Került hozzám a napokban egy Dell Latitude D800-as laptop. Mivel kb egy bő évtizeddel ezelőtt volt egy Dell Latitude D600-asom, illetve D610-esem is, ami lényegében megegyezik eme cikkem főszereplőjével, csak azok 14 colos gépek voltak, addig ez a D800 15 colos, így nagyjából tudtam mire számítsak amikor kézbe vettem. Aztán csak addig-addig babráltam rajta, hogy megjött a kedvem egy cikk írásához, arról nem beszélve, hogy oké, hogy én már kézbevétel előtt is tudtam, mire is számítsak, de azért sok olvasónak úgy gondolom, hogy hasznos lehet ez az írás, még akkor is, ha egy 15 éves gépről lesz szó. De hát a bacsis-tuning amúgy is leginkább erről szól (többnyire)
El is kezdtem írni a cikket, nagyjából félig kész volt már. Aztán egész véletlenül úgy alakult, hogy a Latitude D800 mellé sikerült szereznem egy Dell Precision M60-at. A Precision M60 és a dell Latitude D800 100%-ban megegyezik, kívülről-belülről oda vissza kompatibilisek egymással. De a Precision annyival izgalmasabb, hogy kapható volt kifejezetten grafikai munkákra szánt Nvidia Quadro VGA kártyával. Az eredeti tervem az volt, mivel egyik gép sem tökéletes, a 2-ből össze legózok egyet, aztán az is megfordult a fejemben, hogy mindegyik gépet eladom, úgy ahogy van, s a végső állapotuk továbbra sem biztosak, de egy biztos, eldöntöttem, hogy írok egy olyan tesztet, amiben mindegyik gépet bemutatom.
Szóval. Dell Latitude D800, és Dell Precision M60. Ahogy fentebb írtam, kívülről teljesen megegyeztnek!
Szürke fedlap, középen a Dell logó díszeleg. Ekkoriban azért tényleg oda figyeltek a gyártók, hogy a prémium kategóriás gépük ne csak a nevükben legyenek prémiumok, mint manapság, hanem igenis minőséget kapjon a kedves vásárló. Így bizony a fedlap is alumíniumból készült, és érezni, hogy masszív, nem lehet csak úgy benyomogatni a tetejüket.
Jobb oldalt egy DVD olvasó kapott helyet, ami helyére akár egy második akkumulátort is rakhatunk, illetve 2 USB csati van biztosítva.
A gép bal oldalán Firewire és PCMCIA foglalatot találunk, illetve a hang ki, és be menetét.
Míg a gép hátulján van egy TV kimenet, 2 USB, egy LAN, és egy klasszik 56k-s fax/modem csati, a soros, és párhuzamos port mellett a töltő csatlakozó, illetve a szellőzőnyílás látható
A 15, 4 colos kijelzőt felnyitva elénk tárul a billentyűzet,
ami sajnos nem nyújtózik ki a gép széléig, így hiába fért volna el egy numerikus billentyűzet rész is, sajnos az kimaradt. Ellenben a mai szemmel nézve aprócska touchpad mellett kapunk trackpointot is. A billentyűzet felett található a bekapcsoló gomb, továbbá a hangerő szabályzó dedikált gombjai.
Na de nézzük mi lapul a gépház alatt:
Dell Latitude D800:
15,4 colos kijelző, 1680X1050-es felbontás
Intel Pentium M 735 CPU 1,7GHz
Geforce FX GO5200 32MB VGA kártya
1X1GB DDR RAM
20GB IDE 2,5″ HDD
Windows XP SP3 Operációs rendszer
Dell Precision M60:
15,4 colos kijelző, 1920X1200-as felbontás
Intel Pentium M 745 CPU 1,7GHz
Nvidia Quadro FX GO1000 128MB VGA kártya
2X1GB DDR RAM
80GB IDE 2,5″ HDD
Windows XP SP3 Operációs rendszer
Ahogy korábban is már megszokhattuk, egy pár szót említsünk meg a hardverről, illetve magáról a platformról!
Kijelző:
A gépek 15,4 colos kijelzőt kaptak, ezek a kijelzők a 16:10-es képarányt használják, és ehhez mérten, több felbontással is készültek. A legkisebb elérhető felbontás az 1440X900 volt, a középső lépcső az 1680X1050, és a csúcs kijelző az 1920X1200 volt. A D800-ba a „középső” kijelző került beépítésre, ami tehát 1680X1050-es felbontást tud. Úgy gondolom, hogy ehhez a mérethez ennél több nem is kell, így is elég aprók az ikonok a Windows desktopon. Ez a felbontás/kijelző a maga korában így is bőven a felső kategória volt, hiszen akkoriban, úgy 2003-2004 tájékán sok esetben még 1024X768-as panelt használtak a gépek. Tehát a felbontásra még mai szemmel nézve sem lehet panaszunk. Ezzel szemben a Dell Precision viszont az abszolút csúcs, 1920X1200-as, azaz FulHD fölötti felbontást tudott nyújtani. Igen, mindezt 2004-ben. ami még manapság is igen jónak számít.
