Nyaralás Olaszországban, a Covid árnyékában

Hiába az oltás, a jó idő, a sok lazítás, de azért 2021 nyaralásaira is erős kihatással van a Covid. Ennek tükrében próbáltuk, illetve próbáljuk kihozni a maximumot a lehetőségekből.
Szóval irány Olaszország, mer’ az jó, na meg ott laknak feleségem testvéréék.
Már az indulás sem a megszokott a korábbi évekhez képest. Elvileg nem mászkálhat az ember az országok között, legalábbis 2021 júniusában még nem. Kellett a család minden tagjainak Covid antigén tesztet csinálni, aminek darabja 6500Ft, azaz egy 4 tagú családnak hopp, 23 rongy. Majd ki kell tölteni egy nyilatkozatot angol nyelven az interneten, amiben mindenféle érdekes kérdésre kell válaszolni, mint például melyik nap, hány órájakor lépjük át a határt, illetve melyik nap hány órájakor lépünk be a cél országba, mi az autó rendszáma, kik utaznak a családdal, és még hasonló kérdésekre kell válaszolni. A Covid teszt eredményével, és a nyilatkozat kitöltése, majd nyomtatásuk után már az ember nekivághat külföldnek. Az Osztrák-Magyar határon csak a személyi igazolványainkat kérték el. Mi tuszakoltuk a határőr orra alá a kitöltött papírokat, ugyan már nézze már meg, ha annyit szenvedtem velük, és kinyomtattuk a papírokat. Tehát igaziból probléma, és fennakadás nélkül léptünk át a határon. Az Olasz-Osztrák határon csak az Olasz oldalról érkezőket ellenőrizték, így ott sem volt semmi gond a határátkelésnél.

Cirka 10 óra utazás után megérkeztünk Dél-Tirol, Kaltern-be, Itt laknak a feleségem testvéréék. Úgy beszéltük meg, hogy itt náluk leszünk pár napot majd közösen megyünk tovább a tengerpartra egy bő hétre. Hogy hova, még ezen sorok írásakor sem lett pontosan letisztázva. Annak ellenére sem, hogy itt van Június 30-a. Másnap indulnák, Valahova Rimini környékére, aztán, hogy mi lesz belőle, az még bizonytalan. Majd kialakul, mire a történettel oda fogok érni.
Szóval a 0. nap az utazásról szólt, ami a fent leírtak szerint probléma mentes volt. Én szeretem kihozni a lehetőségekből a maximumot, továbbá nagyon szeretem Olaszországot, mert rengeteg eldugott csodálatos hellyel rendelkezik, mondom ezt úgy, hogy most már lassan 10 éve járunk ki Olaszországba, és rengeteg felfedezni való van még hátra. Szóval első nap már egyből bele is vágtam magam a kalandba.

1. nap: Egy laza 10 órás alvással kipihentem az utazás fáradalmait, reggel gyors’ egy kávé és lehet is menni, na de hova? Enyhe sarkítással úgy nézett ki az úti cél megtervezése, hogy vakon ráböktem a Google maps-ra és akkor „na ide jó is lesz”. A sors az ujjamat a Trentino-Alto Adige régiójára irányította. Mivel a család nagy része nem igazán szereti a hegyi utakat, így csak a nagyobbik lányommal vágtam neki. Ez egy cirka 60km-es autóutról szólt, majd utána egy 2,5km-es gyaloglást, hogy elérjük a kiszemelt úti célunkat, ami egy hatalmas nagy vízesést jelentett egy nagyon szép függő híddal. Úgy voltunk vele, hogy 2,5km-es séta igazán nem sok, főleg ha egy mesés táj vesz minket körül. Végül is a látvány tényleg mindenért kárpótolt, de a körülmények, azaz a hegyi utak, és a meredek emelkedők biztosították, hogy a visszafele út végére úgy éreztük, hogy hamarosan füstölni fog a talpunk. Természetesen igazán megérte. Csak azt sajnálom, hogy a fotók töredékét nem adják vissza a valós látványnak.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

