2. Bacsis Retro Számítógép Kiállítása: Beszámoló

2. Bacsis Retro Számítógép Kiállítása: Beszámoló

Túl vagyok/unk a 2. BRSZK (Bacsis Retro Számítógép Kiállítás) Party-n. Szerencsére (ahhoz képest, hogy egy kis településen, Fülén lett szervezve) elég sokan eljöttek, érdekes módon a látogatók tetemes része Budapestről érkezett.

Akik nem tudtak eljönni, de fogékonyak az ilyesmire, nekik szeretnék kedveskedni ezzel a bemutatóval!

Ezt a kiállítást Május 14-15-én (szombat és vasárnap) rendeztem meg, de a kiállításra, mindenféle túlzás nélkül kijelenthetem, hogy egy éve folyamatosan készültem, egész pontosan azóta, miután az első kiállításnak vége lett. Erre azért volt szükség, mert az első kiállításból levontam a következtetést, hogy miként is lehetne jobbá tenni a következőt. Az elmúlt egy évem szabad ideje leginkább arról szólt, hogy igyekeztem olyan gépek beszerzésére, illetve javítására fókuszálni, ami valamilyen módon kiállítható lesz majd. Szépen gyűltek a gépek, s a kiállítás előtt egy hónappal már úgy számoltam, hogy ezen a kiállításon kb. kétszer annyi gép lesz, mint ami az elsőn volt, így sikerült a gépek számát 40 körülire feltornázni.

Tisztában voltam azzal, hogy ennyi gép működőképességét, meg úgy az egész rendezvény gördülékenységét nem lesz egyszerű biztosítani, így a kiállítás előtti egy hónap, azaz április nagy része, és május eleje még inkább a kiállításról szólt, sok esetben a családdal szemben is nagyobb prioritást élvezett. Itt szeretném az egész családomnak a megértését, hozzáállását, és a türelmét még egyszer megköszönni!

Igyekeztem reklámozni a kiállítást, ahogy csak tőlem tellett, így az interneten kívül plakátozással is próbálkoztam a környező településeken, bár a visszajelzések alapján, ez nem nagyon vonzott látogatót.

Végül csak eljött  a kiállítást megelőző nap. Ez volt az én „nulladik” napom

Mivel Pénteken én még dolgoztam, illetve délután a művelődési házban még az iskolásoknak volt az anyák napi műsora, így a felpakolást csak délután 5 órakor tudtuk megkezdeni. Szerencsére idén is kaptam a pakoláshoz segítséget, két barátomtól, és édesanyámtól.

Kapásból 1 óra azzal ment el, hogy kitaláljam, hogy is tudnám elhelyezni a gépeket minél praktikusabban.

20160513_184124

Meg voltak az asztalok, így jöhettek a már otthon, aránylag összekészített holmik. A monitorokat leszámítva lehetett is beszórni a gépeket a kocsikba, míg a monitorokat először még a padlásról kellett lecincálni, s mivel CRT-kről beszélünk, így azok lehordásával a napi kötelező testmozgás is ki lett pipálva.

20160513_185507

 

Este 11-ig dolgoztunk, tehát simán elment 5 óra, és még a kanyarban sem voltam, de akkor úgy voltam vele, hogy már nem bírom tovább, úgy is jövök fel a nyitás előtt, majd akkor befejezem a gépek beüzemelését.

20160513_205103

 

Az első nap:

Éjszaka elég nyugtalanul aludtam, de szerencsére nem volt probléma 8 órakor kelni. Indulás a művelődési házba, hogy nyitásra, azaz 10:00-ra mindennel elkészüljek.

Sajnos mire megjöttek az első látogatók, akik még véletlenül sem késtek, még 2 percet sem, nem végeztem mindennel, amolyan 95%-osan álltam, és ez meg is maradt a kiállítás végéig, mert hiába teszteltem le otthon minden gépet, a kiállításon volt 2-3 számítógép, ami nem úgy működött ahogy elvártam volna. De mivel a PC-k átlag életkora 20-25 év (fölött) volt, ezt azért elnéztük nekik :-)

 

Szóval szombat délelőtt hűvös, esős időben vártam a látogatókat, akik szép lassan meg is érkeztek, és kezdetét vette a kiállítás.

A gépek idén is megjelenési sorrendbe lettek kirakva, s kezdődtek a 80-as évek elején megjelenő 8086/8088-as processzorral szerelt számítógépekkel, de az ifjúság inkább a kiállítást záró 2002-2006-ban megjelent gépeket értékelték inkább

DSC00948

 

DSC00960

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Persze ennek meg volt az az előnye, hogy az idősebb korosztály jobban odafért az igazi veteránok elé.

 

DSC00949

 

Szinte mindenki megtalálta pár perc után az egykori kedvencét ami elé leülve akár hosszabb időt is eltöltöttek

DSC00961

DSC00967

 

 

A kiállítási gépek kb 2/3-a laptop volt, több okból is, egyrészt mert könnyebb volt azokat felcipelni, már csak a méretük miatt is, gyorsabban be lehetett üzemelni őket, és kisebb helyet foglaltak. Persze klasszikus játékok ugyanúgy ezekre a gépekre is bőségesen kerültek.

DSC00968

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezúttal is volt kihelyezve 3 számítógép, (1 asztali gép, 2 laptop) amelyek kifejezetten a Multiplayer játékokra lettek kihegyezve, így ki lehetett próbálni több játékos módban a GTA-t a Duke Nukem3D-t, és a Quake1-et is.

