Hűtőpaszta vs. lekvár reloaded

Hűtőpaszta vs. lekvár reloaded

Picit több mint 8 éve (2008 júniusában) írtam meg az első hűtőpaszta vs. lekvár című cikkemet, amelyben bemutattam, hogy mennyire válthatja ki a lekvár a hűtőpaszta szerepét. A cikk igen egyszerűre sikeredett, de ennek ellenére óriási sikert aratott, és ennek a cikknek köszönhettem, hogy a  számítástechnika világában,  a magyar fórumokon ismerté váltam, s az emberek megjegyezték a nevemet. oly annyira, hogy máig, ha feltűnök egy-egy fórumon, teljesen független, hogy az milyen témával foglalkozik, máig rengetegszer megemlítik az egykori művemet, valamilyen vicces formában. Ami még viccesebb, hogy ha a google keresőbe írom be a nick nevemet (bacsis) felkínálja a “bacsis lekvár”-ra való rákeresést is. Az óriási siker nyomására készítettem még pár hasonló tesztet, amikben a hűtőpasztákat, és a lekvárokat bővítettem ki, vagy egyéb más háztartási szereket is kipróbáltam. Ezeket a tesztjeimet is nagyon szívesen fogadták az olvasók. Úgy gondoltam, hogy a csúcson kell abbahagyni, s nem készítek újabb hasonló témával foglalkozó cikket, nem szerettem volna, hogy ellaposodjon/unalmassá váljon. Aztán 2012-ben mégis úgy alakult, hogy készítettem még egy tesztet, amit ténylegesen utolsó felvonásnak szántam. De úgy hozta a sors, hogy olvasói nyomásra, az első ilyen jellegű cikkem után 8 évvel később, mégis belevágok egy ilyen bemutatóba, ezt olvashatjátok most!

 

De miért is kell hűtőpaszta?! A CPU üzemi hőmérsékleten való tartásáért elsősorban a hűtőborda, annak a mérete, a kialakítása, hatékonysága felelős. De csak maga a hűtőborda nem elég, kell valami a processzor, és a hűtőborda közé, ami kitölti a CPU-n és a hűtőborda érintkező felületén a mikroszkopikus repedéseket, ezáltal segít a CPU és a hűtőborda közötti hő átadásban

A hűtőpaszta minőségén/tulajdonságán is nagyon sok múlik, hogy milyen hőmérsékleten dolgozik a processzor. 8 évvel ezelőtt azt mutattam be, hogy ezeket a hűtőpasztákat mennyire lehet kiváltani (első sorban) lekvárral, vagy más háztartási anyaggal, amelyek segítenek a processzor hőmérsékletének minél alacsonyabban tartásában.

Jelenlegi bemutatómban is erre keresem a választ, úgy, hogy igyekszek minél több tesztalanyt bevenni a tesztbe.

De hogy még érdekesebb legyen a bemutató, ezért úgy gondoltam, hogy ezeket a hűtőpasztákat nem csak CPU-n, hanem egy videokártya GPU-ján is ki fogom próbálni.

 

Még mielőtt belecsapnánk a tesztbe, lássuk, hogy ezúttal milyen konfigurációt választottam a teszthez:

CIMG6224

 

Aszs A8N SLI Premium alaplap

AMD Athlon 64 3800+ X2 CPU

2X1GB DDR1 memória

Ati Radeon HD2900PRO VGA kártya

160GB IDE HDD

Zalman 9500-AM2 CPU hűtés

 

A tesztet tehát a 2 magos Athlon 64-en, és az Ati Radeon HD2900PRO R600-as kódnevű GPU-ján végeztem el. CPU-ból azért ezt választottam a teszthez, mert ennek a CPU-nak a maga 89W-os TDP-je nagyjából megegyezik egy mostani modern CPU TDP-jével,VGA kártyából, illetve a VGA kártyán található GPU-ból pedig azért ezt választottam, mert viszonylag magas TDP-vel rendelkezik, a GPU felülete egy modern GPU-val összevetve is elég nagy, ráadásul nincs rajta GPU-t védő kupak, így maga a GPU felülete, és a hűtőborda között nincs más közvetítő anyag, csak maga a hűtőpaszta, így még komolyabb teher hárul rá, és arra számítok, hogy még jobban kijön a hűtőpaszták hő vezető képességük közötti különbség. Szeretném még megemlíteni, hogy a CPU-nak a gyári 1,35V-os feszültségét 1,5V-ra módosítottam, hogy minél nagyobb hőmérsékletet termeljen a processzor. Így már 100W fölötti TDP-vel kellett a processzor hűtőnek, illetve a pasztának megbirkózni

.
Mivel a VGA kártya a ventilátorát hőmérséklet függvényében szabályozza, ezért azt lefixáltam 43%-os fordulatra, hogy ne tudjon korrigálni a ventillátor, ha egy paszta esetleg gyengébben szerepelne. Így elvileg még jobban ki fog jönni a különböző paszták közötti különbség.

