Nemrégiben mutattam be, hogy az ATI és az Nvidia Első Directx8-as kártyája hogy viszonyultak egymáshoz. A Cikkből kiderült, hogy az Nvidia akkori csúcs kártyája, a Geforce3 TI 500-as, csak a korabeli játékokban tudta tartani a lépést a Radeon 8500-assal, de ahogy teltek múltak a hónapok, s jöttek újabb játékok, s frissültek a driverek, úgy a Radeon 8500-as kártyája szép lassan csak gyorsult, és csak gyorsult.
Az Nvidia úgy gondolta, hogy tovább csiszolgatja a Geforce3-as kártyáit, és 2002 februárjában piacra dobta az NV25-ös GPU-ra épülő Geforce kártyáit. Erre a GPU-ra a Geforce4 TI4200, 4400, és 4600-as modell épült. Eme kártyák között csak órajelbeli különbség volt, belső felépítésük teljesen megegyezett. Az NV25-ös GPU tulajdonsága, hogy már hardveresen támogatja a Directx8.1-et, de még továbbra is 150 nanométeren készült, mint elődje, az NV20-ra épülő Geforce3.
Igaziból a Geforce3 NV20-as GPU-ja, és a Geforce4 TI széria NV25-ös GPU-ja elég sokban hasonlít, hiszen az NV25-ös is 4 Pixel Shader egységet tartalmaz, ám a Vertex Árnyalóból még egy beépítésre került, azaz immár 2 Vertex árnyalót lehetett munkára fogni, ezekhez társult még a 8 textúrázó. A Memóriavezérlő pedig ezúttal is 128bites volt.
2003 Januárjában az Nvidia bemutatja az NV28-as GPU-t is, amire szintén Geforce4 szériás Titaniumok épültek, ezek annyival „tudtak többet”, hogy már támogatottá vált a 8X-os AGP csatlakozó, mely segítségével dupla akkorára nőtt az adatátviteli sávszélesség, viszont fontos megemlíteni, hogy ezek a kártyák ebből semmit sem tudtak profitálni, azaz bőven kiszolgálta ezeket, a kártyákat a 4X-es AGP csatoló szabvány is. Ennek inkább csak marketing fogás jellege volt, kb. úgy, mint most a PCI Express 3.0-s szabvány.
Persze ha már új GPU, akkor a VGA kártyák modellszámát is frissíteni kellett, így jelent meg a Geforce 4 TI4200-8X, amit nem nehéz kitalálni a „sima” TI4200-as Geforce 8X-os AGP-vel szerelt változata volt. Egy szinttel feljebb a TI4800SE volt, amely egy az egyben a TI4400-as Radeon 8X-os AGP-vel szerelt változata volt, és a csúcson a TI4800-as volt, ami pedig a 4600-as Geforce-t váltotta, 8X-os AGP-vel.
Még megemlítendő, hogy a TI4800-as GPU órajele igaz megegyezik a TI4600-as Geforce-val, ám a memória órajele a TI4800-as Geforce-okon hivatalosan 50MHz-el alacsonyabb frekvencián üzemel, így valójában a legerősebb 4-es szériás Geforce a TI4600-as maradt.
Ezeknek, a kártyáknak egy jó ideig nem jutott az ATI oldaláról ellenfél, hiszen a Radeon 8500-as kártyáknál ezek már jóval erősebbek voltak, s a következő generációs Radeon, a 9700-as modell, csak ezeknek, a kártyáknak a megjelenése után fél évvel jelent meg, ami már Directx9-es támogatást is nyújtott, s inkább már a következő generációs, Geforce FX 5800-as kártyák ellenfele volt.
Gondolkodtam, hogy milyen ellenfelet is kéne bevenni a tesztbe, s úgy gondoltam, hogy mégis csak jó volna a Radeon 9700, de mivel a tesztelt játékok nagyon nagy része már támogatja a Hardveres Direct9-es megjelenést, s a Radeon 9700-as kártyán a játékok Directx9-ben futottak, így az eredmény nem összehasonlítható. Így végül eme tesztben csak Geforce4-es kártyák fognak szerepelni. Viszont ezekből rögtön 2 példányt is beválogattam.
