Egészen 2002 novemberéig kell vissza mennünk az időben, hogy megtaláljuk az Intel Pentium 4, 3,06GHz-es CPU megjelenését. Ez volt az első CPU, ami támogatta a Hyper Threading-et. Azaz még bőven az 1 CPU maggal rendelkező processzorok korát éltük, de legalább megjelentek az első példányok, amik párhuzamosan, 2 szálon tudtak számolni. Én mindig is úgy voltam vele, hogy a HT kb. annyit ér, mint kanndisznón a csöcs, de legalább elindult a párhuzamosítás. 2005-ben jelentek meg a piac első 2 magos CPU-i, az Intel oldaláról a Pentium D 800-as széria, míg az AMD az Athlon 64 X2-vel képviseltette magát a piacon az első 2 magos processzoraival.
Eleinte az átlag felhasználó ebből túl sokat nem profitált, mert egyszerűen a programok döntő többsége nem tudott mit kezdeni a második CPU maggal. Ez különösen igaz volt a játékokra is.
Persze ahogy terjedtek a 2 magos CPU-k, és az újabb programok, úgy egyre több program profitált belőle. De az a trend továbbra is igaz volt, sőt máig igaz, hogy hiába emelik a CPU magokat, a programok döntő többsége ezt nem követi le egyből.
Mára oda jutottunk, hogy egy 8 magos processzor is teljesen általános, sőt, „sima” asztali számítógépbe akár 16 magig is elnyújtózhatunk.
Én úgy érzem, hogy a játékok természetesen elkezdték kiaknázni a több magos CPU-k előnyét, ám 4 magos kihasználtság után kicsit megrekedt a dolog. Talán annak is köszönhető, hogy sok évig nem is emelkedtek az asztali processzorok mag száma. Ne felejtsük el, hogy a 2008-ban megjelent (első generációs) Core I7, és a 7. generációs Core i7 is egyaránt 4-4 maggal rendelkezett. (a HEDT platformot ne keverjük ide, az azért mindig is más liga volt).
Aztán a Ryzen CPU család megjelenésével végre felpezsdült a piac, és ismét elkezdték emelni a desktop processzorok mag számát. S így el jutottunk oda, hogy így 2023 környékén egy 8-16 magos CPU-ra sem feltétlenül kapjuk fel a fejünket.
S igen, továbbra is az van a Gamer köztudatban, hogy magas órajelű processzor fog kelleni neked, mint sem sok mag. S ez nem véletlenül van a köztudatban, mert hát bizony bizonyos mag szám felett nem kapunk magasabb FPS számot. De vajon a gyakorlatban ez hogy néz ki? Vajon az (többé-kevésbé) aktuális játékok hány CPU magot használnak? Továbbra is jobb választás egy 4-6 magos, de magasabb órajelű CPU, mint sem egy még több maggal, de alacsonyabb órajelű példány? Vagy azért már kihasználják a játékok az ennél több magot is? És ha igen, a skálázódás hogy alakul? azaz ha 25-50%-al több a mag szám, ez így mutatkozik meg teljesítményben?
Eme cikkemben pont erre keresem a választ!
A méréshez a korábban s tesztelt/bemutatott gépemet hívtam segítségül, ami a következő komponensekből épül fel:
Asrock X99 Extreme 4 alaplap
Intel Xeon E5 2660 V3 CPU
32GB (4x8GB) DDR4@2133MHz Memória (Quad Channel)
Geforce RTX 3090 VGA kártya
512GB M.2 NVME SSD
2X512GB SATA SSD@RAID0
850W PSU
Windows 10 PRO Operációs rendszer
A CPU a Haswell architektúrára épül, ami igaz már nem egy friss modell, de legalább jó sok magja van, konkrétan 10.
Az RTX 3090 pedig egyértelműen a csúcs kategória, így úgy gondolom, az alábbi konfig egy olyan fél karú óriás lett, ahol a CPU a szűk keresztmetszet, azaz a játékok alatt mutatott teljesítményt/ sebességet a CPU fogja első sorban befolyásolni, értsd: erős CPU limit lesz/van.
Mivel a fentebbi tesztben is a korosodó CPU ellenére, 4k felbontás mellett azért sokszor éreztem VGA limitet, ezért ebben a tesztben a felbontást 1920X1080-ra, (FulHD) korlátoztam, illetve minden esetben kikapcsoltam, vagy legalacsonyabb értékre állítottam az élsimítást(vagy szűrést).
A tesztet úgy képzeltem elkészíteni, hogy a Hyper Threading-et letiltottam, majd első körben, mindössze csak 4 CPU magot engedélyeztem a BIOS-ban, s elkészítettem a méréseket a játékok alatt. Miután meg volt az „első kör”, a BIOS-ban engedélyeztem további 2 CPU magot, s jöhetett az újabb mérés. Majd ismét 2 CPU mag lett engedélyezve, stb. Így végül a méréseket elvégeztem 4-6-8-10 CPU maggal, Hyper Threading tiltása mellett, majd legutolsó mérésemnél a Hyper Threading-ot is engedélyeztem.
Ezeknek tükrében jöjjenek akkor a játékok!
Kezdjük ezúttal is, a játéknak gyatra, de tesztnek igen jó, 2016-os Ashes of the Singularity-vel!
