6. Bacsis Retro Számítógép Kiállítása

6. Bacsis Retro Számítógép Kiállítása

Az elmúlt 6 évben, évente megszervezésre került a Bacsis Retro Számítógép Kiállítása, azaz röviden csak BRSZK. Mivel az előző, azaz az ötödik Egy kis kedvcsináló, beszámoló az előzőröl már egy nagy, majd’ 800nm-es sportcsarnokban volt megrendezve.
Nekünk, kiállítóknak még magasabbra került az a bizonyos léc amit évről évre meg szeretnénk ugrani. A hatodik, azaz eredetileg 2020-as kiállításra éppen ezért szó szerint az 5. kiállítás után egy héttel már el is kezdtük tervezgetést, hogy hogyan is tudnánk ismét szintet lépni. Mindenki ötletelt és a csapat elkezdett azon dolgozni, hogy a maga részét minél jobban „oda tegye”. Éppen ezért talán nekünk, kiállítóknak fájt a legjobban, hogy a koronavírus keresztülhúzta a számításainkat, és le kellett mondanunk a tavalyi kiállításról. Ennek ellenére nem adtuk fel, és reménykedtünk, hogy idén ismét vendégül láthatjuk a retro iránt érdeklődőket. Lelkesedésünket még a koronavírus újabb hullámai sem törték meg, így gyorsan le is lövöm a poént!

Ezennel szeretném hivatalosan is bejelenteni, hogy 2021. 09. 18-19-én megrendezésre kerül Fülén a 6. BRSZK Party

DE!
Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy idén van egy DE! Tényező, amire szeretném felhívni minden kedves látogató figyelmét. Nem szabad továbbra sem félvállról vennünk a COVID-19-et, így a kötelező járványügyi intézkedések érvényben lesznek a kiállítás ideje alatt is:

A hatályos kormányzati rendelkezések szerint a kiállításra csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet ellátogatni! A gépeket igyekszünk egymástól legalább 1,5 méteres távolságba kihelyezni. Ezek amolyan szükséges rosszak, de ezt a kis kellemetlenséget lenyeljük, így idén is biztosítani fogom én, és a kiállító társaim 2 napon keresztül a szórakozást és a retrózás remek hangulatát.
És a legfontosabb DE!
Szeretném minden egyes olvasóm és látogatóm figyelmét felhívni arra, hogy az aktuális szabályozás szerint ugyan megszervezhető a kiállítás, de ez bármikor változhat. Megtörténhet, hogy a nagy készülés, és beharangozás ellenére nem tudjuk megtartani a rendezvényt. Ennek megfelelően szeretnék megkérni mindenkit, hogy a kiállításra való látogatás előtt tájékozódjon, nem hoztak-e valami új rendeletet ami keresztül húzhatja a számításainkat (pl. nem lehet zárt térben rendezvényeket megtartani) vagy látogatás előtt érdeklődjön telefonon nálam (telefonszámom a plakáton megtalálható).

De hogy mi is lesz látható, illetve miben tudtunk még tovább fejlődni?

frescho-tól ezúttal is látható lesz minden nem x86 alapú számítógép ami meghatározó volt a 80-as, és 90-es években, a Home computer az Acorntól ZX Spectrumig

Schilence parádés VGA gyűteménye sem hiányozhat a kiállításról:

Mivel VGA kártyákból soha nem elég, így CocoonZ szintén beszáll a VGA kártya kiállításba, továbbá a jóvoltából hatalmas, dobozos PC játék gyűjtemény is megcsodálható lesz

Szintén CocoonZ vállalta be, hogy a retro Lanparty sarkot tovább bővíti, és immár több mint 10 gép fogja várni a multizni vágyó látogatókat

A kiállítók táborát idén először erősíteni fogja Madara-san is, aki jóvoltából retró konzolokkal is megismerkedhet, aki ellátogat hozzánk

Jómagam részéről a CPU gyűjteményem ezúttal is kiviszem, ami ismét tovább bővült

Illetve az első x86 alapú PC-től kezdve, közel napjainkig, idén is évről évre követhető lesz a PC számítógépek fejlődése

És természetesen az évről évre tovább bővülő gázplazma kijelzős gépek sarka sem fog hiányozni:

De a fentieken kívül is több kisebb-nagyobb érdekességet szeretnénk még bemutatni, ilyen például a 4 játékos módban játszható Dyna Blaster, projectorral kivetítve, vagy a Laser Disk lejátszó, illetve a fentieken kívül igyekszünk a gyerek sarkot még élvezhetőbbé tenni a kicsiknek, hogy tovább bírják, míg az apuci kockul.

Gyertek el, várunk mindenkit szeretettel

Tehát mégegyszer

  1. BRSZK helyszíne:
    Füle Petőfi Sándor u. 12 Tornacsarnok
    Időpont: 2021. Szeptember 18-19

    Itt pedig a kiállítás hivatalos Weboldala

Végezetül pedig kérlek, engedjétek meg, hogy ezúttal is megemlítsem a támogatás lehetőségét! A kiállítás eljutott arra a szintre, hogy a költségek egyre jobban emelkednek, viszont továbbra is magánszemélyként szervezem/szervezzük meg a többi kiállító társammal együtt. Némi tanácskozás után arra jutottam többedmagammal, hogy biztosítom a lehetőséget, hogy a kiállításhoz bárki hozzájárulhasson. Természetesen magánszemélyeknek a hozzájárulás lehetősége eddig is biztosított volt a helyszínen, de mostantól, aki szeretné támogatni a rendezvényt, már előre is megteheti a következő bankszámlaszámon:
14100048-25892649-01000006 Sberbank Orsovai Sándor

(Természetesen a befolyt összeget nem hawaii nyaralásra akarjuk elkölteni. HA esetlegesen úgy alakul, hogy le kell fújni a kiállítást, a befolyt összeg „nem fog elveszni” Ebben az esetben egy másik időpontban lesz megszervezve a kiállítás, aminek a költségeire már akkor értelemszerűen meg lesz a keret)

About bacsis

Leave a Reply