Quad SLI bemutató

Amikor 2006-ban az Nvidia bemutatta az első hivatalosan piacra kerülő 2 GPU-s VGA kártyáját, a 7900 GX2, illetve a 7950 GX2 személyében, és ezekkel a kártyákkal megteremtette a Quad SLI fogalmát, akkor elhatároztam, hogy nekem egy (kettő)  ilyen kell. Hiszen nem csak a teljesítménye, hanem a kinézete is tekintélyre méltó (volt a maga idejében).

Ebben a tesztben egy ilyen Quad SLI-vel szerelt konfigurációt szeretnék bemutatni, hogy egyrészt mire is képes, másrészt hogy van-e neki egyáltalán értelme!

Szokás szerint egy kis ismerkedéssel kezdeném! Illetve ez nem is olyan kis lesz, mert a cirka 1,5 év alatt, míg próbáltam összehozni, kiépíteni egy ilyen konfigurációt, nagyon sok hibába, buktatóba, érdekességbe botlottam, amit úgy gondolok, akit érdekel a téma, muszáj tudnia róla.

Szóval. Az Nvidia 2006 elején mutatta be a 7900 GX2-es VA kártyáját, ami 2 GPU-t tartalmazott. Igaz korábban is voltak ilyen megoldások, mint pl. a 6800GT Dual, vagy a 7800GT Dual, De ezeket a megoldásokat nem az Nvidia fejlesztette, hanem valamely videokártya gyártó cég egyedi ötlete volt.

Szóval hivatalosan a 7900GX2 volt az első 2 GPU-s VGA kártya. ez a kártya a G71-es GPU-ra épült, azaz 2 ilyen GPU-ra épült. GPU-ként 512MB GDDR3-as memória jutott, így összesen 1GB található egy ilyen fenevadon. Vagy inkább óriást kéne írnom? Csak mert a 7900GX2-nek a mérete igen nagyra sikeredett, nem kicsit túllógott az alaplapokon, ami cirka 4,5 évvel ezelőtt még nem számított mindennaposnak.  Természetesen éppen ezért, a kártya előállítási költsége is igen magas volt. Ezt leginkább az Nvidia szerette volna lejjebb szorítani, így a kártyát tovább fejlesztette, és kiadta nem egész fél évvel később, 2006 júniusában a 7950GX2-es VGA kártyát, amik a tesztben is szerepelni fognak. A 7950 GX2 paraméterei teljesen megegyeznek a 7900 GX2-es kártyáéval, a különbség csak a NYÁK méretében keresendők, hiszen, annak ellenére, hogy még a 7950 GX2 is igen nagy jószág, lényegesen kisebb lett az elődjénél.

7900GX2 7950GX2

7900GX2 és a 7950GX2

Kicsit akkor ismerkedjünk meg a kártya tulajdonságaival!

Amint fentebb írtam a 7950 GX2 kettő darab G71-es GPU-ra épül.  Mindegyik GPU 1-1 NYÁK-on található, amik egy kis toldóval vannak összekötve. Természetesen mindegyik GPU-hoz társul 512MB GDDR3-as memória, mely 256bites adatsínen tud kommunikálni a GPU-val. Tehát összesen 1024MB memória található a kártyán, de ez nem egyesített, tehát mindegyik GPU csak a hozzá tartozó 512MB-jával tud gazdálkodni

A G71-es GPU a közvetlen elődje, a G70-es GPU továbbfejlesztett, finomított változata. A már 90 nanométeres csíkszélességgel készült GPU 24 Pixel Shader egységet, és 8 Vertex árnyalót tartalmaz, illetve 16 ROP blokkot. A GPU órajele 500MHz, míg a hozzá csatolt memória effektív 1200MHz-en jár.

Grafikus Featúrákból hardveresen a Diretx9.C-t tudja a Microsoft oldaláról, a nyílt forráskódú Open GL-ből pedig a 2.0-t támogatja.

A kártyát megvizslatva látható az SLI csatlakozó, mely segítségével össze tudunk köcöllézni 2 ilyen fenevadat, azaz így érhető el egy gépben a 4 GPU használata. Elvileg!

