HP NC2400 Szinte termeli az áramot

HP NC2400 Szinte termeli az áramot

Sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán megírjam-e ezt a cikket, hiszen egy ilyen laptopról már jelent meg cikk itt a bacsis-tuningon is, Iday nevű barátom jóvoltából ehun van az ő cikke

végül is a cikk megírása miatt döntöttem, mert egyrészt Iday cikke már több mint 2 éve íródott, s azóta változott a világ annyit, hogy a felhasználási szokások is megváltoztak, illetve ki szeretnék térni olyan dolgokra is, ami Iday cikkében nem szerepelt, tehát úgy gondolom, hogy mindenképp tud ez a bemutató újat mutatni.

 

Szóval a volt főnököm felhívott egy napsütéses délután, s mondta, hogy lenne nála pár fölös kacat számára, amit szívesen lepattintana nekem. Persze én egyből rákaptam, és pofátlanul el hoztam mindent, amit köszönök még egyszer!

Többek között volt ez a HP 2400-as Subnotebook, aminek nagyon megörültem.

A gépről annyit kell tudni, hogy a HP 2006-ban adta ki, a HP NC2400-as modellt, és a subnotebook-ok kategóriáját erősítette, ami azt jelenti, hogy a kijelző mérete 12,1 colos.

Tehát már első pillantásra is látszik, hogy egy elég kicsike laptopról van szó. A szürke burkolat magnézium ötvözetből áll, ami megszokott az üzleti kategóriás gépek körében.

Először vessünk egy pillantást a gép hátuljára, ahol csak a LAN csatlakozó van, meg egy óriási kitüremkedő 9 cellás akkumulátor. Még egy normál méretű akksival is elég jól húzza a gép, akkor vajon mire képes ez a nagy kapacitású? Erre majd később megadom a választ.

20160824_110635

A gép bal oldalán van a töltő csatlakozója, mellette a jó öreg 56k-s Fax modem, amit egy USB2.0-s port követ, s itt található egy DVD meghajtó is, ami a 12 colos gépeknél igen csak ritkaság számba megy.

20160827_095348

Igaz manapság egyre keveset használjuk az optikai meghajtót is, de a gyártó igyekezett úgy tervezni, hogy így egy év tized távlatából is lehessen az ODD-ből előnyt kovácsolni, vagy legalábbis a helyéből. Szerencsére kivehető, és a helyére lehet rakni, megfelelő beépítő keret segítségével, egy másodlagos tárhelyet, akár SSD-t is (vagy ezzel kiváltani az eredeti HDD-t) Vagy akár ide behelyezhetünk még egy akkumulátort

 

Jobb oldalt dokkoló csatlakozó, Dsub VGA kimenet, hang ki és bement, egy PCMCIA, és egy Firewire foglalat található.

20160824_110548

 

A gép elején igaziból túl sok minden nincs, a visszajelző LED-eket láthatjuk.

20160824_110700

 

A gép főbb, illetve cserélhető alkatrészeihez könnyen hozzáférhetünk! A laptop alján könnyedén elérhető a picike 1,8″-os HDD, és a memória bővítés is pikk-pakk megoldható, a fed lap eltávolítása után, igaz csak 1 memória foglalat van, amibe maximum 2GB-os modult rakhatunk. De a Bluetooth és WIFI kártya foglalata is itt található a fed lapok alatt. Továbbá itt található meg a hangszóró is, ami inkább csak jelképes szerepet tölt be

20160827_095215

 

Ha felnyitjuk a gépet, elénk tárul a 12,1 colos kijelző, ami szerencsére matt felületű, felbontása pedig 1280X800-as, ami szintén elég jónak számított ebben az időszakban, ekkoriban a nagy átlag az 1024X768-as panelt használta.

20160824_115323

a PCMCIA foglalatban található egy HP optikai egér is, ami szerintem igen nagy találmány, mert aki nem szereti a laptop beépített egerét, nem kell külön hordoznia egy plusz eszközt, a PCMCIA foglalat elnyeli. Igaz éppen ebből kifolyólag elég kicsi az egér, és közel sem olyan kényelmes használni, mint egy “átlag” egeret, de a semminél jobb.