Tegyük egymás mellé a két gépet:
A Kijelzők tényleg gyönyörű színekkel dolgoznak. Pixeleket nagyítóval sem találunk. Ha nagyon közelről figyeljük, akkor azért talán a Dell Latitude D800-as kijelzőjén azért jobban látszanak szabad szemmel a pixelek, de ehhez tényleg 20 centiről kell figyelni. De normális távolságból nézve igaziból különbséget nem, vagy épp hogy alig lehet felfedezni a két kijelző között, és tényleg, lehengerlő képminőséget tudnak, még így több mint 15 év után is.
CPU:
A Pentium M 735/745-ös CPU már a másodig generációs Pentium M CPU családot erősíti, ami 90 nanométeres csíkszélességgel készült, és 2MB L2 gyorstár került beépítésre. SIMD utasításkészletből sajnos elég szegényes a felhozatal, az MMX-en kívül csak az SSE, és az SSE2 támogatott, bár ez 2004-ben egyáltalán nem jelentett problémát. A Pentium M 735 CPU órajele 1,7GHz, amit 17X-es szorzó, és 100MHz-es FSB szorzatából hoz össze, míg a Pentium M 745 18X-os szorzó segítségével 1,8GHz-es órajelen ketyeg. A korábbi 3GHz-es vagy magasabb órajelű Pentium 4 CPU-khoz képest ez az órajel mivel kisebb, gyengébbnek tűnhet a CPU, de a fejlettebb architektúrának köszönhetően a hivatalosan 21W TDP ben megállapított fogyasztási keret mellett is simán hozza egy ilyen CPU is, egy combosabb (3GHz körüli) Pentium 4 CPU-k szintjét.
VGA:
A Dell LAtitude D800 csak a széria belépő VGA kártyáját kapta, ami nem más mint egy Geforce FX GO5200. Ez az első hardveresen Directx9.0-t támogató Nvidia kártyák egyik leggyengébb típusa volt. Aki ismeri a Geforce FX kártyák botrányos teljesítményét, és még hozzáteszi hogy leggyengébb modell, akkor az nem sejtet előre valami jót. És akkor még hozzáteszem, hogy igaz ezekből a kártyákból 128 bites memóriasávszéllel rendelkező kártyák is voltak, de az én esetemben ez is vissza lett fogva, és csak 64 bites, akkor már előre borítékolható a harmat gyenge teljesítmény. Ami részben igaz is. Viszont ha azt mondom, hogy a tényleg botrányos teljesítményű, Integrált Intel Extreme 2 Graphics teljesítményéhez képest több mint a dupláját tudja, úgy nézve már azért sejtet annyit, hogy valamire még is csak jó lesz ez. A Geforce FX GO5200-as VGA kártya az Nvidia NV34M GPU-jára épül, amely még 150 nanométeres csíkszélességgel készült, és ahogy fentebb írtam, elsőként támogatta a Directx 9-et. Persze a gyenge teljesítmény miatt első sorban a Directx 7-re épülő játékokkal boldogul inkább. a GPU órajele hivatalosan 200MHz lenne, de jelen esetben csak 190MHz-re lett hitelesítve. Memóriából 32Mb és 64MB volt elérhető, a 64 MB-os verziók 128 bites memória buszt kaptak, míg a 32MB-osok csak 64 bitesen, ami tovább rontott a teljesítményen. Mivel az én esetemben 32MB Vram található a kártyán, így a 64 bites memória busszal kell beérni. a DDR(1) szabványú Videó Memóriák 200MHz-re)effektív 400MHz) lettek hitelesítve.
A Dell Precision M60 Nvidia Quadro FX GO1000-es VGA kártyája már érdekesebb. Ez is a Geforce FX családba tartozó kártyák táborát erősíti, ám itt már az Nvidia NV36M GPU-ján van a főszerep. Maga a felépítése megegyezik a Geforce FX 5200-asával, ám itt már 128bites a memória busz, az már csak hab a tortán, hogy 128MB-nyi Videó RAM áll rendelkezésre, és a GPU/RAM órajel is magasabb, 285MHz-en ketyeg a GPU, míg a továbbra is DDR1 szabványú Vram itt már 285MHz-en (effektív 570MHz) jár.
HDD-ből még az IDE szabványút eszik a gépek. Ezekből léteztek azért elég kellemes kapacitásúak is. a LAtitude 20GB-os merevlemeze nem valami nagy, de azért a Precision 80GB-os diszkjével jobban el lehet lenni. Bár szerencsére igény esetén bármelyik gépbe lehet rakni akár 160GB-os vagy az fölötti merevlemezeket is.