Asus 7950 GX2, a Quad SLI egyik fele

Asus 7950 GX2, a Quad SLI egyik fele

A két NYÁK összekötő toldója

A két NYÁK összekötő toldója

 

És akkor most jön az egyik csavar!

Hivatalosan a 7950GX2-nél NEM érhető el a 4 GPU használata! Hogy miért? Mert az Nvidia ugyebár pár hónappal korábban dobta piacra a 7900GX2-t, amiből pár számítógépgyártó be is vásárolt jó nagy adaggal, és 4 GPU-s megoldásokat árult ezek kártyák segítségével, bitang magas áron.

De az Nvidia sem hüjjje, így legalább magának ne állítson konkurenciát, szoftveres úton letiltotta a 7950GX2-nél a Quad SLI használatát, csak azért, mert ha a kedves felhasználó Quad SLI-re vágyott, akkor vegyen klasszisokkal drágább 7900GX2-vel szerelt konfigurációt!

Persze erről én túl sok írást nem találtam, és ezzel akkor szembesültem, mikor már megvolt a 2 kártya a gépben. Furmányos volt ám, mert a Forceware simán felismerte a két 7950 GX2-t, és fel is kínálta a Quad SLI bekapcsolását, a GPU-Z segéd program is látta, hogy a 4 GPU össze van köcöllézve, és hadra van fogva, csak hogy éppenséggel a gond ott kezdődött, hogy semmi sem volt hajlandó gyorsulni a 4 GPU-tól a 2 GPU után.

Ezek után jártam kezdtem a neten körbe nézni, hogy vajon mi lehet a gond, s akkor írták, amit most leírtam… Ez szívás… De hogy még tovább keserítsem a dolgot, van itt még valami!

Tudnunk kell, hogy az Nvidia féle SLI 2 módot ismer, az egyik az SFR (split-frame rendering) ami annyit tesz, hogy mindkét kártya a végső képkocka egy-egy részét rendereli, a választóvonal horizontális

Azaz az egyik videokártya a kép alsó felét, míg a másik a felső felét számolja ki!

a másik mód pedig az AFR. (alternate frame rendering) Ami pedig úgy működik, hogy a Frame-eket elosztják egymás közt a VGA kártyák, azaz a páros képkockákat az egyik VGA kártya számolja, míg a páratlanokat meg a másik. Így lényegében mindegyik kártya minden második képkockát számolja csak. Képbe van mindenki ugye?

És akkor most jön a bonyolultas része! A Geforce 7950 GX2-esre épülő Quad SLI kiépítés egy úgynevezett AFR of SFR (bal kép), azaz az SFR AFR-je módban számolt, azaz a két videokártya egy-egy képkockát (AFR) számolt ki SFR módban (2 GPU). Sajnos ez a megoldás nem tudja biztosítani az elvárt skálázódást, így ezt az eljárást az Nvidia kukázta is, s a következő generációs Quad SLI-t támogató kártyájánál,a 9800GX2-nél már a mezei AFR eljárást használta

Nah hát ez a helyzet! Így elsőre legyőzhetetlen akadálynak tűnik a dolog! De egyszer csak gondoltam egyet, és már nem emlékszem, de feltelepítettem a gépemre a Windows 7-et, majd lefuttattam a 3Dmark06-ot, és csodák csodájára gyorsult a tesztprogram a 4GPU hatására. Szóval úgy tűnik, hogy itt már nincs ez a szoftveres tiltás, így ezzel a kártyával is lehet csapatni 7950 GX2 Quad SLI-vel.

Így ezek után nincs más hátra, csak jó pár játék feltelepítése, és indulhat a tesztelés, hogy kimérjem, mennyire skálázódik ennél a kártyánál a sebesség 1, 2 és 4 GPU-val.

Lássuk a tesztrendszert!