A kijelző alatt közvetlen találjuk a bekapcsoló gombot a gép bal szélén, mellette a HP info, Wifi/Bluetooth, a HP prezentáció gyorsindító, és a hangerő szabályzó érintő gombjait.

 

A billentyűzet szerencsére elég korrekt, csak a felső funkció F1,F2 stb. gombok vannak kissé össze nyomorítva. A gombok között pedig megtaláljuk a HP féle trackpointot is, touchpad viszont nem került a gépre, pedig elfért volna. Van viszont a gép jobb szélén található egy ujjlenyomat olvasó.

 

És akkor ejtsünk pár szót a gép belsejéről is!

 

A gép szívét az Intel Core duo U2500 processzor adja. Erről a CPU-ról azt kell tudni, hogy a Yonah magra épül, és ez volt az Intel első 2 magos CPU családja a mobil fronton. A név sem elírás, itt még nem core2 duo-ról beszélünk, csak “sima” core duo. Ez a CPU a korábbi Pentium M CPU család továbbfejlesztett változata. Ennél a CPU családnál a 64bites utasításokat is el kell felejtenünk, ezek a CPU-k csak 32 bites műveletekkel boldogulnak.

Ennek a CPU-nak a nevében szereplő U betű az Ultra alacsony fogyasztásra utal, és ha hihetünk az Intelnek, akkor ez nagyon is igaz, mert a CPU normál használat mellett is mindössze csak 1W-ot!!!!! fogyaszt, míg a maximális fogyasztása semmi kép sem lesz több 9W-nál. Ez még mai szemmel nézve sem rossz, 2006-ban pedig maga volt a technikai bravúr, főleg ha azt nézzük, hogy ez a CPU még 65 nanométeres csíkszélességgel készült. L1 gyorstárból magonként 32KB, míg L2 Cacheből összesen 2MB jutott. SIMD utasításokból az MMX, az SSE-SSE3 és az NX bit támogatott, azaz akár a Windows10-el is elbír. Ezen felül a hardveres virtualizáció is támogatott.

Az ultra alacsony fogyasztásnak persze ára van, az alacsony fogyasztáshoz alacsony magfeszültség is társul, ami pedig nem teszi lehetővé a magas üzemi frekvenciát, így a CPU órajele mindössze csak 1,2GHz, így túl nagy teljesítményre nem szabad számítani, de azért, annyira aggódnunk sem kell, mert legalább 2 CPU mag próbál kompenzálni. Az 1,2GHz-es órajel 9X-es szorzó, és 133MHz-es FSB szorzatából jön ki.

 

Memóriából a DDR2 támogatott, de sajnos csak 1 modult lehet rakni a gépbe, a kisebbik gond az, hogy így maximum csak 2GB-ot rakhatunk a gépbe, a nagyobbik gond viszont, hogy így ugrik a dual channel, aminek leginkább az IGP “issza meg a levét”

 

Ha már IGP! Ahogy az lenni szokott a Subnotebookoknál az esetek 99%-ában, úgy itt sem rejt a gép dedikált VGA kártyát. A laptop alaplapján szolgáló Mobile M945GM chipset-ben lévő Intel Graphics Media Accelerator 950-es IGP számolja a pixeleket, amitől csodát nem kell várni, sőt úgy nagyjából semmit sem, és sajnos a harmat gyenge teljesítményt tovább árnyalja, a fentebb is írt single channelben működő rendszermemória nyújtotta sávszélesség is.

 

A Háttértárról is ejtsünk néhány szót! A gép picike mérete miatt 1,8″-os, 80GB-os HDD-t kapott, ami 4200RPM-re képes (fordulat per perc) aminek meg van az az előnye, hogy keveset fogyaszt ez a komponens is, továbbá szinte teljesen zajtalan, (tudom manapság egy SSD-vel semmilyen szempontból nem rúghat labdába, de 2006-ban más világ volt még) Viszont az alacsony fordulatnak “köszönhetően” elég lassú sebességre lehet csak számítani.