Az akkumulátor nem egy izgalmas téma, A 2 géphez csak 1 akkum van, ám azért annyit szeretnék megemlíteni róla, hogy használattól függően egy erős 2 órát simán le tud hozni a D800-assal, ami egy ennyi idős gépnél parádés.
Nos, hogy így megismertük a gépet, kívülröl-belülről. Kapcsoljuk be, és használjuk valami hasznosra
Első körben nézzünk pár CPU igényes feladatot:
Miután túl sok telejsítménybeli különbség nincs a Pentium M 735 és a 745 között, így csak az utóbbi eredményét mutatnám bge.
Túl sok hozzáfűzni való ehhez sincs. Számtalanszor teszteltem Pentium M CPU-t. Hozza amit várhatunk tőle. Nagyjából egy 3GHz-es Pentium 4 szintje. Egyedül a Dual Channel okozhat némi hátrányt a Winrar benchmarkjában, meg egy kevés hátrányt a Super PI alatt, de ennek a gyakorlatban alig érezhető a hátránya.
Ezután térjünk át a VGA kártyára, annak teljesítményére. Lefuttattam a 3Dmark2001-et, elsőként lássuk mit muzsikál a Dell Latitude D800:
Dell Precision M60:
A tesztet úgy futtattam le, hogy mindegyik VGA kártya/ gép esetén nem babráltam a VGA kártyák órajelét, azaz alap beállításon futottak. Majd utána szépen elkezdtem kijátszani, hogy mi a VGA kártyák vége, s úgy is lefuttattam a teszteket.
Az látszik, hogy nem egy acélos teljesítményű az FX 5200, de mondjuk az Intel Extreme Graphics 2 cirka 2 ezres pontos eredményéhez képest azért ez is jobb. Viszont a Quadro FX GO1000 teljesítménye teljesen más liga. Úgy gondolom, ezzel már tényleg lehet majd valamit kezdeni.
A Tuning természetesen mindegyik kártyánál meglátszott. Nagyon örültem neki, hogy ilyen sok tuning potenciál volt a VGA kártyákban.
Lássuk a 3Dmark03 alatt hogy alakult a gépek pontszáma:
Directx9 alatt egy picit még jobban kijött a két gép, illetve a VGA kártya közötti különbség, szegény FX GO5200-on tényleg diavetítésként „futott” a teszt. Directx 9-hez a quadro FX GO1000 teljesítménye is csak „módjával” alkalmas, de azért érezhetően jobban futott a teszt.
A játékoknál egy kicsit bajban voltam. gondoltam csinálok valami összehasonlítást, hogy boldogul az FX 5200 a Quadro FX 1000-el szemben. Csak hogy ha a Quadro-val szerettem volna megmutatni, mire is képes, azonos beállítások mellett az FX 5200 átvált diavetítésbe. Viszont ha olyan beállításokat állítok be, ami az FX 5200-nak „ideális” (annak kb semmi sem ideális) akkor pedig nem tudom megmutatni a Quadro képességét. Így arra jutottam, hogy az FX GO5200-assal alapból csak az OC-s órajelek mellett tesztelek, míg az Nvidia Quadro FX GO1000-nél lefuttatom az FX 5200-nál is használt grafikai beállításokat, de utána egy inkább a Quadro-hoz „passzoló” beállítások mellett is újra teszteltek, s itt alap, és a húzott órajelek mellett is megnéztem hogy futnak a játékok. Így láthatjuk, hogy mennyit számít a Quadro plusz ereje, mennyivel tud többet az FX GO5200-nál, illetve, hogy játékoknál is mennyit számít a túlhajtás.
Első játékom a Far Cry volt:
Az FX 5200 igen döcögősen vitte a játékot, míg így szénné húzott órajelek mellett is, míg a Quadro FX GO 1024-ben gyönyörűen vitte a játékot. Utóbbin a Medium részletességet is betudtam állítani úgy, hogy továbbra is játszható maradt a játék.
Folytattam a tesztet a Flatout 2-vel:
A Flatout 2 egy érdekes játék. Már korábbi tesztemben is kitértem rá, hogy a játékban hiába állítok részletességet, az sem a sebességre, sem a látványra nincs hatással. Szóval fogtam, beállítottam mindegyik gépen az 1024X768-as felbontást, majd lemértem, hogy fut a gépeken/VGA kártyákon.