2. nap: A lányaim unokatestvére, Dániel indított egy olyan ötlettel, hogy menjünk el Meran-ba, és próbáljuk ki a „Meran-2000-et” mert majd attól jó lesz nekünk. Mivel a feleségem továbbra sem szereti a hegyi utakat, így ide is csak a gyerekekkel mentem. A két lányom, és az egyik unokatestvér, Dániel tartott velünk. Dánielnek kifejezetten örültem, mert így legalább volt köztünk valaki, aki beszél „mindenféle” nyelvet. Igaz „csak” 13 éves, és pont a magyar megy neki a legkevésbé, de úgy voltam vele, mivel magyarul mindent megért, majd elmondom neki, hogy mit mondjon németül\olaszul. Azzal a részével nem lesz gond. Ha pedig a személyzet mondandóját kell neki visszafordítani magyarra?! Hát majd valahogy kibogozzuk, mit is szeretne tolmácsolni Dániel.
Meran Kaltern-től egy erős fél órás út, így már pattantunk is be az autóba. Hogy pontosan mi is lesz ez a „Meran-2000” csak sejtéseim voltak, Dániel magyarázatából kiindulva. De az lejött, hogy felmegyünk a hegyre, és lesz „nyári szánkózás” Na mi az a nyári szánkózás???
Hát a bob.
Sajnos az időjárás csak közepesen volt hozzánk kegyes, és eléggé felhős idő volt, s lógott az eső lába, de lehetett volna rosszabb is. Szóval egy fél órás kocsikázás után megérkeztünk, és kiderült, hogy egy libegővel felvisznek a hegy tetejére.

Sajnos most is csak azt tudom mondani, hogy a fotók töredékét nem adják vissza a valóságnak. Ahogy beszálltunk a libegőbe, vagy mi is ennek a pontos neve, elég hamar rájöttem, azért „Meran 2000” a neve, mert 2000 méter magasra vittek fel. Túlságosan nem készültünk fel a dologra. A többi ember pulóverben, vagy kabátban volt, mi meg rövidben toltuk. Mondanom sem kellett, elég hamar úgy voltunk vele, jó-jó érzés kicsit nyáron is fázni, de azért hosszú távon a 13-15 fok elég hűvös tud lenni, és kellemetlen. Nem baj, kemények vagyunk. Ha már itt vagyunk, akkor próbáljuk ki a „nyári szánkót” – Dániel szavaival szabadon- bobot is. Ez nagyjából pont olyan, mint Magyarországon a balatonfűzfői nyári bob, csak ez jóval nagyobb. Könnyű úgy nekik, hogy van hegyük, amire lehet építeni egy bob pályát, nem csak dombocskáik vannak. A hűvös ellenére is kifejezetten élveztük, de még a gyerekek is egyet értettek abban, hogy a jóból is megárt a sok, és inkább tipli lefele, mert hosszú távon mégse annyira kellemes fázni.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Na ez is meg volt, irány, és vegyünk egy bambit a gyerekeknek, mert már nyígtak nekem, hogy éhesek, szomjasak. Meran belvárosában egy jó Dürüm mindig jó. S mivel előttünk az egész délután, így hát irány tovább. Na de hova? Mivel nekem továbbra is hegy „fétisem van”hát úgy voltam vele, irány megint valami jó magasra. Elég közel volt az Ötz-völgyi-Alpok, tehát ismét kinéztem egy jó kis hegyi útvonalat.
A KRESZ tábla már előre sejtette, hogy nagyjából mire készülhetek.

Ez már igazi hardcore fokozat volt, ami még nagyjából teljesíthető személyautóval. Azaz erősen meredek, de legalább lebetonozott út vitt minket felfelé. Szegény családi Suzuki Swiftünk megküzdött a feladattal, helyenként 1-es fokozatban tudta csak vonszolni magát, de azért csak sikerült eljutni a…. a….. hát a valahova. Nem tudom pontosan hova. Jó magasra. Kb. 2300 méter magasra jutottunk, utána már nem nagyon volt lebetonozott út, így tovább nem mentünk.

Viszont sikerült rátalálni egy gyöngyörűszép vízesésre. Mivel továbbra is totál amatőrként jelentünk meg, így semmi meleg öltözet nem volt nálunk, én is egy takaróba csavartam csak magamat, így pár fotó meg egy kis rosszalkodás után (dobáltunk kavicsokat, fadarabokat a patakba) már ültünk is vissza az autóba, majd irány haza.