A játék beépített benchmarkját használtam. A GPU tesztet futtattam le Diretx12-es API mellett, A játék több “Average” Framerate értéket jegyez fel, én az “All Batches” értékét vittem fel a grafikonomra, CPU-ra fókuszálva, s így tesztelve. Majd ezután a képkockák közötti késleltetést jegyeztem fel. Míg az előbbiből természetesen a minél magasabb, addig utóbbiból a minél alacsonyabb érték a jobb.
…A játék akár egy tökéletesen megírt szintetikus teszt program, úgy itt is tökéletes skálázódást mutatott.
A CPU magokat vissza kapcsolgatva folyamatosan emelkedett az FPS szám, s közben folyamatosan csökkent a képkockák közötti késleltetés. Jól nézzük meg ezt a grafikont, mert ilyen tökéletes skálázódásra a továbbiakban nem lesz példa.
Folytassuk a tesztet a 2018-as Assassin’s Creed Odyssey-el, FulHD felbontás, és maximális részletesség mellett
A Minimum FPS 4-ről 6 magra szépen megugrott, ám további mag szám engedélyezése után nem sikerült kimutathaó előrelépést felmutatni, ám az átlag, és a maximális FPS számok 6-ról 8 magra váltás hatására is szépen meglódultak. Az fölött már nem sikerült további pluszt kicsikarni a rendszerből. Azaz úgy látszik, ez a játék 8 magot támogat.
A tesztbe bevettem a 2018-as Shadow Of Tomb Raider-t is, aminek szintén van beépített benchmarkja. A teszt ezúttal is FulHD felbontás, és maximális részletesség mellett lett futtatva
Na ezt nevezem én végig tökéletes skálázódásnak. Ahogy emeltem a mag számot, úgy emelkedtek az FPS számok. A Maximális FPS-ek esetén frankón VGA limitbe ütköztem már. Ami számomra még kicsit furcsa, hogy a 8-ról 10 magra váltás indokolatlanul nagyot ugrott. Ott lehet valami hiba csúszott a mérésembe? A Hyper Threading viszont nem feküdt annyira a játéknak.
folytassuk a tesztet a 2020-ban megjelent Cyberpunk2077-el, FulHD felbontás, és maximális részletesség mellett futtattam (Az Anizotróp szűrés ki volt kapcsolva). A játék a teszt alatt az 1.52-es verziószámmal rendelkezett.
A játék parádésan skálázódik! Igaz a Hyper Threading-től a maximális, és az átlag FPS számok inkább csökkentek, de csak a magszámot növelve a skálázódás folyamatos 10 magig is.
Jöjjön a 2021-ben megjelent Far Cry 6 Ultra részletesség mellett:
A teszem egyik legkevésbé jól skálázódó játéka volt a Far Cry 6. 4-ről 6 magra váltva szépen megugrottak az FPS számok, ám az felett már nem igazán gyorsult a játék. A Hyper Threading ezúttal is inkább csak rontott az eredményeken.
Teszteljük le a szintén 2021-ben megjelenő Forza Horizon 5-t is, természetesen maximális részletesség, és FulHD felbontás mellett:
Itt is első sorban a 4-ről 6 magra váltás dobta meg a teljesítményt. A maximális FPS-ek utána már nem igazán emelkedtek. Tán csak nem VGA limitbe futottam? A Minimum FPS-ek azért még ha nem is egyenesen arányosan, de tudtak emelkedni a további magok engedélyezése után. A Hyper Threading ezúttal is csak rontott a helyzeten.
Végezetül pedig nézzük meg, hogy fut a 2022-es God Of War maximális részletesség mellett:
Ezúttal is a 4-ről 6 magra váltás után ugrott meg a teljesítmény leginkább, de ahogy engedélyeztem további CPU magokat, azért pár plusz FPS-t mindig hozott a teszt. A Maximum FPS szám csak nem akart viszont gyorsulni. MSI Afterburner szerint a GPU kihasználtság 99%-ról el sem mozdult. Frankón VGA limitbe ütköztem. Ami viszont még pozitív, hogy a Hyper Threading bekapcsolása ezúttal nem rontott a helyzeten, a minimum FPS számot azért sikerült feljebb tornázni vele.
Összegzés:
Én úgy gondolom, hogy a 4 magos CPU-k szép lassan arra a sorsra jutnak, mint bő 10 éve a csúcs Core 2 Duo CPU-k. Hiába az esetlegesen bődületesen magas órajel, a több mag szám előnyösebb (lesz). 4-ről 6 magra váltás konkrétan minden esetben hozta az ezzel járó 50% körüli FPS növekedést. 6 magról feljebb váltva igaz, ha nem is volt annyira tökéletes a skálázódás, de a játékok tetemes része bőven ki tudta használni. Öröm volt látni, hogy bizonyos játékok még a 8-ról 10 magra váltás esetén is mérhetően gyorsultak.
Úgy gondolom manapság játékra simán jobb választás egy 8-10 magos CPU, akár valamivel alacsonyabb órajelellel, mint egy 6 magos. 4 magosba pedig én már nem is gondolkodnék. És akkor ne felejtsük el, hogy 2-3 éves játékokkal teszteltem leginkább. Valószínűleg a még újabb játékok, illetve a következő időszakban megjelenő játékok még jobban ki fogják használni a több CPU magot.
Nekem pedig itt az idő, hogy beszerezzek egy 14-16 magos CPU csodát, hogy megnézzem, milyen az élet 10 mag felett.