1866MHz-es A-DATA memória tuningja 0. rész

Azzal kezdeném, hogy a címet magyaráznám meg!

A tesztben szereplő memória ugyebár 1866MHz-es. Ezt a memóriát Fücsök fórumtárstól kaptam kölcsön egy, illetve két karikára.. a történet annyi, hogy úgy beszéltük meg, hogy majd küld hozzá egy X48-as Abit lapot, amibe majd szanaszéjjel húzhatom, meg ilyesmi. De én arra gondoltam, hogy addig betolom a RAM-okat a saját gépembe, ami Phenom II-es procival van szerelve, és az AM3-as DFI alaplap DDR3-as memóriákat eszik. Na mármost a Phenom II-es CPU-k köztudottan nem tudják nagyon magas órajelen meghajtani a memóriákat, mert nem bírja a CPU-ba épített memóriavezérlő. Na mármost én egy 3 magos Phenom II-vel vagyok felszerelkezve, amit igaz 4 magosként használok, mert működik benne a letiltott mag, de a CPU memóriavezérlője, olyan 1600-1700MHz-ig tudja meghajtani a memóriákat, így tehát ezzel a konfiggal jelenleg ezeknek az A-DATA memóriáknak a gyári értékeit sem fogom tudni elérni, nemhogy még tuningoljam is a gyári értékeken felül.

Viszont azért kicsit ismerkedni a memóriákkal ebben a gépben is lehet, illetve azért arra jó ez a konfig is, hogy kisebb órajelen meglessem, hogy milyen késleltetést bír ez a memória KIT, illetve, hogy milyen gyors memóriakezelést tudok elérni. Tehát erről fog szólni a teszt.

Szóval, valamikor hétköznap reggel jött a postás, és átvettem tőle egy közepes barna dobozt. Már tudtam mi lapul benne, így annak ellenére, hogy a RAM-ocskák nem az enyémek, úgy bontottam a dobozt, mint karácsonykor.

Majd ez fogadott:

A-DATA 1866MHz CL8 nem kicsit brutál ram

A-DATA 1866MHz CL8 nem kicsit brutál ram

Igen, a dobozán keresztül is látszik, itt valami nem mindennaposról lesz szó!

Nahh nyissuk ki, hogy jobban lássuk mi lapul benne:

A-DATA ramocskák közelebbről

A-DATA ramocskák közelebbről

Mára teljesen átlagossá vált, hogy hűtőbordát raknak a memória IC-kre, de az még most, 2010 év végefelé sem szokványos, hogy a bordán kívül van még, két hőcsővel összekötve egy nagy alumínium lamella is a memóriához szerelve.

De ez még nem minden! Ha a memóriát megnézzük oldalról:

Oldalról így mutat

Oldalról így mutat

Látható, hogy az átlagosnál vastagabb is a közvetlen az IC-khez hozzá érő borda, illetve így látható jól az is, hogy egy-egy alumínium lamella sor van kötve a memória mindegyik oldalához.

Még mielőtt betennénk a gépbe, nézzük meg, hogy a gyártó milyen értékeket tüntetett fel magán a memórián:

Gyári értékek

Gyári értékek

Igen, írja, hogy 1866MHz, és a hozzá tartozó feszültség 1, 55-1, 75V közti tartományba van megadva.. Azaz nagyon jól használható Inteles és AMD-s gépben is, akár Nehalem alapú CPU-k mellett is, ahol ugye hivatalosan 1, 65V-os feszültség fölé nem lehet menni, mert károsodik a CPU-ban lévő memóriavezérlő. NA ilyen az AMD-nél nincs, így akár AMD platformba adható a memóriáknak az 1, 75V is.

