Tavalytól tértünk vissza a fatüzelésre, mert egyrészt valamivel olcsóbb, másrészt meg ott volt régóta a vegyes tüzelésű kazán, ami korábban használaton kívül állt.
Sajnos az egész fűtés rendszerünk már elégé elavult, a 60-es években lett kiépítve, a vízcsövek is nagyon vastagok, mert abban az időben a keringetést a gravitációra bízták. Maga a kazán is a 60-es években készült, ráadásul teljesen házi készítésű! Egy jó barátom nagypapája készítette, elmondása szerint a kialakításánál a gőzmozdonyok, elvét vette figyelembe, a füstjáratot úgy alakította ki, hogy, annak hőjét is minél jobban felhasználja. Persze a mai vegyes tüzelésű kazánok már minden szempontból modernebbek, biztonságosabbak és gazdaságosabbak, de hát nekünk ez van. Jó ez. Igen ám, csak a rendszerben lévő víz hőmérséklet mérő hőmérője tönkrement. Már akkor sem mért mikor én kisgyerek voltam, lehet soha nem működött. Az nélkül használtuk, s máig úgy használjuk, kézrátétellel ellenőrizve a csőben lévő víz hőfokot. (Édesanyám keze kb. 75-80 fokig hiteles)
Persze én mindig nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis pontosan hány fokra melegítheti fel a vizet. Már itt-ott kérdezősködtem kazánhőmérő után, de nem kaptam.
Aztán a napokban jött a nagy ötlet! Van nekem Egy Asus K7M SLOT-A-s alaplapom, amelynek a hőmérődiódája nincs fixen ráforrasztva az alaplapra, hanem egy vezetéken van, és oda lehet elvezetni, ahova csak szeretném!
Ugye a többit mindenki ki találja!
Szóval már pakoltam is ki a gépet a kazánházba:
Egy kicsit „dzsuva” van de, hát a fatüzelés ezzel jár! Porral, hamuval.
A hőmérő diódát szépen rászorítottam a vascsőre, majd ragasztószalaggal ráerősítettem
Gép bekapcsol, majd megnéztem a hőmérsékletet! A CPU hőmérsékletedét kell nézni a grafikonon!
Látható, hogy 15 fokot jelez a szenzor! Gyorsan megpakoltam a
kazánt fával, (kb15 kg fát pakoltam be) majd elgyújtottam!(természetesen biztonsági okokból 2 vödör vizet oda készítettem, amivel nem az elektromos rendszert kívántam lelocsolni:-D )
18:05-kor már szépen elkezdett égni a fa! Remek! Ezután felmentem vacsorázni, a kazán meg csak had melegítse a vizet! 10 perc múlva jöttem vissza, azaz 18:15-kor, és néztem, hogy az Aida64 grafikonja mit mutat:
10 perc alatt, úgy hogy alig ég még a tűz, máris majdnem 20 fokot melegedett a csőben a víz! Szerintem azért emelkedett ilyen gyorsan ekkorát, mert még a víz nem indult meg a gravitációtól, ahhoz nem melegedett fel még annyira!
Oké, akkor most irány ismét fel, gyorsan a gyerekeket beimádkozni a fürdőkádba. Majd 18:25-kor ismét kijöttem megnézni, hogy alakul a hőmérséklet:
8 Celsiusfokot melegedett a víz, már kellemes melegnek éreztem a csövet. Persze bent a házban a radiátorok még jéghidegek, odáig még nem jutott el a melegvíz.
Oké, akkor irány fel megágyazni, a lányokat már biztos megfürdette a Nagymama. (Természetesen a gyerkőcök nem hideg lakásban fürödnek, napközben a cserépkályha melegíti a házat) Majd 18:35-kor ismét megnéztem az eredményt:
Újabb 6 fokkal melegedett a víz, már majdnem 50 fokot elérte, a csövet még meg tudom fogni, de már forrónak érezte a tenyerem.
Közben a kazánban már nagyon szépen begyulladtak a vastag fák is, s mikor kinyitottam az ajtót, arcomba csapott a pokol tüze.
Oké, akkor most megint van 10 percem, megpróbálom a gyerekekre a pizsamát nagy küzdelmek árán ráadni, ami komoly kihívást jelent náluk.
Máris 18:45 volt, és ismét rohantam le a kazánházba, és ismét figyeltem az eredményeket:
56 fokot jelzett a szenzor, s mikor már a csövet a kezemmel megfogtam, kb. 3 másodperc után el is kellet engednem, mert nagyon égette a tenyerem. Kezd alakulni.
Miután ismét felmentem, már a radiátorok is kezdtek langyosodni.
Újabb 10 perc elteltével ismét megvizslattam, az eredményt, azaz 18:55-kor:
Átlépte a víz hőmérséklete a 60 fokot. A kazánban a fának már kb. fele le is égett.
Lássuk a 19:05-ös értéket:
66 fok a víz, a kazán ekkor már a hő tágulás miatt elkezdett kattogni, amitől korábban tisztára beparáztam, hogy mindjárt felrobban, de már nem foglalkozok vele, s tudom, hogy ilyenkor már bent a házban is érezhetően elkezdett melegedni a hőmérséklet, Szóval kb 1 óra után már egy Celsius fokkal melegebb a levegő a szobákban.
