Igaz, hogy az Intel lényegében pár extrém kivételt nem számolva de nem gyártott külön grafikus kártyákat, ennek ellenére az asztali számítógépek kb. 3/4-ede Intel video vezérlőt (is) tartalmaz integrált(IGP) formában.
De hiába a sok Intel IGP mind asztali gépekben, és mind laptopokban, még 10 évvel ezelőtt teljesen alkalmatlanok voltak az Intel integrált Video vezérlői a játékra, Persze itt modern 3D-s játékokra gondolok, értelemszerűen az aknakereső, a pasziánsz, és társait nem számolva.
Aztán az Intel gőzerővel elkezdte fejleszteni az IGP-it, és generációról generációra lényegében sikerült folyamatosan duplázgatnia a teljesítményt. Persze ennek eleinte nem volt túl sok jelentősége, mert lényegében teljesen mindegy volt, hogy egy játék 2-4-8 FPS-el futott, az lényegében minden esetben játszhatatlan játékélményt tudott csak felmutatni
Aztán 2008 környékén az Intel az utolsó, még északi hídba integrált IGP-jével, az Intel 4500M szériás IGP-vel már eljutott arra a szintre, hogy egy nála 4-5 évvel öregebb 3D-s játékokat erős kompromisszumokkal alacsony felbontás mellett, de játszható sebességgel tudta futtatni.
A következő, és egyben az első nagy dobást az Intel a Clarkdale processzoraival hozta el, 2010-ben, ahol elsőként került a processzor mag mellé az IGP, kikerülve az északi hídból. Fontos kiemelni, hogy itt még nem egy szilíciumlapra épült a CPU magokkal, hanem a CPU magok mellé, külön szilícium lapra, csak egy tokozás alá vették a CPU-t, és az IGP-t. Ezek az IGP az Intel GMA HD Graphics névre lettek keresztelve, (vagy más néven GMA5700MHD) és igaz aktuális játékokkal még mindig nem, vagy tényleg csak porig butított grafika mellett boldogultak el, de a pár éves játékok tényleg el döcögtek, persze azért továbbra is alacsony felbontás és/vagy részletesség mellett.
Persze a fejlődés nem állt meg, A következő lépés több szempontból is fontos volt. 2011-ben debütált az Intel második generációs Core i szériás CPU családja amely a Sandy Bridge névre lett keresztelve. Természetesen a Sandy Bridge-nél folyamatosan növekvő grafikus teljesítményen felül a gyártó megoldotta, hogy az IGP egy szilícium lapkán helyezkedjen el a CPU magokkal együtt, tehát itt először tartalmazta a CPU az Integrált grafikus processzort is.
Részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy az IGP a korábbi megoldásokhoz képest tovább tudjon gyorsulni, mert az IGP hozzáférhet az L3 Cache-hez is közvetlenül
A Sandy Bridge processzorok két féle IGP-vel rendelkeztek. Míg az erősebb CPU-k a HD Graphics 3000-et kapták, addig a gyengébb példányok a HD Graphics 2000-es IGP-t kapták. e két megoldás között a különbség, hogy míg a HD Graphics 2000 hat, addíg a HD Graphics 3000 tizenkét feldolgozó egységet (EU-t,Execution Unit) kapott. Ez asztali processzoroknál azt jelenti, hogy csak a legerősebb, szorzózár mentes példányok kapták a HD Graphics 3000-et, Tehát a Core i7 2600k, és 2700k, illetve a core i5 2500k, addig a többi modellben a HD Graphics 2000 kapott helyet.
Órajelek tekintetében mindegyik IGP-nek az alap órajele 850MHz, ami a Turbo segítségével, terheléstől függően, a HD Graphics 2000 esetén 1100, addig a HD Graphics 3000 1350MHz-ig tud felkúszni.
Mivel az integrált videokártyák a rendszermemóriát használják, ezért a végső teljesítményben a rendszermemória órajele is beleszámít. Hivatalosan a Sandy Bridge processzorok az 1333Mhz-es DDR3 memóriát támogatják, így célszerű ezt választani.
A Sandy Bridge processzorokba épített IGP-k mindegyik esetben a Directx10.1-et támogatják.
Laptop fronton szerencsére jóval több modell is megkapta az erősebbik grafikus alrendszert, lényegében az összes Core i7 és Core i5-ös modellben a HD Graphics 3000 van, egyedül csak az órajelekkel játszottak. Míg a legerősebb modellek 650MHz-es alap, és 1300MHz-es Turbo órajelre képesek, addig a leggyengébbek csak 350MHz-es alap és 900MHz-es Turbo-ra képesek. Konkrét típusokat nem írnék le, mert elég sok eltérő modell van.
