VESA buszos VGA kártyák tesztje

Még a kanyarban sem volt a hardveres 3D gyorsítás, de mégis úgy alakult, hogy az ISA foglalat egyre inkább szűk keresztmetszetté vált a grafikus kártyák esetében. Éppen ezért egy új szabványt kellett kitalálni, ami magasabb sávszélt tudott biztosítani. Így 1992-ben létrehozták a VESA Local Bus csatolófelületet (rövidítve VLB), amely az ISA foglalat 16bites sávszélességével szemben, ez már 32biten tudott kommunikálni a bővítőkártyákkal. A VLB-t első sorban VGA kártyáknak fejlesztették ki, de más bővítőkártyák is jelentek meg hozzá, mint például I/O vezérlő kártya, SCSI kártya

A VESA csatlakozót úgy alkották meg, hogy az érintkezőket közvetlenül a 486-os CPU adatlábaihoz vezetékezték, így biztosítva a nagyon gyors adatátvitelt, tehát lényegében a VESA-s kártyák közvetlen kommunikálhatnak a 486-os CPU-val. Ez tehát bitang gyors működést eredményezett, de ennek „köszönhetően” voltak hátulütői is!

Mivel a Pentium CPU-k lábkiosztása megváltozott, éppen ezért a Pentium platformra már nem lehetett átültetni a VESA buszt, tehát, úgy ahogy van, a 486-os platformmal a VESA busz is kihalt.  Halkan megjegyzem, igaz készült pár korai Pentium CPU-kat támogató alaplap is VESA busszal, ezt az OPTI oldotta meg úgy, hogy a VESA busz a chipset-el kommunikált, majd az továbbította a jelet a CPU irányába. Nem volt a legjobb megoldás, de legalább használhattuk régi kártyánkat Pentium mellett is

A VESA busz másik előnye, hogy az FSB órajelével szinkronban működik, ami ismét nagyon jó hatással van a teljesítményére, vagy legalábbis hatással van rá. Minél magasabb FSB-n ketyegett a rendszer, a VESA busz is annál gyorsabb volt, annál nagyobb sávszélességet tudott nyújtani a bővítőkártyáknak.

Ám ez szintén hátrány is, mert 40MHz-es FSB fölött a VESA busz, illetve az ebbe a foglalatba passzoló kártyák instabillá válhatnak.

Ezt sajnos én is tapasztaltam a tesztben, (mivel 50MHz-es FSB mellett teszteltem) néhány kártya nem működött megfelelően. Még az volt a szerencsém, hogy pont azoknál a kártyáknál volt instabilitás, amiből volt másik gyártótól példányom, ami már bírta a tempót.

Ezt az instabilitási problémát az alaplapgyártók, illetve a VGA kártya gyártók is úgy próbálták megoldani, hogy az alaplapon, illetve néhány VGA kártyán egy jumper segítségével a VLB órajelét vissza lehetett állítani 33MHz-es (FSB-vel szembeni) Aszinkron üzemmódra.

A VESA Local Bus fizikai megvalósítása úgy néz ki, hogy elhelyeztek az ISA csatlakozó mögé még egy csatlakozót, valahogy így

VESA slot

VESA slot

A VLB-s kártyák használták az ISA csatlakozót, vagy legalább annak egy részét, és ezt a hátsó VESA csatlakozót természetesen. Éppen ezért ezek a kártyák fizikailag elég terjedelmesek lettek. A maguk 24-25cm-es hosszúságukkal néhány mostani csúcs VGA kártyákon is túl nyúlnak

Lássuk a tesztkonfigot:

tesztkonfig

tesztkonfig

Soyo 4SAW Socket3 alaplap

AMD 5X86 133MHZ@200MHz CPU

32MB FPM Memória

1GB HDD 504MB-ra partícionálva

65W tápegység

DOS 6.22 Oprendszer+Windows 3.11

A teszthez egy Soyo 4SAW SIS chipsetes alaplapot választottam, azért ezt, mert ez már egy elég kései 486-os lapocska,  ez látszik is rajta, hiszen már vannak rajta PCI foglalatok is, de még egy szem VESA port is van rajta, ami nekünk most a lényeg. Továbbá tudja az 50MHZ-es FSB-t 4X-es szorzó mellett úgy is, hogy az L2 Cache Write Back módba legyen kezelve.