Az egyik egy Geforce4 TI4600-as modell:
Amit a PNY készített. Sajnos a hűtése már nem az eredeti, viszont ez a teljesítményén mit sem változtat. A GPU egy már akkoriban is elég kicsi hő átadó felületet kapott, amin egy szintén elég pici ventillátor jutott. Viszont legalább a memória IC-k is kaptak egy kisebb bordát. Maga a kártya lila színű NYÁK-ja szerintem, elég jól néz ki, ami korához képest elég nagynak számított. Megemlítendő, hogy ezeken, a kártyákon a memóriák már a BGA tokozást kapták.
A kártya teljesítményét lemértem alap órajelen is, ami 300MHz-es GPU, és 650MHz-es memória órajelet jelent. Ez volt tehát a legerősebb NV25-ös GPU-ra épülő Geforce, és ugyebár ez a GPU a 4X-es AGP szabványt támogatta.
A kártyát nem csak a gyári órajelén teszteltem, hanem megpróbáltam azt kicsit feljebb tornázni, hogy megnézzem mit bír, illetve hogy az ténylegesen mekkora sebességtöbbletet jelent.
A teszt másik főszereplője egy Asus gyártmányú Geforce4 TI4800SE példány,
ami már az NV28-as GPU-ra épül, azaz támogatja a 8X-os AGP csatolót is, viszont órajele csak a TI4400-as Geforce-val egyezik meg, azaz elmarad a TI4600-as példánytól. Egészen pontosan 275MHz-es GPU, és 550MHz-es memória órajelet tud felmutatni a kártya hivatalosan.
A GPU hűtése ez esetben sem sokkal nagyobb, szintén picike hő átadó borda
és picike ventilátor, viszont ez teljesen gyári megoldás. A memóriák pedig semmilyen bordát nem kaptak. Igaz ezek a kártyák még nem termeltek akkora hőt mint napjaink csúcsragadozói, ám már így ezidőtájt is voltak olyan kártyák amelyeken jóval nagyobb/komolyabb hűtések voltak. Természetesen ennél a kártyánál is megnéztem, hogy a tuninghoz hogy viszonyul!
Első tesztem a szokásos 3Dmark2001 volt, lássuk, hogy mit tudnak alatta a kártyák:
Nagyon szép magas pontszámokat kapott mindegyik kártya, értelemszerűen a TI4800SE egy kicsit lassabb volt. Na de lássuk, hogy mekkora a legmagasabb órajel, amit még a kártyák elviselnek:
A TI4600-as 315MHz-es GPU órajel többletet rejtegetett, ami 5%-nak felel meg, viszont a TI4800SE 330MHz-en is szépen elketyegett, ami máris 20%-os plusz. Ráadásul ezen a kártyán a memóriák is egy kicsivel többet, bírtak. Így nézve máris a TI4600-as fölé kerekedett a TI4800SE
Lássuk a 3Dmark2003-as tesztprogramot:
Természetesen ezeknél, a kártyáknál sem futottak le a Directx9-es effekteket használó részek, ám egy Directx8-as kártyához képest a kapott pontszámok irigylésre méltóak.
jöhetnek a tuningolt eredmények:
Természetesen, amit ilyenkor várni lehetett, az érvényesült. Egy kicsit megemelkedtek a pontszámok.
Akkor lássuk a játékokat! Kezdésnek a jó kis Need For Speed Carbont próbáltam ki:
Igaziból túlságosan fölösleges boncolgatni, a TI4600-as nagyon szépen megy, tőle kicsivel lemarad a 4800SE, viszont tuningolva fordulnak az erőviszonyok…
Következő játék amivel teszteltem a far Cry volt:
Remekül futott mindegyik kártyán a játék, a tuningolt 4800SE-n szerintem még az 1280-as felbontás sem lenne akadály
Folytassuk a Flatout 2-vel:
Azért halkan megjegyezném, hogy ennek a játéknak elméletileg minimum Directx9-es Geforce FX vagy Radeon 9600-as keliberű VGA kátya kellene, ám mégis elindul ezeken az izomgolyókon, méghozzá közepes részletesség mellett is már teljesen korrekt sebességgel futnak…
Lássok a Call Of Duty 2-t hogy megy:
Igaz Directx7 alatt, de mgé az extra részletesség sem akasztja meg a kártyákat.
