Írtam már többször is különleges, például itt, vagy pedig spéci tuning DDR memóriákról, például itt vagy itt amik tényleg hasítanak, mint a szél, s akár egy lassabb DDR3-a memória nyújtotta sebesség is elérhető velük, csak az volt a bökkenő, hogy ezek a modulok vagy 2X256MB párt, vagy 2X512MB párt alkottak. S hiába az őrületesen nagy teljesítmény, még a mostani memóriákhoz hasonlítva is, ha a kapacitásuk olyan kevés, hogy a mostani játékok meg sem nyikkannak ennyi memóriával. Persze elég lehet az 512MB memória, ha az igényünk abban kimerül, hogy csak zenét hallgatunk, filmet nézünk, vagy a bacsis-tuningot olvassuk, de mostani játékokhoz tényleg kevés. persze „powerkodni” sem utolsóak ezek a modulok, de valljuk be, kevesen vesznek „elavult” tuning memóriát, csak hogy szórakozásból tuningolhassanak 4-5 éves vasakat.
Viszont olyanok annál többen vannak, akik máig DDR1 memóriát támogató géppel rendelkeznek, viszont játszanak, vagy szeretnének játszani.
Ez a cikkem azoknak szól, akik régebbi számítógépükbe keresnek valami ütős, nagy teljesítményű/kapacitású memóriát, de nem tudják, hogy mit válasszanak!
A cikkem főszereplője 2X1GB 500MHz-es A-DATA Vitesta memória pár
2GB memóriával még azért megelégednek a mai játékok, így tehát a kapacitással nincs gond, és igen impozáns a gyári 500MHz-es órajel, ami biztosít minket, ha egy kis tuningra adjuk a fejünk CPU téren, akkor nem a memória fog kifulladni.
De mi van akkor, ha mi komolyabban oda akarunk lépni a CPU-nknak, anélkül, hogy a memória órajelét visszavegyük? Vajon meddig tud kiszolgálni ez a memória pár minket? Ez a cikk erről fog szólni!
A memória modulok már első ránézésre is a profizmust sugallják, mint a többi A-DATA Vitesta társai. A hűtőborda pedig igyekszik gondoskodni arról, hogy azok izzanak vörösen, s ne a memória IC.
A hűtőbordát jobban megnézve látható, hogy a gyártó feltűntette a gyári specifikációját a memória moduloknak, hogy 400, illetve 500MHz-es órajelen milyen időzítésekre vannak a modulok hitelesítve
Dobjuk be a gépbe, a memóriákat…
DFI NF4-Ultra@SLI Alaplap
AMD Opteron 175 2 magos CPU
A-DATA Vitesta Extreme Edition 2X1GB PC4000 memória
Nvidia Geforce 7950 GX2 VGA kártya
80GB Laptop HDD
Windows 7 Operációs rendszer
Első körben a BIOS-t nem állítgattam, ahogy magának bezongorázta a memória paramétereit, úgy indítottam el a Windows-t, s megnéztem, hogy az Everest, és a CPU-Z memória infó füle mit mondd a memóriára. Lássuk:
Azt írja, amit a memórián lévő címkén is láthattunk, 400MHz-en a Cl2,5-4-4-8-at garantálja a gyártó,s elvileg 2,5V-al, azaz a gyári szabványnak megfelelően.
Lefuttattam az Everest beépített memória tesztjét, hogy mit produkálnak így a memóriák, lássuk:
Illetve lefuttattam az összegző tesztet is:
Innentől kezdve, csak az összegzőt fogom mutatni, mert túl sok lenne a kép, illetve majd a leggyorsabb eredményt fogom részletesen bemutatni, hogy könnyebben tudjátok majd viszonyítani a teljesítménynövekedést!
A gyártó 2,7V +-0,1V-ot ad meg gyári feszültségnek, Én kapásból a 2,8V-ot zongoráztam be!
Úgy folytattam a mókát, hogy igyekeztem kideríteni, hogy 400MHz-en melyik a legalacsonyabb késletetés, amit még elviselt a memória!
Ez pedig ez lett:
Sajnos a CL2-2-2-5 nem lett meg, még feszültség emeléssel sem. Így tehát ezzel a CL2,5-3-3-5-ös késletetéssel folytattam a tesztet, megnéztem mely az a legmagasabb órajel amit CL2,5-en tud a memória, ezen a gyári 2,8V-os feszültségen:
Egész szép ez a 470MHz, s ne csak a plusz 70MHz-et nézzük, hanem hogy a hivatalos gyári késleltetés alatt tudja ezt a plusz 70MHz-et, ami ugye majdnem 20% tuning!
Lássuk, bír-e többet, ha a feszültséget 2,9V-ra módosítom:
Igen, további 10MHz-el többet sikerült kihozni belőle.
Megpróbáltam a karika-kerek 3V-ot is:
Így már 490MHz-et csíptem meg. Sajnos az 500-as álomhatár még 3,1V-on sem jött össze. Tehát a következő lépésem az volt, hogy „lazítottam” a késleltetéseken, s úgy folytattam az órajel emelést, hogy a CL3-4-4-6-ot állítottam be!