Soyo SAW

Soyo SAW

A BIOS-ban elég jól lehet finom hangolni a memória és a Cache időzítését, a lehető legszűkebbre vettem ezeket, ezzel is tovább gyorsítva a rendszer összteljesítményét

A CPU egy AMD 5X86-os 133MHz-es példány, ami igaziból egy olyan „mezei” 486-os CPU, aminek az L1 Cache-ét az AMD 16KB-ra emelte, tehát az elnevezése csak marketing, mintsem hogy valójában hasonlít egy 5. generációs CPU-ra. Ez a CPU lett megkínálva 4X-es szorzó mellett 50MHz-es FSB-vel, azaz 200MHz-en járt. Több ilyen CPU-t is próbáltam, ha jól emlékszem 6 példányból csak a tesztben szereplő példány tudta a 200MHZ-et, azt is csak úgy, hogy a CPU-t fagyállóval hűtöttem, azaz a CPU hőmérsékletét körülbelül -5 -10 fok környékére hűtöttem, a mag feszültséget pedig 3,45V-ról 5V-ra emeltem.

AMD 5X86 CPU akár 200MHz-en

AMD 5X86 CPU akár 200MHz-en

Tehát egy elég komoly teljesítményű kis 486-os konfig lett ez, ennél gyorsabb 486-ost már nem igazán lehetne összehozni. Esetleg még jobb alaplappal még pár % pluszt lehet, ki lehetne hozni a rendszerből, de egyrészt az elhanyagolható, másrészt nekem meg azt is nézni kellett, hogy legyen a lapon még VESA port, mert ezeken a kései 486-os lapokon már nem mindegyikre került rá

És akkor lássuk a teszt főszereplőit, magukat a VESA buszos kártyákat:

VESA VGA karik

VESA VGA karik

Trident TGUI 9440:

Trident TGUI9440

Trident TGUI9440

Trident TGUI 9440 hátoldal

Trident TGUI 9440 hátoldal

1MB memória van rajta, de tovább bővíthető ez 2X512KB-os SOJ tokozású memória IC-vel 2MB-ra. Ám ez semmilyen hatással nincs a teljesítményre, hiszen mint napjainkban is, nem a videó memória szabja meg a VGA kártya teljesítményét.

A kártya csatlakozója úgy lett kialakítva, hogy használja az ISA busz teljes egészét, bár a csatlakozó hátsó részére túl sok érintkező nem került.

Sajnos ez a kártya is instabil volt az 50MHz-es FSB mellett, így nem ez a kártya, hanem ez a

Trident TVGA 9440 lett letesztelve:

Trident TGUI 9440

Trident TGUI 9440

Trident TGUI 9440 hátoldal

Trident TGUI 9440 hátoldal

Egy szintén 1MB-os Trident, ami csak akkor derül ki, ha elindítjuk a gépet, és vagy elcsípjük a VGA kártya BIOS-ának a kiírását, vagy lefuttatunk egy tesztprogramot, mert a VPU-n (Igen VPU, tehát még véletlenül se GPU-zzuk le ezeket a Video chipeket, azt majd a 99’-ben megjelent Geforce256-tól lehet) egy Sprint VL feliratú matrica van

Ez a kártya is 1MB Videó memóriával van felszerelve, de tovább nem bővíthető, a SOJ tokozású memóriabővítőnek csak a helye van meg, nincs a foglalat beforrasztva. Ennek a kártyának a csatlakozója úgy lett kialakítva, hogy az ISA busz első felét használja csak.

Érdekessége még, hogy a kártya hátuljára került a feature csatlakozó tüskesora, illetve itt található a BUS sebességet állító Jumper, választhatunk az 50 és 33MHz-es BUS sebesség között. Természetesen 50MHz-en üzemelt a kártya csak úgy, mint a többi társa

Ez a kártya viszont tökéletesen bírta az 50MHz-es FSB-t

Továbbá ez volt a Trident első kártyája, ami Windows alatt hardveres 2D gyorsítással volt felvértezve

A teszt alatt 1MB memóriával volt használva

Maximális felbontása: 1280X1024

Sajnos túl sok további technikai paramétert nem sikerült megtudnom az interneten, így tehát ettől most el kell tekintenünk, igaz néhány kártyáról van több információm, azokat természetesen fel fogom tűntetni

Avance Logic ALG2228:

Avance Logic ALG2228

Avance Logic ALG2228

Avance Logic ALG2228 hátoldal

Avance Logic ALG2228 hátoldal

Mai szemmel mondhatnánk rá, hogy Low profilos kialakítású a NYÁK-ja. 1MB memóriát kapott, ami tovább nem bővíthető, de legalább a rajta található memória chip már a modernebb SOJ tokozású dizájnt követi. A Videó processzoron egy szép zöld matrica van VEGA PLUS felirattal, amit próbáltam levakarni, de inkább úgy döntöttem, nem erőltetem a dolgot, szépen nem lehetett volna leszedni.