A processzorra egy Zalman 9500-AM2 (Nevével ellentétben nem csak az AM2-es CPU-kra jó) hűtőbordát helyeztem fel, míg a Radeon HD 2900PRO VGA kártyán a gyári hűtést használtam.

Minden egyes tesztelendő hűtőpasztával a GPU-nál és a CPU-nál is 2-2 mérést végeztem el. Először megnéztem, hogy nyugalmi állapotban hány fokon van a CPU/GPU, majd elindítottam egy terhelést, CPU esetében a Prime95-t, míg a GPU esetében a 3Dmark2006-ot használtam, és egészen addig futtattam a programokat, míg a CPU, és a GPU hőmérséklete már nem emelkedett, és beállt egy stabil értékre, miután ez megtörtént, akkor jegyeztem fel az értékeket.

 

A teszteredmények előtt ismerkedjünk meg a tesztelendő hűtőpasztákkal!

 

Abban a sorrendbe mutatnám meg, ahogyan teszteltem őket.

Elősnek a klasszikus sárgabarack lekvárt vettem be a tesztembe

CIMG6189

 

Kicsit savanykás illatú, elég sok rostot tartalmaz, igyekeztem úgy felkenni a CPU-ra és a GPU-ra, hogy a rostokból ne jusson a felületre. Nem volt egyszerű mutatvány, mert állandóan összefutott a felületen a lekvár. De azért sikerült
CIMG6190

Az eltávolítása nem volt olyan könnyű, eléggé ráragadt a processzor és a GPU felületére is, nedves törlőkendővel azért könnyebben lejött.
Eperlekvár:
CIMG6191

CIMG6193

 

Chillis paprikakrém

CIMG6194

Erős szúrós szagú cucc ez, ami jó sok magot is tartalmaz. Persze itt is igyekeztem a magokat nem felhordani a processzorra és a GPU-ra. Aránylag könnyen kenhető

CIMG6195

 

Eltávolítása valamivel könnyebb volt mint a lekvároké, ez nem ragadt annyira

 

Garnier arc alapozó:

CIMG6196

Feleségem szokta használni, igaz kicsit más célra, de gondoltam kipróbálom. állagra eléggé hasonlít a hűtőpasztára, csak némileg hígabb. Elég könnyű volt felvinni a felületre.

CIMG6198

Az eltávolítással sem volt semmi gond, könnyedén le lehetett törölni

 

Lábizzadás elleni krém

CIMG6201

Elsőre kicsit furcsa volt állagra, elég sűrű, ennek ellenére könnyen lehetett felhordani. Mintha apró szemcsék is lettek volna benne, kicsit mintha fogkrém lett volna állagra.

CIMG6202

 

Kenőzsír

 

CIMG6203

A nevéhez illően nagyon zsíros tapintású szagtalan cucc ez a kenőzsír, állagra picit hígabb mint egy átlagos hűtőpaszta. Könnyen kenhető, szépen egyenletesen fel lehetett vinni a felületre.

CIMG6204

A letörlése sem volt körülményes, simán le lehetett törölni használat után.

Szilikon+teflon:

CIMG6205

Nagyon hasonló volt állagra, mint a kenőzsír. Ebből adódóan ezt is könnyedén fel tudtam vinni a felületekre, és a tesztelés után is könnyen le tudtam törölni.

CIMG6206

 

Bőrzsír

CIMG6207
Szintén elég zsíros kicsit tapadós sűrű állagú anyag ez. könnyen felkenhető, és az eltávolítása is problémamentes volt.

CIMG6209

 

Grafitzsír

CIMG6210

Kicsit sűrűbb volt mint a fentebb taglalt bőrzsír, vagy a kenőzsír, ráadásul, talán a grafit tartalmának köszönhetően fogott mint a zöld festék. Nem próbáltam ki, de meg merem kockáztatni hogy vezeti a grafit tartalma miatt az áramot, így nagyon körültekintően bántam vele, igyekeztem a GPU melletti kis SMD alkatrészeket nem összekenni. eltávolítása annyiból nehézkes, hogy megfogja az ember kezét, ha nem figyelünk oda.