Így néz ki a vas

Így néz ki a vas, nem szép de erős

DFI Lanparty NF4 Ultra-D@ SLI mod

Opteron 175 2,2GHz@2980MHz (Dúrván egy AMD Athlon 64 X2 6000+-nak felel meg így)

VGA: 2X Geforce 7950 GX2 VGA kártya (Az egyik Asus, s gyári léghűtés van rajta, a másik egy EVGA vízzel hűtve)

Memória: 2X1GB DDR500 A-DATA

HDD: 1X60GB és 1X80GB SATA

Oprendszer: Windows 7 x86

Mikor először találkoztam Socket939-es cuccal, akkor elhatároztam, hogy nekem ilyen kell, és egy ilyen 939-es lapba fogom összehozni a Quad SLI-t… Mivel a Quad SLI kihajtásához kell vas rendesen, ezért a 939-es konfigot csúcson, vagy inkább csúcs fölött kellett járatnom. Ehhez jó választásnak bizonyult a 2 magos Opteron 175, ami lényegében hozza a legdurvább K8-as architektúrára épülő AM2-es procik szintjét. Viszont hiába volt meg a jó proci, hogy az is kimutathassa a foga fehérjét, kellett mellé a durcás memória is! Mivel Win7-et és modern játékokat használtam, így az ilyen 1GB körüli memória már sovány, minimum 2 giga memória kellett. Azon belül is lehetőleg 2 modullal kellett megoldani a dolgot, hogy minél gyorsabb legyen a memóriakezelés, gondolok itt a CR1-es időzítésre, amit csak 2 modullal tudok beállítani, mert ha 4 modullal lövöm be, 300Mhz-es memória órajel körül ismét vége a mutatványnak. Szóval ide bizony 2X1giga ram kell. Viszont ilyen 400Mhz-es csodák ismét nem jöhettek szóba, csakis az 500Mhz-es példányok. Abból pedig nem könnyű találni. Szerencsére viszont épp jókor kínálta fel DasH_001 fórumtársunk ezeket a faintos A-DATA memóriákat. Szóval minden készen állt a tesztre! Kezdjünk bele!

A tesztet úgy csináltam, hogy először csak egy szem 7950 GX2 volt a gépben, s egy kártyánál is lehet engedélyezni,\tiltani az SLI-t, azaz tudtam szabályozni, hogy csak egy GPU vagy vagy mind a két GPU számoljon. Így tehát egy kártyával meg tudtam csinálni az egy, és a két GPU-s eredményeket. Amikor ezzel megvoltam, akkor begyugtam mellé a másik 7950 GX2-t, engedélyeztem a Quad SLI-t és ez után a tesztek már 4 GPU-n futottak.

Első körben, ahogy annak lennie kell, szintetikus teszteket választottam!

Sajna a 3Dmark03-tól a vas kékhalált nyomott, a 05-t szimplán nem szeretem, így a 06 jöhetett csak szóba, azzal nem is volt gond, volt gond! Lássuk, az mit mutat:

3Dmark06

3Dmark06

Egy és két GPU közt a skálázódás még egész jó, igaz nem 100%, de szerintem jónak mondható. a kettő és négy GPU közt a különbség viszont már csak bő 20%.

Ebben viszont közre játszott a CPU limit is, mert ha toltam még egy kicsit a CPU-n, akkor több pontot dobott még a program.

Kipróbáltam az Unigine Heaven nevű tesztprogramot is, 1280X1024-es felbontásban, High részletesség mellett. Íme:

Unigine Heaven

Unigine Heaven

Nahh ez már barátságosabb képet mutat! Az 1 GPU-s eredményhez képest sikerült 3X gyorsabb sebességet produkálni. Jól jegyezzük meg, hogy ilyen eredményt is sikerült elérni a kártyákkal, mert több ilyen nem lesz!

Folytassuk a játékokkal a tesztet! Viszonylag sok játékkal teszteltem, régebbiekkel, újabbakkal, hogy minnél pontosabb képet kaphassak, kaphassatok az ilyen rendszer kiépítés teljesítményéről!

Először lássuk a régebbi játékokat, majd jöhetnek az egyre újabbak!