A kártya az ISA foglalat első, azaz 8biten kommunikáló részét használja csak

A teszt alatt 1MB memóriát kapott

Maximális felbontása: 1024X768

Szeretném megjegyezni, hogy ennek a kártyának már olyan a driver telepítője, hogy Windows alól futtatható, ráadásul feltelepítés után Windowsból is állíthatjuk a felbontást, a színmélységet, és a frissítést is, igaz még Windows 3.11 alatt, minden egyes módosítás után újra kellett indítani a Windowst! Lehet, hogy ez napjainkban alap dolog, de akkoriban, illetve ezeknél, a kártyáknál a Drivert még nagyon nem így kellett feltelepíteni, hanem minden egyes módosításnál DOS alól el kellett indítani a Windows setupját, majd ott betallózni a VGA kártya driverét, utána a felbontást és a színmélységet beállítani. De ennél a kártyánál már grafikus felület alól is lehetett mindezt állítgatni. Elég nagydolog szóval…

Cirrus Logic GD5426:

Cirrus Logic GD5426

Cirrus Logic GD5426

Cirrus Logic GD5426 hátoldal

Cirrus Logic GD5426 hátoldal

A fix 1MB-nyi SOJ tokozású memóriáját tovább lehet bővíteni további 1MB-al, ám a plusz 1MB memória még DIP tokozású IC formájában pakolható bele a kártyába. A kártya az ISA busz felső részét használja csak.

A VPU ennél a kártyánál 80MHz-en jár, és a 32biten kommunikáló FPM felépítésű memóriája pedig 50MHz-en ketyeg megjelenése, pedig 1993

A teszt alatt 2MB volt benne

Maximális felbontása: 1280X1024

Cirrus Logic GD5428:

Cirrus Logic GD5428

Cirrus Logic GD5428

Cirrus GD5428 hátoldal

Cirrus GD5428 hátoldal

Elég nagy NYÁK-ra épülő kártya gyári 1MB memóriája SOJ tokozású és a további 1MB pakolható ebbe a példányba is. Szintén csak az ISA busz felső részét használja csak, ám  ez nem bírta az 50MHz-es FSB-t, helyette ez a GD5428-as lett tesztelve, ami gond nélkül üzemelt 50MHz-es FSB-n is:

Cirrus Logic GD5428

Cirrus Logic GD5428

Cirrus Logic GD5428 hátoldal

Cirrus Logic GD5428 hátoldal

Egy sokkal kisebb NYÁK-ra épülő 5428-as kártya ez, ami szintén ugyanolyan felépítésű ramokkal dolgozik. Órajelei megegyeznek a kistestvér GD5426-osával, azaz, ha jók a források, szintén 80MHz-es VPU és 50MHz-es Memóriával van felszerelve. Ez a kártya is 1993-ban jelent meg

A teszt alatt 2MB memória volt a kártyán

Maximális felbontása: 1280X1024

Cirrus Logic GD5429:

Cirrus Logic GD5429

Cirrus Logic GD5429

Cirrus GD5429 hátoldal

Cirrus GD5429 hátoldal

Ez a kártya már 1994-ben került piacra, és az órajelei is kicsit magasabbak, kisebb testvéreihez képest! Itt a VPU már 86MHz-re emelkedett, és a 2MB-ra bővíthető SOJ tokozású FPM felépítésű memóriák egészen 70MHz-es órajelig lettek emelve. Csatolója, mint a kis testvéreinél, az ISA busz 8 bites részét használja csak

A teszt alatt 2MB memória volt a kártyán

Maximális felbontása: 1280X1024

Fontos még megjegyeznem, hogy ennél a kártyánál is a felbontást, és a színmélységet akár Windows alól is tudjuk állítani, csak úgy, mint az Avance Logic esetében

Tseng ET4000W32p:

Tseng ET4000W32p

Tseng ET4000W32p

Tseng ET4000W32p hátoldal

Tseng ET4000W32p hátoldal

A tesztben szereplő kártyák közül ez épül a legnagyobb NYÁK-ra, egy fél centivel még a hátlapi fémnél is túl nyúl. Az 1994-ben megjelent kártya, memóriából a 8bites DIP tokozású IC-ket használja, fixen 2MB-ot, ám ha jobban megnézzük a kártyát, látható hogy a SOJ tokozású memória foglalatok helye is ott van a NYÁK-on, csak épp nem az lett beültetve.