 

CIMG6211

 

Hőálló rézpaszta (Copper paste)

CIMG6230

Autóknál szokták használni, talán a fékpofák bekenésére. Éppen ezért nagyon magas hőmérséklet elviselésére is képes, leírása szerint akár 1100 fokot is elvisel, igaz itt töredékére sem lesz szükség. A neve is utal rá, hogy réztartalmú, ezt érezni is lehet felkenéskor, apró szemcséket érezni benne. Állaga viszonylag hígabb egy picivel, mint az átlagos paszták. Könnyű egyenletesen felkenni
CIMG6217

Eltávolítása az állaga miatt nem volt nehézkes, bár ezzel a pasztával is vigyázni kell, mert össze fog mindent, és a végén a kezünket is pucolni kell miatta, nem csak a processzort, GPU-t.

 

Arctic MX4:

CIMG6218

 

Úgy gondoltam, legyen már a tesztben valami igazi hűtőpaszta, azon belül is valami tényleg minőségi fajta. Az MX-4 a piacon az egyik legjobbnak tartott hűtőpaszta, persze ennek ára is van. A képen látható tubusnak 3-4ezer Ft az ára. Most bizonyíthat, hogy megéri-e az árát?!
CIMG6219
Felkenése amúgy nem nehéz, állagra ammolyan “pont jó” nem híg, nem sűrű, nem darabos, picit ragadós. Eltávolítani is elég könnyű.

Aranyozott paszta:
CIMG6220Kínai feliratából túl sokat nem vettem ki, viszont az állaga elég híg, ennek ellenére elég darabos volt, egyenletesen sem volt könnyű elkenni a felületen. Hiába próbáltam nagyon vékonyan felkenni, nem volt teljesen egyenletes. Ez miatt aggódtam, mert pont az lenne a lényege, hogy a hűtőborda és a hűtendő felület között minél tökéletesebbnek kellene lennie az illeszkedésnek.

CIMG6221Letörölni elég nehéz, mármint maga a paszta lejön könnyen, de ez is rendesen meg fog mindent

 

Ezüstpaszta:
CIMG6222Ugyanaz a gyártója mint az arany tartalmú pasztának. Állagra, egyéb tulajdonságaira is teljesen megegyezik, annyi hogy itt nem arany, hanem ezüst színű pasztáról beszélhetünk. Ezüst tartalmáról nem tudok nyilatkozni.

CIMG6223
“nagy tubusos” szilikonpaszta:
CIMG6229
Az interneten egy magánszemélytől vásároltam. Gyártó feltüntetése nincs a tubuson, cserébe ár érték bajnokként hirdették. Pontosan nem emlékszem az árára, de nagyjából annyiért vettem ezt az 50ml-t mint amennyibe 4 gramm MX-4 kerül.

Állagra tipikus szilikonpaszta. Könnyen kenhető, könnyen letörölhető, “egyebet nem tudok mondani róla, kérem kapcsojja ki” :-)
CIMG6226
Utolsó szereplőm pedig “hűtőbordákhoz mellékelt” szilikonpaszta:

CIMG6227
Na ez az a paszta amitől túl sokat nem vártam. Mikor kinyitottam a tasakot, igen csak meglepődtem. Volt olyan része ami teljesen víz szerű híg valami volt, utána meg olyan darabos volt, hogy szinte kenhetetlen. Megpróbáltam amennyire lehetett “összekeverni”, hogy egyenletes legyen, és kenhető. Többé-kevésbé sikerült, utána már nem volt vele gond. Eltávolítani is sikerült könnyedén.
CIMG6228

 

Nézzük meg még egyszer a versenyzőket, egymás mellé állítva!

51464_cimg6185_jpg

Tehát elvégeztem a CPU-n és a GPU-n is a méréseket, majd feljegyeztem, és csináltam róluk egy jó kis grafikont. A könnyebb átláthatóság érdekében a grafikonon viszont már eredményesség szerint tüntettem fel a pasztákat, így jobban szemléltethető, hogy melyik paszta hogy viszonyul a másikhoz. Íme:

homerseklet a pasztakkal
És akkor jöjjön a grafikon magyarázata!

