogy az elmúlt 15 évben ez a 3. gépházam a fő gépemnél, így ezt a munkabefektetést nem sajnálom tőle.
S úgy érzem, hogy igazán szép karácsonyi ajándék került számomra a karácsonyfa alá
Nem rossz, nem rossz! :)
Bár szerintem 4Ghz ide vagy oda a Phenom már visszafogja ezt a VGA-t, de attól függetlenül „bejövős” a gép! :)
ui.: Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
1920X1200-ba játszok…. Biza izzad az R9 280X keményen…. a CPU meg csak cammog… szóval sztem még egy R9 290X/GTX780TI is ki lenne hajtva…
Fasza lett, bár engem a kábeldzsungel nem zavar, a régi is megfelelt volna
. Jó erős is a vas :-)
Boldog Karácsonyt !