Pentium M CPU Upgrade

Pentium M CPU Upgrade


Nem rég készítettem egy IBM R51-es laptopról egy bemutatót. Leírtam, hogy a gép annak ellenére, hogy az üzleti kategóriás gépek budget kategóriájába lett szánva, mindent tud amit a full profi változatok, s igaziból semmi kiugrót nem tudott a gép,ennek ellenére eléggé megszerettem.

Éppen ezért elhatároztam, hogy igaziból gyakorlati haszna túlságosan már nincs, de elhatároztam, hogy fejlesztem a laptop processzorát. Alapból egy Pentium M 715 volt benne, aminek 1,5GHz-es volt az órajele. Az AliExpress-en találtam egy Pentium M 755-ös típusú processzort, átszámolva kemény 2ezer Ft-ért, ami a maga kerek 2GHz-ével,több mint 30% pluszt jelentene. Úgy gondoltam, hogy ez tényleg nem egy nagy összeg, és 30% plusz már érezhető lenne, így hát megrendeltem a processzort, nem sokkal, még a teszt megírása után. Szűk egy hónap várakozás után meg érkezett, s most úgy gondoltam, hogy letesztelem, s beszámolok a az új eredményekről!

20170201_101746

20170201_101952

A tesztelés előtt lássuk még egyszer az IBM R51-es laptop technikai paramétereit:

Intel Pentium M 755 CPU (100MHz FSB) 2GHz

1GB DDR333MHz RAM (Single Channel)

80GB IDE HDD

Intel Extreme Graphics 2 IGP

Windows XP SP3 Oprendszer

Látható, hogy itt-ott tovább bővült az előző cikkhez képest a gép, ilyen például a memória, most már 1GB-ra hízott, és a HDD is ki lett cserélve egy 80GB-os példányra, de ezek nem fogják befolyásolni a teszteredményeket.

Az előző cikkemből átemelném a korábbi teszteredményeket.

Lássuk tehát a korábbi, Pentium M 715-el elért eredményeket:

 

PentiumMCPU

És lássuk a 2GHz-en ketyegő Pentium M 755-ös CPU eredményeit:

proci

Látható, hogy a Winrar lényegében semmit nem gyorsult, ami egy kicsit meglepett, de valószínű ennek az az oka, hogy a Winrar érzékeny a memória órajelére, és mivel a RAM órajel nem változott, s ugyanúgy Single Channelben futnak, ezért az eredményt ez limitálta korábban is, s így nem profitált a Winrar benchmark a magasabb CPU órajelből.

Szerencsére ugyanez nem mondható el sem a Linx-ről, sem pedig a Super PI-ről, amelyeknél egyértelműen látszik, hogy jobb eredményt tudtak produkálni.

Az integrált grafikus kártya sem változott, de azért lefuttattam a 3Dmark2001-et most is.

Először lássuk a korábbi eredményt:

PentiumM3Dmark2001S
Most pedig a Pentium M 755 eredményét:

3dmark2001

Elsőre meglepő, hogy nagyjából a CPU órajel emelkedésével arányosan emelkedett a 3Dmark2001 pontszáma is. De valójában, ez ebben az esetben nem meglepő annyira. Az Intel Extreme Graphics 2 nem támogatja a hardveres T&L egységet, csak a CPU tudja emulálni. Mivel a 3Dmark2001 elég erősen támaszkodik erre a grafikai effektre, ezért gyorsult lényegesebben a tesztprogram, mert a CPU gyorsabban tudta számolni a T&L-t. Sajnos gyakorlati haszna ennek akkor sem lesz, mert az a játék ami elindult az Intel Extreme Graphics 2-n, oda bőven elég volt ez a CPU is, ahova meg már kéne az erősebb CPU, az meg már el sem indulna az igen csak gyenge Intel Extreme Graphics 2 miatt.

