Amikor elsőként megláttam, egyből tágra nyílt a szemem, há’ mondom mekkora ez a szörnyeteg? 18 colos, jött a válasz. Na mondom akkor ezt a gépet le kell tesztelnem. Így tehát jelen tesztem alanya egy Core 2 alapú Asus N90S típusú laptop.
Az Asus nagyon ért a dizájnhoz. Valahogy megtalálja az egyensúlyt a jól kinéző, de nem bazári határvonalon. Mondom ezt úgy, hogy aki ismer, tudja, hogy ami nem üzleti kategóriás gép, nálam szóba sem jöhet. Első ránézésre látszik a gépen, hogy ez nagyon nem az, de bizalmat szavaztam neki, mert az első benyomás pozitív volt bennem.
Így ebből a képből nem látszik, hogy tényleg milyen óriási gép is ez valójában. Látszik egy már enyhén karcos fedlap, ami fényes bevonatú., és műanyag, színe sötét, amiben egy árnyalattal világosabb hullámok adnak plusz dizájnt, bizonyos szögből nézve ez nem is látszik, középen pedig a nagy SNSV felirat látható. Jahh hogy az valójában ASUS?!
A gép alját megtekintve több szerelő nyílást is láthatunk, s könnyedén hozzáférhetünk a HDD-hez a CPU-hoz és a memória modulokhoz is, illetve külön szerelő nyílás takarja a 2. HDD-nek biztosított csatlakozót. Ekkora gépnél már alap hogy opcionálisan akár két HDD-t is a gépbe rakhassunk. Sajnos a VGA-hoz viszont nem férünk hozzá. Látszik hogy a CPU fölött egy hőcső jön „jobb szélről”. Az lesz a VGA kártya hűtése, de azt a gép alja fixen elfedi.
A gép hátulján található a töltő csati, egy aránylag nagy szellőző nyílás látható, két USB2.0 csati, egy HDMI, Dsub, és a LAN csatlakozó látható
Az „egy körös” szellőzőnyílásért ejnyebejnye, a HDMI-ért viszont piros pont jár. A Core2 érában még nem volt gyakori a HDMI.
A gép jobb oldalán további két USB portot, a hang ki/be meneteket, a Wifi ki/be kapcsolóját, és az Express Card aljzatát láthatjuk
A bal oldal még kevésbé izgalmas, itt csak a DVD meghajtó és egy SD kártya foglalat található
ÉS akkor most nyissuk fel a kijelzőt. Ami így erős 10 év távlatában sem könnyű, és ezt pozitív értelemben mondom. Hiszen a zsanérok ennyi idősen is olyan feszesek, hogy bizony neki kell feszülni a dolognak rendesen. Bár hogy valójában mennyit volt használva a gép, az rejtély, tehát pontosan nem tudhatjuk, hogy tényleg ennyire minőségi zsanérok vannak a kijelző megtartására, vagy csak szimplán a kevés használat miatt nem lazultak meg.
Felnyitva a 18 colos kijelzőt, ami naná hogy fényes felületű, elénk tárul a billentyűzet, ami természetesen ekkora méretnél már numerikus billentyűzet részt is tartogat,
illetve kapunk a billentyűzet jobb oldalán egy fizikai hangerő szabályzót, továbbá pár gyorsbillentyűt. (amiket sem Windows 7, sem Windows 10 alatt nem tudtam életre kelteni)
A billentyűzet felett helyezkedik el a hangszóró, ami KRITIKÁN ALULI!!!!! szintet vonultat fel. A minősége amolyan átlagos, viszont a hang ereje az valami hihetetlenül gyenge lett. Egy mobiltelefon simán jobb nála! Nem értem, hogy ezt hogy gondolta a gyártó! Hely a gépben bőven lett volna a hangszóróknak. HA már multimédiás gépnek szánta ezt a laptopot az Asus, akkor miért ilyen vállalhatatlan hangrendszert rakott a gépbe?!
Némileg a gyorsbillentyűknél maradva az Asus itt sem spórolt a dizájnal, ezeknek a gomboknak kék háttér világítást adott ami szerintem szintén csak hozzá ad a gép dizájnjához.