• 

• 

• 

• 

3. nap: Délelőtt kinéztem egy kisebb tavat, ahol van egy óriási vízi csúszda is. Csak felmérni a terepet mentünk. Persze megint torzsára szívatva magunkat. Naná hogy gyalogolni kellett, és naná, hogy nem ártott volna némileg felkészültebben menni. S igaz nem volt nagy a táv, oda-vissza 2km séta, de az erős 30 fokban, és a dimbes-dombos hegyi utakon azért nem volt kellemes. Persze utólag visszagondolva jó buli volt, még ha a nyelvünk is lógott. Mivel a kiszáradás kezdő jeleivel küzdöttünk, így a fotók készítésével ezúttal kevésbé foglalkoztunk. Délután jött egy jó nagy zuhé, így inkább bekuckóztunk, és megnéztük a Beverly Hill-dili című filmet.

4. nap:
Kitaláltuk, hogy elmegyünk Merano-ba, ahol van egy nagyon szép füvészkert. Igaziból erről túl sokat nem lehet mit írni. Egy hatalmas nagy placc egy hegy oldalba kiépítve, ahol rengetegféle növény csodálható meg, szó szerint a világ minden tájáról ide hozva. Ha az ember elég keménynek érzi magát, akkor az egész napot rászánhatja. Mi keménynek éreztük magunkat, főleg a nagyobbik lányom, Zsófi, aki úgy döntött, hogy bejárjuk az egészet. Ez egy közel 10km-es túrát jelentett, ami nem is számítana olyan soknak, ha az egész nem egy hegyoldalba lett volna megtervezve. A helyenként 20%-os emelkedők/lejtők rendesen igénybe vették az embert.

• 

• 

• 

• 

• 

Este megint nem kellett ringatni, hogy elaludjunk. De persze egy csodálatos élménnyel lettünk megint gazdagabbak. Jahh, s idő közben megszületett a végleges döntés, miszerint Riminibe fogunk menni.

5. nap: Szóval Rimini. Közel 400km-es út jött ismét. Reggel indultunk, délután érkeztünk. Az út eseménymentes volt, azt leszámítva, hogy a családi Suzuki km számlálója átlépte a bűvös 300 ezret. Azt hittem, hogy erre a napra már nem fog jutni semmi, de azért estefelé csak lementünk még a strandra, fürödtünk egy jót, este félálomba pedig még megnéztük az Olasz-Belga EB meccset, amit az Olaszok nyertek, mondanom sem kell, ők is teljesen megbolondultak, akár csak mi Magyarok, egy-egy siker(ecske) után.
Ehun a link, ahol meg lehet nézni, mit éltek át a népek

6. nap:
Reggel elmentünk bevásárolni, tankolni, ilyesmi. 20km alatt párszor sikerült majdnem leamortizálni az autót, meg felültetni a szélvédőre pár motorost, biciklist. Én nem tudom mi van itt az Olaszoknál, de az ember minél délebbre merészkedik, annál inkább életveszélyes a közlekedés. Szabályokat nem nagyon tartják be. Szerencsére a jó Isten végig fogta a kezem, és baleset végül is nem lett. Miután karcolás nélkül raktam le az autót a parkolóba, utána már a strandolás, és a pihenésé volt a főszerep. Én alapjába véve nem vagyok oda a végeláthatatlan tengerpartokért, viszont itt, mivel semmi sem áll útjába a szélnek, ezért méteres-másfél méteres hullámokat korbácsol a tenger vízére. Így a nagy hullámokba való ugrálást kifejezetten élveztem, s elvoltam én is, mint a jó gyerek. Este pedig elmentünk csámborogni a környéken. Találtunk egy hatalmas óriás kereket. Naná hogy felültünk rá. Felülről nagyon szép látvány tárult elénk.

• 

• 

• 

7. nap:
Ugyanazt csináltuk mint előző nap, csak pepitában. Volt fürdés, meg kipróbáltunk más bárokat, ettünk-ittunk, lazultunk, s estére jól elfáradtunk a semmittevésben.

