Nyaralás Olaszországban

Már az előző cikkemnél is azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan fogom megoldani azt, hogy míg én nyaralok a családommal, titeket mégis ellássalak olvasnivalóval.

Először azt terveztem, hogy a Compaq Deskpro cikkem bemutatása után egyből írok még egyet, csak azt késleltetve postolom ki nektek, de ez sajnos nem jött össze, mert az indulásunkat megelőző egy hét, főleg a munka mellett elég zsúfoltra sikerült. Aztán azzal nyugtatgattam magam, hogy majd itt Olaszországba megpróbálok eljutni egy bolhapiacra, vagy ha más nem, egy számítástechnikai üzletbe, és majd arról írok, mint érdekesség. De így a nyaralásom végére sajnos nem sikerült olyan helyeket felkutatni, ami foglalkozott volna számítástechnikával. Így arra jutottam, hogy akkor megosztom veletek a nyaralásomat.

Szóval a cél: Olaszország, Dél-Tirol

Hogy miért ide? Nemes egyszerűséggel azért, mert a feleségem nővére itt lakik, ide jött férjhez. Így tehát egy körrel le tudtuk a nyaralást, és a családi látogatást is.

Az utóbbi években minden nyáron ki látogatunk, de most először jöttünk saját autóval. Korábban míg nem volt jogosítványom, csak a feleségemnek, ő egymaga nem merte bevállalni a 700Km-es utat, de hogy végre nekem is lett jogsim, úgy gondoltuk, hogy ketten könnyedén letudjuk a cirka 12 órás utat.

Az indulás Augusztus 8-án reggel 7-re lett időzítve, ami többé-kevésbé, csak minimális csúszással össze is jött. Persze az előtte lévő napokban a családi autót igyekeztünk minél jobban felkészíteni a hosszú útra. Bónuszként 2X is lemosattuk. Igaz csak egyszer akartuk, de az autómosóban a program lejárata előtt a gép leállt, így azt újra kellett indítani, ami azzal járt, hogy előröl kezdte a programot. Na legalább tényleg alaposan lemosta a kocsit, kapott viaszos bevonatot is, amitől tényleg úgy nézett ki az autó, mintha új lenne

Az E66-os úton indultunk el, Veszprém-Körmend vonalon, utána folytatódott Ausztriában Grác és Lienz vonalon, végül Bolzano mellé Kalternbe jöttünk. Igaziból szerencsére minden zökkenőmentes volt, néhány nagyobb záport leszámítva, amit csak azért fontos megemlítenem, mert a feleségem nem szeret esőben vezetni, s mivel pont akkor kezdett neki mindig esni, mikor ő vezetett volna, így végül is majdhogynem a teljes utat én tekertem le, ami azért elég fárasztó volt. A gyerekeknek is, de legalább ők aludhattak

 

Szóval este 7 körül, szűk 12 óra utazás után megérkeztünk a feleségem nővéréékhez, akik apartmanok kiadásával is foglalkoznak, így mi is kaptunk egy komplett apartmant

Túl sok minden erre a napra már nem volt betervezve. Kipakolás, egymásnak örülés, majd fekvés.

Már alig vártam a reggelt, hogy ismét gyönyörködhessek az itteni tájban. Reggel amint felkeltem, irány az erkély, ahol ez a látvány fogadott:

 

Látjátok azt a templomot? Na hát legszívesebben egy buldózert küldtem volna rá (nem az AMD FX-et) mert nagyjából mindig harangoznak, és hát piszok hangos.. még hajnali 2-kor is nyomja óránként, de van hogy 15 percenként. Az elmúlt 3 évben még nem jöttem rá a rendszerére, de hogy éjjel sokszor felkeltem rá, na az tuti.

Na de nem volt túl sok idő bámészkodni, egy gyors kávé, majd indultunk a szomszéd településre. Auer-be mentünk át, mert van egy nagyon szép strandja. A strand tényleg szép, csak míg Magyarországon megszoktuk, hogy strand=minden medence 28 fokos vízzel van feltöltve és legalább 1 medence 35+ fokos, na az itt nincs. Termálvíz enyhe sarkítással csak a Magyarok kiváltsága, errefelé nincs. azaz hiába gyönyörű egy strand, örülni kell ha már 22 fokos a víz a medencékbe.

