Laptop CPU-t még komolyabban nem igazán tuningoltam, így mikor úgy alakult, hogy kivitelezhető a dolog, nagyon nagy izgalommal vágtam bele, hogy mégis, mi fog ki sülni belőle, persze nem szó szerint.
Egy Intel Pentium
M CPU lett a kiszemelt áldozat, Amely a Centrino platformként képviselteti magát. Ez a platform 2003-ban debütált még, és az akkor aktuális Desktop gépek CPU-i, a Pentium 4-esek NetBurst architektúrájától homlok egyenest eltérő lett a Centrino. A Centrino szakított a NetBurst architektúrával, és egy sokkal energia gazdaságosabb megoldást valósított meg. Ezek a CPU-k voltak az elsők, amelyek dinamikusan tudták szabályozni terheléstől függően a CPU órajelét és feszültségét. Ezzel elég komoly mennyiségű energiát spórolhattunk meg, amivel hosszú perceket nyerhettünk a laptopunk akkumlátorának.
De nem csak ez volt az újítás! Az új architektúrának köszönhetően alacsonyabb órajelen is elég komoly teljesítményt tudott felmutatni, vagy másképp fogalmazva, azonos órajelen az asztali Pentium 4-esekkel szemben átlagosan 1,5X voltak gyorsabbak.
Az első szériás Centrino-s CPU-k a Banias magot kapták, és 0,13mikronos csíkszélességgel készültek, L2 gyorstáruk 1MB volt utasításkészletből pedig az MMX, SSE és az SSE2-t támogatták. Belső FSB-jük pedig 100MHz-es volt.
Alig telt el egy év, és 2004-ben jött a 2. generációs Centrino, az ebbe a családba tartozó CPU-k a Dothan magra épültek, amik már 0,09mikronos csíkszélességgel készültek, az L2 Cache méretűk duplájára, azaz 2MB-ra emelkedett, és az FSB-jük is 133MHz-re módosult, ezzel is tovább növelve az akkor elég komolynak számító teljesítményt.
S így el is érkeztünk a cikkem főszereplőjéhez, ami egy Pentium M 740-es CPU
Ennek a CPU-nak a gyári órajele 1733MHz, amit 13X-os szorzó és 133MHz-es FSB szorzatával állítja elő.
Ezt a CPU-t egy asztali, i865P csipszettel szerelt Asus P4P800 alaplapba helyeztem, s ennek a lapnak a túlhajtási funkciójával próbáltam minél magasabb órajelre sarkallni!
A kérdés hogy hogyan?! Hiszen a Pentium M-ek nem láb kompatibilisek a desktop S478-as alaplapokkal, ráadásul sem az alaplapok csipszete, sem pedig a BIOS-uk nem támogatja ezeket, a processzorokat… Hivatalosan!
Az Asus készített egy átalakítót, amely az Asus CT-479 névre hallgat, és ennek a segítségével, néhány Asus lapba működésre bírhatjuk a Pentium M, illetve a Celeron M processzorokat, minden probléma nélkül!
Az átalakító alján úgy vannak kialakítva a lábak, hogy az belepasszoljon a S478-as foglalatba, majd a „tetején” már egy olyan foglalatot láthatunk, amibe pedig a Pentium M mobil proci passzol.
Ezt így összerakva, már indulhat is a móka, megy a gép a Pentium M-el
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az átalakító CSAK Asus alaplapokkal működik. (Illetve azt hiszem, még egy szem Epox-al) állítólag azért, mert csak ezek a lapok, illetve BIOS-uk kapták meg a Pentium M CPU-k mikrokódját, amire én azért kicsit fenntartással nézek, valami „más trükk” biztos van még, mert „érdekes” módon, moddolt (nem hivatalosan átalakított) BIOS-t nem találtam más gyártó S478-as lapjához, hogy azokba is menjen esetleg a mobil proci. Szóval maradt az Asus, de végül is szomorkodni nincs okunk, hiszen ezek a lapok is nagyon kellemes túlhajtási funkciókkal rendelkeznek!