8. nap:
Na csináljunk valami hasznosat is! Így hát kitaláltuk, hogy elmegyünk San Marino-ba, ami Európa 3. legkisebb országa.
Riminitől csak kb. 20 perc a miniállam, s a fővárosába, aminek a neve szintén San Marino, mentünk. Úgy terveztük, hogy meglátogatunk egy-két múzeumot, sétálunk, eszünk egy fagyit, aztán meg is van a napi program. Ebből kb annyi valósult meg, hogy sétáltunk, meg vásároltunk pár apróságot. Így is elment a nap jó része. San Marino egy aránylag magas hegyen fekszik a környező településeket képest, így ha felmegyünk a legmagasabb pontjára, ismét páratlan kilátás tárul elénk. Ami feltűnő volt még, hogy rengeteg Magyar turista volt, illetve volt pár üzlet, ahol az eladó beszélt magyarul. Egyik helyen egy tökéletes magyarsággal rendelkező úrral találkoztam, vásároltam is nála több szuvenírt is. Érdekességképp elmondta, hogy magyarul az odalátogató turistáktól tanult meg. A másik érdekesség, hogy érezhetően olcsóbb Olaszországtól, szóval akár az miatt is megéri átmenni, ha az ember spórolni akar, akár az üzemanyagon, akár az ételen. Hazafele megállított egy San Marino-i rendőr, s igazoltatott. Elkérte a létező összes iratunkat, jogsi, személyi, Covid oltási igazolás, forgalmi, ééééés a kötelező biztosítás. Hát mondom az nincs nálunk. Elmagyaráztuk a feleségemmel neki, hogy azért nincs nálunk, mert Magyarországon már egy ideje lekérik a rendszerből, s nem kell hogy magunkkal tartsuk. Elmondta szívélyesen a rendőr, hogy hát náluk ez azért nem így van, -de amúgy végig tök jó fej volt- majd tovább engedett. Gondolom ő is örült, hogy szerezhetett egy „skalpot”, és Magyar turistát igazoltathatott

• 

• 

• 

• 

9. nap:
Amikor már Riminibe megérkeztünk, akkor láttunk egy helyi aquaparkot, gondoltuk próbáljuk ki azt is. Ami ha úgy veszem, kicsit csalódás, kicsit jó volt. Nézőpont kérdése. Csalódás volt, mert az aquaparknak nevezett létesítmény állt egy szem közepes méretű medencéből, meg 3 csúszdából és kb ennyi. A családi belépő 40 euró, és persze csengess külön a csúszásokért is. Hát mondom ez eléggé lehúzás szagú. Aztán úgy voltam vele, hogy mégsem volt olyan rossz, mert igaz kicsit kicsi, kicsit drága is, de legalább nem egy extrém turista mágnes. Tehát a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy volt pár maréknyi ember, a medencében is csak páran tartózkodtunk, a csúszdáknál pedig konkrétan nem volt várakozási idő. S itt felsejlett a Mallorcai nyaralásunk, ahol az aquaparkban minden egyes csúszdára legalább!!! fél óra várakozási idő volt. Hát mondom akkor inkább legyen kicsi, meg egyszerű, de legalább azt a keveset élvezni tudjuk.

10. nap:
Délelőtt dolgoznom kellett, ami ez így elsőre kicsit furcsán hangzik. Szemfülesek már észrevehették, hogy indítottam egy mikrovállalkozást, s igaziból foglalkozok azzal amivel eddig is. Egy kis gép javítás, egy kis támogatás, vagy amit a kedves érdeklődő szeretne. Vannak dolgok amit így nyaralás alatt is meg lehet oldani, és amit tudtam elintéztem, hogy ha hazaérek, annyira ne sűrűsödjön fel minden. Kora délután egyszer csak megjelent egy focicsapat a szállodában. Méghozzá a Grúz bajnok csapat, akik következő nap kezdték meg a nemzetközi szereplésüket. Nem egy Barcelona, de tök örültem neki, hogy találkoztam egy olyan csapattal ami hazájának a bajnoka. Odamentem hozzájuk, kértem egy közös fotót, tök jó fejek voltak, egyből közre fogtak, és fotózkodtunk egyet. Sok sikert kívántam nekik, majd elköszöntünk. Délután fürödtem egyet a szálloda medencéjében, és a jakuzziában, majd este megint elmentünk egy kicsit csámborogni. Beültünk egy török vendéglátó helységbe és nyomattunk egy kis vízipipát.