 

Kicsit bátorkodtam a gép multimédiás képességeit is tesztelni, és elindítottam a gépen egy FulHD felbontású videót, majd ellenőriztem a CPU terheltséget. Lássuk, hogy futott a 2 processzoron a teszt videó:

20170201_101217

 

20170203_171017

(Elnézést kérek a gyenge képminőségért, de sajnos a Print Screen, és a Fraps F10 funkciója sem működött, mint képmentés, mert csak fekete kép látszott a kimentett képkockán, ezért kellett magát a képernyőt, és tartalmát lefényképeznem)Igaziból már azon is csodálkoztam, hogy mindenféle hardveres gyorsítás nélkül már a Pentium M 715-ön is nagyjából jól elfutott a videó, aránylag akadás mentesen, igaz a CPU terheltség néha teljesen felugrott 100%-ra, és voltak kisebb berángások, de nem volt nagyon vészes.

Viszont látszik, hogy a 2GHz-es Pentium M 755-el egyszer sem ugrott a terheltség 100%-ra, és a nagyátlagban is inkább 70-80%-os terheltség mellett tudta folyamatosan játszani a videót.

Majd kiengedtem a laptopot az internetre, és bátorkodtam a Fiirefox böngészővel egy Youtube videót is elindítani:


 

youtube1.5

youtube2

 

Itt is látszik az erősebb CPU melletti javulás. a Pentium M 715-el a videó első 20 másodperce teljesen nézhetetlen volt, a Youtube próbálta beállítani a felbontást is, és összevissza kapcsolgatott a 144-360p között. Egy bő 20 másodperc múlva igaz már tudott futni a videó 360p-s felbontásban is, úgy hogy a terheltség sem volt folyamatosan 100%-on, de bizony ettől függetlenül érezni lehetett egy-egy rángást.

A Pentium M 755 esetében is némileg döcögősen indult a videó lejátszás, de sokkal hamarabb megszűntek a kezdeti rángatások, és később is teljesen folyamatosan ment a videó lejátszás.

Lényegében azt kell hogy mondjam, igaziból szinte teljesen mindegy, hogy az 1,5GHz-es, vagy a 2GHz-es Pentium M figyel a laptopban, hiszen mindegyik már elavult, és gyenge mai szemmel. De, ha azt nézzük, hogy 2 ezer Ft volt a beruházás, és tényleg érezhetően gyorsabb lett a laptop, annyit viszont nekem megért. Lehet még a későbbiekben kap egy gyorsabb HDD-t is, (vagy egy IDE-s SSD-t) hogy tényleg minél többet kihozhassak a gépből, de szerintem magához képest így sem lett rossz.

About bacsis

10 hozzászólás

  1. Hehe, épp most csináltam egy hasonló upgrade-et, egy R50e-ben cseréltem az 1.4-es Dothan cerkát egy 735-ös PM-re, meg ramot, vinyót nagyobbítottam. Csak épp a ‘netre félek kiengedni az XP-t, bár mi vesztenivalóm van…?

  2. Szép! :)
    Én egy 14″-es T43-al csináltam hasonlót.
    -Pentium M 780 CPU – 2.26Ghz
    -T43p-hez készült erősebb hűtés
    -2x1Gb RAM (Chipset általi maximum)
    -64GB Msata SSD (IDE->msata átalakítóval)
    -300-as N-es mini pci wifi adapter (Ennél a típusnál a wifi a déli híd fölött van, 5fokkal lett hűvösebb az új kevésbé melegedő kártyával… és még gyorsabb is.)
    -Újszerű(bb) 9 cellás aksi.
    -2db USB3-as port (PCMCIA kártyával)
    Szoftveres oldalon Win7 volt finomhangolva. CPU undervolt, egyedi ventilátor beállítások és töltési határértékek. ;)
    Plusz 1-2 saját, illetve szkriptelt alkalmazás a mindennapi munkára.
    Pl: Képernyő kikapcsolás a ThinkVantage gombra, hibernálás/altatás felfüggesztése gombnyomásra, parancssoros Twitch/Youtube lejátszás az akadásmentes 720p/60fps-ért :))

    Fizikailag rendkívül masszív laptop a belső merevítéseknek köszönhetően.

