Készülődés a 2. BRSZK Számítógép kiállításra

Készülődés a 2. BRSZK Számítógép kiállításra

…Nos, ahogy ígértem, igyekszek beszámolni, hol is állok a számítógép kiállításra való készülődésekkel.

Sajnos bekövetkezett egy családi tragédia is, ami miatt érhető módon a kiállításra való készülődés hátrébb szorult, nem is kevéssel a fontossági sorrendben. Persze azért az elmúlt 2 hétben így is történt némi előre lépés. Első körben pontosan le akartam tisztázni, hogy milyen, illetve hány gépet is viszek ki a kiállításra, hány monitor, hány egér/billentyű/egyéb perifériára lesz szükségem. Sajnos a fentiek miatt még így sem tudok pontos számot, de körülbelül 17 asztali gépet, és valahol 20-25 körüli laptopot szeretnék kivinni.

Ahogy tavalyi felkészülésnél is megírtam, a laptopokkal nem volt gond, most is úgy számolok vele, hogy remélem idén is pillanatok alatt újból hadrendbe tudom azokat állítani, így tehát a kevéske szabadidőmben az asztali gépeket vettem elő.

Nagyjából 15 gépet néztem át, és azt kell hogy mondjam, kicsit megszeretem a brand (Azaz gyárilag öszseszerelt számítógépek) gépeket. Hogy miért? mert míg az én általam összeválogatott gépek, szinte kivétel nélkül csak noszogatásra voltak hajlandók elindulni, volt olyan épített 486-osom, ami úgy indult, hogy jelezte, hogy lemerült az alaplapi elem, ami igaziból nem volt lemerülve csak nem érzékelte, majd utána nem látta a HDD-t, sem pedig az ODD-t, és újra kellett illeszteni a hangkártyát is. Más gépnél a memória feleződött, vagy csak a HDD-t nem akarta felismerni. Szerencsére eddig 1 gépet leszámítva, egy pár perces újraillesztgetés után elindult minden gép, és a már jól belakott operációs rendszer fogadott.

Még egy kicsit káoszos a kábelezés, de legalább újra minden porcikája üzemképes ennek a 486-osnak

20160405_113727

 

 

Viszont a gyári gépek mindenféle probléma nélkül indultak, értem ez alatt azt, hogy látta a gép a HDD-t, nem sípolta ki a VGA-t, és a memóriát is egyből lekezelte.

Továbbá az is szimpatikus ezeknél a gyári gépeknél, hogy valahogy az egyedileg tervezett gépházuknak köszönhetően, jobban vissza adják a kor hangulatát.

20160412_164346

 

Ha már brand gépeknél járunk, elárulom, hogy idén kiállítom a hányatott sorsú Fujitsu Siemens Celvin gépemet is, ami extrém módon formabontó, és nem kicsit megelőzte a korát

20160413_165605

 

Szóval az idei kiállításra igyekszek minél több gyári konfigurációt kivinni, hogy még jobban át járhasson a retro szelleme

 

További jó hír, hogy megjöttek a plakátok is, amiket a környező településeken fogok kirakni,

20160424_140914

illetve vettem 3db 6-os elosztót, s úgy számoltam, hogy akkor összesen 49 szabad 230V-os aljzatom lesz, de ez még kevés, tehát vennem kell hozzá, de szerintem egy 2-3-4db 3-as elosztó már elég lesz.

 

Persze a gépek tényleges rendbe rakásán kívül még azért lesz dolgom, igyekszem a gépek belsejét is ki pókhálózni, kitakarítani, hogy igény szerint, ha valaki beleszeretne nézni a gép belsejébe is, ne kelljen szégyenkeznem, sőt erre majd külön fel fogom majd hívni mindenki figyelmét, hogy kérésre be lehet majd kukucskálni a gépházba. Továbbá a processzorok is egy éve csak porosodnak a vitrinemben, azokat is át kell néznem, hogy mennyire kell portalanítani. Szóval lesz még teendőm erre a 3 hétre, már csak azért is, mert ebben a 3 hétben lesz egy Olaszországi kiruccanásom is a családdal.

De amúgy, annak ellenére, hogy nem úgy tudtam neki indulni ennek a kiállításnak, mint ahogy szeretem volna, én bizakodó vagyok, s ígérem, vagy legalábbis szeretném, hogy jövő héten is beszámolok/beszámoljak nektek

 

 

About bacsis

Leave a Reply