Eme teszt konkrétan azért született meg, mert vásároltam egy Lenovo Thionkpad X220T típusú tablet+laptop hybrid-et, amiről majd később mindenkép írok egy részletes tesztet, de most inkább csak a gép grafikus alrendszerére koncentrálnék!
A gép kiválasztásánál mindenkép az volt az elsődleges cél, hogy laptopként, és tabletként is tudjam használni, és igaz vannak valamivel nagyobb méretű gépek is, nem akartam 12,5 col fölé menni. A másodlagos cél pedig a minél erősebb grafikai teljesítmény volt. Persze az ekkora gépek 99,999%-a csak integrált video vezérlővel van szerelve, ezért igyekeztem minél modernebbet venni, ami még belefér a pénztárcámnak. Így lett tehát egy második generációs, Sandy Bridge alapú Core i5 processzorral szerelt Lenovo Thinkpad X220T típusú gép a kiválasztott. Ahogy fentebb is írtam, a mobil Core i7 és Core i5 processzorok a HD Graphics 3000-et kapták. Így az én gépemben is egy HD Graphics 3000-es IGP lapul.
Lássuk a laptop többi paramétereit:
Intel Core i5 2520M CPU
Intel HD Graphics 3000 IGP 650MHz/1300MHz órajellel
2X4GB SO-DIMM DDR3@1333MHz RAM
320GB SATA HDD
1366X768-as felbontású kijelző (12,5″)
Windows XP Prof. x64 SP1 Oprendszer
Természetesen hiába nőtt folyamatosan az IGP-k teljesítménye, és azóta is fejlődnek töretlenül, de azért FulHD felbontás alatt ne akarjunk játszani. Az én esetemben ezért is pozitív ilyen téren a kijelző felbontása, mert az 1366X768-as felbontás mellett az aránylag újabb játékok is el döcöghetnek.
Persze el lehet térni a felbontástól, de ha egy játék nem a kijelző natív felbontásán fut, akkor annak a képe elég torz lesz, tehát erősen tanácsolt megtartani a natív felbontást, és inkább csak a részletesség beállításával játszani. Így ez miatt az összes játékot a natív, 1366X768-as felbontásban futtattam, s csak a részletességet állítgattam, mindig arra a szintre, hogy a játék játszható legyen.
Persze ajátékok tesztelése előtt inditottam egy 3Dmark2006-ot, hogy mégis tudjam, hova, melyik desktop VGA kártya szintjére tudjam elhelyezni a HD Graphics 3000-et
A pontszám egy picit csalóka, mert a teszt a kijelző felbontása miatt csak 1280X768-ban futott, a standard 1280X1024 helyett. Kevesebb pixel, kevesebb számolni való, így a teszt gyorsabb, és némileg több az összpontszám.
Könnyen kiszámolható, hogy a standard 1280X1024-es felbontás 1310720 pixelt jelent, míg az 1280X768-as felbontás esetén az IGP 983040 pixelt számolt ki. Ebből már könnyen kiszámolható, hogy 33%-al kevesebb volt így a számolandó pixel szám. Tehát, hogy a pontszám is, hogy a standard beállításnak megfelelő legyen, 33%-al el kell osztani, tehát standard felbontás mellett kb. 3670 pöttyöt kapott volna a HD Graphics 3000
A fentiek tudatában is, én valahova a Geforce 8600GS, ATI Radeon HD2600PRO szintjére sorolnám be ezt a kártyát. Ha még régebbi kártyákhoz kéne hasonlítani, akkor kb a Geforce 7600GT, Radeon X1650GT szintje ez. Tehát úgy 2006 tájékán egy középkategóriás dedikált VGA kártya szintjét tudja. 2008-ban pedig ez a szint a közép és alsó kategória közé esett volna.
Na de nézzük a játékokat!
A tesztelt játékokat időrendbeli sorrendbe raktam, s a legrégebbivel kezdem a tesztet
Első játékom a Far Cry, amit Very High részletességre állítottam be.
Először, mivel integrált megoldásról volt szó, csak medium részletességet mertem beállítani, holott tisztában voltam vele, hogy egy 7600Gt szintű kártya ezt a 2004-es játékot repíti. Persze nálamis repkedtek a száz FPS-ek, így megpróbálkoztam a Very High részletességgel (természetesen a fentebb írt, 1366X768-as felbontás mellett) és így is szépen játszható volt a játék.