19:15-kor újra megnéztem hogy állunk:
73 fokos a víz. A csövet én már ilyenkor nem nagyon kísérlem tapogatni. Édesanyám ilyenkor még lazán szokta megmarkolni, vár egy-két másodpercet, majd lazán közölni szokta velem, hogy most a jó.
19:25-kor ismét megnéztem, hogy a gép mit mutat:
75 fokos, már csak 2 fokkal lett melegebb a víz, a tűz pedig már kezdett leégni
.
Ekkora természetesen már a radiátorok is tűzforróak voltak, s közel 2 fokot emelkedett a benti hőmérséklet.
Még 19:35-kor is megnéztem, hogy mi a helyzet:
Már tovább nem melegedett a víz, beállt 75 fokra, s ekkora már szinte teljesen leégett a tűz. Leginkább már csak parázs volt.
Elzártam a kazánt, majd felmentem játszani kicsit a gyerekekkel lefekvés előtt. 20:00-kor mentem le ismét megnézni, hogy alakulnak „lent” a dolgok
Látható, hogy már szép lassan kezd visszahűlni a víz a csőben, elvégre már nincs tűz a kazánban, már csak némi parázs
Utoljára még 20:30-kor néztem meg a kazánt:
50 fokra leesett a víz hőmérséklete. Persze fent a radiátorok nem hűlnek le ilyen gyorsan, mert a radiátorokban nagyobb vízmennyiség van. Tehát késő estig még melegek természetesen a radiátorok.
Hogy most konkrétan mit teszteltem, vagy mit mutattam be, arra még én magam is nehezen tudnám megmondani a választ, de ez most nem lényeg! Lényeg hogy mostmár pontosan meg tudtam mérni a kazán, melegítette víz hőmérsékletét, s mostmár nem kell attól aggódnom, hogy felforr a víz a rendszerben egy „kazánnyi fától”
A számítástechnika hasznos oldala. :-)
Most kérlek szépen azt mutattad meg,hogy hogyan csináltál az otthon található cuccokból hőmérőt.
Jujj ez fáj!
Megyek hozzád bacsis!
Elverlek, elveszem tőled az alaplapot procival, és kapsz valami p3 deszkát. :P
Jól látom van ott hdd is?
Hiren’s boot cd -> pendrivon
Simán megy az everest a minixp alatt.
Cso!
Ugyse tudod ki vagyok, de majd holnap este kerdezoskodj a meloban es bevallom, hogy en voltam :)
Nem rossz a modszer, bar egy kis hovezeto paszta elfert volna a hoszenzor alatt:)
Ügyes…csak a konfigra vigyázz a kazán tetején, nehogy odaégjen. :)
(Forró kályhát pedig nem jó ötlet vízzel locsolni :) )
iday! Minek neked ez az alaplap? amikor ott figyel nálad az 1000-es SLOT-os Athlon ;-)
Motte Jr.! Lövésem sincs hogy ki vagy, gonosz módon megnéztem milyen emal címet használtál kommenteléskor, de azzal sem lettem beljebb, na várjál csak :-P
Trebron09! Szerencsére a kazán külső felülete annyira nem forrósodik fel, cirka 50-60fokra melegszik „csak” amit simán kibírnak ezek a cuccok :-)
Mostanában nem készülsz v.mi extrém tuninggal?…gondolok itt a balatoni hűtéses vagy a hóesésben tuningolós cikkekre. :)
Tényleg, a vízcsövet felpolírozhattad volna előtte hogy pontosabb legyen a mérés. :-)
Kell a proci. :P
Nincs még meg mind. :P
De inkább keringetőszivattyút tegyél a rendszerbe, kicsit hatékonyabb lenne.
Nagy teljesítmény, közben az apródokat is ellátni, elismerésem!
Trebron09! Ez nem volt elég extrém? :-D Ez most nem extrém hűtés volt, hanem extrém fűtés :-D
iday! Ha jössz a következő Lan-ra akkro oda adom neked ezt a procit ebből nekem pont van 2 is :-)
Az is jó ezekben a szenzorokban, hogy jó messzire el lehet vezetni. Én a két szálat 2db 10m-es kábellel(összesen 20m) toldottam meg, hogy 10 méterrel arrébb tudjam mérni a hőmérsékletet. Így is tökéletesen működik.
Igaz, ez is extrém volt. :)
Nem gondoltál arra még, hogy beszerelsz egy szivattyút? Akkor sokkal korábban melegednének a radiátorok. És bizonyára tovább is keringetné a meleg vizet.
Ha vastag a cső, akkor 25-ös kell, 25-60-180-as jó is lenne szerintem, ez a legelterjedtebb és legolcsóbb.
Szerintem lehetett volna még ebből egy picit többet is kihozni fesz emeléssel ;)
Én is ki akartam volna ezt próbálni, de az eszközkezelőben felkiáltójeles a kazán. :C
Nagy szöveg :-D
Üdv, nekem igazán úgy volna hasznos, hogy a gép rögzítse a mért adatokat folyamatosan, mint egy kazán „feketedoboz”
van ötlete erre valakinek?