Bekapcsolás előtt összegezzük tehát a gép paramétereit:

Intel Core Duo U2500 CPU

2GB DDR2@533MHz CL4 RAM

Intel Graphics Media Accelerator 950 IGP

80GB 1,8″ ATA HDD

DVD-RW

9 cellás akkumulátor

Windows 7 SP1 x86 operációs rendszer

 

Sajnos a laptopot úgy kaptam, hogy a billentyűzete eléggé viseletes volt, pár gomb hiányzott, ami meg meg volt, nagy része nem működött, de szerencsére találtam hozzá olcsón új, azaz akarom mondani másik, hibátlan billentyűzetet, és egy gyors csere után újból hadrafogható lett a gép. Gondolkodtam rajta, hogy, hogy miylen operációs rendszert telepítsek rá, először a windows XP mellett döntöttem, de aztán végig gondoltam, 2 CPU mag, 2GB RAM. Jó lesz ide a Windows 7 is, tehát feltelepítettem a windows 7-et.

Nagyon reménykedtem abban, hogy az akksi működik, sőt jó állapotnak fog örvendeni. Teljes feltöltés után lehúztam a töltőt, a gép nem kapcsolt ki, na ez jó jel. Na lássuk, hogy mekkora akkumulátoros üzemidőt ír ki?

akku

Hoppácska! majd’ 7 órával számol a Windows! Gyorsan megnéztem, hogy az Aida64 mit mond az elhasználódásra, és meglepődve néztem, hogy bizony az Aida szerint az elhasználódás mértéke 0%, tehát ez egy új(szerű akku) Persze a 7 órás üzemidő túl szép is lenne, nem is szabad annyival számolni, hiszen ha elkezdjük a gépet kicsit meg dolgoztatni, egy kis film, egy kis maxra tekert fényerő, egy kis Wifi, és máris erősen apadni fog az áramforrás, de egy 5 óra simán kihúzható a gépből normál használat mellett, ami nem kicsit jó eredmény. Igaz ekkora durum nagy akksitól, és a szinte áramot termelő CPU+HDD párostól ez el is várható.

Kicsit ismerkedjünk meg jobban a gép teljesítményével! Lássuk mire képes a CPU! Első körben ráengedtem pár CPU tesztet:
cpu

Super PI-ben alig sikerült 1 perc alá mennie az 1M tesztel, ami egy közepes Pentium 4 CPU szintje, de ne lepődjünk meg rajta annyira, hiszen a Super PI csak egy szálat használ. Sajnos a Linx és a Wprime sem tudott nagyon megugrani, Linx-nél még nagyjából meg van egy combosabb Pentium 4 CPU szintje, de a Wprime eredménye nagyon gyalázatos, viszonyításképp egy gyengébb asztali Core2 Duo legalább fele olyan gyorsan végez a számolással. Viszont a Winrar-nál már kicsit felcsillant a remény, hogy van itt teljesítmény, mert ezt a 820KB/sec-es teszt eredményt a legerősebb Pentium 4-ek, és 1 magos Athlon-ok sem nagyon tudják hozni, még Dual Channel mellett sem.

 

Na jó, de ez a teljesítmény vajon elég-e, ha napi használatra lenne?

Kíváncsi voltam erre én is, és egyből indítottam egy Google Chrome-t, majd irány a Youtube, lássuk, hogy boldogul a gép egy kis internetes videó lejátszással?!

yt

A 720p felbontású tartalmak már eléggé akadoznak, ha online nézzük, de a 320p, sőt a 480p felbontású videók 80%-os CPU terheltség mellett szépen elfut a gépen

Azért kíváncsi voltam, ha a gép merevlemezéről indítok videót, ami esetleg nagy felbontású, azzal vajon hogy boldogul a gép?

fhd

Ha egy FulHD videó a HDD-ről van elindítva, akkor azt 70%-os CPU terheltség mellett tudja játszani a gép. Folyamatos volt a lejátszás. Tehát ha úgy adódik, akár egy nagy felbontású videót is meg lehet nézni a gépről indítva