Én és a párom elég fázósak vagyunk amúgy is, így én csak kötelességből mentem be a vízbe egy picit,

de azt hiszem, minden az arcomra van írva:

utána hagytam a gyerekeket kibontakozni. Én inkább a tájban gyönyörködtem

Amíg a gyerekek strandoltak, meg a játszótéren játszottak, addig apa megengedett magának egy jó hideg csapolt sört. Miközben kortyolgattam, ami számomra meglepő volt, és nagyon tetszett, az a kiviből növesztett lugas, amivel korábban még nem találkoztam.

Túl sokáig nem maradhattunk, mert 10-étől indult a gyerekek legjobban várt része a nyaralásnak! 3 napra lementünk az Adriai tengerre, Lignano-ba!

Szóval másnap ismét hajnalba kelés, mert ismét közel 300km-es út várt ránk. Persze a gyerekek be voltak sózva, a legkisebbem, Lilike, már nem tudom hány órakor azzal szórakozott, hogy a telefonommal fényképezgette hogy alszom, és milyen kómás fejet vágok

Magunkkal vittük az unokahúgomat is (A feleségem nővérének a kislánya)

Mert egyrészt nagyon jól kijön az én két kislányommal, szeretnek hárman együtt játszani, na meg mivel az anyja Magyar, az apja Német nyelvű, így ezt a 2 nyelvet anyanyelvi szinten beszéli, de az iskolában kötelező az Olasz, és az Angol, így ezeken a nyelveken is jól beszél, tehát 12 éves létére 4 nyelven tud beszélni. Így már én sem aggódtam, hogy ha esetleg valahol nem beszélnek angolul, akkor majd Melanie ki fog tudni segíteni. (Amire amúgy nagyon sokszor szükség is volt)

Igaz nem volt az út 300km,  mégis majd’ 5 órát vett igénybe, köszönhető a rengeteg 70-es táblának. Igaz mehetünk volna autópályán is, de csak cirka fél órát spóroltunk volna meg, viszont bő 50km-el hosszabb lett volna az út, így inkább főutakat választottunk.

Viszont így legalább tudatosult bennem, hogy Olaszországban az emberek nem indexelnek… De komolyan nem. Fel is hívtam a sógornőmet, és rákérdeztem, hogy errefelé nem kell irányjelzőt használni körforgalomban?! És állítólag nem csak a körforgalomból kifele menet, de befele menet is jelezni kellene, de az itteni autósok ezt nem nagyon teszik meg. Összesen 1000km fölött tekertem le Olaszországban szóval, azt hogy nem indexelnek, nem egy-két esetből vontam le. Ami még furcsa, hogy a rendőrlámpa, a sárga kihagyásával vált pirosról zöldre.

Na szóval, megérkeztünk Lignano-ba, ahol szintén egy apartmanban szálltunk meg:

Igaz, a kilátás nem a tengerpartra nézett, de a helyi épületek látványa nekünk így is tetszett

 

Persze most inkább a gyors kipakoláson volt a hangsúly, hogy minél gyorsabban tudjunk menni a tengerpartra

Lányaim pikk-pakk menetre készen álltak

Izgatottan indultunk a tengerpartra. Szerencsére nem volt messze a szállásunktól, gyalog alig 10 percnyire. Az utca végén már látszott is:

A parton amerre a szem ellátott, mindenhol napernyők sorakoztak, amire szükség is volt, mert a tűző napsütésben hosszabb távon kibírni nem lehetett

 

A sok strandolóban az árusok is látták a potenciált, így aztán voltak, főleg Afrikaiak, akik árultak a szelfi botoktól kezdve, papírsárkányokon át, powerbankot, lepedőt, meg amit az ember el tud képzelni, mindent…

Egy szenegáli hölgy a lányaim haját fonta be. Ezeknél az árusoknál természetesen lehet alkudni, amivel mi is éltünk, az eredetileg 30 eurós munkát sikerült úgy lealkudni, hogy a két lányom haját, és az unokahúgomnak egy hajtincsét megcsinálta mindössze 40 euróért:

 

Miután elkészültek a frizurák, amik majd’ az egész délutánt felemésztették időben, irány vissza a part, és játszottunk.