A memóriákat beraktam ebbe a gépbe:

DFI Lanparty 790FXB-M3H5 AM3 alaplap

AMD Phenom II X3 710@X4 CPU 2, 6GHz

Ati Radeon HD4850@4870 VGA kártya

2X2GB A-DATA plus 1866MHZ CL8 Memória

Egy csomó, különböző méretű HDD

Windows Vista SP2 Operációs rendszer

…és csináltam egy Cmos clear-t hogy alapbeállításokon induljon a gép. Nem is állítottam semmit, hagytam, had töltsön be így a Windows, majd indítottam az Everestet, hogy mutassa már meg, hogy adjon egy kicsit több infót a memória modulokról, mint ami rá van írva:

Everest és CPU-Z szerinti infó

Everest és CPU-Z szerinti infó

Szépen írja az Everest, hogy a különböző órajelekhez milyen késleltetést ajánl a gyártó, illetve, hogy milyen feszültséggel tudja azt, továbbá azt is írja hogy támogatott az XMP, ami szerintem egy marketing fogás csak, de lényegében arra jó, hogy megfelelő alaplapban a gép be tudja állítani a memória órajelét, illetve a hozzá tartozó késleltetéseket. Ez mondjuk annak tényleg jó, aki annyira nem ért a BIOS beállításokhoz, de aki nem ért hozzá annyira, az meg úgy sem ilyen memóriát fog venni. Bocsesz hogy ezt most így kimondtam, lépjünk is tovább!

S kezdjünk bele a tesztbe!

A memóriát már itt, ezen az órajelen kezdtem el tesztelni, amihez az Everest beépített memória tesztjét használtam, illetve Winrar beépített benchmarkját, hogy ezek a programok mutassák, mennyit gyorsul csak a memória, illetve futtattam 3Dmark2001 programot, amivel ellenőrzöm, hogy mennyit gyorsul a számítógép „össz” teljesítménye. Azért ezt az öreg benchmarkot választottam, mert ennél kegyetlenül nagy „CPU” limit van, azaz közel sincs kihajtva vele a HD4850, így ha a memória sávszélességétől gyorsul a CPU, akkor az igen csak kihat a 3D-s sebességére, amit a program plusz pontocskákkal jutalmaz.

Ha újabb programot választottam volna, valószínűleg, hiába emelem a memória órajelét, nem mértem volna ki különbséget, hisz a VGA kártya teljesítménye határozza meg a végeredményt.

Szóval akkor lássuk, hogy 800MHz-en CL8-as késleltetés mellett mit tud a memória pár 1, 55V-os feszültségen:

800MHz CL8-on

800MHz CL8-on

Az 5800MB/sec-es memóriaolvasás nem nagy eresztés, ennyit egy középkategóriás DDR1 memória is tud. De hát mit is várunk ilyen alacsony órajelen CL8 mellett.

Ahogy fentebb írtam, toltam egy 3Dmark2001-et is:

800MHz CL8, és a 3dmark2001

800MHz CL8, és a 3dmark2001

31ezer pötty, ezzel a kártyával lehet 3Dmark2001-ben 60ezer pont fölött is kapni, csak legyen CPU ami, bírja tempóval. Szóval azt hiszem jól választottam meg ezt a progit ehhez a teszthez, hisz ha egy kicsit is gyorsul a CPU illetve a memória, akkor az ki fog hatni a 3D-s teljesítményre is!

Ha már itt vagyunk 800MHz-en, és a teszt is arról szól, hogy alacsony késleltetést nézünk, akkor vegyük lejjebb, amennyire csak lehet, és lesz, ami lesz! A BIOS-ban állítható legkisebb késleltetés a CL5, így hát be is állítottam a CL5-5-5-15-t, a feszültség továbbra is maradt 1, 55V! A Windows gond nélkül betöltött, így hát kezdtem is tesztelni ismét a sebességet:

800MHz CL5

800MHz CL5

Az Everest memória tesztje és a Winrar is gyorsult, igaz nem túl sokat, de kimérhető!

