Szeretném ismét megosztani veletek, hogy állok a számítógép kiállítással!
Tehát odáig jutottunk, hogy a Prohardver! volt olyan kedves, és ő is adott egy kis hátszelet egy cikk formájában, amit ezúton is köszönök nekik!
Azt már a múltkor is írtam, hogy meg lett a végleges időpont, azaz a május 30-31-e!
a végleges plakát is elkészült, tessék szépen megcsodálni:
Tehát már tényleg nincs visszaút, meg kell csinálni rendesen.
A múltkori bejegyzésemben arról számoltam be, hogy sok gép elég köhögősen indult.
Szerencsére, egy kis noszogatásra minden gép elindult, kivéve a 386-os, azt valószínűleg teljesen nulláról kell majd összeraknom, és szoftveresen beállítanom. Hogy ne pepecseljek el túl sok időt, így azt a gépet félreraktam, hogy amivel viszont gyorsan tudok, haladjak.
Szerencsére, pár nap alatt, az összes asztali gépet összehoztam, mindegyik bekonfigurálva tettre készen várja a kiállítás napját.
Ezután azzal kezdtem foglalkozni, hogy a multiplayer játékra szánt gépekkel is minden rendben legyen, azaz frankón működjön a hálózat, és a játék is találja meg a gépeket. Na ezzel megint elég sok időm ment el, és belefutottam egy hatalmas X aktába.
Hiába települt fel a hálókártya, nagyon sok típusnál (3COM, Realtek 8019) jelezte a Windows, hogy a DHCP-től nem kapott IP címet. legalább 5-6 hálókártyával próbáltam, ráadásul 2 gépben is, egy P1-esben, és egy 486-osban is, Windows 95 és Windows 98 alatt is, ugyanez volt a jelenség. Nem tudtam mi az oka. Aztán eszembe jutott, hogy az egyik kiállításra váró gépben rendben volt a hálózat. így hát kiszedtem annak a hálókártyáját is, az egy Compex chipes ISA BUS-os kártya volt.
Ez a kártya is NE2000 kompatibilisként települt fel automatikusan, és láss csodát, ezzel a kártyával minden jó volt. Megnéztem a kártya tulajdonságait, látom ám, hogy 11-es IRQ-ra és 0200-as IO címre állítja be magát. A kártyát kivéve visszaraktam a Realtek-et ami megint NE2000 kompatibilisként települt, beállítottam a 11-es IRQ-t 0200-as IO címre, és szinte biztos voltam benne, hogy jó lesz, de nem lett, mert jelezte az Oprendszer, hogy ez egy nem működő beállítás.
Végülis úgy oldottam meg, hogy korai PCI BUS-os LAN kártyákat raktam a gépekbe, mert azokból volt sok, és nem volt ilyen jellegű probléma.
Tehát a Duke3D Multira kihegyezett gépek is mennek, látják egymást, sőt, igény szerint akár majd GTA-zhatnak a kedves látogatók.
Ezután jöttek a laptopok!
Remegő kézzel vettem elő a Zenith Data Systems 286-os laptopomat, ami már korábban is nehezen indult el. Most vagy 1 órát nyüstöltem mire képet adott. Az első 10 percben egyszerűen képet sem akar adni. Talán elfáradt az LCD panel, de most valami kontakt hiba is kijöhetett rajta, mert a laptop házat kopogtatva nagy nehezen egyszer csak megjelent a kép is. Lefotóztam a gépet, lehet most utoljára indult el, s a kiállításon már nem fog összejönni. Lehet majd valami hozzáértővel szétszedetem, hátha nem komoly problémája van, de hogy én nem nyúlok bele, az is tuti. Félek, hogy több kárt okoznék mint hasznot.
Persze sok laptop lesz a kiállításon, és mindegyiket elővettem, hogy megnézzem, minden rendben van-e velük!
Egy kicsit porosak, kicsit piszkosak, de a kiállításra majd csillognak villognak.
Ezeket is szépen feltelepítve, bekonfigurálva rakom el, hogy igény szerint bármikor elő lehessen őket venni. Mivel sok gépet már vagy 1-1,5 éve nem vettem elő, így az akkumulátor töltéssel kezdtem.
1 szem 486-os laptop mondta azt, hogy befejezte a földi pályafutását, és távozik az örök bitmezőkre, azt a gépet leszámítva, mindegyik gép probléma nélkül kapcsolt, bootolt.
Tehát nagyon jól haladok a kiállításra való felkészüléssel, úgy érzem, hogy a legproblémásabb részeken túl vagyok. Még a gépek paramétereit feltüntető lapokat, és a plakátot kell kinyomtattatnom, össze kell szedni az elosztókat, billentyűzetet meg egeret összevadászni ennyi géphez, de mivel még mindíg van 2,5 hetem, szerintem nem lesz különösebb probléma
Egy hozzászólás
Pingback: Készülődés a 2. BRSZK Számítógép kiállításra | Bacsis-tuning