Na de lássunk egy kis összehasonlítást:
A 18 colos Asus-ra rárakva egy 17-es gép, arra egy 15,4-es, arra egy 14 colos, azon egy 13,3 colos van, legfelül pedig egy 12,1 colos. Kár hogy most el vannak rakva nagyon mélyen az extra pici gépeim, pedig még lehetett volna bővíteni a „tornyot”
Most hogy megismertük a laptopot kívülről, lássuk mi is van a műanyag alatt.
18 colos FulHD kijelző
Core 2 Duo T7300 CPU@ 2GHz
2X2GB DDR2 memória
Geforce GT220m VGA kártya
250GB SATA HDD
És akkor most beszélgessünk a hardverelemekről! A kijelzőről röviden csak annyit, hogy 1920X1080-as felbontást tud. Nekem enyhén sárgás színvilágúnak tűnik de alapjában véve szép képe van, jó betekintési szögekkel. Egyedül a kává vastagságát éreztem picit túl soknak, de amúgy totál rendben van a kijelző tényleg. Mellékesen megjegyzem még, hogy kapunk egy webkamerát is, ami a core 2 érában igen ritkaság számban ment.
A processzor:
Eredetileg egy T4400-as Pentium volt a gépben, amit cseréltem erre a T7300-ra. Igaz, hogy a T4400 már 45 nanométeres csíkszélességgel készült, és 200MHz-el magasabb volt az órajele, de a T7300 1MB helyett 4MB gyorstárral rendelkezik, és bizonyos esetekben ez érezhetően megdobta a gép teljesítményét. Így tehát a T7300-ról beszélgessünk kicsit. 2007-ben jelent meg, és a Core 2 éra idejében ez egy felső kategóriás laptop processzor volt. A T7300-as CPU kerek 2GHZ-en jár a 2 CPU magja 65 nanométeres csíkszélességgel készült, L2 Cacheből 4MB-ot kapott, és 800MHz-es FSB-vel rendelkezik. SIMD utasításokból az MMX-től kezdve az SSE-SSE3 ami támogatott, továbbá az első laptop processzora volt az Intelnek amelyek már megbirkóztak a 64 bites utasításkészlettel is, továbbá a hardveres virtualizálás is támogatott. Igaz, egy 15 éves processzorról beszélünk, de a teljesítménye a mai alapvető feladatokra még mindig alkalmas lehet.
Memória:
DDR2 szabványú modulok támogatottak. Ebből 2X2GB kapott helyet a laptopban, ez így teljesen rendben van.
VGA kártya:
Geforce GT220m. NA ez egy érdekes VGA kártya. Lényegében ez egy rebrandolt Geforce 9600M GT, ami persze közel sem ér fel az asztali Geforce 9600-al, hanem egy asztali Geforce 9500-al egyenértékű, amiről pedig tudjuk, hogy az pedig egy asztali Geforce 8600. Szóval ez van. Hiába mutat a nevezéktan egy jóval modernebb videokártyát, az valójában egy Geforce 8600 szerű megoldás. A G96m GPU 32 Shader processzort tartalmaz, ami 128 bites memória buszon kommunikál az 1GB DDR2 szabványú memóriákkal. Parasztvakítás powa. Inkább lenne 512MB, de DDR3 szabványú memória, de nem. a GPU mag órajele 500MHz hivatalosan, de jelen kártya esetében ez 550MHz-re lett módosítva gyárilag. A Shader egységek órajele 1250MHz lenne, de a mi esetünkben ez is emelkedett 1375MHz-re. A DDR2 memóriák órajele pedig kemény 500MHz. Grafikus API-ból a Shader model 4/Directx10 támogatott.
Szóval nem egy erőbajnok, de legalább 128 bites a memória vezérlő, így azért biztosan lesz rajta élvezhetően futtatható játék.