Ez a kártya is az ISA busz felső részét használja csak

Sajnos ez a kártya a teszt alatt pont nem működött, egyáltalán, így DarthSun Tseng ET4000-esét használtam, miután Rive megpróbálta helyre rántani ezt a kártyát, ezzel is újra futtattam a teszteket, és azt kell, mondjam, hogy DarthSun SOJ tokozású memóriákat használó Tseng ET4000W32p kártyája semmivel sem gyorsabb ennél a példánynál! Igaz ez a kártya sajnos továbbra sem (lett) hibátlan, nagyon torz és sötét a képe, így használatra alkalmatlan, épp elég volt a teszteket lefuttatni vele ismét

A teszt alatt 2MB memóriát használt

Maximális felbontása: 1280X1024

Western Digital WD90C33 Paradise:

WDC Paradise

WDC Paradise

WDC paradise hátoldal

WDC paradise hátoldal

Bizony én is csodálkoztam, hogy a HDD-iről híres Western Digital gyártott VGA kártyát, már pedig gyártott! Eme kártya 1993-ban jelent meg, és1MB DIP tokozású memóriát kapott, ami további 1MB-al bővíthető, de szintén csak DIP tokozású memóriával.

A kártya csatlakozója használja az ISA busz teljes egészét, ám a hátsó részen itt sem találunk túl sok érintkezőt. A kártya érdekessége még, hogy a D-sub mellett találunk egy 4-es DIP kapcsoló sort, amivel a 800X600 illetve 1024X768as felbontásba való frissítéseket tudjuk állítani, akár a 86Hz is beállítható

Külön szeretném kiemelni, hogy ennek a kártyának volt a messze a legjobb képe! Na most ez nem azt jelenti, hogy a többi kártya képe pocsék, rossz stb., hanem ennek kitűnően éles, kontrasztos képe van! Egy totál mezei 17colos CRT monitort használtam, de mégis szembetűnően szép képe volt ennek.

Hogy mégis el tudjátok képzelni, teszem azt, ha rákötném a monitorra a fő gépembe lévő Radeon HD5850-esem, utána egy Geforce 8800GTX-re kötném a moncsit, majd a cikkben szereplő Cirrus Logic GD5429-re, akkor azt mondanám, hogy nincs szembetűnő különbség, vagy legalábbis átlagos szem átlagos monitornál nem veszi észre. Viszont ha ezek után bepattintanám ezt a Paradise kártyát, bizony egyből látszik, hogy ez a kártya van a gépbe, mert komolyan. Lenyomja az 5850-esem, illetve az összes többi VGA kártyáim képét, legalábbis DOS alatt illetve a POST képernyőnél…

A teszt alatt 1MB memóriával volt használva

Maximális felbontása: 1280X1024

S3 805:

S3 805

S3 805

S3 805 hátoldal

S3 805 hátoldal

Az S3 első próbálkozásai, közé tartozik ez a kártya, ami alapból 1MB DIP tokozású memóriát kapott, de 2MB-ra felgyúrható SOJ tokozású memória IC-kkel. Ez a kártya, igaz nincs nagy jelentősége, de azzal tűnik ki a mezőnyből, hogy nem zöld, hanem sárga NYÁK-ra épül. Csatlakozója az ISA busz első felét használja csak.

