E35M1-M PRO Saját maga a szűk keresztmetszet

E35M1-M PRO Saját maga a szűk keresztmetszet

Mindig is kedveltem azokat a hardvereket, amelyek így, vagy úgy, de ki tudtak lépni a tömegtermékek közül. Ezért is örültem, mikor
PSti nevű fórumtárs felajánlott a számomra egy Asus E35M1- PRO alaplapot. Ennek az alaplapnak az a különlegessége, hogy található rajta egy AMD E350-es APU, ami egy alacsony fogyasztású de teljesítményben egy igazi, már a megjelenésekor is csak egy alsó kategóriás központi egység volt. Viszont a körítés az ami engem igen csak megfogott. Az AMD E350-es APU-t első sorban laptopokban, illetve nagyon olcsó gépeknél használták fel, viszont jelen esetben egy elég komoly felszereltségű alaplapra lett felhelyezve, épp ezért is örültem a felajánlásnak, és szívesen vágtam bele a tesztelésébe.

De mint minden teszt előtt, most írnék egy pár sort jelen főszereplőnkről.

Az AMD 2011 januárjában mutatta be az AMD Brazos platformot, amihez több kicsi, és még kisebb fogyasztású CPU, akarom mondani APU tartozott. Az APU az Accelerated Processing Unit rövidítéséből ered, és a legfőbb tulajdonsága, hogy a CPU magok mellé került egy grafikus vezérlő is.

A legkisebb fogyasztású példányok 9W TDP-t kaptak, de voltak 18W TDP-vel rendelkezők is. Az AMD E350 a 18W TDP-s kategóriába lett sorolva. ebből a 18W TDP-ből kell gazdálkodnia a 2 CPU magnak, amelyek 1,6GHz-en ketyegnek, illetve a Raden HD 6310-es IGP-nek is ebbe a fogyasztási keretbe kell beleférnie. az APU 40nm-es csíkszélességgel készült, magonként 512KB L2 gyorstárat kapott, SIMD utasításokból pedig támogatott az MMX, és az SSE-SSE4a, SSSE3, de természetesen a 64 bites utasításokkal, és a hardveres virtualizációval is elboldogul. Olcsó CPU-ról van szó, így a DDR3-as memória vezérlő csak egy csatornás módban tud működni, ami leginkább az IGP teljesítményt fogja majd vissza venni, ráadásul a memóriák csak 1066MHz-ig vannak támogatva.

A Radeon HD 6310 IGP-je 80 Shader egységet kapott, és a mag órajele 492MHz-re lett hitelesítve. Grafikus API-ból viszont támogatott a Directx11 és az OpenCL1.1. Az IGP részét képezi az UVD3 motor is, ami fejlett multimédiás képességekkel vértezi fel a központi egységet, így hardveresen gyorsított a H.264 nagy felbontású videók lejátszása. Sőt az úgynevezett “HD Internet” is támogatott, ami segítségével az internetes tartalmak megjelenítése is hardveresen gyorsított, ami internetezés közben kompenzálja a gyenge CPU teljesítményét.

Szintén az APU részét képezi a PCI Express vezérlő ami 4 sávot támogat, viszont abból a 2.0-t.

Az AMD az akkori szemmel nézve, ami csak létezett multimédiás funkció, mindent belerakott Brazos platformba, hogy egy igazi olcsó multimédiás gépet lehessen üdvözölni benne. De ahogy nálam már megszokott, sosem, vagy legalábbis többnyire nem arra használom ezeket a csodákat, amire tervezték. Most is lesz itt 3Dmark, meg játék, meg szintetikus tesztek, és még egy kis tuning is, mert hát miért ne.

