Az oldalról

Magamról nem akarok ódákat zengeni, csak a leglényegesebbeket…

1986-ban születtem, CPU hűtéssel a kezemben, jahh nem, az mégse’ volt akkor még nálam.

De nem kellett sokat várni, mert 5 éves koromban már elkezdtem ismerkedni a számítástechnikával az akkor tőlem telhető maximális módon. Azaz sokat játszottam a gombócfaló nevű játékkal egy TVC nevű számítógépen

Így tengettem kisiskolás éveim, míg jött az igazi áttörés, 11 éves koromban kaptam egy 486-os PC-t, ez volt az első PC-m, de ezzel sem tudtam még sok mindent kezdeni.

14 éves koromban kezdtem érdeklődni komolyabban a hardverek iránt, s ez az érdeklődés mára semmit sem lankadt.

Ez meglátszik a munkámban is, hisz a komáromi Foxconnban dolgozom az Acer részlegen, ami számítógép összeszereléssel foglalkozik

A tuningolással szabad időmben foglalkozom, a családom mellett, mert hogy van egy szép feleségem, és két gyönyörű kislányom is.

Az utóbbi időben elég sokat fejlődtem, persze amit csinálok még mindig csak egy mezei hobbi, mint komoly szakértelem, de igyekszek minél szebb eredményeket elérni, minél jobb hűtési megoldások segítségével!

Ez az oldal is elsősorban a tuning eredményeimről fog szólni, azaz az érdekesebb eredményeket itt az oldalon teszem közzé időről időre, természetesen minden részletre kitérve, hogy ti is lássátok, hogy sikerült egy adott szintet megcsípnem és, mivel, mely eszközök segítségével értem el azt!

avatar2

7 hozzászólás

  1. Felvetted a másik pulcsid? =D
    Valami eredmények menüpontot csinálj majd, és akkor mindenki irigy lehet =D

  2. Igen, akad azért másik pulóver is :-D
    Igen, tervben van egy olyan link elkészítése is az oldalon, ahova különböző 3Dmark eredmények fognak felkerülni, már nem kell rá sokat várni ;-)

  3. Helló!
    Jó a munkád is..:D
    Én is valami ilyesmi sulit keresek most..
    Milyen szakon vagy milyen suliban tanultad a munkádhoz kellő dolgokat..?

  4. Hehh. Mintha csak magamat látnám…. mondjuk én 7 évesen prince of Persián meg NFS3man játszottam és máig szeretem őket, 12 fele meg csináltam azt, amit Te, bacsis… OC 1000-rel :D

  5. Milyen szerveren fut az oldalad?

  6. scali!
    Egy brazos-ról :-)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*