    Meglepően használható kis gép lett belőle, egyetlen hátránya az Intel GMA 900 IGP, ami miatt semmilyen GPU-s effekt vagy gyorsítás nem játszik(természetesen Aero sem. És sajnos win 7 fölötti driver sincs).
    Na meg a 2GB ram + 32bites architektúra kötöttsége.

    Én ezt egyetemre raktam össze magamnak, informatikai szakra.
    Tehát felhasználásnak az fb/yt/office hármason kívül kellett még a fejlesztői eszközök használható sebességű futtatása is.

    2014 őszétől, 2016 júniusig ezt használtam fő hordozós laptopként.
    Meglepő volt, de az SSD rendkívül sokat dobott az összképen, a használhatóság meg volt!

    Egyértelmű, hogy a befektetés nem jön ki pozitívba a belefektetett idővel együtt, de szeretem a ThinkPad szériát, és rendkívül kíváncsi voltam, hogy mit lehet kihozni egy maximumra finomhangolt öreg ThinkPadból, napi felhasználásra :)

    Bocsi a hosszú posztért, de az azonos proci típus és a ThinkPad széria miatt feltörtek az emlékek.

    • A Pentium M már nagyon elavult, és csak a fanatikusoknak éri meg belerakni egy halom pénzt… Bár ha úgy vesszük az alkatrészek ára is filléres… Viszont egy Core2 alapú laptopot még tényleg érdemes felgyúrni hasonló módon

      • Egyetértek.
        De a művelet során a célom az volt, hogy kiderítsem mire képes így 11-12 év távlatból egy felturbózott típus, nem pedig az ár-érték arány :)
        Bár nagyon olcsón sikerült hozzájutnom az alapgéphez, így még akár anyagilag is belefért.
        (Meg jól jött egy strapabíró, tűrhető laptop, ami ránézésre nem képvisel semmilyen anyagi összeget és kellően réginek tűnik, hogy bátran tudjam hurcolászni akárhova. Egyetem-vonat-buli)