DSC00951

 

A kép annyiból csalóka, hogy itt szinte mindig ültek, és a kiállítás egyik legnépszerűbb pontja volt.

A kiállítás egyik legviccesebb része is ehhez a helyhez kapcsolódik, a második nap zárás előtt érkezett nem sokkal egy úriember, aki az egyik barátommal, aki mellesleg már azért jött, hogy segítsen összepakolni, elkezdtek játszani. Gondoltam nem zavarom meg a játékukat azzal, hogy bezárnék, így magam kezdtem összepakolni, persze őket, és a gépeiket nem zavarva. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy szinte minden el lett pakolva körülöttük, tehát eléggé beszippantotta a játékosokat egy kis klasszikus Multiplayer játék.

 

Természetesen idén is meglehetett csodálni pár egykori csúcs VGA kártyát, de ezek tényleg csak mutatóban voltak, nem kaptak akkora hangsúlyt a kiállításon

DSC00954

 

A VGA kártyák mellett még a kb. 200 darabos CPU gyűjteményem is ki lett állítva

DSC00955

20160514_120535

De idén, nem csak játszani lehetett a gépeken! Volt több olyan számítógép is kiállítva, amelyeken a játékokon felül valami más érdekességet is ki lehetett próbálni. Ilyen volt a tavaly is kiállított, két hangkártyás 386-os melyben egy Gravis Ultrasound, és egy AWE32-es hangkártya kapott helyet, s kilehetett próbálni, hogy mire is volt képes a két egykori bajnok hangzásvilága

DSC00970

DSC00969

A kiállítás előtt nem sokkal kitaláltam, hogy milyen jó lenne, ha lehetne hazavinni valami kézzel fogható és stílusos ajándékot. Így a kiállítás része volt egy Sony Mavica Digitális fényképezőgép, amely az elkészített fotókat Floppy lemezre mentette. Persze tisztában voltam azzal, hogy mára már szinte teljesen kikopott a hajlékonylemez a számítógépekből, így az elkészített fotókat ki lehetett írni CD-re, Windows 3.11 alól, szigorúan 1X-es sebességgel egy SCSI csatolós CD íróval.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

DSC00973

 

Sokan kíváncsiak voltak az Nvidia 3D Stereo megoldására is, ami segítségével több kevesebb sikerrel megpróbálja a 3D térhatás illúzióját kelteni. Voltak akiknek tetszett, és élvezték, bár szerintem ez inkább csak az újdonság varázsának volt köszönhető, mintsem egy tényleg élvezetes dolognak.

DSCF5654

 

Az első nap végül is elég kiegyensúlyozottan telt, és folyamatosan jöttek mentek az emberek.

panorama

 

A második nap elég izgalmasra sikerült, hogy finoman fogalmazzak. Miután az első nap mindenki hazament, és már nem volt látogató, szabályosan lekapcsoltam minden gépet, ennek ellenére, a vasárnap reggel úgy indult, hogy az előző nap még hibátlanul működő gépekből kapásból 3 úgy gondolta, hogy márpedig neki elég volt hogy nyúzzák, és nem akart elindulni. Gondoltam, gyorsan megpróbálom rendbe szedni őket, erre jött a következő csapás, és levágta az automata a biztosítékot, ami csak azért volt gond, mert a biztosíték kapcsoló szekrénye el volt zárva, kulcsom pedig nem volt hozzá. Persze Murphy törvénye itt is érvényesült, s mikor máskor, pont az áramszünet alatt érkezett a legtöbb vendég, így hát volt egy jó pár kínos percem a félhomályban. Szerencsére sikerült vissza kapcsolni a biztosítékot, és a nem rég érkezett vendégek is megcsodálhattak minden gépet, sőt amint a gépek ismét elindultak, egy tárlatvezetéssel végig kísértem a jelenlévőket, és bemutattam minden gépet, illetve azt a korszakot amiből származnak

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Miután körbe vezettem a jelenlévőket, ismét mindenki megtalálta a számára legérdekesebb gépet

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Így telt tehát a vasárnap, némi izgalmakkal, ám valamivel több vendéggel, mint az előző nap.

Összességében nagyon elégedett vagyok a kiállítással, hiszen a 2 nap közel százan látogatták meg a kiállítást, egyértelműen többen mint tavaly, tehát úgy gondolom, nem dolgoztam hiába, és örülök, hogy ilyen sok embernek okoztam a gépeimmel örömet.

És hogy mi lesz ezután? első sorban kipihenem magam, és szép lassan elkezdek készülődni a következőre, addig pedig a bemutatóm végére rakok fel pár képet még a kiállításról

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

DSC00971

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

About bacsis

5 hozzászólás

  1. Gratulálok!
    Még a kiállítás előtt próbáltam írni, de valami bénázás volt (én vagy kommentmotor). Mindegy, a következőbe – ha igényled – szívesen beugrok 4 Toshiba Librettóval: 70CT, 100CT, U100, W100. De van Macintosh Classic meg clamshell iBook is, minden működik! Ja, meg Powerbook 145 az első talán igazán hordozható laptop. Szóval azért mindegyik érdekes, régi, de működő.

  2. Szia. Bocsi a zavarásért. Azt szeretném megkérdezni hogy nincs-e véletlenül egy acer aspire 5315-höz töltőd eladó?

Leave a Reply