Akkor lássuk a tesztrendszert:
Asus P4P800-E alaplap
Pentium M 740 1733MHz CPU
2X512MB Patriot DDR600 Memória
Ati Radeon X850XT VGA
„mittomén milyen” HDD
Windows XP SP3 Oprendszer
A tesztet azzal kezdeném, hogy lelövöm a poént! Végig a gyári hűtést alkalmaztam, mert erősebb léghűtéstől, illetve a fagyállós hűtéstől nem javult a CPU túlhajtási lehetősége, a gyári hűtésével 205MHz-es FSB-ig jutottam, 210-en már POST képernyőnél lefagyott, vagy még képet sem adott, Mikor rápakoltam a fagyállós hűtést, s neki köszönhetően -5 -10fokra hűtöttem a CPU-t, annyival jutottam előrébb, hogy eljutott a gép a Windows üdvözöljük képernyőjéig, majd ott fagyot le. Akárhogy is adagoltam még tovább a feszültséget, úgy tűnik, hogy a gyártástechnológiából adódóan ezek, de legalábbis ez a CPU ennyire képes.
Viszont azért bemutatnám, hogy 133MHz-ről 205MHz-ig hogy jutottam el, és ehhez milyen teljesítmény társult!
A szokásos teszteket futtattam le, azaz Super PI, Linx, Winrar beépített benchmarkja és 3Dmark2001, mellette pedig monitoroztam Everesttel a CPU hőmérsékletét!
Első körben, természetesen alap órajelen indítottam a gépet, és így futtattam le a teszteket, azért, hogy egyrészt tudjuk, így milyen sebességet produkál a CPU, illetve, hogy később tudjunk viszonyítani, mennyit gyorsult az adott tuningtól a processzor!
Akkor lássuk! 1733MHz:
Átlag 1,2Gflops-ra képes így a CPU, s terhelés alatt is a relatíve kicsi gyári hűtéssel is 40fok körüli a CPU hőmérséklete. Természetesen itt még a CPU alap feszültségen, 1,35V-on üzemelt
Most pedig, nézzük meg mire képes a 3Dmark2001-ben:
Valamivel 20ezer Pont fölött produkált, az egykori bajnok, X850XT közel sincs kihajtva, de mindjárt jobban megpörgeti a kis „lapostopos” proci
A tuningba úgy kezdtem bele, hogy az FSB-t 133-ról 166-ra módosítottam, ami 2157MHz-et eredményezett, s reménykedtem benne, hogy ez még menni fog alapfeszültségen!
És igen, bírta a CPU, a gyorsulás jól látható, de amin kicsit csodálkoztam, hogy annak ellenére, hogy nem emeltem feszültséget, 5 fokkal lett melegebb a CPU
Lássuk, ezúttal mit mutat a 3Dmark:
Különösebben nem kell kommentelnem, egyértelműen látható a gyorsulás!
Folytattam a tuningot, ezúttal 180MHz-re emeltem az FSB-t, immár 2340MHz-en dübörgött a CPU!
Most is lefutottak a tesztek, a gyorsulás sem maradt el, és még mindig alapfeszültségen vagyunk!
És akkor a 3Dmark2001:
Itt is nyomon követhető a sebesség növekedés
Jött a bűvös 200MHz-es FSB emelés, s így már kerek 2600MHz-en jártunk!
A feszültséget viszont emelnem kellett, hogy stabil legyen a rendszer, igaz nem kellett sokkal, kerek 1, 4V-on már nem tapasztaltam instabilitást, a tesztek szépen lefutottak, gyorsultak. A CPU hőmérséklet most is emelkedett, de még mindig, valamivel 50fok alatt volt.