Amúgy ha már videózás, meg multimédia, nem tudok elmenni mellette, hogy nem említem meg a gépbe épített hangszóró kritikán aluli minőségét! Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez egy Subnotebook, meg hogy üzleti kategóriás gép. De még ezeknek tükrében is, teljesen vállalhatatlan hangszóró került beépítésre. Konkrétan bármelyik telefon hangosabban/tisztábban szól. Tehát ezen a laptopon megnézni egy filmet, vagy akár csak egy videót, úgy hogy élvezzük a hangját is, erősen ajánlott egy fül/fejhallgató

 

Már korábban taglaltam, hogy mennyire gyatra videokártya! Persze azért mert gyenge, nem jelenti azt, hogy semmire sem jó, csak meg kell találni rá a megfelelő játékokat!

Először is indítottam egy 3Dmark2001-et, hogy nagyjából be tudjam lőni, hogy mire is képes az IGP.

3dmark

Alig több mint 2600 pont nagyon kevés, ez talán egy Geforce2 MX asztali VGA kártyának a szintje, ráadásul még hardveres T&L sincs, csak emulált, ami tovább tetézi a bajt.

Na de azért pár játék biztosan akad a gépre!

Re-volt:

Eme remek távirányítós autós játék már oly sokat szerepelt a tesztemben, többnyire Pentium 2-es gépeken szoktam futtatni, de a gyenge IGP miatt, erre a kis HP-ra is felkerült. Amúgy is megunhatatlan játék

 

Unreal Tournament:

ut

Szintén nem mai darab, de ez a klasszikus FPS játék is szinte minden gépen kötelező darab.

 

Serious Sam: The First encounter

ss

 

Ritkán veszem elő ezt a játékot, pedig ez is egy elég nagy nevű alkotás. Elég rég játszottam vele, szóval garantáltan ki fogom pörgetni ezen a laptopon.

Settlers 3:

s3

 

Szinte nincs is olyan gépem, amire nem kerülne fel ez a játék. Szerencsére VGA-ból bármilyen egyszerű megteszi, még 3D sem kell hozzá, viszont Multiplayer módban, kemény csatáknál simán kiakaszt egy P4-est

 

1Nsane:

1nsane

 

A játékot feltelepítés után indítottam is, és elkezdtem vele játszani. A feleségem meg a fejét csóválta, hogy mit ordítozok magamban. Hát igen, ez a játék még mindig ki tudja hozni belőlem a gyereket, és önfeledt tudok vele játszani. Tehát szintén kötelező darab, és a kis HP is elboldogul vele, maximális grafikai beállítások mellett is.

 

Így a bemutatóm végén elmondhatom, hogy nagyon megszerettem a gépet, sajnos ez sem hibátlan, de hát melyik gép az? A teljesítménye még ma is elégséges lehet, főleg azok számára akik Yotube+Facebook-ra használják a számítógépüket. Ha van egy jobbfajta fülhallgatónk, akkor filmnézésre is teljesen jó, annak ellenére, hogy csak 12 colos. ölbe tartva a gépet pont elég ez a méret.Az extrém alacsony fogyasztásnak hála egy combosabb akkuval igen sokáig húzza a gép, akár hosszú utazások alatt is tudjuk használni, és az egészben az a legjobb, hogy akár még egy akkuval meg lehet fejelni a laptopot.

Amit esetleg hiányolok, az a Touchpad, és esetleg kaphatott volna egy SD kártya olvasót is, de ezek nélkül is lehet kényelmesen használni a gépet. A hangszóró amivel nagyon nem voltam kibékülve, de ez sem egy óriási hátrány, amivel ne lehetne együtt élni. És az egészben az a legjobb, hogy mára egy ilyen gép szinte fillérekért beszerezhető.

Ami tetszett:

-Ultra alacsony fogyasztás

-Korrekt kijelző

-Korrekt billentyűzet+Trackpoint

-Nagyon-nagyon jó akkumulátoros üzemidő

 

Ami nem tetszett:

-Lassú háttértár

-Single Channel

-Gyenge minőségű hangszóró

 

About bacsis