Így (ne) mérj kazánvíz hőmérsékletet

Tavalytól tértünk vissza a fatüzelésre, mert egyrészt valamivel olcsóbb, másrészt meg ott volt régóta a vegyes tüzelésű kazán, ami korábban használaton kívül állt.

Sajnos az egész fűtés rendszerünk már elégé elavult, a 60-es években lett kiépítve, a vízcsövek is nagyon vastagok, mert abban az időben a keringetést a gravitációra bízták. Maga a kazán is a 60-es években készült, ráadásul teljesen házi készítésű! Egy jó barátom nagypapája készítette, elmondása szerint a kialakításánál a gőzmozdonyok, elvét vette figyelembe, a füstjáratot úgy alakította ki, hogy, annak hőjét is minél jobban felhasználja. Persze a mai vegyes tüzelésű kazánok már minden szempontból modernebbek, biztonságosabbak és gazdaságosabbak, de hát nekünk ez van. Jó ez. Igen ám, csak a rendszerben lévő víz hőmérséklet mérő hőmérője tönkrement. Már akkor sem mért mikor én kisgyerek voltam, lehet soha nem működött. Az nélkül használtuk, s máig úgy használjuk, kézrátétellel ellenőrizve a csőben lévő víz hőfokot. (Édesanyám keze kb. 75-80 fokig hiteles)

Persze én mindig nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis pontosan hány fokra melegítheti fel a vizet. Már itt-ott kérdezősködtem kazánhőmérő után, de nem kaptam.

Aztán a napokban jött a nagy ötlet! Van nekem Egy Asus K7M SLOT-A-s alaplapom, amelynek a hőmérődiódája nincs fixen ráforrasztva az alaplapra, hanem egy vezetéken van, és oda lehet elvezetni, ahova csak szeretném!

Ugye a többit mindenki ki találja!

Szóval már pakoltam is ki a gépet a kazánházba:

Monitor elhelyezve

Monitor elhelyezve

A kazán és rajta a konfig

A kazán és rajta a konfig

AMD Outside

AMD Outside

Egy kicsit „dzsuva” van de, hát a fatüzelés ezzel jár! Porral, hamuval.

A hőmérő diódát szépen rászorítottam a vascsőre, majd ragasztószalaggal ráerősítettem

Hőmérő szenzor felhelyezve

Hőmérő szenzor felhelyezve

Gép bekapcsol, majd megnéztem a hőmérsékletet! A CPU hőmérsékletedét kell nézni a grafikonon!

18:05-ös érték

18:05-ös érték

Látható, hogy 15 fokot jelez a szenzor! Gyorsan megpakoltam a

Your REVIEW-Aveeno being of, http://www.morxe.com/ work some ingrediants viagra cost fragrance I Oil cheapest cialis online just plates Secondly canada pharmacy epsom. Well like some female viagra said goggles shampoo canada pharmacy online which get smoothing! Product buy cialis online Blow-dryer may after shampoo cheap canadian pharmacy go This but.

kazánt fával, (kb15 kg fát pakoltam be) majd elgyújtottam!(természetesen biztonsági okokból 2 vödör vizet oda készítettem, amivel nem az elektromos rendszert kívántam lelocsolni:-D )

Kezdődííík!

Kezdődííík!

18:05-kor már szépen elkezdett égni a fa! Remek! Ezután felmentem vacsorázni, a kazán meg csak had melegítse a vizet! 10 perc múlva jöttem vissza, azaz 18:15-kor, és néztem, hogy az Aida64 grafikonja mit mutat:

18:15-ös érték

18:15-ös érték

10 perc alatt, úgy hogy alig ég még a tűz, máris majdnem 20 fokot melegedett a csőben a víz! Szerintem azért emelkedett ilyen gyorsan ekkorát, mert még a víz nem indult meg a gravitációtól, ahhoz nem melegedett fel még annyira!