A teszt alatt 2MB memória volt benne

Maximális felbontása: 1280X1024

A kártyák egy részét azért leteszteltem 1 és 2MB memóriával is, és ahogy gondoltam, nem jött ki semmi különbség! Mindössze annyi különbség volt tapasztalható, hogy míg 1MB Videó memóriával a 16bites színmélység csak 800X600-as felbontásban volt elérhető, míg 2MB memória esetén már az 1024X768-as felbontás esetén is mehetett a 16bites színmélység, azaz a 65ezer szín megjelenítése

Mivel volt pár kártya, ahol nem volt mód a 2MB-ra való memória felbővítésre, ezért minden kártya esetében a Windows3.11 alatt futó Wintach tesztprogramot, illetve magát a Windowst 800X600-as felbontásban 16bites színmélyég mellett futtattam

Továbbá a tesztbe bevettem még két ISA buszos kártyát is, hogy azért lássuk, hogy tényleg a VESA-s kártyák, úgy összességében tudnak-e felhozni különbséget az ISA buszos kártyákkal szemben, vagy ez is csak olyan marketing dolog, mint manapság a PCI Express 3.0.

Tseng ET4000AX

Tseng ET4000AX

Tseng ET4000AX

Tseng ET4000AX hátoldal

Tseng ET4000AX hátoldal

Ez a kártya az ISA buszos kártyák legjobbjai, közé tartozik, 1MB memóriát kapott, kinézete teljesen átlagos az ISA-s kártyák között

Trident TVGA 9000i

Trident TVGA9000i

Trident TVGA9000i

Trident TVGA9000i hátoldal

Trident TVGA9000i hátoldal

Egy igazi klasszikus a 90-es évek közepéről! Akinek számítógépe volt, szinte mindenkinek ilyen VGA kártya lapult a gépében, mert olcsó volt, és lehetett rá VGA monitort kötni. 512KB, azaz 0,5MB memóriája nem túl sok, de a 640X480-as felbontásba a 16bites színmélységet, illetve 800X600-as felbontásba a 256 szín megjelenítését tudta, ami akkoriban bőven elég volt.

Itt szeretném kiemelni, hogy ezt a kártyát Windows alatt 800X600 256 szín mellett futtattam, illetve a Wintach tesztprogramot, mert a Videó memóriája kevés volt a 65ezer szín megjelenítésére

És akkor végre eljutottunk a teszteléshez!

Vannak olyan tesztprogramok, amik FPS-t és vannak, amik pontszámot adnak eredményként, ezeket majd mindig feltűntetem a tesztprogramnál, illetve a grafikonokról is leolvasható lesz!

Első tesztprogramom a 3Dbench2

3Dbench2

3Dbench2

A sikeres 3Dbench-el teljesen megegyező tesztprogram ez is, csak 100FPS fölött is tud mérni!

A tesztprogram pár 3D-s tárgy mozgatását végzi, majd méri annak futásának sebességét, majd a végén egy átlag FPS-t dob ki:

3Dbench2 teszteredmény

3Dbench2 teszteredmény

S3 805 szerepelt a legjobban, mögötte nem sokkal lemaradva a Tseng ET4000W32p

A többi VESA-s kártya is alig marad le pár FPS-el. Viszont az ISA-s kártyák nagyon leszakadnak, a VESA-s kártyák legalább háromszoros előnybe vannak ISA-s társaikhoz képest. A VESA-s kártyák között valószínűleg azért nem alakultak ki nagyobb különbségek, mert a tesztprogram ezeknél, a kártyáknál még így is CPU limites volt. Ez abban is megnyilvánult, hogy mikor 160MHz-ről a CPU-t felraktam 200MHz-re, a VESA-s kártyák érezhetően több FPS-t tudtak hozni. Ám ez nem volt igaz az ISA-s kártyákra

Következő tesztprogram a PCP bench volt

PCP bench

PCP bench

Ez a tesztprogram is hasonlóan a 3Dbench2-höz, egy átlag FPS-t ad a végén, amit úgy számol ki, hogy egy tereptárgyat láthatunk, amin mozgó, forgó alkatrészek vannak

PCP bench teszteredmény

PCP bench teszteredmény

Szintén nagyon erős CPU limitbe ütköztem a VESA-s kártyákkal, alig van köztük különbség. Ezúttal is nagyon jól szerepelt a Tseng ET4000W32p, viszont az S3 kártyája volt a leglassabb. A Paradise-on pedig nem volt hajlandó elindulni a program.

Az ISA-s kártyák most is elég szépen leszakadtak, fele akkora teljesítményt tudtak csak felhozni VESA-s nagytestvérükkel szemben.