A játékokat minden esetben 1280X1024-es felbontásban futtattam, kivéve a GRID-et, mert ott valamiért nem tudtam azt beállítani, csak 1024X768-at. Szóval a felbontást nem fogom feltűntetni a játékoknál, csak a részletességet

Kezdjük akkor a jó öreg Far Cry-al Maximális részletesség mellett:

Far Cry

Far Cry FPS, a nagyobb érték a jobb

Hát nincs túl nagy különbség! Nem támogatná a játék az SLI-t? Nem hinném, mert 6800 ultra SLI-vel tudtam kimérni különbséget. Most ugrott be, lehet, hogy CPU limit van a játékban, mert az csak 1 CPU szálat kezel, így könnyen lehet, hogy így ebben a felállásban még a fél 7950 GX2 kihajtása is komoly probléma a gépnek…

A mai napig nagy kedvenc Call Of Juarezt is kipróbáltam High részletesség mellett:

COJ

Call Of Juarez. FPS, a nagyobb érték a jobb

Itt aránylag működött a Quad SLI, látható hogy egy és két GPU közt elég nagy a különbség, azaz az SLI hatásfoka itt igen jónak mondható. Amint bekapcsoltam a Quad SLI-t, a játék átlag, és maximális FPS-e tudott gyorsulást felmutatni. Érdekes, hogy a minimális FPS viszont ugyanannyi maradt.. Egyszerűen a sok növényzetnél ugyanúgy belassult a játék… A másik pedig, hogy hiába ment átlagba gyorsabban a játék 4 GPU-val, amikor csak kb. 40FPS-el futott a játék, akkor akadozott. a FRAPS folyamatosan 35-45FPS-t mutatott, a játék mégis akadozott… Érdekes módon, amint az FPS felment 50 fölé ez az akadozás megszűnt. Nem volt vele jó így játszani

 Folytassuk az NFS Carbonnal, szintén Maximális részletesség mellett:

NfS Carbon

NfS Carbon. FPS, a nagyobb érték a jobb

Látható, hogy egy és két GPU közt van minimális különbség, de az szinte elhanyagolható. De a Quad SLI kiépítés itt sem kedvez a játéknak. nem hoz semmi gyorsulást, sőt inkább egy-két FPS-el lassabban fut a játék

Jöjjön a 2007-es év nagy durranása, a Crysis, Medium részletesség mellett:

Crysis

Crysis. FPS, a nagyobb érték a jobb

Éljen! Működik a 4 GPU-s kiépítés! Igaz hogy a 2 és 4GPU közt alig 20% teljesítmény többlet van, de legalább van!

Folytassuk a sort a Far Cry második részével, szintén Medium részletességgel:

Far Cry 2

Far Cry 2. FPS, a nagyobb érték a jobb

Egy és két GPU közt van gyorsulás, de két és négy GPU közt semmi.. vagy inkább némi lassulás volt tapasztalható

Jöjjön a Grid, ami ugye 1024X768-as felbontásba futott, de a részletesség maximálisra lett állítva, élsimítás nélkül!

GRID

GRID. FPS, a nagyobb érték a jobb

Nem kommentálnám a dolgokat… a második 7950 GX2 ismét csak arra volt jó, hogy az áramot fogyassza

Továbbra is autós, a népszerű Colin Mcrae Rally második része jön, Medium részletességgel beállítva:

Dirt2

Dirt2. FPS, a nagyobb érték a jobb

Szuper! Végre ismét egy játék, ami tud mit kezdeni a 4 G71-es GPU-val. a skálázódás olyan amilyen, de legalább van kimérhető különbség.

Resident Evil 5 Beépített benchmarkját is kipróbáltam, High részletesség mellett:

Resident Evil 5

Resident Evil 5. FPS, a nagyobb érték a jobb

Van kimérhető különbség! Negatív irányba… Inkább lassult a program, minthogy gyorsult volna.. evvan. jöjjön a következő játék!