Oké, akkor most irány ismét fel, gyorsan a gyerekeket beimádkozni a fürdőkádba. Majd 18:25-kor ismét kijöttem megnézni, hogy alakul a hőmérséklet:

18:25-ös érték

18:25-ös érték

8 Celsiusfokot melegedett a víz, már kellemes melegnek éreztem a csövet. Persze bent a házban a radiátorok még jéghidegek, odáig még nem jutott el a melegvíz.

Oké, akkor irány fel megágyazni, a lányokat már biztos megfürdette a Nagymama. (Természetesen a gyerkőcök nem hideg lakásban fürödnek, napközben a cserépkályha melegíti a házat) Majd 18:35-kor ismét megnéztem az eredményt:

18:35-ös eredmény

18:35-ös eredmény

Újabb 6 fokkal melegedett a víz, már majdnem 50 fokot elérte, a csövet még meg tudom fogni, de már forrónak érezte a tenyerem.

Közben a kazánban már nagyon szépen begyulladtak a vastag fák is, s mikor kinyitottam az ajtót, arcomba csapott a pokol tüze.

Ég rendesen

Ég rendesen

Ez már a pokol tüze

Ez már a pokol tüze

Oké, akkor most megint van 10 percem, megpróbálom a gyerekekre a pizsamát nagy küzdelmek árán ráadni, ami komoly kihívást jelent náluk.

Máris 18:45 volt, és ismét rohantam le a kazánházba, és ismét figyeltem az eredményeket:

18:45-ös eredmény

18:45-ös eredmény

56 fokot jelzett a szenzor, s mikor már a csövet a kezemmel megfogtam, kb. 3 másodperc után el is kellet engednem, mert nagyon égette a tenyerem. Kezd alakulni.

Miután ismét felmentem, már a radiátorok is kezdtek langyosodni.

Újabb 10 perc elteltével ismét megvizslattam, az eredményt, azaz 18:55-kor:

18:55-ös érték

18:55-ös érték

Átlépte a víz hőmérséklete a 60 fokot. A kazánban a fának már kb. fele le is égett.

Lássuk a 19:05-ös értéket:

19:05-ös érték

19:05-ös érték

66 fok a víz, a kazán ekkor már a hő tágulás miatt elkezdett kattogni, amitől korábban tisztára beparáztam, hogy mindjárt felrobban, de már nem foglalkozok vele, s tudom, hogy ilyenkor már bent a házban is érezhetően elkezdett melegedni a hőmérséklet, Szóval kb 1 óra után már egy Celsius fokkal melegebb a levegő a szobákban.

19:15-kor újra megnéztem hogy állunk:

19:15-ös eredmény

19:15-ös eredmény

73 fokos a víz. A csövet én már ilyenkor nem nagyon kísérlem tapogatni. Édesanyám ilyenkor még lazán szokta megmarkolni, vár egy-két másodpercet, majd lazán közölni szokta velem, hogy most a jó.

19:25-kor ismét megnéztem, hogy a gép mit mutat:

19:25-ös érték

19:25-ös érték

75 fokos, már csak 2 fokkal lett melegebb a víz, a tűz pedig már kezdett leégni

láng cső gázon, de már nemsokáig

láng cső gázon, de már nemsokáig

.

Ekkora természetesen már a radiátorok is tűzforróak voltak, s közel 2 fokot emelkedett a benti hőmérséklet.

Még 19:35-kor is megnéztem, hogy mi a helyzet:

19:35-ös eredmény

19:35-ös eredmény

Már tovább nem melegedett a víz, beállt 75 fokra, s ekkora már szinte teljesen leégett a tűz. Leginkább már csak parázs volt.

Elzártam a kazánt, majd felmentem játszani kicsit a gyerekekkel lefekvés előtt. 20:00-kor mentem le ismét megnézni, hogy alakulnak „lent” a dolgok

20:00-ás eredmény

20:00-ás eredmény

Látható, hogy már szép lassan kezd visszahűlni a víz a csőben, elvégre már nincs tűz a kazánban, már csak némi parázs

Utoljára még 20:30-kor néztem meg a kazánt:

20:30-as eredmény

20:30-as eredmény

50 fokra leesett a víz hőmérséklete. Persze fent a radiátorok nem hűlnek le ilyen gyorsan, mert a radiátorokban nagyobb vízmennyiség van. Tehát késő estig még melegek természetesen a radiátorok.