Látható, hogy a Geforce FX GO5200 totál alkalmatlan a játék futtatására, míg azért a Quadro itt is simán kiköhögött egy dupla sebességet, aminek hála egyből játszhatóvá vált a játék. Bár a Quadro túlhajtásának a sebeség többlete azért nem jött rosszul
Kipróbáltam a Need For Speed Carbont is
A Carbon egy érdekes játék. hiába fut 20FPS körüli sebességgel, mégis játszható marad. ellenben vannak játékok, amik még 30-40FPS magasságban is „darabosak”. Így tehát az alacsony FPS-ek ellenére azt mondom, hogy az FX GO5200 is játszhatóan tudta futtatni a játékot, 1024X768-as felbontás, alacsony grafika mellett, bár az tény, hogy a Quadro FX GO1000-es VGA kártyán teljesen más dimenzió nyílt meg. Ennél a játéknál a felbontást, és a részletességet is tudtam egyel magasabbra állítani, ami sokat dobott a játék látványvilágán/élvezhetőségén. Igaz, ha nem húztam túl a Quadro-t, akkor ismét a Geforce FX nyújtotta sebességet kaptam, de a túlhúzás ezúttal is nagyon sokat javított a játszhatóságon
Az örök kedvenc Counter Strike: Source sem maradhatott ki:
Ez a játék a maga idejében is bitang jó optimalizációnak örvendett. Ez látszik is, hiszen a Dell D800, az ő 1680X1050-es, és a Dell Precision M60 is a saját, 1920X1200-as kijelzőjének a natív felbontásán tudta futtatni a játékot (közel) vállalható szinten. Igaz a hardcore CS-sek ezen a mondatomon, és az alkalmanként 20FPS alá beeső sebességet látván biztosan felszisszennek. Mindenesetre akkor is meg kell dicsérni az FX GO5200-ast, és a kemény 32MB VRAM-ját, hogy magához mérten tényleg elég szép teljesítményre volt képes. Az hogy a Quadro megint más ligában játszott, nem meglepő.
Végül pedig a Call Of Duty 2-vel is tettem egy próbát:
Túl sokat ezt sem kell részletezni. A Geforce FX GO5200 hozta a szokásos játszhatósági határon lévő teljesítményét, míg a Dell Precision M60-ra átváltva fényévekkel gördülékenyebben vitte a játékot. A felbontást 800X600-ról egészen 1280X1024-ig tudtam állítani, s még akkor is jobban futott a Quadro-val a játék, mint a kis 64 bites FX GO5200-as VGA kártyán.
A játék tesztek után a gépeket kicsit kiengedtem az internetre, az 52-es verziószámú Firefoxal, ez volt az utolsó ami még futott Windows XP alatt.
Persze csodákat nem vártam, de azért nézzünk egy kis YouTube-t:
Bíztam benne, hogy még kiköhögik a 360p-t, de nem. Viszont 240p-ben még eldöcögött. És akkor itt dobtam egy hátast. A gépeknek olyan minőségi hangszórói vannak, hogy nem nagyon láttam/hallottam még ilyent. Talán az ezred forduló környékéről származó JBL hangrendszeres Compaq laptopoknál. Csak azok sajnos ideje korán kihaltak/kikoptak a piacról. Erőteljes a hangerő, egy szobát simán kitölti mindegyik gép a hangjával. És okkééé…. Persze némileg doboz hangjuk van, de nagyjából, helyén kezelve a dolgokat, még a mély is rendben volt. Szóval igen, filmnézésre, és alkalmi zenehallgatásra simán jók.
Összegzés:
Őszinte leszek. Nagy elvárásaim voltak a laptopokkal, de nem hogy hozták az elvárásomnak megfelelőt, hanem még kicsit többet is. A D800-as kijelzője 1680-as felbontása parádésan jó, Erre még egy fél lapáttal rátesz a Precision 1920-as panelja. a hangzás szintén abszolút minőségi, s várakozáson felül szóltak. S igaz a Latitude Geforce FX GO5200-as VGA-ja nem valami csúcs teljesítményű, bár a korabeli integrált megoldásoknál mindenképpen jobb, ráadásul elég szépen lehetett OC-zni, és azért az sokat korrigált. Viszont a Quadro FX GO1000-essel már tényleg lehet vállalhatóan, nem porig butított grafikával is játszani, még ha a natív felbontást esélye sincs kiköhögni játékok alatt, vagy ahhoz tényleg még pár évvel visszább kell menni játékok terén. Szóval úgy gondolom, nosztalgiázni, hobbi célokra ezek egy nagyon jó gépek igazi kis youngtimerek
Ami tetszett:
-Anyaghasználat
-Remek hangzás
-A D800-as esetében remek, míg a Precision M60-as esetében parádésan jó kijelző
Ami nem tetszett:
-A Latitude-ban szereplő Geforce FX GO5200-as VGA kártya gyenge teljesítménye, de ez a Precisiont már nem érinti.
-Billentyűzetre felférhetett volna a numerikus billentyűzet rész is