Következik a Chris’s Bench

Chrisbench

Chrisbench

Ez a tesztprogram egy egyszerű kockát forgat pár másodpercig, majd utána ad egy pontszámot és egy FPS-t is, íme:

Chris bench teszteredmény

Chris bench teszteredmény

Ezúttal is a VESA-s és az ISA-s kártyák között közel 2,5-3X-os a különbség. Ezúttal az Avance Logic szerepelt a legjobban, a többi kártya pedig szinte fej-fej mellett szerepelt…

Utolsó DOS-os tesztprogramom a nagyon jó Doom játék sebesség mérése volt!

Doom benchmark

Doom benchmark

A játékhoz készült egy beépített benchmark is, ami ugyanúgy fut, mint napjaink beépített játéktesztje! Egy előre felvett pályaszakaszon játszik a gép, majd a végén ad egy átlag FPS-t. Íme:

Doom benchmark teszteredmény

Doom benchmark teszteredmény

A Tseng ET4000W32p ezúttal is, az élre tör, ha nem is tud nagyon elhúzni.

A Cirrus Logic GD5426 lett a VESA-s kártyák közül a leglassabb, de még az is ötszörös!!!! Sebességtöbbletet tudott felmutatni, mint az ISA-s Trident TVGA9000i

A kártyákat leteszteltem Windows3.11 alatt is! Sajnos túl sok tesztprogramot nem találtam, viszont a Wintach nevű program azért tud adni egy elég át fogó eredményt!

Ha a VGA kártya rendelkezik 2D gyorsítóval, akkor az ebben a tesztprogramban már nagyon szépen tud érvényesülni

 

Wintach

Wintach

Ennek a programnak van beépített Word, Excel, Paint és CAD tervező program beépített tesztje! A teszt úgy történik, hogy elsőként bead egy Word dokumentumot, ahol össze-vissza váltogatja a szöveg betűméretét, formáját, illetve szkrollozza a szöveget. HA lefutott, utána egy CAD tervezőprogram jön be, ahol ugyanúgy, mint a Word-nél, egy tervezői felület jön be, ahol konkrétan egy VGA kártya tervezői felülete látható, ezt a kártyát tologatja a tesztprogram ide-oda, közben váltogatja a méretét, s ennek is méri a sebességét. HA ez lefutott akkor egy Excel dokumentum jön be, amibe rengeteg számérték van, ezekből a program grafikonokat csinál, illetve itt is szkrollozza a dokumentumot, és természetesen itt is sebességmérést végez! A legutolsó része a programnak egy beépített paint teszt, ami, amikor elindul mindenféle színeket, és formákat rajzol ki a monitorra, s itt is sebesség mérés történik! Amikor lefutottak ezek a tesztek, akkor a végén mindegyik tesztet pontozza!

Ezeket a teszteket illetve pontszámukat is külön táblázatba szedtem. Lássuk először a Wintach Word tesztjét:

Wintach word teszt

Wintach word teszt

NA itt már jobban kijön a kártyák közötti különbség is! A Tseng ET4000W32p brutálisan el tud húzni, még a VESA-s társaihoz képest is. A Western Digital Paradise kártyája, és az Avance Logic eléggé csúnyán leszakadt, de az ISA-s kártyákra még ők is többszörös sebességet tudtak felhozni.

A Trident TGUI9440 is csak a közép mezőnybe végzett, pedig hivatalos források szerint is van már benne 2D-s gyorsító

Ezután nézzük meg a Wintach CAD tesztjét:

Wintach CAD tesztje

Wintach CAD tesztje

Na itt aztán teljesen megfordult a kártyák eredménye! Ezúttal a Cirrus Logic GD5429 tör az élre, nem is kicsit! A Tseng most is jól szerepelt, de csak a közép mezőnybe volt elég az ereje!

Az S3 is szépen szerepelt. Viszont most is a WD Paradise szerepelt a leggyengébben. Az ISA-s kártyák most is nagyon lemaradtak, főleg a Cirrus Logic-okhoz képest

Lássuk hogy szerepeltek a kártyák a Wintach Excel tesztjében:

Wintach táblázatkezelés tesztje

Wintach táblázatkezelés tesztje

A Tseng ET4000W32p most is brutálisan az élre tör, a leglassabb ISA-s Trident teljesítményének cirka 30X-osát tudta felmutatni. Olyan gyorsan pörgette a program az Excel táblát, illetve grafikonjait a Tseng kártyával, hogy egyszerűen nem is láttam, s míg a Tridenten vagy 1 percig futott ez a tesztprogram, addig a Tseng kb. 5másodperc alatt végzett

Az S3 805 lett a második, de még az is nagyon le van maradva a Tseng-től. A VESA-s kártyák közül a Paradise volt a leglassabb, de az ISA-s kártyák akkor is csak sereghajtók tudtak lenni.