A 3Dmark ezúttal sem maradt ki:
…Ahol szintén kimutatható a még nagyobb teljesítmény
Folytattam volna a tuningot, s jött volna a fentebb említett 210Mhz-es FSB, ahol még odáig sem jutott a gép, hogy képet adjon. Aztán próbáltam a 205MHz-es FSB-t, ahol sikerült stabillá tenni a rendszert, de ehhez a további 65MHz-es többlethez drasztikusan meg kellett emelnem a feszültséget, egészen 1,5V kellett a CPU-nak, hogy lefussanak a tesztprogramok:
Gyorsulás minimális, ami nem csoda, viszont a CPU hőmérséklete szépen elkerülte az 50fokot, és 53fokig meg sem állt. Hála a magasabb feszültségnek.
A 3Dmarkot is mutatom:
Egy ici-pici gyorsulást ismét el lehetett könyvelni, de összességében elmondható, hogy ez a 65Mhz plusz nem ér annyit, hogy megérje plusz 1 tized V-al megemelni a CPU feszültségét.
Innentől viszont nincs tovább! Hűthettem a CPU-t akármivel, oszthattam, szorozhattam a memóriát, bizony nem volt hajlandó elindulni a gép, vagy ha el is indult fagyás lett a jutalmam. Tehát ebben a CPU-ban ennyi van. Ami végül is nagyon bámulatos eredmény, elvégre majd 1GHz-et sikerült húzni a CPU-n, és 400MHz-el túl szárnyalta ez a CPU a legmagasabb gyári órajelű Pentium M780-at, ami 2267MHz-el büszkélkedhet. Tehát ezekbe a Dothanokba van tartalék rendesen, de érdekes, hogy 2600Mhz-ig, lényegében alapfeszültségen elmegy egy egyszerű léghűtéssel, de innentől kezdve mintha elvágták volna, nem hajlandó tovább elviselni a tuningot!
Mindenesetre azért jó móka volt megcibálni egy vérbeli laptop CPU-nak a bajszát, amiért ismét Fücsök007-nek szeretnék köszönetet mondani, mert ehhez a teszthez az Asus CT-479 átalakítót ő bocsátotta rendelkezésemre a CPU-val együtt
Szuper! Videó is meg egy teszt is. : )
Ha tudnék egy ilyet is tennék még :R
Mostanság úgyis sok volt a pangás, szóval itt votl az ideje kicst felpörgetni az oldalt :-)
Logáut miért kapta meg előbb? :D :D
Mert elvoltak hanyagolva és egy kicsit nekik is kell kedvezni.
Ez szép volt Mester..:)) Rettenet hogy mit ki lehet hozni egy Dothan-ból, kár hogy nem jutott el 233mhz-ig, akkor már a 3DMark 2k1-ben is 30k főlé ment volna biztosan :))
Mester: clock-to-clock egy Athlon XP-m vagy Centrino megy jobban?
nagy előnye ennek hogy van sse2 ellentétben azzal :S
LinX alapján az én 1990mhz-es bartonom, és itt a 2157mhz azért nagyjából hasonlít… de ez most kíváncsivá tett :)
Hááát ugye az Athlon XP-k is lényegesen jobbak azonos órajelen mint a Netburst, szóval szerintem elég hasonló azonos órajelen a teljesítmény, talán a Dothan magos Pentium M-ek szerrintem azért erősebbek, köszönhetően a 2MB L2-nek,na meg hát általános használatba manapság az SSE2 sem hátrány :-)
Vártam, hogy meglesz a 30k 3Dmarkban, de így sem rossz, szép eredmény. :)
miért kell 12V-al megtápolni az adaptert?
ludanyikristof!
Mert onnan kapja a proci a tápot!
Hogy miért nem az alaplapról? azért mert a Pentium M lábai máshogy vannak bekötve a táp is más lábakhoz megy
Ez a proci már alapórajelen is elég jó :-)
Tuningolva meg nagyon hasít.
bacsis,az lenne nagyon durva ha egy desktop procit áttennél egy laptopba!!
Helló! Azt szeretném kérdezni hogy milyen progival huztad a procit?