Igen, egyből meglett az 500MHz, még úgy is, hogy visszadobtam a feszültséget 2,8V-ra
Jó mondjuk ez nem nagy szám, elvégre ez teljesen gyári érték.
Gondoltam, 10% órajel emelés benne van ilyen késletetés mellett, így kapásból 550MHz-el próbálkoztam!
Meg is lett! Nem volt probléma! Viszont a nagy memória órajel emelés közben megfeledkeztem a CPU-ról, és csak most eszméltem fel, hogy szegény Opteron 175 már 3Giga fölött szalad.
Tudtam, ha még 20Mhz-et emelek a memórián, s ez által a processzor is magasabb órajelen fog futni, akkor lehet, hogy a RAM még bírná, de a CPU biztos, hogy nem
Így hát még egy utolsó próbaként megpróbáltam az 560MHz-et:
Ahol betöltött a Windows, de 3másodperc rendszerstabilitástól kékhalálozott a gép, mert nem bírta a CPU ezt a magas órajelet. Így hát a CPU órajelét a szorzó segítségével vissza kellett vennem!
Na, most ugye a 939-es tokozású AMD prociknál is a CPU-ban van a memóriavezérlő, s ezáltal a memóriakezelés/sebesség függ a CPU órajelétől is, így tehát ha sikerül még magasabb órajelen hajtani a RAM -ot, akkor is valószínűleg, valamivel csökkenni fognak az eredmények!
Beállítottam a 285-ös Ref.Clock-ot, ami 570MHz-es memória órajelet eredményezett, de a CPU-nak a szorzóját 1-el visszavettem, így továbbra is stabilnak bizonyult a Windows:
De ahogy megmondtam, némileg csökkent a memória sebessége…
Folytattam az emelést, s a 290-es alap órajellel már a memória 580MHz-en járt:
Továbbra sem volt probléma!
Bámulatos, hogy alapfeszültségen is milyen magas órajelet bír a memória, gondoltam az 590MHz is meglesz!
És meglett! Viszont ide a 2,8V-ot egészen 3V-ig kellett emelnem!
a 600MHz-es álomhatárt nem sikerült elérnem, további feszültség emeléssel sem, szóval úgy tűnik ez a vége ennek a memóriának. Most pedig lássuk, részletesen, más gépekhez hasonlítva, milyen is ez az elért memória sebesség:
Végül, pedig érdekesség képen, nézzük meg, hogy az én 3,6GHz-re húzott Phenom II-es rendszerem DDR3-as memóriákkal hogy viszonyul ezekhez az eredményekhez:
Lehet, hogy a DDR3-as memóriák „csak” 1200Mhz-en jártak, de mindezt igen alacsony, CL6-os késleltetetés mellett, s így is sikerült a jó öreg DDR1-nek a memória másoláson kívül mindenhol győznie!
Engem nagyon meggyőzött ez a RAM pár, mert nem csak a teljesítményére nem lehet panaszunk, de a kapacitása is elegendő, hiszen 2GB memória ma még mindig szinte mindenre elég
Első hsz, a végén nagyon meglepődtem az eredményen de a teszt mint mindig nagyon jó és profi.
TSC
Milyen eredményen lepődtél meg? mármint melyiken?
Szép eredmények, de azért kiváncsi lettem volna egy memtestre, hogy mennyire stabil 590en. Tapasztalat alapján az 5. és 8. tesztben hibázgathat rendesen. :)
Itt komoly stratégia folyt: MHz-ek, V-ok, szorzók megfelelő hadrendbe állításával :-)
hebi! Igen, az 590-et nem tudta stabilan, 580-585 neki a vége 24/7-re
A ddr3-hoz viszonyított értékén. még az én athlon ii x3 amat is elveri (egy mag le van tiltva mert kicsi a tápom így rosszul ismeri fel az aida)http://kepfeltoltes.hu/110124/mem_olv_www.kepfeltoltes.hu_.png
TSC
Azannnya..ha tudtam volna még kb 2 élve akkor tutti ilyet vettem volna a P4 esembe :D de sztem a proci nem bírta volna… 225 ön kifullad Prescott iylen hűtővel http://www.arctic.ac/en/p/cooling/cpu/14/super-silent-4-ultra-tc.html?c=2181
CPU típusa QuadCore AMD Phenom X4 9550 (Agena)
CPU platform / stepping Socket AM2+ / DR-B3
CPU órajel 2623.4 MHz (eredeti: [ 22000 ] MHz, overclock: 19%)
CPU FSB 238.5 MHz (eredeti: 200 MHz, overclock: 19%)
Memóriabusz 477.0 MHz
DRAM:FSB arány 12:6
Alaplapi lapkakészlet AMD 790X, AMD K10
olvasási sebesség
AMD790X Unganged Dual DDR2-960 6-5-5-18 CR2 7386 MB/mp
Írási sebesség
AMD790X Unganged Dual DDR2-960 6-5-5-18 CR2 5518 MB/mp
másolási
AMD790X Unganged Dual DDR2-960 6-5-5-18 CR2 8323 MB/mp
bacsis hogy leht hogy neked a cpu órajel oc 38% Cpu Fsb oc 50 %
Üdv Bacsis!