Na de akkor lássuk, hogy a gyakorlatban mit mutat a gép. Lássuk mire képes a CPU:
Ami nekem elsőként feltűnt, az a Winrar gyenge teljesítménye. És utána vettem észre, hogy az Aida64 CPUID ablaka amit mutat: Memória: Single Channel, na meg a jó kis SIS 671/672 Chipset. Jéééézus. Nemár’!!!! A SIS 671 chipset eredetileg asztali gépekhez lett szánva LGA775-ös CPU-khoz. Oké értem én, hogy ez egy „rokon szabvány” Na de akkor is. Ennek köszönhető a Single Channel memória kezelés is, mert sajnos Dual üzemmódot nem támogat. NEm értem, hogy egy ekkora neves gyártó, akinek ez a gépe ráadásul nem is a legalsó kategóriába lett pozicionálva, hogy használhatott fel ilyen „dzsunka” chipsetet a gépéhez. A Linx is aránylag érzékeny a memória kezelésre, így ott is némileg gyengébb eredmény született, mint ami elvárható lenne, de a többi érték aránylag rendben van.
NA és hogy boldogul a VGA kártya?
Nézzük meg elsőként a 3Dmark06-ot:
A 4500 pötty nem váltja meg a világot, a maga idejében úgy 2006-2008 körül ez egy közepes gamer gép szintjét ütötte meg. Azaz tényleg a jó kis „nyóchat gété/géess” szint.
Most lássuk, hogy kicsit újabb benchmarkal hogy boldogul a gép! Feltoltam Az Unigine: Valley tesztprogrramot, amit 1366X768-as felbontásban futtattam Directx9 API, és szigorúan Low részletesség mellett:
Az átlag 10FPS körüli teljesítmény nagyjából sejteti, hogy futott a teszt program. De mondjuk ezen nem is kell csodálkozni. Újabb VGA kártyák közül is bőven van sok ami hasonló, vagy még ilyen teljesítményre sem képes.
Na de hogy boldogul a gép a játékokkal, lássunk párat:
FulHD felbontás mellett tényleg csak a régebbi játékokkal lehetne kísérletezni, úgy 2005 környékéről. A COD2, és a CS: Source lazán megy FulHD felbontás mellett csuma grafikán is. Utánuk is még vannak játékok bőven, amik játszható sebességet tudnak kiköhögni, de célszerű az 1366-os felbontás mellett maradni. De még a 2013-as Grid is elég szépen játszható, igaz porig rombolt grafika mellett. Szóval tényleg nem egy csúcs VGA, de azért némi kompromisszummal tényleg el lehet játszogatni a géppel, a 30FPS simán hozható úgy 2010-2011-es játékokig, inkább csak az a kérdés, hogy milyen grafika, vagy részletesség mellett
Összegzés:
Én úgy gondolom, hogy az Asus nagyjából hű magához. Szép dizájnal, és elfogadható anyag használattal rakott le egy multimédiára szánt gépet. Első ránézésre úgy gondolja az ember, hogy ezt sikerült is teljesítenie, hiszen a hatalmas kijelzőn tényleg jó filmezni, de a gyenge hangszóró rendesen beleront az összképbe. A VGA kártya a nevezéktannal ellentétben, már a gép megjelenésekor sem volt a legújabb megoldás. De azért egy gyenge közepes szintet -helyén kezelve a dolgokat- megüti. A gép belseje is eléggé középszerű. Igaz a CPU Upgrade egy picit emelt az összképen, de a Single Channel memória kezelés megint kritikán aluli. Szóval bennem az az összkép alakult ki, hogy vannak pontok ahol ha nem is a prémium szintet de egy erős közepes szintet megütötte a gyártó, ami átlag felhasználásra már bőven megfelelne, de utána jön egy másik pont ami meg belerondít a képbe. De mindent egybe vetve, bőven vannak olyan tulajdonságai a gépnek aminek hála még manapság is használhatóvá lehet tenni, pl filmnézésre… külső hangfalpárral.
Ami tetszett a laptopban:
-Nagy, és korrekt kijelző
-Szép dizájn
-Masszív zsanérok
-Igaz műanyag, de itt még a vastagabbig fajtából való, szóval elfogadható anyaghasználat
Ami nem tetszett:
-Kritikán aluli hangzás
-Aránylag vastag káva a kijelző körül
-SIS Chipset/Single Channel memória kezelés