Utolsó játék pedig a Counter Strike Source, aminek a beépített benchmarkját használtam:
Azt hiszem fölösleges részletezni…
Igaziból nagy kár, hogy konkrét ellenfelei nem voltak ezeknek, a kártyáknak. A teljesítményüket Directx8 alatt valahol a Radeon 9600 (PRO) szintjére saccolnám, de azok a kártyák az NV25-ös Geforce-k után 1,5 évvel később, az NV28-asok után pedig bő fél évvel később jelentek meg, tehát nem igazán egymás ellen készültek. A Radeon9700(PRO) pedig annyira, erősre sikerült, hogy a következő generációs csúcs Geforce FX kártyákat is maga mögé utasította.
Tehát így konkrét ellenfél nélkül maradtak A Geforce4-es csúcs kártyák. Ennek ellenére szerintem iszonyatosan erős kártyák lettek ezek, s azok a játékok, amik megelégedtek a hardveres Directx8-as kártyákkal, azok mind nagyon szépen futottak ezeken, a kártyákon. Bár ez azt hiszem el is várható egy megjelenésekor közel 100ezer Ft-os kártyától.
A tuningról pár szót még mondanék! Az NV25-nek nagyon látszik már, hogy a 300MHz-es frekvencia már nagyon a vége, így nem sok tartalék maradt. Eredetileg egy Asus TI4600-assal teszteltem volna, de az még 15MHz-es emelést sem viselt el. Az NV28 igaz ugyanazon a 150nm-es csíkszélességen készült, ám még finomodott annyit a gyártástechnológia, hogy ha nem is sokkal, de valamivel magasabb órajelet bír. összesen 3db TI4800SE kártyát próbátlam ki, s érdekes módon mindegyik 330MHz-et bírt csak stabilan, tehát azt hiszem kijelenthetem, hogy az NV28-asok pedig kb ennyit bírnak. Ha valaki ilyesmi kártyát szeretne, és a tuning is számít, akkro inkább az NV28-as GPU-val szerelt kártyát javasolnám, bár tény hogy manapság már ezek a kártyák nagyon nehezen szerezhetőek csak be…
Nagy legendák ezek a kártyák, retro gépbe kiválóak. A Prescottal annyit mennek mint a 9700-asom a S754-ben :-)
Egész jó lett a teszt. Azért meglepődtem ezen a 4800SE-n, kell hogy szerezzek egyet az Abit Ti4200 mellé! ;)
Egy jobb NV28-as TI4200 is megy közel ennyit.. van egy XFX 4200TI-8X-osom, az is megy 295-ös GPU órajelet a Ram is majd 700-at, hozzáteszem az a kártya már a TI4400/4600-as NYÁK-ra épült és BGA tokozású memóriák vannak rajta… szal ha ilyesmi kártyád van, fölösleges serélni, alig lesz különbség, de ha egy ilyen „mezei” 4200-asod van, na ott már elgondolkodtató a dolog mert simán ki lehet préselni 30%-os különbséget is
Adatok alapján ilyen.: http://kephost.hu/image-AF33_5162BECE.jpg és a képen a legalsó.: http://kephost.hu/image-158F_5162C078.jpg ezmég a régi memós :)
Van egy Dell Ti4600-as kártyám :) Igaz golyózni kellett, de sikeresen vette az akadályt.
Most egy retró konfigban szerepel, IC7max3-ban, egy EmergencyEdition 3.4-es P4-el, meg 2gb jóféle rammal.
Bár egy normális oprendszert már nincs időm tenni rá, de a tudat…
:D
Emergency Edition? :-DDD
Ezek a kártyák nagyon melegedtek?
Még nem voltak vészesek, picik ventillátor is elboldogult…
Az enyém nagyon melegedik pedig most pasztáztam újra.
Nem baj az ha melegedik, ha 70-80fok körül van a GPU az bőven jó neki :-)
Nagyon szépen köszönöm!