Kipróbáltam a Counter Strike: Source nevű játékot is, maximálisrészletesség mellett:
A Szintén 2004-es játék „kellemes” gépigénnyel rendelkezett már megjelenésekor is, természetesen nem volt gond futtatnia a laptopnak. Szóval még Multiplayer-hez is teljesen ideális
Folytattam a tesztet a Call Of Duty 2-vel
Ez a játék már 2005-ben jött ki, picivel erősebb gépigénnyel, mint a Far Cry, szerencsére itt sem volt gond, hogy a részletesség extrára lett beállítva, sőt még az egyéb látványjavítók is be voltak kapcsolva. Aki esetleg nem tud 60FPS alatt játszani, az élsimítást kikapcsolva még elég sokat tud gyorsulni a játék.
Egy kicsit ugrottam az időben, és a 2008-ban megjelent Far Cry 2-t is kipróbáltam, aminek Medium részletességet és Directx9-es render-t állítottam be
A medium részletesség mellett már küzdött az IGP rendesen, csak súrolta a játszható sebességet a játék, és azt is inkább csak alulról. Persze egy-két effektet ha alacsonyra állítanánk, még lehetne nyerni pár plusz FPS-t, s javítana a játszhatóságon.
Szintén 2008-ból kipróbáltam a GTA 4-et is. Mivel ennek a játéknak évekkel később is hírhedten magas gépigénye volt, így csak reménykedtem, hogy sikerül játszható beállítást találnom. A felbontás a szokásos 1366X768 lett, de a részletességet csak alacsonyra tudtam állítani
Így alacsony részletesség mellett is nagyon határon volt a játszhatóság, látszik, hogy az IGP minden egyes FPS kiszámolásával csak küzd, hogy meglegyen többé-kevésbé a folyamatos játékmenet.
Ismét ugrott egy kicsit az időben, és 2010-ből a Blur nevű autós játékot választottam, ahol alacsony részletességet állítottam be:
A játék teljesen játszhatóan futott, igaz a medium részletességbe már beletört volna az IGP bicskája.
Majd , 2013-ból válogattam játékokat, így a Grid2 is felkerült a gépre, s mivel Intel logóval indít a játék, mertem a részletességet közepesre állítani
A játéknak nagyon szép grafikája van, és szerencsére a sebességgel sem volt gond, igazi élmény játszani vele a laptopon, ileltve a HD Graphics 3000-el.
A 2013-as Tomb Raider-t is feltelepítettem, igaz a részletességet csak alacsonyra mertem állítani
Nem mondom, hogy játszhatatlan lenne a játék, de azért a 20FPS körüli sebesség már zavaró tud lenni.
Végeredményben én azért elégedett vagyok a HD Graphics 3000 nyújtotta teljesítménnyel. Mivel a laptop kijelzője aránylag alacsony felbontású, a pár éves játékokat még elég szépen ki tudja hajtani, ha hajlandóak vagyunk a grafikát visszavenni, és azért vannak még az újabb nevek is amik eldöcögnek, ha porig butítotjuk a részletességet. De a 2010 előtti játékok egy-két kivételt nem számítva pedig csak minimális kompromisszumkötésre kényszerítenek, azok már tényleg remekül elfutnak ezen a HD Graphics 3000-en.
Igaz a későbbiekben már kevés lesz a teljesítménye, de azt hiszem, bőven lehet rá válogatni játékot pár évvel korábbról amikkel szépen elboldogul.
jó teszt nekem sima x220 van és igen el lehet még vele játszani bár inkább a kijelzö mérete mintsem a felbontása ami zavaró és billetyüzet mérete sem ideális nekem
NEkem is nagyon határeset, de nekem azért mert még ez is túl nagy…. HA 12,1 vagy netalántán 11,6-os méretbe lenne a gép, akkor lenne a tökéletes.. gondolom neked meg túl kicsi ez a méret :-)
Bár te annyiból szerencsésebb vagy, feltéve ha ez a gondod, hogy 13,3-as gépekből elég sok van
én nem használom nagyon anyámnak lett csak dolgozós gép ha én használnám csak is monitora meg billre kötve ,de amúgy gondolom neked azért is nagy mert tabletként is használod oda meg már zavaróan nagy mondjuk elég vaskos is
Gondolom kipróbáltad akkor jó pár dologgal ezt a Sandy integráltat. Hogy állt bugokkal, kompatibilitással? Futott minden szépen? Grafikai hibákakkal találkoztál-e?
grafikai hiba 0
inkompatibilitás 0
mintha AMD vagy Nvidia kártya lett volna.. mármint iylesmi téren… teljesen rendben van…
„csak a legerősebb, szorzózár mentes példányok kapták a HD Graphics 3000-et, Tehát a Core i7 2600k, és 2700k, illetve a core i5 2500k, addig a többi modellben a HD Graphics 2000 kapott helyet.”
tévedsz, nagyot, szokás szerint. pedig nem kellett volna sokat keresgélned: https://en.wikipedia.org/wiki/Sandy_Bridge
segítek: i3-2105; i3-2125; i5-2405s; ezekben is hd3000 van