Batman bácsival is mászkáltam egy kicsit, High részletességet használva, íme:

Batman

Batman. FPS, a nagyobb érték a jobb

a „mezei” SLI nagyon szépen működött,  és a Quad SLI is hozott pár FPS-t az átlagba. Nem sok, de a semminél több

A teszt utolsó autós játéka, a Need For Speed Shift sem maradhatott ki természetesen. Itt is Medium részletesség volt beállítva:

NFS Shift

NFS Shift. FPS, a nagyobb érték a jobb

a 2 GPU-s eredményhez képest ismét némi lassulás volt elkönyvelhető Quad SLI-be kapcsolás után

Majd végül a nagy sikerű Battelfield Bad Company 2-vel zárnám a tesztet, ahol most is Medium részletesség volt használva:

Bad Company 2

Bad Company 2. FPS, a nagyobb érték a jobb

Na, itt azért padlóztam! A játék nagyon úgy tűnik, hogy semmilyen Nvidia multi GPU-s megoldást nem támogat… hihetetlen. De nálam akkor sem gyorsult a játék egy csöppet sem.

Összességében azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a 7950 GX2-es VGA kártyából kiépített Quad SLI-nek az ég egy adta világon semmi értelme… Vagy legalábbis nagyon kevés. A szintetikus tesztek azok szépen gyorsultak tőle, na meg kő kemény 2 játék is,  úgy ahogy, meg még 2, ami csak egy alig kimérhető gyorsulást hozott. de az esetek nagy többségében, nem nagyon tudnak a játékok mit kezdeni a kártyákkal ebben a felállásban. Mindenesetre én örülök annak is, hogy sikerült összehozni, keserves kínok között, de azt hiszem, még én sem vagyok olyan fanatikus, hogy ezt a felállást így használjam….

About bacsis

22 hozzászólás

  1. Grat a quad-sli-hez :) hát tény, nem volt ez egyszerű menet összehozni :)
    szimpatikus az az evga féle vizes megoldás :)

  2. Jahh az EVGA-n az a vízes blokk nem gyári, azt már utólag raktam rá… az egy Innovatek fullcover blokk

  3. Aztanemjómindenit mekkora a 7900GX2 o.O :)

    Nem semmi, amikor olvastam az elejét azt hittem (tudom hinni nem itt kell (: ), hogy 4GPU-val jóval jobb eredmények fognak születni.

    Az 1GPU-t azt úgy érted el, hogy nem volt bekapcsolva 1db kártyán az sli?

  4. igen! 1GPU mikor a 7950 GX2 fele le volt tiltva.
    Amúgy én is többre számítottam, azért is ruháztam be egy ilyen rendszerre… hát evvan :-D

  5. a pci-e sávok hogy is alakultak? nem lehet hogy a limit részben a nf4 mod miatt volt?

    és megint van opti 175? :D jóféle cucc? :) 2980 is közel 3ghz, de ezt extrémen se sikerült átlépni? :)

  6. a PCIe sáv 2X8… ami kevésnek tűnhet, de nem az… a jó multkorjába betoltam egy GTX260-at, úgy hogy a lapon be volt állítva az SLI mód, azaz mindegyik PCIe csati 8X sávból gazdálkodhat ha törik ha szakad, és azzal a karival valami 12k körüli pöttyöt kaptam 3trémárk06-ban..
    persze az a kari tudnak 16k körül is, csak hát proci limit volt ezerrel… de még annak a kártyának is elég volt a 8X sávszél is…
    Jahh megin van Opti175… megy 3GHz-en is, csak oda kicsit több fesz kell, és lekapcsol a táp, szal ki van koccolva, hogy itt még nem kapcsol ki, de 3gigán 25század volt emelése után lekapcsol már :-D

  7. Örülök hogy sikerült összehozni a quad SLI-t, ha jól tudom sok időd és munkád benne volt. Én is egy quad sli-ről álmodok, csak más gyártóban:).
    Ha 1 GPU-t sikerült aktiválni, akkor 3at nem lehetséges?

  8. Jó teszt, tetszett, régen nagyon akartam egy ilyen kártyát, még most is jó sok erő van benne, pláne ,h 2 (4 gpu) :)

    Akkor ez a „legkisebb” kártya amivel ki lehet építeni egy quad-sli -t? volt régebben dualos 6600/6800gt abból nem volt olyan ami quadba rakható? mert ha igen egy olyat is megnéznék :D

    Ezek mellé lehet rakni physix-re valamit? :D azt is érdekes lenne látni,hogy úgy mit működik ! :D

    Mindig olvasom az oldalt, eddig nem írtam de mostmár fogok, jók a cikkek!
    Sok sikert!