  3. Sziasztok,

    nekem van egy 2006-ban vásárolt Lenovo 3000 C100-asom. Jelenleg egy 1,5 GHz-es celeron van benne. Papíron Pentium M760 a maximum, de egy helyen olvastam olyat, hogy 770-et és 780-at is sikerült belerakni. Sikerült is találnom egy használt 770-et, mihelyst átveszem rakom is majd bele.
    A jelenlegi 1,5 GHz-es Celeron teljesítménye a 770-hez képest elég harmatos, az mintegy +50%-al jelent majd nagyobb teljesítményt (ahogy néztem a 770/780 egy 2GHz-es C2D T5800 kb majdnem felét tudja számítási teljesítményben, egy 2,27 GHz i3 350M-nek pedig a negyedét).
    A gépen eddig próbálkoztam több “modern” os-el is. XP-t meg hasonlókat nem akartam rárakni, mivel nem szerettem volna a router tűzfalán belülre vírustenyészetet kreálni. Windows 7 megszenvedett a gépen, jellemzően a Windowsokra jellemző temérdek lemezaktivitás miatt. Linuxból a Xubuntu 14 volt ami a legjobban feküdt a gépnek. Linuxról ettől függetlenül nekem az az érzésem alakult ki (pedig szívesen használok azt is), hogy ezeken a régi vasakon nem minden esetben futnak úgy ahogy az elvárható volna. A Windowsoknál jellemző temérdek lemezaktivitás itt nem jelentkezik, de mégis valahogy döcögős az egész. Erős az optimalizálatlanság érzése.
    Ami viszont nagyon szépen fut az a Windows Embedded Standard 7. Ő lényegében ugyanaz mint a Windows 7, csak itt lehetőséged van kigyomlálni a számodra felesleges komponenseket. Kihagyhatsz belőle bármit, az Internet Explorertől kezdve, Eventek loggolásán át az eszközkezelőig bármit. De tényleg bármit. Függőségek azért vannak, arra figyelni kell. Kétféleképpen lehet telepíteni. Vagy simán elindítod a telepítőlemezről a gépet és ott a telepítés során válogatod ki mi az ami kell és mi az ami nem, vagy egy windowsos toolal készítesz egy saját személyre szabott telepítőlemezt. Ez utóbbi bonyolultabb, ugyanakkor részletesebb beállítási lehetőségekkel rendelkezik.
    MS oldalán fent van 180 napos trial belőle.
    Ezt az OS-t jellemzően beágyazott rendszereken használjék, pl ATM-ek, ipari robotok, set top boxok..etc.
    Szerintem nagyszerű cucc, mert ezzel biztonsági szempontból is modern rendszert tudsz használni (pl. van UAC, van támogatás) korosodó gépeken is.
    Ezzel az OS-sel a HDD kérdés is meg van oldva, ha jól állítod be nem túrja állandóan a lemezt, így SSD-re sincs égető szükség (legalábbis egy sima Win7-hez képest nincs, amúgy persze egy ssd soha sem árt:) ).
    A gép egyetlen és javíthatatlan hibája az integrál 915-ös grafikus kártya. Azon sajnos a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet segíteni (USB2-vel USB videókártya sem nagyon játszik, bár létezik, de ott elég kicsi a felbontás. Meg elég nagy az ár:) Esetleg ha a PC Card bővítőbe USB3 kerülne és arra egy USB3 videókártya /Displaylink chipesre gondolok/). Ilyen irányban még el lehetne gondolkodni a bővítésen, de ez már nagyon költséges lenne. Abból a pénzből bőven lehet már venni C2D notit amiben normálisabb az integrált videókártya.
    De ennek az általakítgatásnak éppen az a célja, hogy az ember nem új gépet vesz, hanem egy régiből kihozza a létező maximumot. Ami számomra sokkal izgalmasabb dolog mint újat venni.
    360p-ben a youtube is elmegyeget, csak fixen be kell állítani, tehát nem auto minőségen hagyni.
    Ja amit még kifelejtettem, hogy alapból nincs pagefile. Ami szerintem nagy előny. Így kb 8-10 chrome lapig (2gb ram van benne) nem is panaszkodik, csak utána jön figyelmeztetés, hogy valamit zárjak már be mert elveszhetnek adatok:)
    Szóval jó kis gép lesz, “modern” os-sel felszerelve.
    ps.: Örültem, hogy olvashattam hozzám hasonló műkedvelőktől cikket/kommenteket!

  4. Magam is maxoltam ki egy T41-et (szintén Pentium M, 2,26) meg egy T61-et is. Utóbbi még ma is megállja a helyét. Jó kis móka ez, és egy Thinkpad az Thinkpad.

  5. Az lenne a kérdésem ,hogy ha az Thinkpad R50e memória fsb-je 266 Mhz, ez nem azt jelenti, hogy 533 FSB- procikat is elvileg meg tud hajtani a bios? Mert socket M procikból csemegézve, létezik egy T5xxx-es Core Duo sorozat, ami 478-as tokozással bír és 533 Mhz-s FSB-vel operál. Vajon ezek a procik is elfutnának a masinában? Vagy mitől függ ez?

    Köszi.

  6. Pentium M foglalatába csak pentium M illeszthető, semmi azutáni: Core Solo/Duo, Core 2 Duo (pl. T5xxx). Sajnos:( Ott a csúcs a Pentium M 780 2,26 GHz 1 maggal, SSE2-vel, NX-el, 550 körüli passmarkkal

Leave a Reply to Jos Cancel reply