ECS P4S8AG: vitrinbe jó lesz

ECS P4S8AG: vitrinbe jó lesz

Sikerült hozzájutnom egy ECS P4S8AG nevű alaplaphoz, ami igen érdekes fajta, s úgy gondoltam, mindenképp megér egy cikket!

Az alaplapra ránézve is már látszik, hogy nem egy mindennapi darab:

 

20150208_111939

Látszik, hogy AGP portja nincs, ami még önmagában nem lenne olyan nagy szám, hiszen sok, főleg irodai PC-kbe szánt P4-es alaplapon nincs AGP port, viszont az AGP port helyén van valami érdekes!

20150208_112307

Hűtőbordáik, illetve ventilátor!  Nem véletlen, hiszen a gyártó rá forrasztott az alaplapra egy Sis Xabre 200-as VGA kártyát. integrált VGA-t sokszor kapnak az alaplapok, de azok mind magának az északi hídnak képezik részét (illetve most már a processzorok része lett az integrált VGA kártya) Viszont itt magár az alaplapra forrasztották rá a VGA kártya GPU-ját, és a hozzá tartozó memóriát. Na, ilyent viszont elég ritkán látni.

Maga az alaplap nem egy prémium minőségű, de az efféle megoldás miatt úgy gondoltam, hogy nem hiányozhat a gyűjteményemből.

Még mielőtt kitesztelnénk, mire is képes, ismerkedjünk meg az alaplap főbb paramétereivel!

S478-as processzorokat rakhatunk a lapba, de csak az 533MHz-es FSB-s Northwood magos P4-ek támogattak, azaz Prescott magos processzorokat nem pakolhatunk a lapba, köszönhetően a SIS 648-as északi hídnak. Viszont ez a chipset már támogatja a 8X-os AGP-t, így a lapon helyet kapott Sis Xabre 200-as VGA kártya is a 8X-os AGP nyújtotta sávszéllel gazdálkodhat.

Memóriák számára 2 foglalat van biztosítva, mindegyik foglalatba maximum 1GB-os modul pattintható, így 2GB összkapacitása érhető el, és hivatalosan a 333MHz-es modulok támogatottak.

a déli híd szerepét a SIS 963-as chip tölti be, ami támogatja az ATA133-as IDE HDD-ket 2 csatornán, továbbá kapunk 3 PCI portot és egy CNR portot amibe faxmodemet rakhatunk, igaz ennek mára már túl sok értelme nincs, viszont az, hogy kapunk USB2.0-s portokat, az elég hasznos.

 

És akkor kicsit ismerkedjünk meg a lényeggel, a Sis Xabre 200-as VGA kártyával!

A SIS 2002-ben próbált visszatérni olyan VGA kártyákkal, amik az akkori aktuális Nvidia, és ATI kártyákkal felveszi a versenyt… a családban a Xabre 80, 200, 400 és a legerősebb példány, a 600-as nevet viseli.

Mindegyik kártya támogatja a Directx 8.1-et és a 8X-os AGP-t, Viszont a SIS kicsit trükközött a kártyákkal! Hardveresen csak a Directx7 T&L egységét támogatja, míg a Directx8 által megkövetelt Pixel és Vertex shadereket a kártya csak szoftveresen tudja. Így elméletileg elindulhatnak a Directx8-as effekteket használó játékok, de valószínűleg csak bitang lassan

A SIS Xabre családba helyet kapott mindegyikére igaz ez, az eltérés csak annyi, hogy a legkisebb modell, a Xabre 80-as 64bites memória vezérlőt kapott, addig a Xabre 200-400-600 már 128biten kommunikálhat a memóriával, amik összkapacitása 64 vagy 128MB lehet. Természetesen a kártyákon lévő GPU-k órajelében is találunk eltérést, a Xabre 200-on 200MHz-en ketyeg a GPU, és effektív 400MHz-en a 64MB-nyi memória (a Xabre 400-nál már 250/500MHz, míg a Xabre 600-nál pedig már 300/600MHz-es értékek lettek beállítva)

A SIS hivatalosan a Geforce 4 MX, illetve a Radeon 7500 ellen küldte harcba a Xabre kártyáit, amik viszont egyáltalán nem tudnak Directx8-at, így, ha Directx7 alatt megfelelő teljesítményt nyújt(ana) a Xabre széria, nem lehetne hátrányként felhozni náluk a szoftveres Pixel Shadereket.

Most, hogy megismerkedtünk az alaplappal, és annak VGA kártyájával, lássuk, milyen konfigot raktam össze a teszt kedvéért:

20150207_133311

ECS P4S8AG alaplap+SIS Xabre 200 alaplapra forrasztott VGA kártya

Intel Pentium 4 2,8GHz CPU (400MHz-es FSB)

2X512MB Corsair XMS PRO DDR400 memória

20GB Laposmaxtor HDD

750W Chieftec PSU

Windows XP SP3 Oprendszer

Első bekapcsolás után az utam a BIOS-ba vezetett, s természetesen nem számítottam másra, elég puritán BIOS fogadott: Túlhajtási funkcióból nem kínál sokat, feszültség állításra nincs lehetőségünk, igaz FSB-t némileg tudunk állítani, maximum 166MHz-ig engedi a BIOS, de 150MHz-nél már nem is POST-ol az alaplap

20150207_133228

20150207_133250

Viszont ami szimpatikus, hogy nagyjából mindenről tud bootolni az alaplap, amiről megoldották, hogy lehessen, az hogy Floppy, ODD, HDD megoldott, az egy dolog, de választhatunk még SCSI rendszert, Networköt, különböző USB-s perifériákat, vagy akár ZIP Drive-ot is, s akár Pendrive-ról is elindíthatjuk a gépet, ami manapság nem nagy szám, de a Pendrive-os boot nem nagyon volt jellemző a 2000-es évek elején.