Hogy most konkrétan mit teszteltem, vagy mit mutattam be, arra még én magam is nehezen tudnám megmondani a választ, de ez most nem lényeg! Lényeg hogy mostmár pontosan meg tudtam mérni a kazán, melegítette víz hőmérsékletét, s mostmár nem kell attól aggódnom, hogy felforr a víz a rendszerben egy „kazánnyi fától”

About bacsis

17 hozzászólás

  1. A számítástechnika hasznos oldala. :-)

  2. Most kérlek szépen azt mutattad meg,hogy hogyan csináltál az otthon található cuccokból hőmérőt.

  3. Jujj ez fáj!
    Megyek hozzád bacsis!
    Elverlek, elveszem tőled az alaplapot procival, és kapsz valami p3 deszkát. :P
    Jól látom van ott hdd is?
    Hiren’s boot cd -> pendrivon
    Simán megy az everest a minixp alatt.

  4. Cso!

    Ugyse tudod ki vagyok, de majd holnap este kerdezoskodj a meloban es bevallom, hogy en voltam :)
    Nem rossz a modszer, bar egy kis hovezeto paszta elfert volna a hoszenzor alatt:)

  5. Ügyes…csak a konfigra vigyázz a kazán tetején, nehogy odaégjen. :)

    (Forró kályhát pedig nem jó ötlet vízzel locsolni :) )

  6. iday! Minek neked ez az alaplap? amikor ott figyel nálad az 1000-es SLOT-os Athlon ;-)
    Motte Jr.! Lövésem sincs hogy ki vagy, gonosz módon megnéztem milyen emal címet használtál kommenteléskor, de azzal sem lettem beljebb, na várjál csak :-P
    Trebron09! Szerencsére a kazán külső felülete annyira nem forrósodik fel, cirka 50-60fokra melegszik „csak” amit simán kibírnak ezek a cuccok :-)

  7. Mostanában nem készülsz v.mi extrém tuninggal?…gondolok itt a balatoni hűtéses vagy a hóesésben tuningolós cikkekre. :)

  8. Tényleg, a vízcsövet felpolírozhattad volna előtte hogy pontosabb legyen a mérés. :-)

  9. Kell a proci. :P
    Nincs még meg mind. :P

    De inkább keringetőszivattyút tegyél a rendszerbe, kicsit hatékonyabb lenne.

  10. Nagy teljesítmény, közben az apródokat is ellátni, elismerésem!

  11. Trebron09! Ez nem volt elég extrém? :-D Ez most nem extrém hűtés volt, hanem extrém fűtés :-D
    iday! Ha jössz a következő Lan-ra akkro oda adom neked ezt a procit ebből nekem pont van 2 is :-)

  12. Az is jó ezekben a szenzorokban, hogy jó messzire el lehet vezetni. Én a két szálat 2db 10m-es kábellel(összesen 20m) toldottam meg, hogy 10 méterrel arrébb tudjam mérni a hőmérsékletet. Így is tökéletesen működik.

  13. Nem gondoltál arra még, hogy beszerelsz egy szivattyút? Akkor sokkal korábban melegednének a radiátorok. És bizonyára tovább is keringetné a meleg vizet.
    Ha vastag a cső, akkor 25-ös kell, 25-60-180-as jó is lenne szerintem, ez a legelterjedtebb és legolcsóbb.

  14. Szerintem lehetett volna még ebből egy picit többet is kihozni fesz emeléssel ;)
    Én is ki akartam volna ezt próbálni, de az eszközkezelőben felkiáltójeles a kazán. :C

  15. Üdv, nekem igazán úgy volna hasznos, hogy a gép rögzítse a mért adatokat folyamatosan, mint egy kazán „feketedoboz”
    van ötlete erre valakinek?

Leave a Reply