• 

• 

• 

11. nap:
Mint ahogy fentebb is írtam, San Marino érezhetően olcsóbb. S mivel szép lassan közeledik a nyaralás vége, s nem ártana pár szuvenírt venni, így kitaláltuk, hogy vissza megyünk San Marino-ba. Ha már ott voltunk, még a múltkor kinéztem egy kisebb tornyot, amit szertettem volna megnézni, de idő/erő hiányába kimaradt, így kellemest a hasznossal elv alapján ha már vissza mentünk, megnéztem a nagyobbik lányommal a tornyot. Némileg csalódást keltő volt, mert bemenni nem lehetett. Nemes egyszerűséggel azért, mert ajtót nem nagyon terveztek rá, Mindegy, körbe jártuk, utána mentünk haza. Még ami említésre méltó, az egy Fiat Panda 4X4 rendőrautó. Igaz Olaszországban rengeteg van belőle, mármint a Fiat Panda 4X4-ből, illetve San Marino-ban is sokat láttam, de azért rendőrautó formában korábban még nem találkoztam vele.

• 

• 

• 

12. nap:
Délelőtt strandoltunk egy kicsit, késő délután pedig elmentünk a helyi Luna parkba. Igazi pénztemető, viszont legalább nagyon nagy élményt nyújt. Sajnos a videókat véletlenül letöröltem, így csak pár fotó maradt meg emléknek, de aki átél egy ilyen vidámparkot, annak utólag nem kellenek fényképek, videók, hogy fel elevenítse, milyen is volt. Rengeteg olyan játék van, amire sok felnőtt sem biztos, hogy fel mer ülni. Sajnos én is a félősebbek táborát erősítem, így sok esetben a család gyermek tagjai egyedül ültek fel egy-egy ilyen szórakoztató eszközre. Persze nem kell itt megijedni, extra biztonságosak az eszközök. Mi felnőttek meg annak örültünk, hogy újabb élménnyel gazdagodhatnak a gyerekek.

• 

• 

13. nap:

Eljött az utolsó itteni napunk. Reggel kicsit álmosan kezdtük meg a napot, s kezdődött az autóba a sok holmi be- „legózása”. „kétkörnyi” utazótáska között kinéztem a teraszon, és azt láttam, hogy nagyon erősen hullámzik a tenger. Jött is az ötlet, hogy még utoljára menjünk le, és élvezzük ki ezt a kis időt. Érdekes ,hogy nem is fújt olyan extrém nagyon a szél, mégis óriási nagy, időnként 1,5 méteres hullámok voltak a part elejénél is a vízben. Így utoljára még ebben nagyokat ugrálva ki szórakoztunk magunkat.

14. nap:

Közel 900 km utazás következett. Mivel a 2 lányom unokatestvére is vissza jött velünk Magyarországra még egy kicsit nyaralni, így 5 személlyel, és agyig rakott csomagtartóval vágtunk neki az útnak. Laza 12 órába került, míg hazaértünk, de szerencsére nem volt semmi probléma, s még pont el kaptuk itthon az Olaszország-Anglia EB döntőt.

Összegzés:
Úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült a nyaralás. Nagyon sok új élménnyel lettünk gazdagabbak. Gyönyörű helyeken járt a család, úgy gondolom, hogy kívánni sem lehetett volna jobbat.
Annak ellenére, hogy már sokadjára voltunk Olaszországban, ezúttal is sok új dolgot tanultunk. Eddig is tudtam, hogy bolond módjára közlekednek, de most tapasztaltam meg, hogy minél jobban délre merészkedik az ember, ez annál jobban megmutatkozik. Fontos kiemelni hogy a körforgalom használata is némileg más mint nálunk, vagy akár Európa más pontjain. Így aki errefelé merészkedik, az számoljon ezzel. Fontos információ, hogy Magyarországon bemehetünk a „leg-prémiumabb” pizzériájába, meg sem, vagy talán tényleg csak megközelíti azt a minőséget, amit itt a legócskább sarki Pizzériában adnak. Én azt mondom, hogy aki ellátogat Olaszországba, az tömje magába a pizzát, amennyit csak bír, mert Magyarországon sehol sem kap olyan jót. (Jó persze biztos vannak remek helyek nálunk is, de azért nem véletlen Olaszország a pizza származási helye) És ugyanez igaz a fagylaltra is, egyszerűen űberelhetetlen a fagyijuk.
Száz szónak is száz a vége, én bízok benne, hogy jövőre is el tudunk jutni Olaszországba, és ha így lesz, már most előre tudom, hogy megint életre szó élményt fogunk kapni, mert Olaszország egyszerűen megunhatatlan.