Ismét egy Lanparty beszámolója

Ismét egy Lanparty beszámolója

Most már több mint 8 éve szervezek nyilvános Lanparty-kat. Emlékszem, az első ilyen Lanparty-ra csak pár barátom jött el, és még egy további fő, de őt is ismertem az internetről már korábban is. Szóval az a buli sem különbözött semmitől egy átlagos haverokkal megszervezett Lanparty-tól. Ám mégis maga az ötlet, illetve az a megszervezett party volt az elindítója annak, amivé mára már kinőtte magát a Fülei PH-s Lanparty.

Az elmúlt 8 év alatt odáig jutott ez a rendezvény, hogy a jelenlévők létszáma 30 fő környékére emelkedik, és a többség több száz km-et utazik ez miatt a buli miatt.

Egy kisebb kihagyás után, de most hétvégén is (2018.03.17-18)tartottam egy Lanparty-t, amely egész pontosan már a 19. volt ebből a szériából.

Már egyre inkább megszoktuk, hogy ha Lanparty van, akkor az időjárás elég rossz. De én úgy vagyok vele, hogy bent a teremben vagyunk, és ott játszunk, nem pedig erdei kirándulásról van szó, szóval valahogy ez nem olyan nagy probléma. Persze most is úgy alakult, hogy a márciusi tavasz ezúttal is megviccelt minket és hozott egy kis havat. Szerencsére ez nem szegte a kedvünket, és csak pont annyi hó esett, hogy nem lett belőle közlekedési probléma, viszont a táj ismét szép fehérré változott, én még örültem is neki egy kicsit.

Mint minden Lanparty, nagyjából a forgatókönyv mindig ugyanaz. Játszunk, és jól érezzük magunkat, ám valami mindig okoz egy kis fejfájást, vagy pozitívan nézve, úgy is lehet mondani, hogy  mindig adódik olyan helyzet, amiből lehet tanulni, tapasztalatot szerezni. Hát most is jutott ki ebből. Az első tanulság, hogy a Call Of Duty 2, már nem megy Windows 10 alatt (még kompatibilitási módban sem). Mivel a Lanparty kb 1/3-át ez a játék szokta adni, így ez azért egy kicsit fájó pont volt, de igyekeztünk más játékokkal pótolni.

Természetesen a Counter Strike: Source most is meghatározó szerepet töltött be, ráadásul ezzel a játékkal rendeztük meg a saját kis házi bajnokságot ami megnyerése az adott csapatnak ingyenes pizzát jelentet. HA már pizza. Ezúttal is tetemes mennyiség fogyott, de hát egy Lanparty-n ez teljesen alapnak számít.

Persze azért voltak más játékok is, futott Unreal Tournament 2004, Call of Duty Modern Warfare2, Modern Warfare 3, de autós játékok is szerepet kaptak, ilyen volt a Flatout 2, és a Blur, amelyek szintén sokat hozzátettek a kellemes időtöltésért.

Még a korosztályról írnék pár szót. Szerencsére továbbra is elég vegyes a csapat életkora, így senkinek nem kellett ez miatt kellemetlenül éreznie magát. Ráadásul ilyenkor mindenki egyenlő, és az idősebbek is visszamennek gyerekbe, de hát így lehet igazán kiengedni a fáradt gőzt.

A rendezvény ezúttal is szűk 2 napos volt, melynek minden percét élveztem.  Remélem a következő is ilyen jól fog sikerülni

Végezetül pedig felrakok a cikk végére néhány képet a rendezvényről. Köszi srácok, egy igazi élmény volt:

About bacsis