  9. Atom_Anti!
    Igen tényleg sokat dolgoztam/küzdöttem vele hogy összejöjjön.. végülis nem bántam meg, annak ellenére hogy kicsit csalódott vagyok… 1GPU-s eredményt könnyű összehozni, hisz az egyszem 7950GX2 használatakor le kell titlani az SLI-t, de a 3GPU-s megoldás szerintem nem kivitelezhető!
    Sanyi19! Igen, ez a „legkisebb” kártya, vagy legrégibb, ahogy szimpatikus amivel Quad SLI kivitelezhető… amik voltak 660Dual 6800GT Dual, azokra nem került SLI csatlakozó, szóval azoknál nem megoldahtó a dolog
    Physix-et elméletileg meg lehet oldani, vagy egy PCI-os 8000-es Geforceval, vagy egy olyan lapban amin 3db 16X PCIe csati van…
    ÉS természetesen nagyon örülök, hogy köztünk jársz ;-)

  10. Köszi :)
    Én is szeretek tuningolgatni meg érdekel a téma, most web-programozást tanulok, meg szeretnék egy informatikai műszerész szakmát is csinálni, de itt meg a ph! -n lehet igazán tanulni nem a suliban! :D

    Várom az új cikkeket!

    Üdv! Sanyi19

  11. Ja meg egy kérdés,s939-es ASUS A8N-E alaplapom van és azon ugyebár van egy PCI-E 16x és egy PCI-E 4x port… ilyen 4x -es porttal találkoztál már? abba rakhatok videokarit? mjuk Physix-re? nf4 ultra a chipkészlet ott is.

  12. A8N-e vel sli-t is meg lehet hekkelni, de phisX társkártyával is össze tudod hozni a rendszert.

    esetleg ami limit, hogy csak pciexpress 1.0-val menne x4-en ami 1.0 GB/s sebesség. szóval hiába raknál be erős társ-gpu-t valószinüleg egy 8600 esetleg 9600/gts240 szint a max amit megérheti belerakni.

  13. gt220-am van akkor majd később az megy physix -re és veszek vmi atit pl 4850-et v vmi hasonlót..

    Azért bizonytalanodtam el mert, hogy kisebb maga a port, de ha működik akkor jó, akkor még minig maradhat a jó öreg s939 :D

  14. ha Ati „főkártyát” használsz, akkor kell majd egy nVidia hack is, hisz csak akkor engedi a többkártyás phisX esetén a gpu-gyorsitást, ha a monitor is nV-re van kötve…

  15. Mehet bele VGA kártya igen, ne foglalkozz hogy kisebb a csatlakozó! annyit kel lcsinálni hogy a csatlakozó végén lévő műanyagot vágd ki, hogy a VGA kártyát ne akadályozza… azzal már ne foglalkozz hogy kilóg a VGA kari csatlakozója :-D
    Jahh igen, és oPal jól mondja kell egy nVidia hack is, mer már mocskos az Nvdia és nem engedi a mostani drierei hogy feltelepüljenek ha van fent ati driver :-(

  16. értem, várok még a dologgal de majd beszerzek egy nagyobb ati\nvidia karit :), a 4x -es portomnak nincs vége, simán belemegy a kari ugyh nem kell kivágnom sem :)

  17. Grat, végre összejött. A 2GB rendszermemória nem csökkent le?

  18. nem, nem csökkent le, hiszen a 2GB rendszermemó meg a 2GB Videomemória pont 4GB azaz kényelmesen belefért a 4gb-os 32bites oprendszerek limitjébe :-)

  19. Üdv!
    Azért rövidebb a 7950 GX2 mert két szintes? A sima 7900 GX-en egy szinten vannak a GPU-k?

  20. a 7950nek mind a két NYÁK-ja teljesen meggeyezik, szóval a GPU-k is ugyanott helyezkednek el ;-)

  21. ez a quad sli szar nagyot csalódtam az nvidiára

    (trágár szavakért elnézést kérek)

Leave a Reply