Barton+Geforce4 mindenek felett

Barton+Geforce4 mindenek felett

Cirka 2, 5 évvel ezelőtt írtam egy cikket arról, hogy időnként a hwbot.org indít nemzetközi tuning versenyeket, s időnként vannak olyan számaik, amiket kifejezetten a retro tuningolók számára szerveznek, azaz olyan embereknek mint amilyen én is vagyok.

Idén is indult egy ilyen versenyszám, amibe szívesen belekezdtem. Jelenleg a 3. forduló tart, Minden forduló két versenyszámot tartalmaz, Én most a 3Dmark2001-re koncentráló versenyszámot mutatnám be…

…Aminél úgy érzem, hogy sikerült olyan jól, hogy szívesen megosztom veletek a tapasztalataimat, és magát az elért eredményemet.

Tehát, a verseny kritériuma az, hogy Socket 462-es CPU-t, és Geforce4 VGA kártyát szabad csak használni, és ezekkel kell a legjobb eredményt elérni 3Dmark2001-ben.

 

Amint elolvastam a kiírást, és a kritériumokat, már egyből körvonalazódott bennem, hogy milyen konfigurációt fogok összerakni, hiszen eléggé ismerős pálya ez nekem, nagyon sok Socket A CPU-t húztam már fel, több alaplappal is.

 

A választásom végül is így alakult:

20160302_194413

Abit NF7-S V2.0 alaplap

AMD Athlon XP 2800+, majd később egy 3000+ CPU

2X256MB Corsair XMS DDR433@CL2 memória

Asus Geforce 4 TI4800 SE VGA kártya

160GB IDE HDD

500W High Power Tápegység

Windows XP SP2 Oprendszer

Miután itt kifejezetten a legjobb eredmény elérése a cél, így a 3Dmarkot alap CPU órajellel le sem futtattam. Kapásból egy „gondolomnyi” tuningal indítottam, amiben biztos voltam, hogy még bír a CPU, aztán úgy voltam vele, hogy ha úgy rendben lefutott a 3Dmark, akkor elég lesz onnan még tovább korrigálni.

Hűtésből persze kezdésnek léghűtést használtam, de most is be lett vetve a végére a fagyállós hűtésem.

 

Szóval, konfig összerak, feltelepít, procira egy gondolomnyi tuning, lássuk, honnan fogunk indulni:
1

CPU 2294MHz-en. Mivel az alaplapban helyet kapó CPU szorzózár mentes volt, ezért ezt az órajelet úgy állítottam be, hogy a szorzót féllel visszább vettem, azaz 12X-esre állítottam a gyári 12,5X-es helyett, hogy magasabb FSB-vel érhessem el ugyanazt az órajelet, így növelvén a rendszerbusznak, és a memóriáknak is az órajelét.

A VGA itt még alap órajelen, memóriák pedig 382MHz-en ketyegtek. És azt írja a CPU-Z, hogy Single Channel? na jó, gyorsan rakjuk át a memóriákat úgy, hogy Dual channelbe működjenek! Igaz, a K7-es architektúra túl sokat nem tud profitálni a Dual Channel nyújtotta memória sávszélességből, de most minden cseppre szükség lehet. Semmi mást nem változtattam tehát, csak a memóriákat úgy helyeztem el a DIMM foglalatokban, hogy azok Dual channel-be tudjanak működni. Majd ismét lefuttattam a 3Dmark-ot:

2

 

Úgy látszik megérte ezt megjátszanom, mert, ha nem is sokkal, de dobott a pontszámon.

Gondoltam finomítgatok még a memória időzítésén, lássuk, mi lesz, ha CL2-re szűkítem az időzítésen:

3

Megint hozott egy keveset a konyhára.

Na jó, memória ki van gyúrva amennyire lehet, próbáljuk finomhangolni a CPU-t. Egészen 2380MHz-ig jutottam, ez a memóriák órajelét is felhúzta 396MHz-re. Lássuk pontszámokban ez mit mutat:

4

 

Gyorsut-gyorsult, de ez a bő 250 pontszám nem fogja megmenteni a világot. Mivel látszik, hogy a CPU órajel emelésére csak alig gyorsult a 3Dmark, inkább a VGA kártya limit van jelen. Ami nem is baj, mert a CPU-ból jelenleg nem tudok többet kihozni. Vegyük kezelésbe a VGA kártyát.