 

A kenőzsír, és a hőálló Copper paszta azért kapott 0-s eredményt, mert ezekkel konkrétan lekapcsolt a számítógép, azaz frankón túl melegedett a rendszer. Hogy a kenőzsírral miért, egyszerűen nem tudom a választ rá. Állagra sem tűnt ki a többitől. Kétszer is újra kentem vele a CPU felületét, ellenőriztem hogy a hűtőbordát jól raktam-e fel a CPU-ra, de minden esetben azt tapasztaltam, hogy szép fokozatosan kúszik fel a hőmérséklet, majd egyszer csak lekapcsol a számítógép miután a CPU 80 fok fölé emelkedett. A Copper paszta valószínűleg azért nem szerepelt jól, mert hiába az amúgy jó hő vezetőképességű réz tartalom, túl szemcsés volt, ami miatt nem volt megfelelő a CPU és a borda közötti felület.

Az MX4 nyerte a versenyt, de azt hiszem ez elvárható volt. CPU-nál annyira nem szembetűnő a tudása, viszont a GPU hőmérsékletét rendesen meg tudta fogni.

Az MX4-től nem sokkal lemaradva a barack, és eperlekvár nyert, így maguk mögé utasították a gyengébb, kifejezetten hűtőpasztának titulált pasztákat is. Amúgy szerintem a lekvárban lévő zselatinnak van kifejezetten jó hővezető képessége.

A bőrzsír is elég jó eredményt ért el a CPU-nál, viszont szegény Radeon izzott a 3Dmark teszt alatt, A GPU teszten lényegében a legrosszabb eredményt érte el. A lábizzadás elleni kenőcs, és a chilis paprikakrém CPU-nál egy picit jobbnak bizonyult a feleségem arc alapozójától, meg a Szilikon+ teflon-tól, viszont a GPU-t utóbbiak tartották jó 5 fokkal hűvösebben, ami azért elég jelentős.

Még a grafit zsírt említeném meg ami a középmezőnyben végzet, és korrekt eredményt tudott felmutatni, főleg a GPU-nál tudott jól szerepelni, viszont a legrosszabbul a kínai feliratos arany és ezüst paszták szerepeltek, ami várható is volt, hogy nem tudtam egyenletesen felvinni a felületre. A 2 szilikonpaszta igaz egy hajszállal bár ez is bőven belefér a mérési hibatartományba, gyengébben szerepeltek mint a kínai feliratos paszták, de a GPU-nál jobban megmutatkozott, hogy azoknál mégis csak jobbak egy picit. Tehát az abszolút vesztesnek a kínai feliratos pasztákat nevezném ki.

Ez azért elég vicces, mert ezek elméletileg kifejezetten hűtőpaszták lennének, és lényegében bármi jobb votl náluk amit itthon találtam és kipróbáltam.
 

Végeredményül:

 

Továbbra is állítom azt, és ezt a bemutatóm eredményeivel is alá tudom támasztani, ha nincs kéznél otthon hűtőpaszta, akkor ideiglenes megoldásként érdemes körbe nézni a háztartásban is, hiszen szinte bármi el látja a hűtőpaszta feladatot több kevesebb sikerrel, s ezúttal is kiderült, hogy a lekvárok az egyik legjobb választásnak tűnnek a háztartási dolgok közül.

About bacsis

4 hozzászólás

  1. Igen, egy ideig, de a lekvároknak nagyon magas a víztartalma, mely mindenképp kipárolog egy idő után, a hővezetés pedig drasztikusan romlik. Az MX4 megtartja a hőátadását, a vegyülete hosszú évekig stabil akár 100 fok felett is.

  2. Minden víztartalmú cucc kiesik hosszú távon, de a lábizzadás elleni “kenőcs” nem tartozik közé. Igazából paszta, és tőlem lehet venni, ha valaki ki szeretné próbálni.

  3. Szép teszt, széles spektrumot ölel fel. Én egy ideje csak MX4-et használok. Annak ellenére, hogy az Asus PC-DL (PCH-DL, NCCH-DL) esetén az északi híd szinte izzik a terheléstől, az MX4-gyel több mint 10% overclock-ot tudtam elérni. Csak tudni kell, milyen chipre hogyan kenje fel az ember.

  4. This is so true. For a long time many of us, including me, have done things that we may think are minor. However if the shoe was on the other foot it would infuriate us. More importantly, our wives and our faith require total commitment. Thank you for sharing this with me.

Leave a Reply