Ismét egy jó kis szaftos tesztecske! Igen jól teljesített ez a memória !
steadywarp!
Úgy hogy ahogy írtam, a szorzót a teszt közepe felé viszsa kellett vennem ,mert a CPU nem bírta, így annak utána csökkent az órajele cirka 250MHz-et… tehát a CPU tuningja kisebb %-ra esett vissza
Bacsis: az is szép eredmény! Csak azért írtam, mert nekem lp nf4 ultra-d-ben (704-2bta) egy x2 4200+ mellett megfordult uccc chipes kitek (2gb vitesta, 2gb corsair xms) látszólag xp alatt problémamentesen bírták a hasonló tuningot viszont memtestben már hibát dobtak. Ezek szerint, akkor vagy nagyon rossz modulokat fogtam ki vagy vmi mással lehetett a gond.
Nagggyon tutik ezek a tuningramjaid! :)
hebi! Én Prime95 Blend tesztjével szoktam tesztelni, mondom 580-on szépen ketyeg, nem hibázik… Lehetséges neked a procinak a memória vezérlője nem bírta, láttam már olyan Athlont ahol 560-at sem bírt a proci végett :-(((
iday!
Jahh Jó cuccos, igaziból első sorban nem „powerkodni” vettem, hanem hogy a 939-es vasba is legyen ram rendesen, de ha már itt van akkor gondoltam megnézem mit bír :-)
Mester! Amit észrevettem még hogy a memóriák végig CR1-ben futottak, míg a ddr3-as csak CR2-ben, sok memória gyárilag nem bírja a command rate 1-est (avagy T1-nek is jelöli némelyik bios), cr2-re ha átváltod még több mhz-et ki lehet hozni belőle, bár az i/o teljesitmény csökken némileg.
Nekem a szimpla Geil Value (2×512 DDR2 800Mhz) ramjaim, gyárilag 5-5-5-15 CR1 időzitéssel voltak megáldva, és bizony CR2-ben 5-6-6-18 időzitéssel +0.1v feszelés mellett 960Mhz-et ki lehetett hozni belőle, de mivel a cpu-m lockos volt, tovább nem tudtam vinni őket felfelé, pedig szerintem még lett volna benne tartalék.
Ahogy a Vitestákban is, elképesztő micsoda eredményeket produkált ez a remek A-Data páros, ide is nagyon illik az „Öreg Porsche de Porsche..” ..:)
BACSIS!!! új kihívás van számodra:90Mhz alatt!!!
windows 7
hogy hol láttam windows 7-et 90Mhz-en
itt:
http://www.youtube.com/watch?v=lqdmVOgellQ&feature=related
http://www.kecskefeszek.hu/poenkepek/vicceskep.php/egyveleg/windows-pista.html
Snake1977!
Azért ment valószínüleg többet a memóriád CR2-ben többet, mert az északi híd vagy a proci memória vezérlője bírta jobban!
Azért célszerű 1 pár memóriával hajtani a gépet, mert így (szinte) minden memóriával használható az 1T-s időzítés.
Nagyon sok lapnál 4 memória modulnál nem is állítható az 1T/2T
A DFI ezt engedi 4 modulnál is, De pl 939-es platformnál 1T-ben nem fogod tudni a RAM-okat 350MHz fölé vinni, mert a prociban lévő memória vezérlő nem bírja…
Szóval nem a memóriától függ hogy CR1 vagy CR2-ben megy csak ;-)
Mester! Ebben nem értek egyet, ugyanaz a deszka kingmax memóriákkal párban a geil helyett, CR1-ben el sem indult, pedig a gyári (800mhz 5-5-5-15) alá mentem egészen 667-re (5-5-5-15 CR1) vissza osztva a memóriákat plusz feszelés mellett sem.
Egyébként a lapom egy Gigabyte GA-M55S-S3 anno az egyik legjobb tuninglap volt. Most visszakaptam, át kell kondiznom, ha kész lehet elküldöm neked egy tesztre. :))
Snake1977!
Ott a gond hogy kingmax!
Elmondom neked hogy van egy csomó olyan Kingmax ram, ami 1066MHz CL5 gyárilag, oszt az 1000-et is CL6-ban tudja.. mindegy hogy Command Rate 1 vagy 2 neki :-D
Kingmax rammal ne viszonyítsunk :-D
Mester!
Ha tuning ram lenne akkor meg menne CR1-et mindenképp, pont ezért írtam ezeket a hurka kingmaxokat :D
Lap ügyben meg majd kereslek! :-)
Snake1977!
„Ha tuning ram lenne akkor meg menne CR1-et mindenképp, pont ezért írtam ezeket a hurka kingmaxokat”
Oksa.. kiegyezek veled egy „döntetlenbe” :-D