Először a GPU órajelét pumpáltam feljebb, egészen 330MHz-ig sikerült:

5

 

Újabb plusz pontszámok, de többet vártam. Talán memória sávszél limites a VGA kártya? nosza nézzük meg! Mit mutat a 3Dmark, ha a VRAM-ok órajelét is feltekerem?

6

 

Na itt azért egy picit jobban megugrottak az FPS-ek, ami meg is mutatkozott a pontszámon. Bár érdekes, hogy a Car Chase nevű teszt High detail-on lassabban futott, mint amikor a VRAM órajele gyári értéken ketyegett.

Igaz nem tanácsos, mert isntabilitást okozhat, sőt állítólag a VGA kártya meghibásodását is eredményezheti, de úgy voltam vele, hogy pár teszt még nem olyan hosszú idő, hogy ártson a VGA kártyámnak, az AGP órajelét 66MHz-ről a maximálisan beállítható 99MHz-re állítottam, lesz ami lesz alapon. Íme:
7agpNem gondoltam volna, hogy egy első generációs 8X-os AGP-t támogató VGA kártya fog tudni profitálni a magasabb AGP órajelből, de ennek hála sikerült 14ezer pötty fölé vinni a 3Dmarkot

Sok múlik a VGA kártya driverén, és elkezdtem játszani más verziójú eszközillesztőkkel. és kipróbáltam a gyári driverét a kártyának:

8

 

Na ez az ami igazán meghozta a várva várt áttörést. csak ez hozott közel annyi plusz pontszámot, mint a korábbi CPU/memória VGA kártya órajelek finomhangolása.

 

Gondoltam még kísérletezek a VGA kártya órajeleivel, és, ha nem is sokkal, de egy hajszállal még tovább tudtam húzni a VGA kártyát, mint a korábban használt driver mellett:

9

 

Nagyon közel kerültem a 16 ezer pontos álomhatárhoz. Nagyon szerettem volna elérni. De tudtam, hogy a VGA kártyából már többet nem tudok kipréselni. Igaz túl sokat nem, de ha sikerülne a CPU órajelét jobban feljebb rakni az még hozzáadhat egy keveset, ami pont elég lesz a 16ezres pontszám átlépésére.

Aztán eszembe jutott, hogy a bő 5 évvel ezelőtt tesztelt 3000+-os Bartonom még meg van, bármikor hadra fogkató, és nem is akármiylen tuningképeségre képes. Akkor is egy Abit NF7-S V2.0-ban teszteltem, ami igaz nem ez a most is használt alaplap volt,de ugyanúgy MOD BIOS volt rajta. Ráadásul akkor is 3Dmark2001-el teszteltem, szóval reméltem, ha több nem is, de egy 300MHz plusz a mostanihoz képest meglehet, és ez hozhat annyi pontszámot, hogy átlépjem a lélektani határomat.

Persze itt nem is kísérleteztem léghűtéssel, egyből szereltem fel a hűtőblokkot a CPU-ra,

20160309_103448

20160307_111759

 

20160307_112634

majd indult a fagyállós keringetés, a CPU feszültséget 2,1V-ra állítottam, az FSB-t egészen 210MHz-ig sikerült felpumpálnom. Mivel itt a CPU-nak fix 13X-os szorzója volt, amit nem tudtam állítani, így egészen elképesztő, 2730MHz-ig repítette a processzort, szóval szerencsére hozta a CPU a bő 5 évvel ezelőtti szintjét, sőt egy picit még többet is. Mikor lefutott a 3Dmark, már görbült is mosolyra a szám, és nem véletlenül:
2222222222

 

Ez a 16707 pontos eredmény jelenleg az Old School is Best Scool 2. szezon 3. fordulójában, a 3Dmark2001-es Stage-ben a második helyre fog engem, és a hivatalos Magyar nemzetközi tuning csapatot repíteni.

Névtelen

Persze még messze van a verseny vége, és a nyakamat rá, hogy lesznek még ennél is jobb eredmények, de úgy gondolom, innentől kezdve sem nekem, sem nekünk Magyaroknak nincs, és nem lesz szégyenkezni valónk

About bacsis

4 hozzászólás

  1. Esetleg a bartont nem probálod meg unlockolni?

  2. Én egy 2.4 es p4 el és egy ti4200-al 13000 pontot értem el.

Leave a Reply