A Wintach utolsó tesztje a beépített paint teszt:

Wintach paint tesztje

Wintach paint tesztje

Most is a Tseng ET4000W32p lett a győztes. Az S3 805 és a legerősebb Cirrus szinte fej-fej mellett lettek a másodikak, és most kivételesen az Avance Logic is elég jól szerepelt. A WD Paradise most is az utolsó lett, az ISA-s kártyák pedig ezúttal sem tudtak labdába rúgni.

A Program ad egy összpontszámot, ezt is megmutatnám:

Wintach összpontszám

Wintach összpontszám

Innen is látszik, hogy a Tseng ET4000W32p szerepelt a legjobban, jobban csak azért nem húzott el, mert CAD alatt nem tudott akkorát domborítani és ez egy kicsit lehúzta az összteljesítményt!

A Cirrus Logic legerősebb tagja a GD5429 lett a második és őt alig lemaradva az S3 805 követi. Nem lett meglepő a Western Digital Paradise kártyájának az utolsó helyen való szereplése sem.

Az ISA BUS-os kártyák itt, Windows alatt is tragikusan teljesítettek a VESA-s kártyákhoz képest.

Akkor összegezzük a látottakat:

A VESA szabvány tényleg beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jóval gyorsabbak az ezt a csatolót használó kártyák, mint a korábbi ISA-s bővítők/VGA-k.

Egy piszok gyors 486-ossal teszteltem a kártyákat, de még így is a CPU limitálta a megjelenítés sebességét.

Sajnos a VESA sajátossága/486os függősége miatt a szabvány, illetve az efféle bővítők igen hamar kikoptak piacról, és jöttek a máig használatos PCI bővítőkártyák, s manapság ezeket, a kártyákat szinte lehetetlen beszerezni a használt piacon is.

A tesztbe szívesen bevettem volna még jó pár kártyát, többek között az ATI mach kártyáját is, de ezeket, a kártyákat is nagy keserves kínok között tudtam összevadászni.

Konkrétan a kártyákról:

Igaziból DOS alatt túl sok különbség nincs a kártyák között, a Tseng tűnt a leggyorsabbnak (itt is), de előnye nem túl nagy, ugyebár DOS alatt a programok egy univerzális VGA drivert használnak, s ezért nem tudtak a kártyák annyira érvényesülni.

Én DOS alá inkább a Western Digital Paradise kártyát ajánlanám, mert tényleg piszok jó képe van, és hozza a többi VESA-s kártya szintjét.

Windows alatt már más a helyzet!

A VESA-s Tseng messze a leggyorsabb megjelenítést produkálta, de az S3 805 és a Cirrus Logic GD5429 is több mint elegendő teljesítményt tudott felmutatni.

Sajnos a Paradise kártyában úgy tűnik, nincs hardveres 2D gyorsítás, mert mindig elég rendesen lemaradva követte csak a VESA buszos társait, de még így is az ISA-s kártyák előtt végzett.

Összegezve akkor is azt mondanám, hogy ha retro gépet támad kedvünk építeni, 486-os formájában, és van a lapon VESA foglalat (de még PCI nincs) akkor erősen javasolt VESA VGA kártyát használni a gépben, és igaziból tök mindegy milyent tudunk hozzá beszerezni/beépíteni, az ISA-s kártyákhoz képest mindenképpen gyorsabb lesz a megjelenítés!

Köszönetnyilvánítás:

Ehhez a cikkhez több fórumtársam is besegített

először is szeretném Fenyő-nek megköszönni a pcpbench és a Chris’s bench tesztprogramokat

ohcsref-nek a Doom benchmarkot

Rive-nak pedig hogy próbálta helyre rántani a Tseng ET4000W32p-t

About bacsis

16 hozzászólás

  1. Komoly teszt lett, gratulálok!

    A Tseng Et4000w32 nekem is évekig szolgált a konfigomban, mikor utána beraktam az noname S3 PCI kártyát, komolyan sírhatnékom támadt olyan ramaty volt a képe a Tsenghez képest.