Ha már szóba került a tuning. Ahhoz kell egy jó partner. Márpedig ez az alaplap jó partner hozzá, és, hogy nem kispályás cuccról van szó, az már első látásra is megmutatkozik:


Az első, legszembetűnőbb az alaplapon a méretes passzív hűtőborda. Ennek a bordának kell a CPU-t akár passzív módban is vállalható hőmérsékleten tartani. A hűtőborda(illetve a borda alatt forrasztott processzor alatt) látható a 2 DDR3-as RAM foglalat, amik ahogy fentebb is írtam, csak egy csatornás módban tudnak üzemelni. A RAM foglalatok alatt a standard 24 pines ATX tápcsati, és összesen 5db SATA port található.

Az alaplapon látható a PCI express x16-os foglalat, amibe igaz, csak 4 sáv van bevezetékezve, hiszen a processzor csak ennyi sávot tud lekezelni, de ugye ezek legalább 2.0-sal. De látható még egy további x1-es PCIe csati, illetve 2db klasszik PCI port is.

Érdemes az alaplap előlapi portjait is megnézni:

Összesen 6db USB portal gazdálkodhatunk, amiből a két kék, USB3.0 szabványú, de találunk még FireFire és Esata portot is, amik többnyire csak felső kategóriás alaplapokon szoktak helyet kapni. Videó kimenetekből is jól el van látva az alaplap, hiszen van Dsub, DVI-D, és HDMI is, illetve egy optikai hang kimenet is fellelhető. Még érdemes megemlíteni, hogy található egy kombinált PS2 csati is, amibe vagy billentyű, vagy egér dugható.

Na de lássuk akkor a tesztkonfigot, és csapjunk a lecsóba:

E35M1-M PRO alaplap

AMD E350 CPU 2 mag@1,6GHz

Radeon HD 6310 IGP

WD Raptor 80GB SATA HDD

Windows 7 SP1 x64 Oprendszer

Első körben a CPU teljesítményét mértem a szokásos programjaimmal:


Az eredmény mai szemmel nézve tragikus, és hát látszik az is, hogy a maga idejében is csak a belépő szintre volt elég. Tényleg az akkori Intel Atom volt az elsődleges ellenfél.

Esetleg érdemes lehet vissza nézni az Nvidia Ion teszt eredményeket, amiben egy Intel Atom 330 processzor szerepelt

Amit még érdemes figyelni, hogy a CPU hőmérséklete bizony simán 80 fok fölé emelkedett. Igaz passzív módban volt végig a rendszer, és hiába óriási nagy a hűtőborda (A processzor TDP-jéhez képest) mégis iszonyatosan felforrósodott. Természetesen a túlmelegedéstől még így sem kellet tartani. De tudtam, ha egy kis tuningra is sor fog kerülni, akkor ez a hűtés nem jöhet szóba passzívan.

Na de a grafikus vezérlő mire képes? Az egy csatornás memória vezérlő miatt nem számítottam túl sokra, és tudtam, hogy ha esetleg kicsit megugrana az IGP teljesítménye, akkor pedig maga a CPU nem fogja engedni “kifutni”. Ezeknek tudatában egy óvatos 3Dmark2001-el mértem:

Annyira nem is tragikus, a Low Detailos teszek simán 100FPS fölött futkorásztak. Bár tegyük hozzá, a tesztprogram már bőven 10 éves volt, mikor kijött a hardver, viszont a szintén feljebb linkelt Nvidia ION-hoz képest lényegesen gyorsabb volt

Bátorkodtam lefuttatni egy 3Dmark2006-ot is:

A 2ezer pont jól mutatja, hogy ez a teszt is kb 20%-al gyorsabb tudott lenni a Brazoson, mint az Nvidia Ion-al

Ugye egyértelmű, hogy a Brazosnak el kell bánnia a nagy felbontású videókkal is, de azért úgy illik, hogy meg is bizonyosodunk róla, így indítottam egy FulHD felbontású Videó klip-et:

Látható, hogy a lejátszás alatt a CPU 20-30%-os CPU terheltség mellett tudta, természetesen folyamatosan játszani a videót, tehát ezzel rendben is volnánk.