Elsőként nagyjából úgy, mint ahogy szoktam, a 3Dmark-okkal teszteltem, méghozzá a 2000-es, és a 2001-es verziókkal:

3Dmark2000 3Dmark2001

 

Szépen futott mindegyik, és elég szép pontszámot adott a 3Dmark2001 is, ami tényleg hozza is az MX440-es Geforce szintet. A Directx8-as effektek is lefutottak, s ahogy várható volt, a szoftveres szupport miatt elég lassan, olyan 10FPS-el, de legalább lefutottak.

 

Kezdésként a Revolt-al teszteltem, aminél 1280X1024-es felbontást állítottam be és minden bekapcsolható grafikai effektet bekapcsoltam, majd így mértem FRAPS-el a sebességet:

REVOLT REVOLT

 

 

REVOLT2

Ezután az Unreal Tournament-et próbáltam ki, szintén 1280X1024-es felbontást és magas grafikai részletességet állítottam:

 

Unreal Tournament

Szintén gördülékeny volt a játékmenet, de itt is elvárható volt ez.

 

Folytattam a tesztelést a Counter Strike 1.6-al, ami ugye a Half Life motorjára épül.

cs

Itt is 1280X1024-es felbontást és 32bites színmélységet állítottam:

CS1.6

Itt sem volt gond a sebességgel

Ahogy fentebb írtam, próbálkoztam újabb játékokkal is, amik már a Directx8-at is támogatják/támogatnák, de sajnos nem voltak sikeresek a próbálkozásaim.

Kipróbáltam a Counter Strike: Source-t, minden grafikai részletességet alacsonyra állítani, a játék elindult, de tele volt a játék textúra hibákkal:

20150208_105849

Megpróbáltam a Far Cry-t, 800X600-as felbontásban Low részletesség mellett.

Zárt részeknél még aránylag elfogadható sebességgel, és mindenféle hiba nélkül futott a játék, de nyílt térre kiérve ilyesmi fogadott:

20150207_134022

Elég hiányos textúrák, ráadásul a sebesség is beesett 2-3FPS-re, mintha kevés lett volna a videó memória. Csak hogy ennek a játéknak még 32MB VRAM is elegendő ilyen alacsony felbontás és részletesség mellett, tehát biztosan nem ez volt a probléma. Illetve ez a játék is még elfut directx7-es VGA kártyákon, ami szintén bőven megvan, de valahogy mégse akart rendesen futni.

 

Ezeken felül még próbálkoztam a Flatout2, és az NFS: Carbon-al is, amiknél már alapkövetelmény a Directx8-as API-t támogató hardver, de ezek a játékok el sem indultak már.

Természetesen gyanakodtam én eleinte VGA driverre, hogy nem megfelelő, értelemszerűen többet is kipróbáltam. Próbáltam az ECS honlapjáról letölteni, illetve próbáltam a SIS honlapjáról is, ami egy bő évvel frissebb volt, mint az ECS honlappján található, de sajnos nem történt változás.

Aztán felmerült bennem az is, hogy hibás az alaplapra forrasztott Xabre 200-as VGA kártya, de aztán elég hamar elhessegettem ezt a gondolatot, hiszen, ha hibás lenne, akkor a régebbi játékoknál is lenne grafikai hiba, továbbá a 3Dmark2001 sem futna le, ahol ráadásul a Directx8-as effektek is mindenféle grafikai hiba nélkül futottak.

Szóval nagyon úgy tűnik, hogy ez a kártya ilyen, ezt tudja. Lehet az is benne van, hogy az újabb játékokat egyszerűen nem készítették fel erre a kártyára, és hiába tudná futtatni elméletben ezeket az újabb játékokat is, gyakorlatilag a játékok nem tudnak mit kezdeni ezzel a kártyával

Tehát ettől az alaplap+VGA párostól nagyjából ennyit lehet elvárni, azaz nagyon keveset.

Az alaplap gyér minőségű, a BIOS keveset tud, a VGA kártya, játékra szinte használhatatlan, csak az ilyen 1999-2001 körüli játékok hajlandóak elindulni a gépen.

Mindenesetre én akkor is örülök, hogy hozzájutottam ehhez az alaplaphoz, mert nem egy mindennapos megoldás, és a vitrinbe kirakni, és mutogatni mindenkinek,hogy ilyen is van, na arra jó lesz

 

About bacsis

2 hozzászólás

  1. Különlegesség a lényege tehát. Talán nem véletlen hogy az NV és a Radeon maradtak csak a porondon…..

  2. Jobb helyre nem is kerülhetett volna a lap! Akkor ezek szerint mégis felismerte mindkét RAM-ot! Köszönöm a tesztet! :)

Leave a Reply to flymi Cancel reply