Napjaink Online játékai

1991… Ez az az évszám, amikor először találkoztam számítógépes játékkal, s ha jól emlékszem rá, a gombócfaló nevű játék volt ez, melyet egy Videoton TVC computer futtatott, egy szalagos kazettáról betöltve! A játék mai szemmel nagyon primitív, lényegében nem más, mint a leginkább Nokia telefonokon megtalálható Snake játék. Persze a játék teljesen magával ragadott, és onnantól kezdve vagyok a számítógépek elvakult felhasználója! Pedig ekkor még csak 5 éves voltam.

Később, megismerkedtem a Commodore C64-es számítógéppel, ami segítségével rengeteg új és szebb grafikájú játékokkal játszhattam. Emlékszem, hogy 7-8-9 éves koromban a nyári szünet csak a számítógépes játékokról szólt, Bubble Boble, International Karate, Outrun, Krakout, mind nagy kedvenc volt számomra, és azt hiszem, nem csak nekem, hanem mindenki ismeri ezeket a játékokat, aki „C64-ezett

BubbleBobble

BubbleBobble

international karate

international karate

outrun

outrun

Aztán a 90-es évek vége felé már én is megkaptam első PC-met, ahol ismét egy vagy inkább két szinttel feljebb emelte a számítógépes játékok világát! Az első 3D-s játékok, Doom, Duke Nukem3D,majd, nem sokkal később a Quake, azt hiszem, ezeket már tényleg nem kell bemutatnom!

doom

doom

A 2000-es évek elején robbanásszerűen fejlődött a számítástechnika minden irányzata, s így a számítógépes játékok szép lassan ellepték az internetet! Az első Online játékok még egyáltalán nem tartalmaztak grafikát, illetve a képzelő erőnk volt a grafika, mindent úgy kellett olvasni, természetesen nem volt (akkoriban) ezzel semmi baj.

Ha jól emlékszem, akkor már 99-ben rátaláltam a Teveclub nevű oldalra, ahol lehetett saját tevét igényelni, amit lehetett tanítgatni mindenféle trükkökre, játszani vele, meg mindent félét, amivel jól szórakozott egy gyerek.

Az oldal máig megvan, és elég sokat fejlődött. Igaz az első tevém már nincs meg, de az a teve, amit 16 éves koromban regisztráltam még megvan, és napi rendszerességgel látogatom!

teveclub

teveclub

teveclub

teveclub

A játék alapjaiba nem változott, most is trükköket taníthatunk tevénknek, etetni és itatni is kell, és ettől hű de jó nekünk! Persze az oldal ezen felül nagyon sok egyéb funkciót is tartalmaz, lehet chatelni, beszélgetni a többi teve tulajdonossal is! Igaz a játék első sorban gyerekeknek van, én akkor sem szégyellem, hogy napi látogatója vagyok az oldalnak, már csak azért sem, mert egy 10éves regisztrációjú tevét látogatok!

Persze azért vannak olyan játékok, amik inkább az idősebb korosztályt célozzák meg! Kicsit keresgélve elég sok Online stratégiai játékkal szórakozhatunk!

Ilyen például a travian:

A Travian

Travian

Travian

Travian

Travian

Travian

Travian

Valamivel több, mint 7 éve színesíti online böngészős játékok sorát.
Kezdetben 1 kicsiny falut irányítva törhetünk világhatalomra.
A játék célja az, hogy eleinte egy faluval, majd később egyre több falu gazdaságával támogatni a seregünk képzését. A travian háborús stratégiai játék, így a seregen van a hangsúly. Az egyik cél az, hogy az ellenfeleinket ellehetetlenítsük, és mi illetve a klánunk legyen a jobb. Ezt csak úgy lehet véghez vinni, hogyha minél hatalmasabb sereget, seregeket képzünk, és folyamatos támadás alá helyezzük ellenfeleinket.
A játék fél idejében 87 db ereklye kerül be a játékba, amit a Natar népet legyőzve kell, lehet megszerezni. Az ereklyéknek jövőnkre ható hatása van. Pl Stabilabb épületek a katapultokkal szemben, gyorsabb csapatmozgás, gyorsabb csapatképzés stb.
A játéknak mégis van 1 fő célja. A cél pedig nem más, mint egy világcsoda felépítése 100-as szintre. Itt félre tevődnek az egyéni harcok, és a csapat kerül előtérbe, mert 1 ember nem képes felépíteni ezt a monumentális építményt, ehhez egy egész csapatra van szükség.

Másik nagy kedvencem a Klánháború

Klanhaboru

Klánháború

Klánháború

Klánháború

Klánháború

Klánháború

A szintén középkori stratégiai játék, elég komoly függőséget is tud okozni, ami nem csoda, hiszen a játékot nem csak egyedül, hanem itt is úgynevezett klánokba összeszerveződve is, tudjuk játszani, sőt inkább így ajánlott, hogy ne üssenek ki minket pár napon belül! A játék lényege hogy a falvainkat minél gyorsabban fel fejlesszük, nyersanyagot termeljünk, hadsereget készítsünk, s igazunk le más falvakat, majd foglaljuk el, ezzel is erősítve a saját gazdaságunkat, illetve magát a klánt!