 

A tengerparton töltött időnk legizgalmasabb része az volt, amikor egy „banán hajó”-nak nevezett valamin húztak minket, fejenként 10 euróért, amivel a parttól kb. 1 km-re cirka 60 km/h-ra felgyorsított tempóval felborultunk. Szerencsére kaptunk mentőmellényt, így egy kisebb ijedtségen kívül nem történt komolyabb baj, de hogy tuti, hogy többet nem ülünk olyanra, az is biztos.

Azért némileg vicces része a dolognak, hogy mikor belevágódtunk a vízbe, a kisebbik lányom, aki még csak most lesz 6 éves, vidáman fogadta a történteket, hogy legalább a partól ilyen messze is fürödhetünk egy kicsit a tengerbe :-)

A képen még vidáman vagyunk, hiszen nem számoltunk arra, hogy fel fogunk borulni:

 

Persze a Lignano-ban töltött napok nem csak a tengerpartról, strandolásról szólt, esténként kimentünk a városba, és hát persze hogy a gyerekeknek akartunk kedvezni, minden este mentünk gyerek parkokba, ahol nagyon sok szórakozásban lehet részük a kicsiknek, legyen az vízi dodgem, trambulinozás, 5D-s mozi, ugrálóvár, és még sorolhatnám

 

A városban császkálva persze elég sok butikot is láttunk, néhol főleg nekünk Magyaroknak kedveskedő dolgokat is láttunk

 

Az a pár nap hamar eltelt, és 4 nappal később utaztunk vissza Kalternbe. Én úgy voltam vele, ha már sikerült ide Dél-Tirolba eljutnom, szeretnék feljutni egy hegycsúcsra, és gyönyörködni a tájban. Így hát, „amolyan modern turistásan” autóba pattantam, és a 400m magasan fekvő Kaltern melletti hegyre fel autókáztam, aminek a csúcsa 1400m-en volt.

A felvezető út igen meredek, és kacskaringós volt

De kedvenc családi autónk megküzdött a kihívással. Felérve persze elképesztő látványban lehetett részem. Ráláttam egész Kalternre, és a szomszéd településekre is. Annak ellenére, hogy az idő igen párás volt.

 

Érdemes a képet egy kicsit alaposabban megnézni. Ha nagyon keressük, igaz elég kicsinek látszik, de ki lehet venni azt a templomot, amit a cikk elején, az apartmanunkból fényképeztem

 

Ezen a hegyen már voltam 2 évvel korábban is, engedjetek meg, hogy megmutassam egy 2 évvel korábbi fényképpel, milyen a kilátás, ha tiszta az idő:

 

A napok tovább szaladtak, és eljött az utolsó ott töltött napunk. Aznap Traminba mentünk, ahol szintén strandoltunk. Persze a víz itt is jéghideg volt, de a lányokat ez nem érdekelte, s a csajok a 4!!! méter mély vízbe ugráltak

 

Aztán hamar eljött Augusztus 16-a, az indulás napja. Korán reggel indultunk, hogy időben hazaérjünk. Út közben még lőttem 1-2 képet a felhő fedte hegyekről, még mielőtt újra Ausztriába, majd Magyarországra érkeztünk volna.

 

Még mielőtt zárnám soraimat, pár érdekességet, és számadatot megosztanék veletek!

A bő 1 hét alatt összesen 2025Km-t utaztunk.

Összesen 129,6l üzemanyagot tankoltunk (Ebből még cirka 25 liter van az autóban ami még megmaradt) Ez átlagosan (ha azt a 25 litert nem számolom bele) 5,16literes átlagfogyasztást eredményez, ami szinte folyamatos klímával szerintem nem is olyan rossz.

Cirka 1000Km-t vezettem az Olaszoknál (tehát nem 1-2 esetből vonom le a következtetést) az Olaszok főleg a körforgalomból való kilépéskor nem használnak indexet. Nagyjából 20 autósból 1.

Továbbá ami még számomra furcsa volt, hogy a rendőrlámpa piros jelzése után egyből zöld jön, nincs köztes sárga.

Az Olasz sör kesernyésebb, mint az itthoni, kicsit szokni kell.. de a 2-3-ik után már „hozzászokik” az ember :-)

Sajnos nagyon hamar eltelt a nyaralás, ami egyfelől jó, hiszen ez azt jelenti hogy jól sikerült, és igen, tényleg nagyon szép élménnyel gazdagodtam én is, és remélem az egész családom is. Remélem jövőre is sikerül kijutnunk.