Lássuk a 3Dmark miként reagálta le a történetet:

800MHz CL5 3Dmark2001

800MHz CL5 3Dmark2001

Egy hangyányit az is gyorsult

A tesztet órajel emeléssel folytatnám! Jelen esetben két féle képen lehet a memória órajelét emelni, az egyik, az hogy emelem a Referencia Clock (hibásan FSB) órajelét, de akkor növekedik a CPU órajele is, illetve az északi híd/L3 gyorstár órajele is, ami szintén kihat a memória kezelés sebességére is, illetve a másik, hogy feljebb szorzom a memória órajelét. Akkor csak a memória órajele változik, minden más marad! Természetesen, hogy a teszt igazságos legyen, ezt választottam! A következő lépés, tehát az 1066MHz-es beállítás volt. Ezt is választottam. Maradt továbbra is a CL5-5-5-15-s késleltetés!

Ez már bizony nem kevés tuningnak számít, mert ha megnézzük a memória infós képet, amit feljebb mutattam, ott látható, hogy 1066MHz-es órajelhez (natív 533MHz-hez) CL7-es késleltetést ajánl a gyártó, mi meg viszont CL5-n vagyunk! Bizony tényleg jó kis memória ez.

A gép továbbra is stabilnak bizonyult, és a tesztek így szépen lefutottak:

1066MHz CL5

1066MHz CL5

A magasabb órajelnek hála, ezúttal jobban gyorsult a memória, mint amikor a késleltetéssel játszottunk, lássuk, ez hogy hat ki a 3Dmark-ra:

1066MHz CL5, és a 3Dmark2001

1066MHz CL5, és a 3Dmark2001

Igen, tovább gyorsult az is, igaz az már nem olyan sokkal!

Innen akkor folytassuk videóval!

http://www.youtube.com/watch?v=lvmGJotFiTU

Második rész:

http://www.youtube.com/watch?v=xYHcmHiR814

Harmadik rész:

http://www.youtube.com/watch?v=an_DOMZUW1Y

És akkor a végére komment nélkül a videóban látott eredmények:

1333MHz CL5

1333MHz CL5

1333MHz CL5 3Dmark2001

1333MHz CL5 3Dmark2001

1600Mhz CL7, és a 3dmark2001

1600Mhz CL7, és a 3dmark2001

és a plafon ezzel a konfiggal:
1600Mhz CL7, 2,4GHZ NB clock

1600Mhz CL7, 2,4GHZ NB clock

A memóriát pedig Fücsök, köszönöm szépen még egyszer, hogy tesztelhettem

About bacsis

11 hozzászólás

  1. Hoppá.
    A második rész video nem elérhető.
    Vagy csak én jötten tul gyorsan? :)
    Kár hogy nem tudtam jobban meghajkurászni.
    De nem rossz. :)

  2. hmmm valami nem kerek még…
    Mindjárt meghekkelem!

    szerk:
    Aszondja hogy a videó még feldolgozás alatt van… egy picit még várni kell akkor!

  3. Hajrá, hajrá, csak így tovább! Bacsis barátom videós bemutatója szerintem elég jól sikerült. :)

  4. nahh örülök hogy tetszett ismét a vidi :-)

  5. Üdv :) nekem is tetszik! :) kicsit feljebb húzom én is a procim, és akkor ddr2-vel is hozom amit kell :D

  6. nem rossz-nem rossz!
    Csak azé’ ne felejtsük, hogy a te prockányod cirka 600MHz-el magasabb órajelen ketyerészett :-)

  7. Ramkezelésbe inkább a NB órajel számít azért bele :)
    Sajnos a ramom nem bírja a hajszát :S legalábbis az AMD elrendezkedésben nem. 4óra alatt túlmelegszik, és hibázik.
    intel lapban tud annyit hűlni hogy 1066-on se hibázik.. nálam 980on már sajnos teszi….
    lehet majd veszek valami jóféle ddr2 1066os szettet, ami kibírja ezt is :)

  8. Jó lett a teszt, bár a procit jobban is lehetett volna hajtani! A ramok megfelelő lapban sokkal jobban mennek kevesebb feszen!

  9. A Procinak sajna ennyi a vége… Így is +1 maggal és +1GHz-el megy többet mint gyári specifikációja ;-)

  10. Akkor 3,8GHz csak három magon volt meg?

Leave a Reply