Grepolis

Grepolis

Grepolis

Grepolis

Grepolis

Grepolis

Grepolis

Egy újnak mondható játék, nem rég óta van jelen a böngészős játékok tárházában. Itt kis szigeteken kezdünk többed magunkkal, és szintén a világhatalomra törés a cél. két féle harcot tudunk folytatni. Vízi harcot hatalmas hajókkal, és szárazföldi harcot népes seregekkel. Ezenfelül isteni erőket is bevethetünk. Templom építésével több isten hatalmas ereje közül választhatunk, hogy mi kísérje végig a játékunkat. 1 szó kell, és szolgálatunkra áll Zeusz az istenek istene, Poszeidon a vizek istene, Héra a házasság istennője, Athéné a bölcsesség és az igazságosság istennője, Hádész az alvilág ura és Artemisz a vadászat istennője. Itt is ugyan az a cél, mint a többi stratégiai játékban, hogy mi és a csapatunk legyen a jobb. A játék végcélja az, hogy 1 szigetet teljes mértékben elfoglaljunk, és 1 csodát felépítsünk. Az ellenfélnek is ugyan ez a célja, ezt úgy tudjuk megakadályozni, hogy a csodát építő szigeten 1 falut elfoglalunk, és akkor nem épülhet tovább ez a monumentális építmény.

Aztán találunk még szerepjátékokat is, ilyen például a Shakes And Fidget:

Shakes And Fidget

Shakes And Fidget

Shakes And Fidget

Shakes And Fidget

Shakes And Fidget

Shakes And Fidget

Itt 3 különböző karakter közül választhatunk, ami lehet harcos, íjász, vagy varázsló, ezek a karakterek különböző tulajdonsággal bírnak! A kiválasztott karakterünkkel vállalhatunk küldetéseket, melyek aranyat és tapasztalati pontot adnak, ezeknek köszönhetően fejlődnek, erősödnek karakterünk. Karaktereinket felszerelhetjük különböző fegyverekkel, illetve páncélokkal, ezzel is erősítve őket, hogy a küzdelem minnél sikeresebb legyen!  A játékban összemérhetjük karakterünk erejét más karakterekkel az arénában, de itt is össze vergődhetünk úgy nevezett céh-ekben és közösen is küzdhetünk más ellenfelek ellen

Aztán vannak játékok, amelyek szigorúan 18 évnél idősebbeknek valóak! Ilyenek általában a szerencsejátékok szoktak lenni! Ezekből is van szép számmal! A legnépszerűbb a különböző pókerrel foglalkozó oldalak, amiből engedjetek meg, hogy belinkeljek egy online póker oldalt

poker.de

poker.de

Ezen az oldalon minden van ami a pókerrel kapcsolatos, különböző póker játékstílustól kezdve pókerhírekig mindent megtalálunk, Szóval aki egy kis késztetést érez egy jó kis póker játszámra, és elmúlt már 18, annak hajrá!

About bacsis

9 hozzászólás

  1. Kicsit más az irányzat eddigiekhez képest,de nekem tetszett ez is……,grat hozzá…

  2. Ezt a cikket “kérésre” készítettem, azért lett más az irányzat, így is 1 hónapig rágódtam rajta, hoyg is kéne, hogy azért nagyon “ne üssön el” nyugi, nem ez lesz a jellemző, ez most egy kivételes alkalom volt :-)

  3. Hello bacsis! Új videó mikor várható?:D

  4. Jó lett a cikk,de 1 magyar fejlesztésű on-line stratégiát kihagytál :) http://zandagort.hu/

  5. DSPx!
    Videót szeretnél? akkro a jövő hétre készítek valami tutit ;-)

    wwwgomba! Ezt sajnos nem ismertem, elnézésed hogy kihagytam ;-)

  6. Szerintem nem csak én szeretnék új videót. :P De most hogy egy ideig nincs gép, unaloműzésre tökéletes lenne! :D

  7. OUTRUN!!!!444!!!!négy

    jajj :D

    Jah, szép kis cikk lett :) persze lehet még sorolni példákat online játékokra (én a hodito.hu, és galactica-t toltam (utóbbit sajnos már nem lehet játszani)) de sok is van :)
    kíváncsi vagyok hogy html5 gyorsítottan mennyi böngészőből indítható casual-szintet is meghaladó játékokat fognak készíteni.

  8. Egy videó pont jót tenne a közérzetemnek,és is nagyon várom,esetleg megmutathatnád az új házadat,vagy az új deszkádat….

  9. Ha már kimaradás: elég régi játék az Ikariam is, illetve egy nagyon friss a GoodGame Empire is (sajnos ez egy jó ötletből indul, de jelenleg olyan bétás, hogy csak na – viszont az egyik legdrágább szolgáltatásokkal bíró játék, ahol a béta mívolt miatt nem úgy működik a support, ahogy egy fizető játékos elvárná).

Leave a Reply