Végül pedig pár játékkal kísérleteztem:

A legrégebbi a 2004-es Far Cry első része. Ez a játék nagyon szépen ment, 1024-es felbontásban, igaz csak Low részletességgel, de ez így el is várható volt. Valószínűleg még a Medium részletesség is belefért volna

Szintén 2004-es a Counter Strike: Source multira optimalizált FPS játék, aminek a maga idejében is elég alacsony volt a gépigénye. Ez meg is látszik, hiszen még High részletesség mellett is nagyon szépen elment a játék. Mondjuk azt halkan megsúgom, ha komolyabb akcióba kerültünk, akkor elég rendesen be-be akadt, ami erősen valószínű, hogy a CPU-nak volt köszönhető.

A 2006-os Need For Speed: Carbon is szépen futott, bár itt már medium grafika mellett egészen 800X600-as felbontásig vissza kellett menni. Bár így is volt, hogy 20FPS alá esett a sebesség

A 2008-as Far Cry 2 szintén 800X600-as felbontásra volt állítva, így még eldöcögött picit 20FPS fölött a játék.

Az amúgy is nagy gépigényű GTA 4 pedig játszhatatlan sebességet produkált, de legalább elindult. Próbálkoztam még a Grid 2-vel is, aminek köztudottan nagyon alacsony a gépigénye, de az intro után kilépett, így azt már működésre sem lehetett bírni ezen a gépen.

Végszó:
Maga az E35M1-M PRO alaplap, nagyon szimpatikus benyomást keltett. Látszik az alaplapon, hogy nem egy agyon spórolt megoldásról van szó, igyekeztek azért a kedves vásároló kegyeiért minél több mindent felrakni az alaplapra. Remek, hogy 5 SATA port, USB3.0-s csatik, de még x16 méretű PCI express is helyet kapott (igaz az APU korlátai miatt csak x4-es módban fut) Szép igényesen kivitelezett a hűtőborda, és igaz teljesen passzív módban szépen felszökik a hőmérséklet, de annyira nagyon azért nem lett kicentizve a hűtés. Persze ezért a maga idejében szép kis summát elkértek, kb 40 ezer Ft-ot. A gond viszont az, hogy maguk a CPU magok a lassúcskák. Oké, értem én, hogy ez egy multimédiás PC alapjainak lett kitalálva, és persze, szépen viszi a filmeket, de ha már a számítógépre felkerül egy Windows operációs rendszer, és azon van a háttérben egy vírusirtó, szól a zene, fut az Outlook, és mellette 2-3 ablakban internetezünk, akkor igen hamar kifutunk a CPU teljesítményéből, és keményen érezzük, hogy kevés a gép. A 2000-es évek elejéről, úgy 2005-2006-ig lehet válogatni a játékok közül, ezeket azért elég jól el viszi még a gép, és azért látszik, hogy videó teljesítményben nem hogy az Intel Atom mellé rakott Intel 945G chipsetbe integrált IGP-vel, mert az tényleg a vicc kategória, de még az Nvidia ION-al is nagyon szépen felveszi a versenyt, és érezhetőbben gyorsabb annál. Persze azt se felejtsük el, hogy egy 2011-ben megjelent megoldásról beszélünk, amikor az Nvidia ION is már 3 éves volt, tehát ez minimum elvárható volt. Na de vajon van-e még tartalék a Brazos-ban? Na és a tartalék kiaknázásában mennyire partner az alaplap? és minden csepp tartalékot előcsalogatva mennyit javul a teljesítmény?
Erre hamarosan vissza térünk

About bacsis

Egy hozzászólás

  1. Én nagyon szerettem ezt a gépet amikor használtam. Valóban nem siet sehova :) de amúgy akkor nagyon hangtalan volt, 2 vagy 3 évig használtam és alap feladatokra jó volt akkor. Amúgy vicc, hogy családban volt egy ilyen fent említett Atom+Ion-os mini PC, ami a mai napig működik nagyszülőknél. Kapott 4G ramot meg egy SSD-t és szolidan interneteznek vele meg maileznek, office. Miközben alig fogyaszt.

Leave a Reply to PSti Cancel reply