    Sajnálom hogy az ATI Mach kártyákat nem sikerült beszerezni, pedig azok CAD-ban nagyon mentek.

  2. Jó teszt lett Mester! Azért valami középkategóriás PCI-os kártyát megnéztem volna, pölö egy mainstream S3-at meg valami Tseng-et 1-2mb memóval, hogy mégis mennyi különbség van a két foglalat között az olcsóbb fronton, meg hogy nyilván mennyire érte meg a váltás.

  3. Régi melóhelyemen annakidején főleg a Trident9440 és a WDParadise kártyákat forgalmaztuk.Cirka 15 évvel később kaptam ohcsref- től az ET4000- et, betettem a midössze 50MHz- es 486- ba és egyből láttam ez gyorsabb náluk :-), most ezt mérésekkel is igazoltad. Remek teszt, köszi!

  4. Tényleg egy S3TrioV2- re én is kíváncsi lettem volna, mit hoz az ET4000 ellen ebben az alaplapban.

  5. Sajna a Win3.11 alatt a próbált PCI-os VGA kártyák nem nagyon akarództak működni, betöltés után az ikonok nem töltődtek be… ezért nem lett PCI-os kártya tesztelve…

  6. Tapasztalatom szerint is a több VGA driver telepítése megzavarja a 3.11 működését.Mivel a 3.11 könyvtára még másolható+felülírható azt a takfikát alakalmazom hogy egy natur általános VGA- s verziót telepítek, ezt lementem valahova, majd ha kell egyszerűen felülírom vele a Win könyvtárat és jöhet a másik VGA telepítése.

  7. szűz Windowra próbáltam volna telepíteni természetesen, mondom úgy is próbáltam hogy a lemez konkrétan abba a gépbe volt tehát a drivert nem egy másik gépről/netről vadásztam le.. nem nyert… szal fene tudja miért nem ment fel.. lehet ezt a lapot nem komálta Win3.11 alatt ez a VGA :-(

  8. Erdekes lett, de tanatam benne par hibat:

    386-nal jott be a VLB, tehat nem a 486-os buszra lett eredetileg gyartodva.

    50MHz eseten is szinkronba fut, a jumperre a WS (wait state) allithato.

    DOS alatt nem is lehet nagy elteres, ha a WS es a bus frekvencija megeggyezzik. A DOS progik nem hasnyaljak ki a gyorsitot, csak a VGA memorijajaba dogozodnak. Ammeg csak e frekitol es a WS-tol fugg.

  9. Menet Elek!
    Biztosan nem a 386osnál jött be a VESA!
    Vannak olyan lapok amik támogatják a 386 és a 486-os CPU-kat is, és még VESA is van rajta, nekem si van olyan lapom, de ha megnézed ezek a lapok is OPTI csippesek, szóval van valami trükk a dologba, de a “legszebb” az egészbe, hogy 386-os CPU-nál a VESA-s kártya csak ISA-s kártyaként “jelenik” meg

  10. Gratulálok Bacsis!

    Nekem anno C&T márkájú VESA kártyát sikerült beszerezni. Kár, hogy ilyet nem sikerült túrnod. :)

  11. Grat a teszthez! A Tseng ET4000 elvitte a pálmát. :)

  12. A C&T kártya az Chips & Technologies volt teljes néven, és igencsak jó cuccok valtak, főleg DOS alatt ugyan jól mentek ás alapból már a legelejétől támogatták a VESA módokat, nem kellett velük trükközni mint pl a korai S3 és Trident VLB kártyákkal.

  13. 2007-06-29Előszf6r is gratule1lni szreetne9k, hogy ilyen jf3l ve1lasztotte1l szakdolgozat te9me1t Szerintem tf6bbe9 keve9sbe9 jf3l le is edrtad a tf6rte9netet, de reme9lem nem haragszol meg, ha azt mondom, hogy ez aze9rt ele9g kf6nnyű munka volt

  14. Kár, hogy az én régi kártyám is kimaradt…
    ARK1000 névre hallgatott és DOS alatt konkrétan kiakasztotta a tesztproggit (olyan magas eredményt ért el, hogy nem tudta megjeleníteni)…
    Az összehasonlító ISA-kártyák között is örömmel üdvözöltem volna a híres, klasszikus -szinte már szabványnak tekinthető- 512 kB-s Trident TVGA8900-at, amire az összes jelentős demot írták…

Leave a Reply to madmaxxx Cancel reply